Esztergom és Vidéke, 1889

1889-11-03 / 88.szám

az első gondja, hogy ezt az óriási térséget kisebb áttekinthető legelőkre oszsza. — Állomásokat, úgynevezett ranchokat állítanak 9—10 km. távol ágra egymástól. És a kerítéshez való oszlopok magok 100,000 arany frtba kerültek. A talaj közelebbi megvizsgálásánál kitűnt, hogy rajta jól megterem a rizs, pamut, czukornád, buza. Erre aztán elkezdték a földet mi vélni, még pedig gőzekóvel; minden más gazdasági munkát is gőzerővel végeztek. Ha például egy 60 heelarnyi táblát kell számitaui, ez 2 gőzekével történik, melyek a tábla két ellenkező oldalára állnak s az ekét ide-oda vonják. A megmunkáláshoz 3 ember szükséges, kik a gőzekével naponta 10 beetárt szántanak. Gépek vetnek, boronálnak, aratnak hasonló módon, ugy hogy ezen óriási gazdaságon nincs egyetlen igásló vagy igásökör. Csak a gulyásoknak van néhány lovuk, hogy a jószágon elhelyezett 16,000 db szarvasmarhát könnyebben legeltethesssék. A gazdaságban alkalmazott nagyszámú cselédség számára berendeztek egy holtot mindenféle árukkal, felállitottak egy jeget csináló gépet, postát, táviról, stb. A délpacifique vasút 57 km. hosszan átmetszi a gazdaságot, van neki ott állomása, melyhez számos lóvasut épült. A társaságnak vau azonkívül három saját gőzhajója, melyek a társulat birtokán levő 480 km. vizi uíon járnak. CSARNOK. — Zúgolódó poétának. — (Mutató a Magyarságból.) Barátom, kérlek, hadd már a panaszt! Ugy sincsen senki, ki meghallja azt. Még bennem sem kél részvét, szánalom, Csak mosolyogni tudok gyászodon. Örökös zúgolódás életed, Panaszszal, jajjal telve éneked, S ha jajod árja is már kifogyott, Megered a vád, káromlás, szitok. Szidod, gyalázod ezt a törpe fajt, Melyet száz érdek marakodni hajt, S ha szidalomban torkod elrekedt, Vádolod önön tiszta lelkedet. Ütöd fejedet, téped fürteid', Hogy miért vezérelt eszme, dőre hit? Hogy mig mindenki konczért kapkodott, Ábrándokkal mórt loptad a napot ? Mint üres koldus a vásárterén, Rázod markodat, jajgatsz szüntelen, Föltárod a tömegnek sebedet, Hogy fillérnyi részvétet vessenek. De a kufár nép oda se figyel, Idejét alku, üzlet veszi el, A lárma, nyüzsgés, perel és miatt Nem hallja senki bősz siralmidal. Most az Istenhez sírsz fel botorul, Hivén, hogy arcza tüstént elborul, De ah, nem szánja gyászos sorsodat S szemén köny helyt sugár, mosoly fakad, Oh szerencsétlen éhező barát, Ne nyisd már vad siránkozásra szád', Szedd fel az úti hulladékokat S az örök hirrel vigasztald magad. PALÁGYI LAJOS. Tiz év után. (Eibeszéléz.) Arany volt a dolga Dengi Péternek. Két dűlőben rengette a szellő földjein az érett kalászokat, friss patak folyt az aljában, raja saját malmán szedhette a vámot Istálóban két lova, hat ezimeres ökre s a disznóólban tiz darab hizó ártány ropogtatta az aczélos kukoriczát. Ha meg a házba tekintett, mosolygó tisztaság, jólét és szép fiatal felesége, két gőgicsélő gyermeke fogadta. Egyszerre csak megnehezült az idők járása fölötte. Előbb kisebbik gyermekét elvitte a himlő, a másik két héttel rá torokgyikot kapott és meghalt. Damaszait a dögvész megölte, két szép lova a patakba fulladt egy áradáskor. Mikor azíán egyedül az aratásba vetette minden reményét, jött egy jégeső, s ugy lepaskolta a gabonáját, hogy alig volt mit hazavinni — szalmakenyérnek. Elbúsult ezen Dengi Péter s mikor már nagyon nyögte az Isten haragját igy szólt a feleségéhez: — Ugy tetszett ő szent felségének, hogy elvegye mindenünket. Legyen az 5 akaratja szerint. Hanem mi már most meg nem élhetünk. Elmegyek anyjukom a világba kenyeret keresni; ha találok valahol, visszajövök s téged is magammal viszlek. Addig csak várj béketűréssel s gondozd azt a keveset a mink még maradt. Egymagad megélhetsz belőle. Evvel megölelte, megcsókolta a szomorú asszonykát és kezébe fogva görcsös vándorbotját, sebes léptekkel eltávozott hogy ne essék olyan nehezükre a válás. Éva csendesen zokogva kisérte szemeivel, a mig el nem tünt a szilfaerdő mögött . . , Tíz évet font le azóta sebes rokkáján a sors . . . Tiz év sok idő; hát még egy férjét váró asszonynak! Szeme homályos lett a sok sírástól, arcza halavány a szomorúságtól. Szép Éva, hová lett a te szépséged ez alatt a tiz hosszú év alatt! Most is künn ül a roskadozó ház előtti kopott falóczán. Tekintete ott révedez, a hol réges-régen férje deli alakját eltűnni látta. Még most is őt várja . . . Utas ember ha arra megy, szánakozva szólítja meg: Nem jön vissza már a te urad Éva, ki tudja tán meg is halt, vagy tán elfeledett téged. — Meghalt, az talán meglehet; de elfeledni? — soha. Hisz maga mondta : «Elmegyek anyjukom a világba kenyeret keresni; ha találok valahol, visszajövök s téged is magammal visziek.» Igy mondta, és ő nem szegi meg igéretét... — Az ám ni, ott jön az urad! Kiáltanak a mint egy vágtató hintó "befordult a szilfaerdőnél. — Már hogy volna ez az én uram? Hisz ez uri hintó. Ni, hogy tánczolnak a paripák s ragyog a szerszám mintha merő aranyból volna. Aztán ebben egy módos ur ül, fényes köcsögkalappal s olyan vastag aranylánczczai miut egy kerékkötő . . . No lám, no lám, és éppen itt áll meg, vájjon mit akarhat? Mikor aztán a fényes ur méltóságteljesen lelépett a kocsiról, gondosan kikerülve egy pocsétát, hogy finom lakk czipőjót be ne sározza, odalépett Évához shidegen igy szólt; »DengiPéterné?« Éva egyszerre megismerte a hangjáról s örömsikoltással egyenesen nyakába ugrott, forrón megölelte nem törődve vele, vájjon viseltes ruhája nem hagy-e nyomot a szabóremekbe menő szalonkabáton és amúgy istenigazában összecsókolta hazatért urát. Hanem a fölismert Dengi Péternek láthatólag rosszul esett ez a szívélyes viszontlátás és szertartásosan monda: — Beszólni óhajtanék Önnel. — Önnel ?! Hát mért önözöl te engem ? Mórt nem mondod: te, feleségem vagy anyjukom ? — Tudod mint akkor, tiz évvel ez előtt, utoljára. Hej de régen is volt ez. Hogy megváltoztál azóta. Milyen tekintélyes szakálad nőtt, aztán olyan uri kinózésed van, meg is híztál — — Bocsáss, ha sokat összevissza fecsegek, de lásd elvette az eszemet a nagy öröm. — Mit is mondtál az előbb ? Azt mondtad, hogy valamit beszólni akarsz velem, ugy-e ? Péter kényelmetlenül nézett végig az összesereglett kíváncsiakon. — Zavarnak az emberek ? — Hadd örüljenek ők is velünk. Hadd mondják el az egész világnak : Hazajött az ura Dengi Petemének ! — De hogyha zavarnak, hát gyerünk be az első — házba, föl van ám ott terítve számodra, vártalak mindennap . , . Péter bement a szobába, leült a lóczára s megigazgatva, fényes gallérját nagy immel-ámmal megszólalt. A szegény Éva fájó örömmel leste minden szavát. — Tiz éve, hogy elmentem innen, ez a tiz év szerencsés volt rám. Először munkás voltam egy gyárban, majd iparkodásom és buzgalmam által munkavezető. — Te szorgalmas, te jó Péter ! — Ne örüljön előre, hallja a folytatását. Éva sáppadt lett, mint a fal, s kezdett már rosszat sejteni. — Főnököm mindinkább megszeretett; pár év múlva társa lettem. —Tavai meghalt szogény és végrendeletében nekem hagyta egész üzletét, ha . . . Itt megállott, s egy ideig ujongva forgatta a nyakát; aztán elszánta magát s mintha valami kellemetlen terhet sikerült volna lerázni magáról, folytatá : — ... ha elveszem az egyetlen lányát. Évának megcsuklott torkán a szó, s lerogyott egy székbe, onnan leste Péter jéghideg szavait, mik ugy hatoltak szivébe, mint egy-gy csörgőkígyó. — Mivel azonban tényleg ugyau nem, de a törvény előtt még most is házas vagyok, eljöttem, hogy -—• Az asszony közbeszólt: — ... Visszadjam szabadságát. — Igen. A válásba önnek is bele kell egyeznie... De hát nem figyel ide ? Éva lecsúszott a székről és élettelenül terült el a földön . . . Péter mint Igaz gentlemanhoz illik segítségül hívta a házbelieket, s mikor Évát életre dörzsölték, folytatá: — Nagyon komolyan fogja föl a dolgot. — Elvégre is be kell látnia, hogy nem állhatja fényes jövőmnek útját. »NYELV« HADJÁRATBÓL, INIDŐN UGY TIZÓRATÁJBAN MEGTELT VÉGRE AZ »IVÓ.« LASSAN, LOMHÁN SZÁLLINKÓZÓFIATALEMBEREKKEL S TALÁN A «HÖLGYKOSZORU» IS NÖVOKEDHETETT VAGY KÉT CSALÁDDAL, MERT A RENDEZŐ URAK JÓNAK LÁTTÁK RÁHUZATNI A CZIGÁNYNYAL AZ ELSŐ «BEVEZETŐ» CSÁRDÁST, MIT A FEKETE FICZKÓK ÉKTELEN CZINCZOGÁS MEG «STIMMELÉS« KÖZT NYOMBAN MEG IS CSELEKEDTEK, UCZEZU, VOLT MOST RIADALOM! A HARCZIAS «MAMÁK» SZEMEIBŐL EGYSZERRE (ELTŰNT AZ EDDIGI GONDOSAN TÁPLÁLT SZÁNALMAS GUNYMOSOLY S BIZONYOS SZELID, LÁGY, BIZTATÓ NYÁJASSÁG ÜLT VONÁSAIKRA, MELYEK A LEGVESZEDELMESEBB KELEPCZÉI A VIDÉKI «JÓ PARTHIEKNAK«, — A KIS LEÁNYOK ARCZA KIPIRULT A VÁGYTÓL, (MERT MÉLYKÚTON EZ IDŐSZERINT MÉG NEM VOLT ISMERETES AZ ARCZSZINT ELLEPLEZŐ BLAHA-SERAIL POUDER« SEM A CRÉME POMPADOUR) S A »CSAK KÖRÜLNÉZNI JÖVŐ, KIS CSIPÖS« IFJAK PEDIG LÁBFICZAMITÓ UGRÁSOKKAL ROHANTAK AZ AJTÓ FELÉ, HOGY ONNAN NÉZZÉK, VÁJJON MEGKEZDI-E MÁR VALAKI A TÁNCZOT, HOGY AZTÁN ŐK IS BELÉÉI EGY EDHESSENEK AMA KIFOGÁSSAL: HOGY HÁT BIZONY ŐK NEM BOLONDOK, HA MINDENKI TÁNCZOL, MIÉRT NE TENNÉK ŐK IS? ILYEN A FALUSI ÉLET: EGYIK SZÉLSŐSÉGBŐL A MÁSIKBA ESIK. GYŰLÖLKÖDNEK, HARAGSZANAK, IRIGYKEDNEK EGYMÁSRA, DE NÉGY-ÖT SZÁL CZIGÁNY S UGYANANNYI REPEDT HEGEDŰ HELYRE TUDJA KŐZNI KÖZTÜK A VALÓDI, IGAZ BÉKÉT. CSAK ODAFÖNT A NAGYURAK KÖZT IS ILY HAMAR ÉS ILY KÖNNYEN HELYRE TUDTA JÖNNI A POLITIKAI EGYENSÚLY, A SOK PRO ÉS KONTRA VÉLEMÉNY ILY SIMÁN JUTNA KÖZÖS DIADALRA : AKKOR TALÁN NEM VOLNA SOHA PÁRTVISZÁLY, SEM MESSZEKIHATÓ ELLENSÉGESKEDÉS, MELYNEK RENDESEN AZ A KÖVETKEZMÉNYE, HOGY A KÖZNÉP ISZSZA MEG A — LEVÉT. A CSÁRDÁS JÓL KEZDŐDÖTT; ZÚGOTT AZ ÖREG BŐGŐ, APRÓZTA A HEGEDŰ A TALPALÁ VALÓT, DE MÉG MINDIG NEM AKADT VÁLLALKOZÓ, A KI MEG MERTE VOLNA KEZDENI A VÁRVA VÁRT »HAJRÁT!« EGY ÖREG, ÖSZBEBORULT, NAGY BAJSZOS MÉLYKÚTI HONORÁTIÓR VÉGRE EZEN A BAJON IS SEGITETT. FOGOTT EGY JÓFÉLE »NESZMÉLY IVEK TELT »PINTEST« A KEZÉBE S KIÁLLT AZZAL A »PLACZRA«, HOGY ELJÁRJA SZOKTATÓNAK A »KOPOGÓST« — — EGYEDÜL. — RAJTA GYEREKEK ! CSÜLÖKRE LEGÉNYEK ! — KIÁLTÁ KÖZBE-KÖZBE — MUTASSÁTOK MEG, HOGY A TI LÁBAITOKAT SEM TYÚKSZEM HIZLALÁSRA TEREMTETTE AZ ÚRISTEN ! ES OLYAN HÉVVEL, OLYAN TÜZESEN RAKTA A JÓ ÖREG, HOGY MANAPSÁG .MÉG AZ ÚJSÁGBA IS KITÉTETNÉK A NAGYVÁROSI EMBEREK — CSODAKÉPPEN. ÉS EZT NEM IS TENNÉK ROSSZUL, MERT BIZONY ÉN MÉG ABBAN A KURUCZ KEDÉLYÁLLAPOTOMBAN IS GYÖNYÖRREL NÉZTEM AZ ÖREG UR PÁRATLAN MAGYAR TÁNCZÁT, — HEJ, MÉGIS CSAK SZEBB AZ A »TAJCSNÁL« MEG ANNÁL A SZÉDÍTŐ »CZEPEIIINÉL«, DE MÉG AZ AZ ESZEVESZETT KAPÁLÓDZÁS SEM LÉPHET NYOMÁBA, A MIT A MAI TECHNIKUS, MEG JOGÁSZBÁLON »CSÁRDÁSNAK« TITULÁLNAK AZ — UNOKÁK. TUDJA ISTEN, TALÁN MÉG EL IS FELEDTEM VOLNA BOSZUSÁGOMAT, HA UGY HÁTAM MÖGÖTT EGY HEVES SZÓVÁLTÁSBAN, VÉLETLENÜL NEVEMET IS NEM HALLOTTAM VOLNA EMLÍTTETNI. — DE MONDOM HOGY EZ KÁVAI, A »SZEMLE« KRITIKUSA, A KI A VÁSÁRFÖI KONCZERTON MEGLÁTTA JANKÁT S UGY MEGSZERETTE, HOGY A KRITIKA, A MIT RÓLA IRT, VALÓSÁGOS SZERELMI VALLOMÁSHOZ HASONLÍT. TUDJÁTOK, A MELYIKET FELOLVASTAM. MOST IS BIZONYOSAN Ő ÉRTE JÖTT KI. SZEGÉNY BOLOND ... TUDNÁD CSAK... EZ A »SZEGÉNY BOLOND« MEG RÁJA EZ A »TUDNÁD CSAK« SZEGET ÜTÖTT A FEJEMBE. OLYASFORMÁT ÉREZTEM LELKEMBEN, MINTHA VALAMI NAGY, RENDKÍVÜL ERŐSZAKOS HATALOM TOLAKODNÉK BE HOZZÁ, S MINTHA EZ A FÉLTÉKENYSÉG ZÖLDSZEMÜ SZÖRNYE LETT VOLNA. MINDJÁRT NEM UNATKOZTAM TÖBBÉ. HARAG, BOSZUSÁG, MÉREG, GYÖNYÖR, BÁMULAT ÉS LELKESEDÉS A SZÉP TÁNCZÉRT EGYSZERRE ELTŰNT SZIVEMBŐL S MINT EGY MOZSÁRBÓL KILŐTT BOMBA TERMETTEM EGYSZERRE A SZOBA HÁTTERÉBEN TÁRSALKODÓ CSOPORT ELŐTT. — NOS, URAIM, MIT TUDJAK? — KÉRDEzem FAGYOS EGYKEDVŰSÉGGEL. NEM TUDOM A MEGLEPETÉS, A NYILTSZIVÜSÉG, VAGY SZEMEIMNEK GYILKOS FORGATÁSA OKOZTA-E AZ ŐSZINTESÉGET AZ ELŐTTEM SZÓLÓBAN, DE EGÉSZ NYUGODTAN, A LEGMÉLYEBB TOROKHANGON EKÉPP VÁLASZOLT KÉRDÉSEMRE: — HOGY BERKESEK MA HAJNAL ÓTA NÁSZUTON VANNAK — DÖRGŐ ÚRRAL ... LETESZEM A TOLLAT. TÖBBET ÚGYSEM TUDNÉK IRNI EZ ESTÉLY TÖRTÉNETÉRŐL. III. MÁSNAP ISMÉT KRITIKUS LETTEM; HIDEG, RÉSZREHAJLATLAN, PURITÁN KRITIKUS. EGÉSZ PASSZIÓVAL KEZELTEM AZT A RÉMLETES FEGYVERT, A MIT KÖZNYELVEN CSAK »IRÓTOLL«-NAK NEVEZNEK, DE MELYNEK HEGYES, FEKETE MÉREGBE MÁRTOTT VÉGE, TUCZATSZÁMRA GYILKOLJA LE AZOKAT A »IÁNGÉSZ« JELÖTTEKET, KIK SZÁMTALAN ÉJSZAKÁT ÁTVIRRASZTVA, VÁGYVA KÖZELEDNEK A MŰVÉSZET TEMPLOMÁHOZ. SZERKESZTŐM CSODÁLKOZOTT, OLVASÓ KÖZÖNSÉGÜNK RAJONGOTT, LAPKIHORDÓINK MINDEN NEGYEDÓRÁBAN JÖTTEK UJABB MEG UJABB SZÁLLÍTMÁNYOKÉRT, S A RIPORTEREK SZAKADATLANUL HOZTÁK A HIRT, HOGY MOST EZ, MOST AZ a LAPTÁRSUNK KÖZÖL GARMOND RITKÍTOTT »NYILATKOZATOT« VALAMELYIK LEGYILKOLT »ZSENITŐL<, KINEK SZELLEMI BÁRDOM NAGYONIS AZ ELEVENÉRE TALÁLT KOPPINTANI. HEJ, MILY ISTENI KÉJ, MENNYEI ELÉGTÉTEL VOLT EZ ÉNNEKEM . . . — ZSENI TETTE TŐNKRE LELKEM NYUGALMÁT, ZSENI ŰZÖTT RÚT JÁTÉKOT LEGSZENTEBB ÉRZEL-* MEMBŐI: PUSZTULJANAK HÁT A — ZSENIK .. . ÉS EHHEZ AZ ELVEMHEZ HŰ MARADTAM. ÖLTEM, GYILKOLTAM ÉS — MEGSIRATTAM ŐKET. — MIÉRT? MERT ŐK IS »ZSENIK« KÉSZÜLTEK LENNI. A » SZEMLE « RÖVID IDŐ ALATT ELSŐ KRITIKAI LAPPÁ FEJLŐDÖTT, ÉN PEDIG TESTESTŐL, LELKESTŐL — VÁMPÍRRÁ. EGÉSZ NAP BNJTAM A KÖNYVEKET, KERES* TEM, KUTTATTAM A HIBÁKAT, GYŰJTÖTTEM AZ ANYAGOT, MIT ESTE KÉJJEL DOLGOZTAM FEL, HOGY MÁSNAP REGGEL EGY UJ ZSENI HALÁLHÍRÉT TÁLALHASSAM FEL, A PÁROLGÓ MOKKA MELLETT PIPÁZGATÓ OLVASÓNAK. S MINDEZ BERKES JANKÁÉRT TÖRTÉNT. MIÉRT IS HAZUDOTT Ö VISZONTSZERELMET NEKEM ? . . . MIÉRT PIRULT EL ? . . . MIÉRT BIZTATOTT GYÚJTÓ PILLANTÁSAIVAL AKKOR, MIDŐN DÖRGŐ URAT TAPSOLÁSOMMAL MENTÉM MEG a SZÉGYENTŐL? . . . S MIÉRT AJÁNLKOZOTT SAJÁT JÓSZÁNTÁBÓL AZ ELSŐ NÉGYESRE ? . . . MERT ZSENIÁLIS LELKE A KRITIKUSHOZ VONZOTTA ŐT, MERT FEJÉVEL IRÁNTAM ÉRZETT, MIG SZIVÉT MÁSHOZ LÁNCZOLÁ A SZERELEM. K. ALFONS.