Esztergom és Vidéke, 1888

1888-02-12 / 13.szám

RSZTKKOOM, X. LTfOLYA.U. 13. SZAM VASÁRNAP, 1888. FEBlíüAfí 12. Mnyi.iRLr.niK iIIÍ'.TRNKINT KF/TSZRII VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. eges;- gxi'n fél évre ne" v«<l« \ in KI.on'/KTKSI A l! Eyy szám ára 7 kr. (j frt — kr. |! 3 frt — kr. 1 fit, HÓ. kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 3Í7. SZÁM, IKIVM :i hi.ft fj/.clltfiiii részét illeti! közlemények I<ÍÍMHJK|/ÍIÍ. KIADÓHIVATAL: SZÉCI in:NYi-TÉ:R 331. SZÁM, lúivá a lap liivaialos s a magán hirdetései, a iiyilltérbe szánt közleméin ek, elölizelési pénzek és reeln m.-ÍMsok infézendők". HIRDETÉSEK. HIVATALOS IIIL'DKTKNKK : 1 srófol 100 »'/.óig — frt 75 kr. 100-200ig . 1 frt 50 kr. 2.00-.'100-ig . 2 frt 25 kr. Hol.vg.lij íiO kr. MAOAN-IlllíDL'i'I^SKIÍ megállapodás szerint legjiilátiyosablian közöltetnek. NYII/ITKIÍ sora 20 kr. Megyei kulfur-oáz. Esztergom, febr. 11. Mindig* örömmel voszszük tudomásul, ha egy társadalmi egyesület kultur hivatásáról tíz esztendei működéssel hoz fel bizonyítékokat. Ilyen tiz esztendős tüzpróbát állott ki-a megye egyik legérdekesebb knltur-oázisa, a bátorkeszi polgári olvasókör. Megerősödve lép ki a kezdet akadályaival folytatott harczból s megizmosodva tekint ujabb évtizedek felé. Megyénkbe^ nem sok olvasókör van s igy buzdító például hivatkozunk a bátorkeszire, melynek lelkes elnöke, főt. Meiszermann Ignácz plébános a hazafias és művelt gondolkodás lelkes bajnoka olyan szép programmeszméket nyújt hasonló törekvésű egyesületet működéséhez. A buzdító ünnepi beszéd legtanulságosabb részletei a következők : Deák Ferencz egyikbeszódében ezeket inon dj a: «Hogy rein ény eí n k egy kor valósuljanak, nein elég akarnunk. Tanulnunk kell s művelnünk a polgárság és népnek minden osztályát; mert korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jövője, mely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni s azon előre haladui.» A «haza bölcsének^ ezen nyilatkozata legelső sorban drága hazánkra vonatkozik. Ha azt akarjuk, hogy hazánk felvirágozzék, hogy a többi államokkal a jólét ugyanazon fokán áthassunk : «nem elég akarni.» Sokkal nehezebb munka vár reánk: «Tanulnunk kell s művelnünk kell a tudományok minden szakát» és az általános kultúra színvonalára emelkednünk nemzeti irányú művelődés által. És méltán, mert mint századunk történelme tanítja: a nemzeti erők békés mogfeszitésének korában élünk. Szükségünk vau tehát minden szellemi és erkölcsi képességre, a mi bennünk lakik. Teljessé és tökéletessé kell tennünk országunkban a hazafias érzést nemzeti irányú művelődés által. Egygyé kell fűznünk társadalmunk minden osztályát, csoportját és töredékét az igazi és erős hazaszeretet "kötelékei által. Magyar lelket kell adnunk műveltségünknek. Egygyé, erőssé és vonzóvá kell tennünk egész nemzeti életünket, mindenki előtt, hogy helyünket ne csak az önálló, de a müveit nemzetek között is kellő méltósággal elfoglaljuk. E feladat egyik legszebb része: a kaszinók, polgári olvasókörök és egyéb közművelődési nemzeti irányú egyesületek hatásköréhez tartozik leginkább. Uöngyölgessük ki ez okból a magyar közművelődési mozgalom lobogóit bátran, szabadon. „Ki kell hát tűz HÍ azt a zászlót, Lobogjon oátrati, szabadon, Mely diadalmnk hordozója Volt annyi századon." (MINDSZENTY Gt.) Legyen « bizalmunk az ősi erényben!» s azért lelkesüljünk fel a mult idők példáin s mint egykor a hosszas nemzeti önvédelem dicső küzdelmeiben : ugy vegyünk részt ezentúl is ama kitartó, békés törekvésben, melyeta műveltségért szinte töri értelmi ösztön által sarkalva folytatunk. Ápoljuk a nemzeties irányú népoktatást s legyünk különös tekintettel a népnevelésre, a mitől még sokat lehet várnia e hazának. Irányozzuk a haladás terére a gazdasági munkát, mely napjainkban annyi válságnak van kitéve, úgyszintén az ipart és kereskedést a haza czéljai felé mindenirt s nemesítsük meg a vagyont a hazafiasság érzelmeivel. Vezessük a müveit magyar társadalmi életet. Es élénkítsük azt föl ott, a hol tespedés mutatkozik, vagy ellentétek állanak fönn a haza-fiai között. Rendezzünk olvasó-körünkben, a családban és családon kivül estélyeket, irodalmi és művészi becsű szórakozásokat, fölolvasásokat, hangversenyeket, helyi kiálitásokat, közmulatságokatés tánczvigalmákat. Es kössük össze a nemes szórakozást hasznos gyűjtésekkel és hazafias eszmecserékkel, dal- és műkedvelői előadásokkal a nagy nemzeti közművelődési czél érdekében. De műveljük különösen s tegj

7

ük kedveltté a családok belső társas köreiben kitartóan a haza gondolatát. Nyissunk utat környezetünkben a magyar nyelvnek, a magyar szellemnek, a magyar könyvnek, lapnak, a magyar festménynek, a magyar szobornak, a magyar ipar készítményeinek. Irtsuk a túlhajtott külföldieskedést s vegyük körül magunkat ós tűzhelyeinket ne csak tiszta magyar érzéssel és gondolattal, de a magyar irodalom, művészet, ipar s általában a magyar munka termékeivel. Egyesi:sük mindenkor és mindenekben öntudatos gondolatainkat és eszméinket a hazáját forrón szerető koszorús költő gondolatával ; «a haza mindenekelőtt!» Szóval : dolgozzunk a hazafias irányú műveltség, a magyar kultúra teljessé tételén lelkesedéssel és kitartással; és nyomjuk rá, a mennyiben lehetséges, társas-életünk minden mozzanatára a magyarság és nemzeti műveltség és szellem kedves bélyegét. Ha ily nemzeti színezetű kulturális eszközökkel s hazafias áldozatokkal sorakozandnnk a honi műveltség lobogói aíá: éltet a remény, hogy a nemzeti érzelem és műveltség meggyújtott lángjai lassan szikrát vetni s lendíteni fognak a dolgon, hogy üszköt vetnek majd egy-egy szivbe, hogy tőle majd sziv sziv után lángra gyulád, és lesz szebb, reményteljesebb jövő szegény hazánkban. Alkonyatra eleinte csak egy-két csillag fénylik az égboltozaton: de mintha csak az Istíen angyalai járnának végig rajta ós sorra gyujtogalmák a lámpákat, csillag csillag után kezdend ragyogni, és látvány készülend, szivemelő, a haza felvirágoztatásának és dicsőségének riadója . . . Igenis, a társadalmi és egyesületi együt'es cselekvésnek a munkás hazafiság ezernyi ezer forrásából táplálkozó folyójává kell válnia, melynek élete mozgásban áll, mely büszkén fogja hátán hordozni a nemzeti művelődés kincsekkel megrakott gályáit és hajóit. Midőn ezen meggyőződésünknek ismételve kifejezést . adnánk : szabadjon izJsztErjoniís?ilíks1árííája .§ 0 H A. éTü Tudom, hogy véget ér Ez a nehéz bánat. Nem soká hullanak Könnyeim utánad. Tudom, hogy megbánod, A mit telem tettél. De késő a bánat Síri fakeresztnél. Mert mire kinyilik A mezők virága, Egygyel szaporodik Temetőnk fej fája. LÉVAI SÁNDOR. EGY NAGY EMBERHEZ. Hogy mennyire fölülmúltál minket, Gúnyolva, lenézve érzelmeinket, Azt már sokszor büszkén megvallottad Nekünk, a nagy semmiben, alattad. Szánakozva nézünk a magasba, Hol csak bohócz lehet az ostoba. . . . Csakugyan jó magasra kerültél, Mikor a hülyeség Csimborasszójának Legmagasabb csúcsára felültél ! fik PáEsm mm& — REGÉNY. Az. „Eszt. Vid." számára franeziából forditotta : MARISKA. (Tizenötödik közlés.) XI. A MEGHÍVÁS. — Fiamnak mégis meg kell nyernie azt a birtokot — monda halkan a marquise és mintha magában beszélne, lassan hozzá tevé : meg kell nyernie ! — Garral ur — folytatá tovább mosolyogva — azt mondják, hogy ön olyan jól ért a kard forgatásához, mint Saint-George, az ön faj bélije. — Tizenöt évig gyakoroltam magamat a vívásban —- válaszolá a mulatt fölfuvalkodva. — Annál jobb ! Még azt is mondják, hogy senki sem ért olyan jól a pisztoly kezeléséhez, mint ön. — Harmincz lépésről biztosan eltalálok egy ezüst frankot kettőzve is — Oh, ez nagyon pompás lehet! Mit ért ön a golyó kettőzés alatt, Garral ur ? A marquise hangja ekkor édes hizelgéssé változott. — Azt, hogy egy másik golyót is lövök ugyanazon lyukba, melyet a megelőző golyó kifúrt. — Csodálatraméltó ! — monda a marquise, miközben gyöngédén fölkelt. — No akkor Cárral ur, maga rettenetes egy ember lehet! A mulatt néhány pillanatig gondolkozott. A marquise-re gyűlöletes és gyanú teljes pillantást vetett, de villámgyorsan átváltozott a legcsuszó-mászóbb engedelmességet kifejező tekintetre. — Kegyed azt akarja, hogy meggyilkoljak valakit ? Á marquise összerezzent, azután megragadta a mulatt kezét. — Ha ezt megtenné, ugy örökre szabaddá tenném ! — suttogá hozzá. — Ha valamit tennék? — kérdé Cárral, mialatt olyan arezot vett föl, mintha nem értene semmit sem. — Alfrédnek, Rumbrye Heléna férjének kell lennie ! — monda nyugtalanul a marquise — és ez a fiatal ember utunkban áll! — Bizonyára! — veté közbe hidegvérrel a mulatt. Rumbrye asszonyság mérgesen toppant kicsiny lábaival. — Ön ért a kardhoz és a pisztolyhoz .. . egy párbaj mindent . . . — Ertem ! — monda Cárral. — Tehát?! — De én félénk vagyok és nem verekszem meg soha senkivel. — Nyomorult, szolgai lélek ! — kiáltá a marquise megvetőleg. Cárral nem akarta hallani ezt a sértést és gyorsan igy szólott : — Párbaj nélkül is lehet ám ölni! . . . Mit törődik kegyed az eszközzel, csak a czél sikerüljön! Rumbrye asszonyság lecsüggeszté fejét. Ekkor a mulatt gyűlölettel és utálatteljesen tekintett reá. Ha ezt a tekintetet észreveszi a marquise, akkor aligha nem árulástól tarthatott volna. — Ő még nagyon fiatal — monda a marqnise végre. — Hátha tán valami más uton lehetne őt eltávolítani ! . . . — Kegyelmes asszonyom, ez csakugyan jobb is lenne. A mulatt vérfagylaló hidegsége az ilyen pillanatokban szokatlan volt, hogy Rumbrye asszonyság nyugtalanul kezdett reá nézni. De Carralnak volt gondja arra, hogy a helyzetekhez megfelelő arezot mutasson. — Tehát — szóla a marquise ós beljebb hatolt a sophán, hogy megbízottjának is helye lehessen ott — mi történjék ? — Elhatározta-e már magát valamire, asszonyom ? :

— Igen. Határoztam. De előbb halljuk a tervet. A tiédet, barátom ... — Hallja, urnöm ... •• • 'A mulatt bizalomteljesen'ült le egykori urnöje mellé. A közös, bünteljes gondolat és a kivitel egy rangra hely ezé őket. — Holnap — kezdé Garral — kegyed is a Rumbrye kastélyba utazik. A marquis ur, jelenlétemben meghívta öt a látogatásra. • írjon kegyed nekem egy kis meghívást, hogy én is ott lehessek. — Nem! nem! — kiáltá hevesen a marquise — az ilyen levél még ... — Igaza van. Kegyedet nem szabad lelepleznünk ! Majd én fogom megírni a levelet. Csak meg kell mondania Rumbrye urnák, hogy kegyed meghitt engem! Ám legyeu! — A többi az én gondom. • Holnap, holnap, jó úrnőm, a Rumbrye kastélyban találkozunk. A mulatt eltávozók, de alig volt az ut-