Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-19 / 15.szám

KSZTKRfiOM, X. líVFOLYAM. 15. SZÁM. VASA KNAP/1888. FEBHUAR 19. MKO.ÍRLir.tUK mr/!'F.ÍIKINT KFTSZF.r: : VASÁRNAP ÉSCSOTÖRTÖKON. líl.ÖKJ'/M'l ÚN! Ált : egÓHi' év'm ... (i frt — kr. fél évre . 8 frt kr. |M>^y«'4é'Vr« 1 frt SO kr. Eyy szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZRNT-AIIIIA-UTCZA 317. SZÁM, hová :i H/,i'||iMl|i rÓK/.ét lllf't.ő kö/.loilléliy <tl-' líÜMwildfUc. KIADÓHIVATAL : SZÉCHENYI-TÉR SZÁM, hová :i lap hivatalos s » rung/ui liinletései, a nyilltérbo szánt közlemények, olőli/ofósi |>eniiek és riinliuiiiílások inlézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALON INUMÍTKNKK :; I szólói 100 «/.rtí«i - frt 7ő kr.i 100 - 200 ig . 1 fit 50 kr.i 200 - ÜOO-ig . 2 Irt 25 kr.i lfóly..

Kl

|ij ;!0 kr. MAíiAN-llllíIMiTlíSKK megállapodás szerint fegjn« tá 11 y osii b I > ;i. 11 k ö/,Ö 11 e t itek. NYII/JTKIt sora 20 kr. Mit hoz a kikelet? Esztergom, febi\ 18. (k. I. dr.) A szigorúan uralkodótól zsarnoki haialma végre megtörölt. A szegénység nyomora és szenvedése szünőfélben van. Az inség hajlékaiba a közelítő tavasz virágfakasztó napsugaraival bemosolyog a remény s bizalmat áraszt a kétségbeesettek lelkébe. A sápadt arezu inség, mint hűséges családi tag és rendes téli lakótárs, elhagyja a nehéz életküzdehnü családok tanyáit. Itt a becsüleíes munka ideje, itt a kenyérkereset alkalma, itt van a megváltás rég sóvárgott korszaka, mely a hosszú tétlenségre kárhoztatott szegény népet kenyérrel és konyhával kecsegteti. A téli munkátlanság és kenyérkeresés hiánya évről évre nagyobb szenvedéseket ró az esztergomi legszegényebb néposztály vállaira. Nincsenek gyáraink, nincsen nagyszabású iparunk, a mely a tétlenül heverő nyers erőnek némi cxistentiát biztositana. Nem egyszer hivatkoztunk már az idei szigorú tél folyamán az elhagyatott esztergomi nép meseszerű nyomorára s számos esetet kellett regisztrálnunk a. rendőrség és fenyitő bíróság köréből, a hol a betörések, lopások s egyéb visszaélések miatt emelt vádat a megtántorodott inség ellen a csábító ördög. Mit hoz ezeknek a kikelet ? Hoz vigasztaló reményt és föntartó munkát. De a tél elmúlásának s a hosszú nélkülözések megszűnésének még mindig nem örülhetünk zavartalanul. Előttünk a vizáradás veszélye, a pusztító ós dermesztő tél ez az egyetlen nagyobb alkotása, melylyel nevét fön akarja tartani. Lehet, hogy nagyobb baj nélkül múlik el fölöttünk a fenyegető veszély ; de az is lehet, hogy az inség ismét prolongálja lejáratát s a nyomor napjai még csak ezután fognak minden veszedelmükkel beköszönteni. Az esztergomi Tabán fekvése már régóta komoly intézkedéseket sürget vala városunk részéről. A legínségesebb városrész sorsa előbb-utóbb ugy se lehet egyéb, mint az árviz vagy a tűzvész által való teljes pusztulás; de mig az előrelátható katasztrófa bekövetkezik, meg kellene tennünk az első lépéseket a nópmontésre nézve. A mélyen fekvő rongyos viskókbau tanyázó végtelen nyomorú életben sínylődő népet ki kellene telepítenünk abból a végzetes katlanból. Sorsuk a jószívűség kezébe van letéve. Ha az idei árvízveszély elkerüli őket, ne kerülje el a város jóakarata. Tegyünk meg minden megtehetőt a város legszomorúbb fészkeinek eltörlésére s a szegény nép helyzetének némi javítására. Hozzon a kikelet nekik is megváltást és jólétet, a nélkül, hogy ezt összedűlt viskóik romjai fölött kellene összekoldul niok. (1701. Pesti lakatosok, óra, puska, csigaesinálók) 15-er. A láda elől, míglen nyitva vagyon senki felkelni és szabadság nélkül elmenni ne próbáljon 15 kr. büntetés alatt. 20-or. Puska csináló mestereknek szabad magyar és lengyel csizmát patkolni és hozzá való magyar sarkanytyukat csinálni és felverni. Azon kivül egész esztendőben puskaport, golyóbist, srétet és puskakövet árulni. (1743. Érseknjvári Borbélyok.) Távol légyen a legénytől a pipázás és kártyázás, és se buzogányt, se csákánt nem lészen szabad nekiek hordani 2 for. büntetés alatt. N. B. Az dékány az legényeket öszve gyűjteni akarván jártatott egy borotvát. (1719- Galgóczi csizmadiák ) Bemekül egy pár Pacsmaghat kapczástól a czéhmester házánál két mesterek jelentésében egy nap alatt elkészítse. A csizmadia leghinyiek hetenkint 32. dénár fizetése járjon és ne legyen szabad többet fizetni mesterségök elvesztése alatt. Tartozik penigh az mesterlegény három órakor éjfélutáu fölkelni és estve 9 óráig az urának mi vélni. NÉMETH VICTOR. Emlékezzünk régiekről. (1764. Jászberényi Vargák.) Az első és főbb mesterlegények esztendőbeli lérök 10. R. forint, az alábvalónak bére kisebb legyen. Irodalmi levél. (Benyovszki Móricz élete.) (Dr. K. L.) Gvadányi József lovasgenerális poéta nagy verses elbeszélése Benyovszky Móricz grófról, a mult század világhírű kalandosáról, most jelent meg a Buzárovits Gusztáv-féle Mulattató Zsebkönyvtár legújabb füzeteiben. Grvadányi József gróf a mult század népszerű poétája nem érdemli meg, hogy kiválóbb munkái a könyvtár ritkaságai között tovább is eltemetve maradjanak. Grvadányi szelleme számon kérheti tiszteletét, mert ő egy oly irodalmi korszak képviselője, mely az elnyomatás ellen nemcsak szóval, de tettel is tiltakozott.. Be akarta bizonyítani, hogy a megvetett magyar nyelv nemzeti művelődésünkre épp oly alkalmas, mint a németnek a német. Erős hazafiasága éppen akkor, midőn aristokratiánk minden volt, csak magyar nem, bámulatos és tiszteletre méltó. Gróf Gvadányi öreg atyja még marchcse di Guadagni volt s íme ő megmagyarosodik akkor, midőn ősi családaink már csak névleg magyarok. De az elkorcsosult magyar aristokraták hazafiatlausága ellen élesen ki is fakad s kíméletlenül ostorozza a, maga fajtáját. Vissza akar térni a régi magyar egyszerű és nemes erkölcsökhöz, a hajdani magyar társadalom magyar életére, a régi nemzoti viseletre; mert azt hitte, hogy ezek hijáu hanyatlottunk el anyujára. Es mintha a romlatlan népéletbe vetné bizodalmát, mintha az egészséges magyar nép jövőjével kapcsoluá össze hazája jövendőjét, oda fordul a néphez, megszólal annak nyelvén s alakjait nem keresi elfajult társadalmunk kényes és elpuhult alakjai között, hanem a magyar nép erős, természetes, habár kissé nyers typusaiból válogat mintaképeket. Mig az u. n. franczia-iskola az ő fordításai által az elfrancziásodott s elnémetesedett aristokratiára h<ttott legkiválóbban; mig a classicus-iskola a A SZÉPSÉG. I. Azt kérdezed szerelmem: mi a szép? S szemembe nézesz andalogva, bölcsen. Arczod kigyúl, érzem szived hevét, — S e drága perczet tépelődve töltsem ? A szépség forrásához egy az út; Tudósok útjelzője mind ledőlhet: Mi hozzád nem hasonlít, az a rút, S a szép : miben van egy parány belőled. II. Mily szép s tökéletes lehet A nő, kit a költő szeret; A no, kiről a dal láncolva zengi, Hogy szépségben felül nem múlja senki! S e nőt keresni hasztalan ! Szépsége másnak rejtve van. Nem látja senki ugy s hogy csodálja . . . A bájt a szerelem halmozza rája. III. Hadd viruljon a sok asszony ! Mind pünkösdi rózsa csak. Mire szél zúg a haraszton : Már a szépség hervatag. Öli! de a te bájad, édes, Változatlanul ragyog ; S mig egy sziv szerelmet érez, Dalaimban élni fog ! RUDNYÁNSZKY GYULA. (Franczia ból.) Hol volt, hol nem volt, volt egj

r

szer egy leány, a ki ugy játszott a legény nyel, mint macska az egérrel. Ha beletekintettél egyszer az egész meny országgal rád ragyogó szemeibe, ha láttad derűjét nemes homlokának s láttad mosolyogni a legszebb ajkakat, pihegni a legcsábítóbb kebelt s érezted sajátos illatát szép. aranyhajának, akkor felsóhajtasz önfeledten: oh, Mágnes! ha rám nézesz, megölsz, ha nem nézesz rám, meghalok. S ha egyszer rózsás körmei között vergődik már a gazdára lelt férfi sziv, akkor megkezdi démoni játékát s csak hamar érteni fogod, honnét a Mágnes neve, mert sajnosán tapasztalhatod, hogy nem csak vonzó, de távolitó tulajdonsága is van, a mi természetesen annál hatalmasabb, minél közelebb akarsz férkőzni ébredő szivéhez, a hol — nem tudod ugyan — van-e számodra hely, de ugy érzed, ott élni, vagy halni kell. íme a két szék, melyek között a feledés gyógyító padja alá esni nem lehet: a ragyogó ifjúság, a hódolatra szólító kecses alak, kedvének lebilincselő derűje s bűvös csengése hangjának oly szálai szerelmed bűvös hálójának, melyeket a közönyösség mesebeli egere el nem rág soha. Sirén ö a XlX-ik századból s jaj neked, az élet háborgó tengerén vitorlázó szegény hajósnak, ha nem akad számodra is egy udysseus, a ki epedő füleid az óvatosságviaszával bedugván, megóvjon attól, hogy zátonyra kerülj a helyett, - hogy egy kis papucs jelvénye alatt az édes szerelem esdett kikötőjébe kormányozhatnád lenge csolnakod. íme Mágneska vonzó tulajdonai. De jusson a másiknak is. Bele kell harapni a savanyú almába, de isten látja lelkemet, nem egy átszenvedett estély gyötrelmeiből fakadó bosszúvágy vezet, mert lelkem tiszta, mint a kastaliai forrás, melyből csak a gyöngédség és hűség istennői oltják szomjukat. Oh, irgalom anyja, ne hagyj el hát, ha tudtára adom mindenkinek, hogy Magneskának természetszerűleg minus sarka is van, az ő borzasztó fegyvere, mely miatt oly nehéz őt megközelíteni s ezt — nyelvében bírja. Es félve kiáltok fel Lear királylyal: «oly ifjú s már oly gonosz!» Ugy szórja a szóvillámokat, mint Zeus az igazit, csakhogy nem olyan tapintatosan, mert ő ahoz még nem tud. És még sem lehet barngudni rája, Arra a kis csintalan leányra. E gyermekes tapasztalatlanság az ő paizsa, az érinteni nem hagyja őt. Vigasztalásul szolgáljon azonban, hogy e védőeszközétől azon mérvben fosztja meg őt a pazarló természet, a hogyan anyányi hajadon fejlődik a csecse kis babából. S ámbár nem biztat a remény, hogy az emberiség magasabb javai és szellemi élete fölött holmi érdekfeszítő eszmecserébe bocsátkozhatnál, vagy hogy öntudatos szépelgéssel rátartós figyelmét lebilincselhetnéd, mindazon által leszállhatsz tanult voltod rideg szikláiról a szük kis völgybe, a hol ezer meg ezer apró virág között gondtalanul és meggondolatlanul kergeti ábrándjainak hímes pillangóit az igéző kis leány, te pedig megfeledkezve a férfiasságnak fölényéről, azt neki engeded át s különös módon egy érzelem, egy vágy szállja meg szivedet, vajha te .is egy ilyen pillangó lehetnél — s nem kívánkozol vissza az oromra. A feslő bimbó bája, illata lelánczol s megérted, miért ér minden szépség annyit, a mennyire magát beesüli; most már tudod, ha eszébe jutna nem adni magát egy világért, többet érne mint a világ. Igy vallja ezt Mirza Schaffi is. Legdrágább előtte Zuleika, a kit nem lehet hasonlítani sem a virághoz sem a csillagokhoz, sem a naphoz, mert Zuleika csak önmagához hasonlítható — persze azért, mert Mágneskámat ő még nem ismeri, a mit a szenvedélyes Romeo is alaposan sajnálhat, mert akkor nem Júliáról vélekedik vala eképen : Szépemnek — mindent látó napvilág Se látta párját, mióta a világ ! hanem ő róla, mert habár a myrha-koszorú kínálásban rejlő édességeket még nem érti is, habár az annyi rajongással szövött ábrándoknak az a sivár valóság felel meg, hogy meggondolatlan szilajsága nem engedteti megszerettetni magadat vele — még is vigasztalódj ! Jó az isten, lásd, a kik nappal töviseken járnak, azokra rózsát hint álmukba — és róla álmodol: „Der Himmel wird dunkler, mein Herz wird wilder, Und mit starker Hand, aus Nórweg's Waldern,

: Beiss' ioh die böcbste Tanne, Und tauehe sie ein In der Aetna's glühender Scblund, undrnit solcber Fenergetránkten Riesenfeder Sehreib' icb an die ditnkle Hiramelsdecke : Ágnes, icb liebe dieb !" DAPRATTO UHLAN.