Esztergom és Vidéke, 1888
1888-12-08 / 99.szám
jyar &y§Í7, magyar s Esztergom, deez. 7. A keresztények üldöztetésének idejében mintegy közmondássá vált, melylyel ugyszólva bnzditotlák egymást a keresztények, azon szólam, hogy : «A martyrok vére a keresztények magja.» Bizonyos értelemben ezeu szólam reánk magyarokra is illik ; mi is elmondhatjuk magunkról, liogy őseink vére, i? magyarok magja. Nézzük végig nemzetünk barczait, hányan hullottak el érettünk ? kiürült az ország, mulatónak is alig maradt egy-egy magyar, idegenek jöttek, nyel vben és szokásokban az ellialt örökösök helyébe és ime «cl magyar, áll Buda még», a nyelv és szellem megmaradt ; őseink sja$án egy uj nemzedék született, melyet a megholtak szelleme ojtott be. Ne bámuljuk az európai nemzetek testületi szellemét, vagy az ebből folyó nemzeti nagyságot; hisz ezeknek alapfalát nem túrta fel sem török sem tatár ; ők csak számban fogyatkozhattak a viharos évszázadok alatt, de a tőben nem. Mi ellenben megtámadtattunk a törzsben is, és hogy ugy mondjam, csak mellékgyökeink szívósságának köszöuhetjük, hogy élünk. A ki tudja, hogy a magyar nyelv mily gyengén volt min Mg nemzeti nyelv, hogy itt is a latin volt az ur, és látja a mostani erőkifejlettségét és azt is, hogy nyelvünk elismert szép nyelv, hogy azon idegenek, kik nyelvünket megtanulták, nem [győzik bámulni annak üdeséget és eredetiségél, bámulni fog, hogy hazánk nemzeti congiomeráltságában nem veszett el. Ebben több van az isteni gondviselés ujjából, mint akármely más esetlegességből, vagy emberi vívmányból. A jó Isten jutalma ez szenvedéseinkért. Bár jobban megérdemelnők ez égi kegyelmet! Jobb időkre virradtunk az ujabb korban. Elünk nyelvünkben, és nyelvünk által ; a szegény árva megkapta szülői örökségét és megmutatja, hogy ez örökség mily kincse annak, aki azt ismeri. A nagy Széchenyi kezében csak mustármag volt a magyar akadémia és vele a magyar nyelv és 'szellem, ma már terebélyes fa, melynek ágai közt már sok a gyümölcs. Ma már nemcsak a mappán vagyunk Magyarország, hanem az életben is. (Vannak ugyan kinövések is — de se baj ez, a legszebb fának is van fattyuhajtása, melyet azonban a gondos kertész elvág.) Kinek érdeme az, hogy a magyar nyelv és magyar szellem él és uralkodik ? Mind azoké, akik abban közreműködtek. Valamint a legnagyobb épület sem áll csupa mázsás kövekből, hanem aprókból is, melyek épp annyit tartanak sokszor össze, mint a nagyok: ugy itt is minden egyes sziv dobbanása egyértókű a testületek működésével. Nem követelek exclusiv érdemeket, Isten mentsen, egy hadsereg sok emberből áll ; a sereg győz el mének becsében minden katona, osztozik, de hogy a katholikus klérus igen sokat — nem akarom mondani, hogy legtöbbet tett és tesz e téren, az bizonyos. A katholikus egyháznak a magyarosodás terén szerzett érdemei nem akkor kezdődtek, mikor másoknál. Ismerek én plébániákat, a hol már 50 — 60 év előtt csupa tótság levén, ma csak hire van, hogy ott valaha tótok is voltak. Nálunk nincs szükség arra, hogy az országos közmegbotránkozás legyen az orvosság arra, hogy egyházunkban magyar szellem fuvalma lengjen. Ha itt-ott akadnak is kath. papok, kik a panslavismus vagy pangermanismus hivei volnának, azok igen ritkák és inkább gyanú alatt vannak csak ós nem lehet reájuk oly bizton kimondani, mint a más felekezet papjaira. A kath. egyház testestől, lelkestől magyar szellemű. Az ötvenes évek neveltje vagyok, ez időben tanultam magyar Jen ni, midőn esztergomi diákkoromban szent benedekrendi tanáraim, hogy ugy mondjam, a katakombákba bújtak el velünk, hogy meggyújtsák sziveinkben a magyar szellem áldozattüzét. (Egyszer a szavalati órában egyik társam a kai bodrára lépve Cucor «Riadóját» akarta szavalni. Tanárunk G. E. «várjon» szóval odaugrott az ajtóhoz és kinézett a folyosóra, nem-e ólálkodik künn valami «schwarz-golb» spion és látván, hogy senki sincs, monda a fiúnak: «no rajta.») Alikor az egész világ szemében bűn volt magyarnak lenni ; csak a katholikus papság és paptanárok mondák nekünk, hogy nem bűn az,- hanem erény. És most az e nemzedékből kivált klérus adja a fiatalabbaknak a legszebb példát, hogyan kell a századok hibáját gyógyítani, hogyan kell a magyar nyelvet és szellemet lábra állítani. Nem akarjuk elvitatni senki érdemeit, de midőn mi bátran hivatkozni nemcsak merünk, de tudunk is érdemeinkre, ne vádoljon senki hazafiatlansággal és ne akarja senki monopo 4lizálni maga és egyháza számára a hazafiasságot; mert majd jöhet még oly ide, melyben tán eo.iputust is kell csinálni és ha akkor több jut nekünk, mint másnak, azt ne vegye senki tőlünk rossz néven. Büszkén mondhatjuk, hogy még ellenünk nem volt panasz ! Ha van — mint fentebb említőin — talán itt-ott L '8T" e 8T «dércsipett» katholikus pap, az rendesen olyan környéken van, a hol a panslavismus nagy fészkei vannak és onnan csap ide át a contagium. Nálunk nincs ragály fészek ! És igy ezek nem ponderálnak, sem nem numeráinak ! Sajátságos r hogy éppen a katholikus klérust szeretik némely szegény tatárok felkapni nyelvökre és tollúkra. Igaz, hogy ez kissé bosszantó, ha találkoznak oly szegény talentumok, a kik akár a Primást, akár a püspöki kart, ugy a 'papságot panslavismussal vagy annak dédelgetésével gyanúsítják, és némely lapok az ilyen rngdalódzák.Esztsrjörefiislámája. VÉRZŐ SZIV. Sir a szivem s ajkam nevet, Az ember milyen gyáva ládd, Takarja a vérző sebet, Hogy meg ne lássa a világ. S a mosolyon, a leplen át A szivnek vére csak buzog, De a szivekbe ki se lát Ha csak az ajak mosolyog! AZ IDO ELJÁR. Egyik nap a másik után Csak siet, csak tova száll, Oh, de lelkem alkonyatkor S reggel, vigaszt nem talál. Mert remélni, s hinni, jobbat A reggeltől nem tudok, •S alkonyatkor, hogy már elmúlt Megsiratni nincsen ok! LITHVAY VIKTÓRIA. Magyar művészek. (Uj sorozatú mütörténelmi vázlatok képekkel. Irta Szana Tam;ís. Budapest, 1889. Hornyánszky V. akadémiai könyvkereskedése.) Egy pompás diszmű fekszik előttünk az ujabbkori magyar képírókról és képfaragókról, a kik mint saját maguk illusztrátorai jelennek meg Szana Tamás bemutató szövegéhez. Az aesthetikai tudomány kedvelői már bizonyára ismerik a hasonló czimü és irányú előző kötetet, mely a Révay Testvérek kiadásában két esztendő előtt jelent meg. Szinte lehetetlen az ujabb kötet ismertetésekor az előbbiről meg nem emlékezni, olyan szoros összefüggésben áll a két rész egymással. A Magyar Művészek első kötete Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula,Baditz Ottó, Ebner Lajos, Mészöly Géza, Bruck Lajos, Wagner Sándor, Skuteczky Döme, Spányi Béla, Aggházy G-yula, Yastagb György, Jankó János, Lietzenmayer Sándor, Paczka Ferencz, Peske Géza, Roskovics Ignácz, Vágó Pál és Zichy Mihály életrajzát, művészete jellemzését s főbb művei bemutatását Tartalmazza. A Hornyánszky Viktor kiadásában megjelent uj sorozat, melyet bízvást A Magyar Művészek második kötetének lehet nevezni Böhm Pál, Kéméndy Jenő, Déry Kálmán, Eisenhut Ferencz, Parlaehv Vilma, Donáth Gyula, Joanovics Pál, Tilgner Viktor, Stróbl Alajos, Karcsay Lajos, Horovitz Lipót, Zala György, Bihari Sándor, Lotz Károlyt Klein Miksa, Feszty Árpád, Karlovszky Bertalan, Pál ik Béla. Stetka Gyula, Margitay Tihamér és Valentiny János, művészeinket mutatja be Írásban és képben. Ezt a sorozatot tökéletesebbnek kell tartanunk, a mennyeiben a kiválóbb modern magyar képfaragó művészeket is tudomásul veszi és jellemzfctesen bemutatja. Az előttünk fekvő diszmű tehát huszonegy művészt mutat be, mig az előbbi sorozat tizenhetet s igy Szama Tamás öszszesen harmineznyolez ujabb magyar képírót vagy képfaragót vezet a magyar olvasóközönség elé. A becses műtöiténelmi vázlatokat pompás rajzok, karezok és metszetek diszítik. Az album kiállítása, választékos Ízlése, typographiája meglepő tökéletességre, mellékletei és illusztráczió pedig a sokszorosító művészet nagy haladására engednek következtetni. Teljesen igazat kell adnunk a fővárosi kritika azon szokatlan nyilatkozatának, hogy a második sorosat «a kiadására vállalkozott irodalmi intézetnek valóban dicsőségére válik.» A gyönyörű album mümellékletei szebbnél szebb fénymetszeteket és fénynyomatokat tartalmaznak. Itt van Pál lik Béla I. Ferencz József magyar király fény metszete, mellette Böhm Pál Jó fogása, majd Kéméndy Jenő Hazafelé czimű színes fénymetszete, azután Eisenhut Ferencz Gül Baba halála, Parlaghy Vilma Kedvencze, Joanovics Pál Oktatás a vívásban, Tilgner Viktor pozsonyi Hűmmel szobra, Stróbl Alajos Deák Ferencz sarkophagja, Horovitz Lipót Elsőszülötte, Zala György Mária Magdolnája, Bihary Sándor Leánykérője, Klein Miksa Hágár és Izmáele, Feszty Árpád Golgothája, Stetka Gyula Krisztus sirbatétele, Valentiny János Kis hegedűse és Zeneiskolája. Mind a tizenhat fénymetszet, színes nyomat, tollrajz, fametszet és színes nyomatú zinkograpbia még azok igényeit is kielégítik, a kik a Goupil-féle Salont járatják. De nemcsak a pompás műmellékletek, hanem a művészek sajátrajzu arczképei s kiválóbb alkotásaik egyébb illusztrácziói is megragadják és lekötik figyelmünket. Böhm Pál fejezetét tizenkét illusztráczió díszíti, Kéméndyt hat, Déryt is hat, Eisenhutot tizenőt, Parlaghy Vilmát hét, Donáthot szintén hét. Joanovicsot tizenhárom, Tilgnert tiz, Stroblt hat, Karcsayt hat, Horovitzot tizenkettő, Zalát hat, Biharit is hat, Lotzot tiz, Klein Miksát kilencz, Fesztyt öt, Karlovszkyt szintén annyi, Pállikot tizenkettő, Stetkát hat, Margitayt hét, Valentinyfc pedig tizennégy. Igy tehát a kétszázötven lapra terjedő dUzes albumot majdnem kétszáz ilusztráczió gazdagítja. És ezek a hírneves művészek mind a magyar művészet koryphaeusai és ezek az illusztrácziók mind eredetiek ! Nem a kényes ízlésű amateur lázas örömével, hanem a magyar szellemi élet tanulmányozásának komoly czéljával élveztük a remek albumot, mely nemcsak ismereteinkben gazdagít, ízlésünkben gyarapit, de hazafiságunkban is nemesit. Mert hisz ez a kötet már nemcsak konstatálja, de dokumentálja, nemcsak fölfedezi, de már meg is nyitja a magyar művészet pantheonját. A mi a Szana Tamás bevezető tanulmányait illeti, azok nemcsak mint kutforrások, de mint nagy készültséggel s finom műizléssel irt művészeti jellomrajzok és tartós irodalmi becsüek. Szana stylusa seholsem homályos, hanem elegáns és eleven. Kerülve kerüli azt a rideg nagyképűsködést, meiy az ujabb német illustrált albumokban a szöveg élvezésétől valóban elriaszt, hanem szellemes franczia cosenr gyanánt vezeti elénk a műwszeket, a kiket nem pedáns jegyzetekből felöl.ásott pro_
