Esztergom és Vidéke, 1888
1888-12-02 / 97.szám
Zenetársadalmunk reformja Esztergom, deez. 1. Nem akartunk hangzatos czimet adni jóakaratú, pártatlan és szerény felszólalkozásunknak; épen azért nem is czimezzük czikkünket valami hiuságos szóval, hanem beszélünk társadalmunk azon tekintélyes része érdekében, melyet eddig a zene kedvelése vagy gyakorlása hozott és tartott össze. Mind a «dal- és zenekedvelő-egyesület*, melyet fényesebb múltjával született igen rossz magyar kifejezéssel «dalárdának» neveznek, mind a fiatal «Zenei Kör», mely nem egyéb, mint egy csomó nem magyar származású zenész és zenekedvelő megmagyarosodott s társadalmunk legújabb igényeihez alkalmazkodott derék klubbjának folytatása, a társadalmi életre olyan irányadó befolyást gyakoroltak és gyakorolnak, hogy jelentőségükről és hivatásukról kicsinykedő hangon csak az elfogultság vagy pártviszály képes beszélni. Meg van mind a két egyesületnek a maga érdeme, különbség — társadalmi mérlegelés szempontjából — nincsen közlük. A «dalárda» ugyan már több mint huszonöt esztendeje aratja az országos magyar dalversenyek koszorúit s több diadalmi jelvényre hivatkozhatik; de azért a fiatal Zenei Körben is meg van a tiszteletreméltó ambiczió, hogy válogatott zeneköltők műveivel nemesitse a sziv és szellem régióit, melyeket a mindeunapi élet épen nem válogatott kolletlenségei elég kietlenekké, sőt prózaiakká képesek átalakítani. Mind a két egyesület most készül fölfegyverkezve sikra szállani. Ezt az időpontot találjuk legalkalmasabbnak arra, hogy a két egyesület majdnem ugyanazon vezérférfiaihoz egy olyan kéréssel járulunk, melyet ez időszerűit a társadalmi élet logikája diktál ránk. Az elsőraugu családok ugy is tul vannak halmozva egyesületi adókkal. Ki az, a ki nem üdvözölné szívesen a kölcsönös törekvésű egyesületek összeolvadását ? Lehet-e addig szó a városrészek rég várt fúziójáról, mig a társadalmi szellem maga meg nem kezdi az előmunkálatokat a rokoutörekvósü, de gyakran széthúzó erők összeolvasztásával? Kezdjük a társadalmi adó és szétforgácsolás enyhítését egy igen fontos társadalmi reformmal: a két zeneegyesület összeolvasztásával. A hol meg van a jó szándék, ott önkénytelenül héttérbe szorulnak a gátak. Engedjen mind a kettő valamit, hogy a valahára kibékült házastársak életrevaló utódukat küldhessék maguk helyett a világba Szüntessük meg a kicsinykedő szétvonást s egyesüljünk az összetartás uj zászlója alatt. Egyesüljön a dal- és zenekedvelő-egyesület s a Zenei Kör és vallja ereje és hivatása jeliigéjéül a nagy német költő szép gondolatát, mely teremtse meg azt, a mi még eddig nem volt: Wo eines alles, alles eines haelt Und mit dem einen alles stuerzt und faellt! Városi mérnöki hivatal. Esztergom, deez. 1. Tisztelt Szerkesztő Ur! Nem egyszer volt már szerencsém becses lapjában a város érdekében irt olyan közleményekkel találkoznom, melyek Esztergom város mérnöki hivatalára vonotkoznak. Igen fontosnak tekintem magam is, hogy egy fejlődésnek indult s virágzását legjobb szívvel óhajtó intelligens város, mint Esztergom egy modem kvalifikáczióval dicsekedő, buzgó és csakis a város érdekeinek szolgáló techuikussal rendelkezzék, a ki minden szakmunkálatuál megbízható városi hivatalnok. Nem akarom az államépitészeti hivatal főnökének, a királyi főmérnöknek, Mercz urnák teljes kvalifikáczióját érinteni — habár nem tudom, hogy melyik technikán végezte építészeti és műszaki felsőbb tanulmányait — mert megnyugszom kineveztetése alapjában: szupponálom teljes kvalifikáczióját. De már azt, mint adózó városi polgárnak van jogom kérdezni, hogy miért járuljak én hozzá olyau «városi hivatalnok* javadalmazásához, a kivel a város nem rendelkezhetik s a ki a város fizetését csak accidencziának tekinti. Kevés államhivatalnokot dédelget auynyira a magas kormány, mint az ő úgynevezett «államópitészeit», a kiknek gyakran ötven-hatvan forintos napiköltségeit is szónélkül kijárultaja nem ugyan építészeti dolgokért, hanem például egyszerű kazánvizsgálatokért és vidéki hivatalos szemlékért. Nincs az a legszorgalmasabb megyei vagy városi tisztviselő, a kit olyau busásan honorálnának, mint az állam az ő úgynevezett államépitészeit (gyakran: lucus a non lucendo) s egyúttal mérnökeit, (gykran nem is műszakilag s egyetemi tanulmányokkal biró) hivatalnokait. Pedig akárhány megyei és városi tisztviselő tanultabb fő ós foutosabb kerék. De nem akarok eltérni a kérdéstől. — Mercz ur bebizonyította, hogy a város műszaki ügyei csak másodsorban érdeklik s Esztergomnak már évek óta szüksége van egy kiváló technikusra. Válaszszunk tehát valahára városi mérnököt a legújabb magyar techuikusok közül, a kik közül igen sokan alárendelt hivatalokban várják önállóságukat ós jövőjüket. Adjunk az uj városi mérnöknek hivatalához, buzgóságához s modern készültségéhez mért fizetséget s akkor lesz a városnak olyan mérnöke, a ki a modern mérnöki ós építészeti tudományok színvonalán áll, a kivel a város föltétlenül disponál; a ki csakis a várost szolgálja s a ki elvégre hivatva lesz tárgytalanná tenni azt az általános elégedetlenséget, sőt zugolódást, mely most, — mondjuk, hogy az ideiglenes átmeneti állapotok miatt(?) — Esztergom városában annyira napirenden van, hogy például a város legnagyobb terén, a Széchenyi-téren már el sem fér. tzJsitBrpisíiiléliBlározája. IZOLDA SÍRJÁNAz esti szellő mormolása, Lehullt levélkék zizzenése, A cyprus-ágak és a füzek Mind, mind imát susognak érte ! . . . És hogyha egy-egy kis madár is A sir fölé száll egy danára: Az Isten tudja, hogy miért ? — de Oly búsan zeng a dalnak árja! . . . S e dalban minden ujra éled, — A dal a multat visszacsalja: — Mikor még nem fektették őt a Fehér virágos ravatalra ! Midőn a rétek lágy ölében Szedett virágot, liliomot, Hogy koszorúba fűzze össze . . . Mikor még ő is liliom volt! . . . Majd zeng a dal, oszt' más regét is, Nem boldogabbat, oh, de szebbet! . . . Midőn a nagy világban a kis Liljomnak szirma hullni kezdett 1 Mert vágyainak szárnya támadt: S ő távozott a völgy öléből, Hogy meghalljon egy régi, szép dalt Szép, bus regét — a szerelemről! És mintha egy szebb, más világba Tündér-kezek vezették volna: Megnyílt Szezám ! . . . s ő álmodott, de Ott ébredett fel — a pokolba' . . . Hol szerelemnek lángja ég — és Vidámság hangja száll a légbe! . . . De jő aztán az ébredés, liogy A kéj telt szivet összetépje ! . . . Szegény bohó ! . . . az ő szivét is Eölébredése megsebezte ; Mig egyszer aztán minden búját A ravatalon elfeledte ! A kék eget pirosra fösté A lehanyatló nap sugara ! . . . S a szép Izolda — bus mosolylyal Átköltözött a másvilágra. Meg nem siratta senki, senki: . . . De a levélkék zizzenése, A cypruságak és a fűzek Mind, mind imát susognak érte. S midőn a csöndes, kósza szellő Zokog felette nagy titokban : Pájó hang száll a sírokon át . . . — Talán a holtnak szive dobban ! LAGARDÉRE. lét híz u Andrássy-utoa. — Korrajz. — — Mert uraim, a tántorithatlan jogérzetet megszerezni és megtartani nem oly könnyű, mint azt gondolnók. Legbiztosabb szer erre a természettől belénk oltott igazságszeretet gondos, lelkiismeretes ápolása. Ez világítsa be folyton utaikat ki nem alvó mécses gyanánt, [melynek fényénél az igazság, a jog ösvényét soha eltéveszteni nem fogják. Az életben, melyet önök még nem ismernek, de a melyet én már jóideje tanulmányozok, sok kísértésnek lesznek kitéve, melyek mind az igazság ösvényéről való letérésre csábítanak, gondoljanak azonban ekkor mindig a fönebbi mécsesre, és én biztos vagyok, hogy ennek világánál a jog fönséges eszméjét . . . Csingilling! hangzik a csengetyű éles szava, mely az óra végét jelenti. A hallgatók rögtön czihelődni kezdenek, megletős piano éljenzés morajlik s a nagyságos professor ur hamar kapja a kalapját s a téli kabátját, nehogy ott hagyják őt a faképnél s roppant örül, ha sikerül elsőnek kijutnia az ajtón. Künn csúnya zimankós téli idő fogadja; mire gondosan fölhajtva prémes gallérját, mely alá előbb egy fekete selyem kendőt tekergetett, neki vág a szemébe csapkodó hópelyheknek s a síkos aszfalton szélessarku czipőinek nyomát hagyva, ugyancsak szaporázza, hogy az ebédtől el ne késsék. Mellesleg ez nincs is minden komikum nélkül, mert a kurta lábakra helyezett terjedelmes középső rész lassú, csendes tovahaladása az egész járműnek inkább a gurulás, mint a járás látszatát adja. — A professor ur, mint országgyűlési képviselő és jóizlésű gentlemen a Váczi-utczában lakik, tehát nem kell az egyetemtől idáig valami hosszú utat tennie. De az emelet, a huszonöt lépcső, az már rengeteg gondot okoz neki! Hogy fuj, liheg, mire végre az előszoba kilincsére teheti a kezét, — Itt a papa l — kiáltja harsány hangon a legifjabb sarj, s mint a mentők kocsija robog el a papa előtt hírül vinni a nagy újságot a szakácsnénak. A tanár ur azonban egy gyors mozdulattal elkapja a csintalan gyereket, s nyomban ki is szolgáltatja a büntetést : jól összeszurkálja a jégcsappá fagyott bajuszával s a deres szakálával. A Gyuri azonban félreérti az apai szeretet eme gyöngéd nyilvánítását s keservesen bőgni kezd. Erre ijedten rohan ki az egész család az előszobába. No ha már kirohantak, hát nézzük végig őket. < Legelső, sorban is, Natalie, az «eladó szűz», jó hosszú hajadon, nagy vizzöld szemekkel, hanem az ifjabbik, az Aranka, annál tömzsibb és bogárszemftbb. Abban azonban mind a ketten megegyeznek, hogy szörnyű álmosokat pislantanak a papára, a mi annyit látszik mondani : most elvárjuk tőled papa, hogy megkérdezd, mitől vagyunk álmosak. A mit a jó öreg meg is tesz. Hát a tegnapi, azaz a mai jogászbál ?! — Ejnye, majd el is feledtem, hogy tegnap jogászbálon voltatok. Nos, hogy mulattatok ? — Rossz papa, minket mindig a mama meg a bácsi gondjaira biz, a helyett, hogy ő maga lenne garde-des-dames-unk. Nagyon jól. — Papa ! — Nos gyermeken ? — Hallgatód néked a Széher Pista ? — Meglehet; néhány hallgatómat nem ismerem. — Letette már az első szigorlatot ? — Khm, hm . . . nem emlékszem egéss biztosan. Majd utána nézek. Miért ? — No csak azért mondom, mert ugy a szivemen fekszik ez a szegény fiu. Tudod, két házuk is van az Andrássy-uton,