Esztergom és Vidéke, 1889

1889-10-31 / 87.szám

ESZTKRGÖM XI, ÉVFOLYAM. 87. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1889. OKTÓBER 31. és lAFCl.WAJUUK HETENKWT K&TSZRR : VASÁRNAP ÉSCSÜTÖRTÖKÖN. I»;I/H'I7,Í":TKHÍ ÁH : 0(5«>«v éyt* . . . . . 6 FRT — KI. FÉL ÉVRE 8 FRT — KR. Mtg£«'(tj»víe I frt 50 KR. .- Ejjy özám ara 7 kr. "* Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERTESTTÖSEG : BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ ^22. SZÁM ALATT, hoci n iMp H'/,n|lnm> 1 fts/.él lllntő líí»y,i»'n»Hiiywlr kiíl<lflinlő|{ KIADÓIÍIVATAL : szÉcnH:NYi-'i'n:R rÍ3í- SZÁM, hová a lajj liivafülow H ÍI. magán liiiJfUései, a nyilllérbe H/.áut kör.* lemény«l(, előlinélé»i nén/.ok HH roclítjnaíásük itilé/.einlíík. HIRDETÉSEK. HIVATALOM llllíDKTKSMK Mjj MAíiÁN II Hí I JUTUNK K ! 1 S'/.ólól 100 H/ÓÍÍÍ - fit 75 krjji megáílajHufás szerint legjw­|jOÜ-20l)ig . I frt 51) kr.iji lányosabljau közöltetnek. j80(» - 800-ig- . 3 fi;í 8f> krilfl , Bétfwlij 80 kr. iI; NVIl/riíílí mm ao kr. Megyei tisztújítás. Esztergom, okt. A részletes választások az uj megye­bizottsági tagokra már megyeszerte meg­történtek. Jellemző, hogy maga a köz­ponti főszolgabíró is biztositolt magának egy szavazatot — a magáét, mert megválasztották bizottsági tagnak s most önmaga önmagára fog szavazni. De nem foglalkozunk tovább ezzel a visszás kortes fogással, mert sokkal emelke­dettebb eszmékről akarunk itt, lapunk élén megemlékezni. Teleky belügyminiszter rendeletet intézett vármegyénkhöz az év végén tartandó ál alános tisztiujitás tárgyában. Rendeletének valóban fönkelt szándéka •van, csak olyan érvénye is lenne, mikor meg kellene valósitaui. A megyei szervezet leendő reformja érzik ki a nevezetes rendeletből, mely mindenekelőtt azt köti a megyebizottsági tagok lelkére, hogy csak olyanokra sza­vazzanak, a kiknek körülirt minősitésök yan ; de azután legyenek figyelemmel a minősítettség magasabb fokára, a physikai munkaképességre, a feddhe­tetlen jellemre és megbízhatóságra. Ezen kellékekkel minden tisztességes hivatal­noknak bírnia kell, mert a hivatal manapság nemcsak intelligencziát és karaktert, de teljes feláldozást követel. Hanem a választ ók lelkére köti a bel- * ügyminiszter azt is, hogy ne az alkal­mazást keresők megélhetési érdekeinek kielégítését, hanem egyedül azt tartsák szem előtt, hogy a közigazgatási teendők ellátása szakképzett és kifogástalan mun­kaerők beválasztásával biztosittassék. Nepotismus, klikk uralom szoruljon teljesen háttérbe, hogy az arravalóság annál inkább érvényesüljön. Az utolsó választás programmjának vezéreszméi tehát igen világosak és tiszták. Megvalósításukhoz nem kell egyéb, mint a választó bizottsági tagok erélyes lelkiösmerete s a nemes szándékú ren­deletnek szigora követése. Akkor azután az utolsó megyei res­tauráczió eredményével nemcsak mi, de az egész ország meg lesz elégedve. Halottak napja. Esztergom, okt. 30. Az élők áldoznak a halottak emlé­kének. A halottak emléke föltámad s megnépesiti a sziveket. A természet haldokolni kezd, disze, virága, ifjúsága oda. Hervadt haraszt hull a sírokra s minden haldokló virágsziromnak meg van a megsiratója : a természetben. Ékes márványt diszit a fényűzés, szegény halárkövet koszorúz meg az emlékezet s fakó fejfákat takar el vi­rággal a nélkülözés. Egyforma gyásza van a kevély szívnek s a földhöz ragadt koldusnak. Alig van ünnepünk, mely komorabb megilletődéssel töltené el szivünket. Az élet és a halál rokonokká tette az embereket. Egy nagy családnoz tartozik az. a ki még gyönyörködik az élet örömeiben, küzdödik az élet drámáiban vagy fanyar mosolylyal elmélkedik az élet hivságain. De sokkal nagyobb csa­ládhoz tartozik az, kinek pora össze­vegyül a föld porával s emléke a mulandóság örök történetével. Kinek nincsen halottja? Melyik élő barátkozik meg mégis egészen nyugodt szívvel az örök elmúlás gondolatával ? ! A jólét bilincsei, az öröm kötelékei, az anyag csábjai ide csatolnak minket az élethez, melyet még nyomorék vol­tunkban is szebbnek tartunk a megváltó halálnál. Ha a halál gondolata olyan nyílt és erős volna, mint az életé : nem lennénk-e jobbak, nemesebbek, hibátlanabbak? Hazng halhatatlanság van az élet szemfényvesztéseiben, komor és sötét igazság: az elmúlás igazsága a halálban. Midőn megkoszorúzzuk a sírokat, gon­dolnnk-e a magunk poriadására? Midőn könnyet ejtünk a temető rögére, gondolunk-e a magunk halálára? Nem. Az élet lermészete : az élethez ra­gaszkodás. Bölcsek természete : az élet megvetése és kibékülés a halállal. Jobb volna, ha csupa bölcsből állana a világ ? Hiszen akkor rá sem érnénk az örömökre a sok tépelődóstől. Élőket, holtakat egy nagy gondolat kapcsol össze. A legvisztalóbb, a legfönségesebb : a feltámadás. Mi a feltámadás? Az élet jörökkévalósága, mely megvigasztalja lel­künket a temetőben, a ravatal előtt, a nyomorban s a kétségbeesésben. Az lesz minden halottak éltető napja, a feltámadás ünnepe, mikor nem üljük meg többé az elmúlás ünnepét. Az uj korszak. Egy nagy fontosságú röpirat jelent meg az imént Attikusztól (Beksics Gusz­táv.) Az egész sajtó méltatta s a kitűnő röpiratból mutatványokat közölt. Lapunk terjedelme nem enged egyebet a ki­vonásnál s igy csak rövid, de jelemző kivonatban ismertetjük azt, a mit a városokról ir. Attiknsz a hetedik feje­zetheti a városok társadalmi és nemzeti jelentőségéről beszél. Miért nem olvad­tak be őseink Pannónia népeibe? Mert itt még akkor nem voltak városok. A városoknak nyelvföuntartó és nyelvter­jesztő szerepe van. A római nyelv túlélte a római álla­mot, De csak ott, a hol kitin városok voltak, e városok megküzdöttek a barbár középkor viharaival. Tehát Galliában és Hispániában és természetesen Itáliá­ban. A latin nyelv mindenütt másutt elveszett. Elveszett Kis-Azsiában,a Duna vonalán, Pannóniában, a Balkán-fél­szigeten, Britanniában és Afrikában. Ha a tótok városépítő nép leendettek s nem az erdők vadonait lakták vala, beolvadtunk volna a szlávokba, mint beolvadtak a bolgárok. De városaink többnyire csak a XI— XII. században keletkeznek s egyedül a magyarság s a bevándorló németség épített városokat. Ezek túlnyomó részé­ií„EHtirpiís!ilíkí"táro2ája. F1 q u • D&mé. (Humoros elbeszélés.) (Folytatás.) MÉG UTÓBB IS MEGSÜLTEM VOLNA SZÉKEMEN, HA A SORS VÉLETLENÜL SEGÉLYEMRE NEM JÖN, EGYSZERŰ — KOTTAALAKBAN. UGYANIS SUPPE UR »PIQUE DAME«-JA NEHÁUY ERŐTELJES AKKORD UTÁN LEFOGYOTT A PAPIROSRÓL S IGY A PROGAMMBÓL IS, HOGY HELYT ADJON EGY SZÉP, ÉRZELMES MAGYAR DALNAK, MELYET MÁR CSAK AZÉRT IS EPEDVE VÁGYTAM HALLANI, MERT EZ KÉPEZTE A HANG­VERSENY LEGUTOLSÓ »MÜVÉSZI« RÉSZÉT. NEM IS VÁRATOTT SAKÁ MAGÁRA AZ A MAGAS, SOVÁNY FIATAL EMBER, A KI A »HAT MAGYAR NÉPDAL* LEÉNEKLÉSÉVEL VOLT HIVATVA MEG­KOSZORÚZNI AZ EST DICSŐSÉGÉT, HANEM MÉG ABBAN A RETTENETES TAPSVIHARBAN LÉPETT FEL AZ EMELVÉNYRE, MELY BERKES JANKA JÁTÉKÁT KÖVETÉ, KITÉVE AZON ESHETŐSÉGNEK, HOGY VALAMELYIK REPÜLŐ VIRÁGCSOKOR SZÉTMORZSOLJA VÉKONY DONGÁIT, MINT A HOGY II. SÁNDOR OROSZ CZÁRRAL TÖRTÉNT, A NITROGLICZERINES BOMBÁNAK MIATTA. AUG HANGZOTT EL AZ UTOLSÓ TAPS ÉS POTTYANT LE AZ UTOLSÓ VIRÁGCSOKOR, DÖRGŐ UR MÁRIS RÁGYÚJTOTT ARRA A SZÉP NÓTÁRA, HOGY : „ . . . Vadgalamb szállt sajöparti füzesbe, Odavárja hű párját a fészkére. En is várok terád kedves angyalom, Enyhe szellő vidd el hozzá a hangom ..." ITT AZONBAN ELAKADT, NEM BÍRTA FOLYTATNI; ELFCJTÁ SZEGÉNYT A KÖHÖGÉS. — EZT UGYAN ELVIHETI! — haliam ITT­OTT CZINIKUS MEGJEGYZÉSKÉP A HANGVITELRE VOUATKOZVA, DE ÉN A VÉGZET »ISTENUJJÁT« VÉLVÉN A KÖRÜLMÉNYBEN FÖLFEDEZNI, MELY KÖRÜLMÉNY HAMARABB JUTTAT ANNAK KÖZELÉBE, A KIÉRT ÚJDONSÜLT SZERELMEM HEVÜL, ELKEZD­TEM TEHÁT SZÓLÓ A TAPSOLÁST — HÁLÁBÓL. MINDENKI KINEVETETT, CSAK EGY GYÖNYÖRŰ SZEMPÁR FORDULT FELÉM AZ OROHESTRUM MEL­LETTI PÁHOLYBÓL ELISMERŐ MOSOLYGÁSSAL, S E SZEMPÁR A SZÉP — BERKES JANKÁÉ VOLT. EL VOLTAM RAGADTATVA, MEG VOLTAM VESZ­TEGETVE, AZT HITTEM, HOGY MOST MÁR A TAP­SOLÁS KÖTELESSÉGEM, TAPSOLTAM TEHÁT KÖTE­LESSÉGBŐL — TENYÉRDAGADÁSIG. LEHET, HOGY MÉG MOST IS TAPSOLNÉK, HA KARCSI BARÁTOM ARRA NEM FIGYELMEZTET, HOGY A PULPITUSOK HELYÉT MÁR RÉG ELFOG­LALTÁK A CZIGÁNYOK AZ ORCHESTRUMON, A SZÉ­KEK PEDIG MIND KI VANNAK HORDVA S IGY CSAK ÉN ÉS SZÉKEM KÉPEZIK MÉG EGYESEGYE-^ DÜL A RUBIKONT, MELY A HANGVERSENY »MŰ­VÉSZI« ÉS »TÁNCZ« PROGRAMMJA KÖZÖTT EZ IDŐSZERINT DOMINÁL. (AZT PERSZE ÉSZRE SEM VETTEM, HOGY DÖRGŐ UR FIGYELMÉN KÍVÜL HAGYVA TAPSOLÁSOMAT, IDEJEKORÁN ELKOTRÓDOTT A TEREMBŐL.) NEM UGROTTAM FEL FEJVESZTETTEN, MINT TALÁN SOKAN GONDOLJÁK, HANEM MÉLTÓSÁGTEL­JES LÉPTEKKEL HAGYÁM EL HELYEMET, HOGY ZAVARTALAN »PÁLYÁT« NYISSAK A KERINGŐ PÁ­ROKNAK, KIK MÁR TÜRELMETLENÜL VÁRTÁK AZ ELSŐ »TOURT.« ES EZEKRE A MÉLTÓSÁGTELJES LÉPÉSEKRE SZÜK­SÉGEM IS VOLT, MERT KÜLÖNBEN ALIGHA KERÜL­TEM VOLNA KI NÉHÁNY GAZDAG TYÚKSZEMRE TAPOSÁST, JÓAKARATÚ OLDALBALÖKÉST, MELYEK OLY BŐSÉGESEN TEREMNEK MEG A TÁNCZVIGAL­MAK KLIMÁJA ALATT. MIDŐN KILÉPTEM A KAVAROGNI KEZDŐ TÁNCZ­VIHAR PÁROS FERGETEGEI KÖZÜL, S VÉGIG GÁ­ZOLTAM A PAPIRRÓZSÁS, SZALÓNTÜKRÖS FALAK HOSSZÁBAN A »MAMÁK« SELYEMCZIPŐKBE BUJ­TATOTT TYÚKSZEMEIN KERESZTÜL, MÉG MINDIG AZON A HELYEN, HONNAN AZOK A BŰBÁJOS SZEMCSILLAGOK SUGÁROZTAK FELÉM, TALÁLTAM »ŐT«, A SZÉP JANKÁT, EGY TÚLSÁGOSAN »ÉBER« MAMÁNAK TÁRSASÁGÁBAN. ERRE NEM VOLTAM ELKÉSZÜLVE, — MÁR T. I. EZ UTÓBBI JELENLÉTÉRE, — S MENTEN AZ A GONDOLAT SZÜLEMLETT MEG AGYAMBAN, VÁJJON NEM LENNE-E TANÁCSOSABB VISSZAFORDULNI? HA SIRISAKA BARÁTOM EZ IDŐTÁJT ADJA KI AZ »ANYÓSOK KÖNYVÉT«, UGY ALIGHA MEG NEM RESZKÍROZTAM VOLNA A RETIRÁLÁST, DE IGY MÉG CSAK SEJTELEMMEL SEM BIRVÁN E TISZTES MATRÓNÁK VISELT DOLGAIRÓL, BIZONYOS RESPEKTUSSAL BÁR, DE LÁTSZÓLAG MÉGIS NYU­GODTAN MENTEM TOVÁBB, AZ ÁLTALAM MEG­KÍNZOTT LÁBAK JAJGATÓ TULAJDONOSAINAK DÜHÖS KIFAKADÁSAIBÓL MERÍTVE A BÁTORSÁGOT. MÉG ODA SEM ÉRTEM JÓFORMÁN, MIDŐN MÁR EGY ERŐS, SÍPITÓ HANG EKÉPPEN FOGADOTT: — AH! KIT LÁTOK ? . . . TEHÁT MÉGIS ÖN AZ, KÁVAI UR, A »SZEMLE« KRITIKUSA? — SZOLGÁLATÁRA, ASSZONYOM, — FELELÉK SZÖRNYEN ELBÁMULVA, MERT BÁRMENNYIRE KUTATTAM IS KOPONYÁM REJTEKÉBEN, SEHOGY­SEM TUDTAM VISSZAEMLÉKEZNI ARRA, HOGY HOL ÉS MIKOR, VAGY EGYÁTALÁN TALÁLKOZTAM-E VALAHA EZZEL A TISZTES HÖLGYGYEI. — IGAZÁN SZÉP ÖNTŐL, HOGY FÖLKERESETT MINKET — FECSEGÉ TOVÁBB A JÓ ASSZONY S MIELŐTT MÉG BÁMULATOMBÓL MAGAMHOZ TÉR­TEM VOLNA, IGY MUFCATÁ BE MAGÁT ELŐTTEM : — ÉN ÖZVEGY BERKESNÉ VAGYOK MÉLY­KUTRÓL, Ő PEDIG LEÁNYOM, JANKA ... A MŰVÉSZNŐ . . . — ISMÉT »Ő« — MONDTAM ÖNKÉNYTE­LENÜL. — UGY-E ISMERETES NÉV? HJA URAM, ŐT A KONZERVATÓRIUM PREMIERJEIN IS MINDIG AZ ELSŐHELYEN EMIITETTÉK. — TEHÁT INNEN ISMEREM AKKOR ÉN JANKA KISASSZONYT — FÜLLENTEM SZÖRNYŰSÉGES KO­MOLY ÁBRÁZATTAL, NEHOGY ELÁRULJAM VALAMI­KÉP ELOBBENI SÓHAJOM TITKÁT. — HOGY ELŐNYÖSEN, AZ KÉTSÉGET SEM SZENVED, UGY-E KÁVAI UR? — VÁJJON LEHETNE-E MÁSKÉNT? Ő VALÓ­SÁGOS MŰVÉSZ S CSAK KICSIBE MÚLIK, HOGY A NAGYMESTERT, SUPPET MAGÁT IS FELÜL NEM MÚLJA, MERT ÜGYESSÉGBEN MÁRIS VETÉLKEDIK VELE . . . — IGAZÁN ? SZÉP ÖNTŐL EZ AZ ŐSZINTESÉG! — HÁT LEHETSÉGES VOLNA-E AZ. ELLENKEZŐT ÁLLÍTANI ? — FÁJDALOM, IGEN. VAN MÉLYKUTON EGY HÖLGY — A KASZNÁRNÉ — A KI CSUPA IRIGY­SÉGBŐL, HALÁLOS ELLENSÉGE LEÁNYOMNAK. — MINDEN ZSENINEK VAN ELLENSÉGE . . . — CSAK EZ A TUDAT VIGASZTAL, MERT HIGYJE EL KÁVAI UR, OLY ROSSZUL ESIK NEKEM, HA LEÁNYOM MŰVÉSZETÉT HALLOM BECSMÉRELNI OLYANOK SZÁJÁBÓL, A. KIK MÉG CSAK LAIKUSOK­NAK SEM NEVEZHETŐK. — AZ ILYEN ILLETÉKTELENEK ÍTÉLETE SOHASEM MÉRVADÓ, MERT IGEN SOKSZOR MEGTÖRTÉNT már AZ IS, HOGY MÉG A HIVATOTT KRITIKUSOK IS TÉVES ALAPBÓL KIINDULVA, ROSSZUL ÍTÉLTÉK meg A ZSENIALITÁST. — ÖN IS KRITIKUS, NEMDE, KÁVAI UR ? — SZOLGÁLATÁRA, ASSZONYOM.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents