Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-16 / 14.szám

KSÍTKROÖM, X. 1<]V FOLYAM. 14. SZAM. CSÜTÖRTÖK, 1888. FEBUUAB 16. Magyar királyi udvar. . • Budapest, febr. 14. Fényben és pompában emelkedik a királyi vár a budai hegyormon: a király és királyné ittbonn vannak magyar hazájukban és ismét huzamosb ideig maradnak magyar népük körében, melylyel szívtől szívhez húzódó ezerszeres szálak által vannak örökre szorosan összekötve. Ismét a király felsége honol a királyi lak királyi fénynek, de szorgos uralkodói munkának is szentelt helyiségeiben. Jönnek és mennek az ország nagyjai, kikre fényes sugarakban áradt szót az uralkodó kegye, felemelvén őket méltóságban és tiszteletben a trón zsámolyához. Jönnek és mennek a kormányhatalom felelős végrehajtói és mindazok, kik hivatva vannak közvetlen a király személyéhez hozni jelentést, hirt, beszámolót. De jönnek és mennek mindazok is, kiket a sors vagy az emberek igazságtalansága nyomorba és Ínségbe sodort és a kik a király nagy szivétől, áldást osztó kezétől könyörögnek és remélnek orvoslást és megszabadítást, fájó sebeikre balzsamot, meg nem érdemelt szenvedéseik enyhítését. Fájdalommal nélkülözi jelenleg a király kitűnő tanácsosát és referensét, és Bécsből napról napra távirati jelentést kell adni a királynak a legmagasabb kabinetiroda magyar vezetőjének, Pápay Istvánnak hogylétéről, ki különben soha sem hiányzik a király oldalától, ha Magyarországon időzik, kit azonban most ágyhoz szegezett és Bécsben visszatartott betegsége. Csak nehezen nélkülözheti a király ezen kipróbált jeles munkatársát, a ki a felségfolyamodványok elintézését oly finom érzékű jlelkiismeretességgel, oly rendkívüli tapintattal készítette elő; de azért Pápay szellemo működik, a király kabinetirodája telve van főnökének igazi magyar lényével, ha annak időnkint távol is kell maradnia. Sem a nagyoknak, sem a kicsinyeknek, sem az előkelőknek, sem a szükséget szenvedőknek nem lesz panaszra okuk. A királyi palota kapui tárva vannak, mindenki bebocsáttatást nyer, a ki a királyhoz jutni akar. A nagy márvány-teremben fogadta vasárnap este Magyarország királya, felséges nejével és gyermekeivel oldalán, a fővárosi magyar társadalom elitjét. Az este volt *a bál az udvarnál, a hol Esztergomot is néhány kiváló férfiú képviselte. A mi születésnél, állásnál és szellemnél fogva előkelő, az mind vendége volt a királynak és házának. Es ma nyilvános kihallgatások vannak, a király azok számára lesz otthon, kik nem fényt és megtiszteltetést, hanem kegyelmet és igazságosságot keresnek. Közben Erzsébet királynénak, a nemzeti hódolat féuyalakjának, Magyarország védőangyalának és bálványának magasztos érzéke, nemes szive, adakozó keze működik csendben és fáradhatlanul. Nyájassága mindenkit elbájol, kegyessége minden szivet magához bilincsel. De a trónörökös és neje és a «magyar herczegkisasszoirp, Mária Valéria is teljes magaslatán állanak magasztos feladatuknak, melyet felséges szüleik szivéhez és trónjához legközelebb eső állásuk hárit reájuk. A trónörökös-pár alig érkezett meg a magyar fővárosba, mindjárt megérkezésük napjának estéjón, elment az operába, hogy megjelenése által a kiválóan magyar nemzeti kultúregyesület ünnepé'yének megadja a legmagasabb fényt és ékességet és tündöklő módon bebizonyítsa a Magyarországgal való összetartozandóság érzetét. És miután a trónörökös a köve kező napot az általa szerkesztett korszakalkotó magyar műnek szentelte, feleségével és nővérével vendégül ment egy magyar főúri házhoz, özvegy gróf Csekonics Jánosnéhoz, a hol az uralkodó családnak számos tagját találta, és a hol a Habsbnrg-Lotharingi ház fenséges sarjai a magyar arisztokraczia körében magukat oly jól és otthonosan érezték, hogy hajnalig ott maradtak. Van hát magyar királyi udvar, és a magyar királyi család az, melyet itthon millió szivekből fakadt örömzaj és hódolat vesz körül. A becsület védelme. Esztergom, feli*. 14. (R. F.) Rousseau, a kiváló franczia eucyklopaedista már egy századdal az előtt hadat üzent a párbajnak. Hadüzenete azonban még nem vált döntő csatává, csak megtisztította a téves fogalmakat. Bölcs nézetei a következők : Lehet-e irányadó mások helytelen fölfogása az igazi becsületre? Elveszti-o lelkünk a vele egybekapcsolt erényeket aljas rágalmak következtében? Elegendő bizouyiték-e egy ittas ember rágalma, sértegetése arra nézve, hogy azt megérdemeltük? Függ-e a derék ember becsülete a legelső durva, henczegő jöttment kénye-kedvétől? Tagy azt akarja valaki e hitet ni, hogy maga a párbajhoz való kiállás k é t s é g t e I e n é s oly tanújele bátorságunk n a k, m e 1 y 1 y e 1 lel k iismeretünk szégyen tábl á, j á t jegyszerre tisztára mossuk? Ilyenformán erény, bűn,- becsület, szé| gyen, gyalázat, igazság a szerint volnának birálandók, hogy hogyan végződött ja párbaj . . . Kell is akkor ítélőszék, vívótere m ! Minek a törvény ? [legjobb az ököljog ! j Vivtak-e párbajt, midőn o földet még | csupa hősök lakták? Előfordult-e valaha, [hogy az ókor vas-férfiai, legkiválóbb jellemei párbajjal egyenlítették volna kí halálos sértéseiket ? Tengernyi sérelem, hallatlan gyalázkodás után kihívta-e Caesar Catót, avagy Pompejus Caesart? Meggy alázottnak érezte-e magát Görögország dicső hadvezére azáltal, hogy bottal fenyegették. ? Miután pedig nemcsak az ókor de a föld legfölvilágosodottabb, legdaliásabb, legerényesebb népei nem ismerték a párbajt, bátran következtethetni, hogy ez nem is a becsület, nem is a bátorság szüleménye, hanem ostoba előítélet, vad szokás embertelen divat, E durva előítélet csak arra jó, hogy a társadalom gonosztevőkel szaporodjék. Az ember becsül o te nem függ AzJ&ztsrpísKflltaíja. - REGÉNY. Az „Eszt. Vid." számára fiancziábóT fordította : MARISKA. (Tizenhatodik közlés.) — Eiatal uram, önnek egy nagy ellensége van. Két nap óta Xavér már harmadszor hallotta ezt a megjegyzést. — Ismeri,öt? — kérdé Xavér. — Ismerem és uram emlékére megesküdtem, hogy meg fogom gyilkolni ! — Meg akarja gyilkolni ? — kiáltotta fel borzadva Xavér — mit gondol?! — Nem rettenek vissza magáért, fiatal uram, semmitől ! Azután megenyhült hangja és hozzátéve: — Engedje meg, hogy kövessem, ifjú uram! . . . ön nem tudja . . . elfeledem megmondani önnek : hogy a rendőrség megérkezéséé a játékházba nem volt a véletlenség játéka ... Nem tudom ugyan, hogy miért tevé azt ellensége, de annyit tudok, hogy Ő tőrt dobott ki maga ellen. — És honnét tudja ezt jó öregem ? . — Láttam. Mindent hallottam ! Ekkor elbeszélte a koldus azt a levél históriát, mikor Cárral kétségbeesve csitította az auvergni fiút, a mint hangosan olvasá a czim föliratát a Saint-Germain-des Prés lépcsőin. — És meg van arról győződve, hogy csakugyan ő volt ? — Éz az az ember, a ki két hó óta az ön barátjának hazudja magát ; ez az az ember, a kinek az első pillanattól fogva hittem ; ez az az ember, a kinek ön tegnap a balkonon elég bizalmasan elmondotta a legszentebb titkait Erről meg vagyok győződve. Xavér nem birt az első perczekben válaszolni, oly nagy volt a csodálkozása. — Cárral ! — monda ő végre — de ez talán még sem lehetséges. Már mit nyerne ő azzal, ha tőrt vetne nekem ? — Azt már nem tudom, annyit azonban bizonyosan mondhatok, hogy megtéve. — De ez a levél is tőle jön — monda Xavér a most érkezett sorokat előmutatva. — Ne menjen oda! ne menjen oda! — óvta újra komoly hangon Neptun — ez az ember ellensége ! Az ifjú néhány' perczig gondolkozott. — El kell mennem ! — monda azután határozott bangón —-mert ő is ott lesz. 0, az én üdvösségem ! Neptun szomorúan rázta a fejét. — Hangom gyönge, hogy a szerelem hatalma ellen fölemeljem — monda aztán Neptun. — De valami azt mondja bennem, hogy ez egy uj örvény. Ne rohanjon bele fiatal uram. Követni fogom, engedje megkérem, hogy követhessem. Tudom hogy az olyan hely, hová a feketének nincsen-joga belépni. Tudom, hogy jelenlétem, ha nem is szégyenitené, de zavarná önt. De én majd elrejtőzöm. Sem ön, de más sem fog észrevenni. De hová készül, kérem. — A Rumbrye-kastélyba, nem messzire. — Jól van ! Ön elvesztette a pénzét, most pedig pénzre van szüksége. A fekete koldus néhány luisdort tett a kályha párkányára. Xavér homloka bíborba pirult. — Ne piruljon el — monda balkan Neptun — az én jó uram többet adott nekem .., . ő szabadságomat adta vissza... Es most az adósságból le kell rónom valamit. E szavakkal az ajtó felé ment. De rögtön visszafordult és kérd ezé : —* Hán}' órakor utazik el holnap reggel? — Nem tudom. Meglehet, hogy délben. — Tehát a viszontlátásra fiatal barátom. Mielőtt követném, mindennapi munkámból kell megint valamit ledolgoznom. Elmegyek most az anyját keresni . . . XII. VISZONTAGSÁGOS UTAZÁS. Másnap a korai reggeli órákban, Neptnn bottal a kezében, lejött az ötödik emeletről és megkezdette napi munkáját. Husz év óta egész Parist átkutatta. Minden házban megjelent és minden hölgyet, ki a keresettre korban és arezbah hasonló volt, tüzetesebb vizsgálás alá vett. Kitartását eddig nem koszorúzta siker. De ma már nem ment a puszta véletlen elé. Megtalálta a nyomot, melynek nagyon megörült. Sokszor a zsebébe nyúlt, vájjon ott van-e

s még az a finom battiszfckendő az A. F. i betűkkel. Minden huza-vonás nélkül a Saint-Germain városrészbe ment, a koronás és czimeivs equipageok városrésze. Ő ismerte azt a hölgyet és hintóját. De a hölgyek csak későn szoktak kelni, addig pedig a hintót tisztítják, ő tehát annyit adott a hintóra, mint magára az úrnőre. Reményében nem szabad csalatkoznia. Miután négy-öt óráig bátran előrehaladt, minden hotel udvarába tekintve, minden uton megállva, egy pompás hotelhez érkezett, mely a Grenelle-uton feküdt és melynek belső udvara még vetélkedett a külső fény nyel és pompával. Legelőbb is egy négyes fogatú postakocsit látott, melyen egy angol szabású fiatal ember ült, ki az utazó ruhákat is őrizte. Ez nem volt az, a mit keresett. Ekkor már távozni akart. De a hintó előbbre gördült s most egy kecses hintót látott maga előtt, mely szivacsra és kefére várakozott. E pillanatban a koldus. megdöbbenve állott meg. A hintót minden oldalról megszemlélte. — Ez az ! — szóla halkan, az őrömtől reszkető hangon. Elhatározottan lépett az udvarba és a magas fiatal emberhez közelitett, ki nem volt más, mint maga Lefebre des Ballées Alfréd, a ki ragyogó báli öltözete helyett hosszú kabátba, nagy nyakkendőbe és lovagcsizniákba volt öltözve.