Esztergom és Vidéke, 1888

1888-11-29 / 96.szám

ÉSZT 15KGOM, X. ÉVFOLYAM.

96. SZÁM.

CSÜTÖRTÖK, 1888. NOVEMBER 29.

M F.<

TIKI JUH K 11.111 T

HÍM KINT

K1'1TS7.F.

7> .

VASÁRNAP ÉS

CSÜTÖRTÖKÖN.

Kldji'T/L

rÉsi Au

évin

. . 6 fit —

Ií r.

fél é\

re

..................................

3 fi t --kr. I

negye

. . i fit r,o

ki.

|

E|jy szám

ára 7 kr.

.

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG :

SZF.NT-AI ll'JA-UTCZA 3(7. SZÁM,

hová « lap H/.ollomi ros/.iU (llistíi közjó monyok Ififltloinlfik.. ■

KIADÓHIVATAL :

RZÉCI IKIJYI-TÊR 331- SZÁM,

hová ;i lap hivatalos h a inasán liinletósei, a iiyilllórbe szánt köz- leméiiyok, ulölmil ási pónzoli os reel ínná Iá sok intézomlök.

HIRDETÉSEK.

HIVATALOS 1111(1)

KTK.NBK : :

MAGÁN II

I'ÉSKK 1

1 s'/.ól.ó 1 100 «/.óig fit 5H kr. i

: 1 la 11<>11 ; 1H

«y. éri

il 1 égj ti100-200 ig . 1

IT 1, 50 kr.

léll\ iikiiIiIiiil

knzii

lelnek. 1

200-300dg . 2 Búlypgilij ‘10

fi t 25 kr. 1 kr.

NYILTTÉK

soi a.

20 kr. J

ragokban fejlődhetik, általánosan elismerték.

És egyértelmű volt ama nézet is, hogy a városoknak meg kell maradniok ! mindama polencziák h irtó kában, melyeket virágzásuk kezességeinek tekinteni feljogosilva vannak.

Csakhogy ellenzéki részről a városok becslésében annyira mentek, bogy elfeledték ama természetes kötelezettségeiket, melyekkel azok az államnak tartoznak. Hogy ezen túlzás a kellő helyes korlátok közé visszatereltetek, az Visi Imre képviselő érdeme, kinek fejtégetései arra czéloztak, hogy arra kell gondolni, miként a városoknak az állammal szemben a legkielégitőbb áldozat- készséget kell tanusitaniok, mert ha helyes az, hogy virágzó városok az állam virágzását lényegesen előmozdítják, úgy másrészt nem lehet tagadni, hogy pénzügyileg romlott államban a városügynek is sinylődésbe kell esnie. Visi lendületesen utalt arra, hogy a városok fejlődése éppen Tisza kormányzása alatt teszi a legörvendetesebb haladást, mit különösen azon czéltudatos elősegítésnek kell köszönni, melyben őket a kormány részesíti.

Valóban egy jelentőségű lenne a kormánytól azt várni, hogy legsajátabb művét megsemmisíti, ha képesnek tartanok arra, hogy az italmérés rendezése által megfosztja a városokat azon eszközöktől, melyekre azoknak feladatuk teljesitése végett szükségük van.

A főváros tekintetében sem áll a dolog másként. Hogy egy virágzó főváros politikai szükségesség, az meggyőződése a kormánynak is, melynek gondozása mellett lesz azzá, a mi. De a fővárosnak sem szabad az államtól csak áldozatokat kívánni, hanem neki is kell áldozatot hozni az állam részére, ha azt akarja, hogy az állam gazdasági bukása ne legyen végzetes hatással a fővárosra.

Az ország gazdasági regenerálása oly szükség', melynek végre eleget kell tenni. Az államháztartás rendezése halasz thatlanuá lett s az államnak teljes igénye van rá elvárni, hogy minden egyes egyén, minden egyes község, melyekből az állam áll, minden eszközzel hozzájárul a vállalkozás sikeréhez.

Az országházban a regál e-háboru alkalmával tisztázott eszmék után minden kétely ki van zárva o kérdést illetőleg : a városok meghallották, hogy mi a kötelességük és nem fognak vonakodni a haza iránt való kötelességüket elvállalni és teljesíteni.

Vasutunk és Komárom.

A vasút eszméje napról-napra jobban közeledik megvalósulása felé. Holnap, holnapután megkezdődik a politikai bejárás s ezután már csak részletek következnek. Hogy a jó hangulat megteremtésében a sajtónak is tekintélyes része van, azt elvitatni nem lehet. A legjobb ügy szolgálatára a komáromi sajtó rokonszenve is meg van.Ezt bizonyHtja velünk tartó t. laptársunk, aKomáromi Lapok múlt számának következő közleménye is: Azok közé tartozom én is, kik az Esztergom—Füzitő között tervezett vasúti összeköttetést örömmel fogadják és tiszA regálé-báboru.

Budapest, nov. 28.

Terméketlen vitákra gyakran hajlandó parlamenlárizmusunk mellett az oly discussio, mely nem múlik el meddőn, hanem eszméket világit meg, sőt nj gondolatokat hoz elő, dicséretes kivétel. És mint ilyet kell az egész országnak üdvözölnie a képviselőházban most végződött regále-háborut, mely tárgyilagosságával és eszmekincsével a parlamentarizmus legszebb napjaira emlékezi el .

ívül mösen két pont volt az, melyek a vita folyamán az eszmeváltás kardinális pontjaivá lettek : a városoknak

s azok igényének — virágzásuk állami előmozdítására — kérdése, valamint azon kérdés, hogy a főváros az italmérés rendezése körű' minő kivételes, elbánást kívánhat, illetve reklamálhat a maga számára.

Itt is, ott is sokat és sok találót mondtak ezekről. A városok fejlődésének, ezek nemzeti hivatásának és kulturális jelentőségének a ház minden oldalán lelkes szószólói voltak. És csak abban tértek el a vélemények, hogy vájjon árthatnak-e s mily mérvben a regál éj avas I at határai a városoknak, fontos hivatásuk teljesítésében ?

Hogy Magyarországnak szüksége van egy erős városi porgárság fejlődésére, gazdasági ereje és száma által hatalmas középosztályra, mely hivatva lenne a politikai vezetést a gazdaságilag de- possedált geutry elgyöngült kezéből átvenni és hogy ez osztály csak a váÍ2„Esziir2onísfiUki“táriizája.'

À j&vith&Uaiu

— Beszély. —<

(Vége.)

Kimondhatatlan kellemmel járta Ilkával karján Arthur, ami soknak figyelmét vonta magára. Emil is beléyegyült a sorba. De ki veheti zokon, ha mindig Arthur sarkában volt s szemmel tartotta kedvesét. Maga sem tudta hogyan, de első pillanattól kezdve fölébredt benne a bizalmatlanság a fekete körszakálas dalia iránt, a kinek ta- gadhatlanul előnyei valának fölötte. Meg volt ugyan győződve Ilka hűségéről, de azért mégis, a nélkül, hogy megtudta volna magáuak fejteni okát, nyugtalan volt.

Épen egy ablak mellett repültek el, melynek fülkéjében több fiatal ember látszólag a tánczterem falán kivüli dolgokról társalgott, midőn Arthur, úgy hogy Emil is láthatta, heves csókot nyomott tánczos- nöjének karjára.

Ha kést szúrnak Emil kehiéhe, vagy ha egy tüzes villám hasitja keresztül agyát, nem érinthette volna fájdalmasabban, mint kedvesének ily módon való meggyalázása.

Ez nem volt elég. Kőszeghy Arthur elbocsátván zavarba esett tánczosnöjét, kaczagva állott meg a hüledező Emil előtt ezen szavakkal:

— Darn a László!

Emil föl indulásában csak annyit mondhatott neki:

— E neveletlenségért ön számolni fog nekem !

Ezt akarta Laczi.

— Szivesen állok minden tekintetben szolgálatira! — mondá vigyorgó arczczal.

Mindez egy pillanat müve volt.

Ilka rosszul kezdé magát érezni. Kérte Emilt, ki mellé e közben barátai csoportosultak, ne tenné ki életét koczkára. Emil uem akart engedni. Dühtől emelkedő keble most más érzelmekről tanúskodott.

— Emil — szóla most egyik barátja Sebő — te nem vagy többé szabad, én az vagyok. Engedd át az ügyet nekem. En majd becsületre tanítom azt, a ki ily tiszteletlenül viseli magát a nőnem, s barátom jegyese iránt.

Egy hálás tekintet volt jutalma Ilka részéről.

Emil haragja e közben valamennyire lecsillapodott, megemlékezett e nevezetes szavakról: «imádkozzatok ellenségeitekért

és jót tegyetek azokkal, kik üldöznek benneteket.»

A dolog már sokkal nagyobb hullámokat vert, mintsem hogy azt a kor keresztény- telen becsületfogalmái szerént egyszerűen abba lehetett volna hagyni.

Emil kíméletre s az ügy békés elintézésére kérte Sebőt s többi barátját. Ő tovább nem maradhatott. Ilkát és anyját kellett haza kisérnie.

VIII.

— Ugyan mi történhetett odahaza? Már jó egy hónapja múlt, mikor utoljára kértem atyámtól pénzt s még manapig sem válaszolt. Ennyire próbára tenni fia türelmét,

ez mégis csak nagy kíméletlenség, hogy ne mondjam kegyetlenség!

Ily épületes magán beszédet tartott magának László urfi, miközben egy öblös pipára gyújtott.

— Mintha csak minden ellenem esküdött volna — folytatá — tervemnek csak első fele sikerült; a másik nem csak hogy javamra nem dől el, hanem még magam ittam levét. Hja, ki tudta, hogy a körülmények igy fordulnak. Emilt ugyan össze- aprithattam volna, de Sebő, az legény a talpán ! — s óvatosan megnézte a bal karján levő sebet.

Hevesen csengetett s a lépcsőn a cselédtől kérdezé, itt volt-e már, s hozott-e számára valamit — a levélhordó ?

— Ma ugyan még nem, de volt két héttel ezelőtt, midőn az ifjuur seblázban feküdt. Hozott egy levelet, de az orvos csak akkor engedte meg, hogy adjam át, mikor már túl lesz minden veszélyen : — s ezzel átnyújtott neki egy lepecsételt levelet.

László hevesen kapott a levél után. Az egyszerű volt. Kedvetlenül tőré fel. Ráismert a kántor Írására. Aláírva apja. Futva olvasta el, azután pedig haragosan az asztalra dobta.

A levélben ez volt : hogy jó volna már egyszer költekezési kedvét egy kissé megcsappantam, a kiadásokat szőkébbre szorítani. Apja sem milliomos, sőt ellenkezőleg mindenféle baleset oly annyira megapasztotta vagyonát, hogy másképen kezd gondolkozni már ő maga is.

Ezt félreérteni nem lehetett.

tóban vannak azzal, hogy e vasit t me gjénk érdekét is szolgálja.

A nyerendő előnyöket számokban kifejezni — megbizhaló statisztikai adatok különben sem ál Iván rendel ke- zézre — hiába való törekvés lenne és nagyon tévednének azok, kik a megye közönségétől kért hozzájárulás összegé- nak megállapitásnánál ezt akarnák alapul venni.

Nem mondom én ezzel, hogy lehetetlen remélhető előnyök mérlegelésénél pozitív adatokra támaszkodni, sőt mindazt, mik e vasút hasznossága és szükségessége mellett megyénk szempontjából felhozattak, készséggel teszem magamévá én is, mint olyanokat, melyek kézzel- fogkatólag tanúskodnak e vasúti összeköttetés megyénket is érintő üdvös hatása mellett.

Ámde nem csupán ez indokok vezérelnek e terv barátainak táboréiba. Eltekintve a lokális és közvetlenül várható előnyöktől, magasabb és általánosabb szempontból úgy fogom fel a dolgot, hogy minden okszerűen épített vasút gazdasági, úgy mint kulturális tekintésben csak hasznára lehet az érdekelt vidéknek.

Ez kétségbevonhatlan ; mert a tapasztalat igazolja. Jelentkezik pedig e haszon :

1. a közlekedés könnyebbségében, miből a nagy forgalmi központtal biró helyekkel való közelebbi és gyorsabb összeköttetés, a városok és faluk lakossága között többszörös érintkezés, s ennek révén a czivilizátió haladása származik ;

László újra levelet irt s előbb elmondván, hogy ilyen és ilyen súlyos betegségben mily sokáig feküdt s mennjdbe került felcser, doctor, borbély, patika, ápoló s hogy minderre fölment összes ingó és ingatlan vagyona, nem különben, hogy azon mulatság, mely mindezen szép históriát okozta, mégis csak pénzbe került s igy az erre csinált adósságot ki kell fizetnie, apja pedig nem akarhatja megásni fia becsületének sírját, a melyre annak jövő élete összes ténykedéseiben oly nagy szüksége van, végül hozzá adta: hogyha apja mind ennek igaz voltáról meggyőződni akar, hát jöjjön föl s nézze meg.

A levél még az nap ment el a postán.

Néhány nap múlva eljött nem ugyan a pénzes levél, hanem az — apa.

Fia nem volt otthon. Az öreg Barna Márton kopott ruhában még kopottabb kocsin jött. Gazdasága szépen elúszott már s az utolsó "pénzküldemények csak az ő szükségének szaporításával történhettek. Oda tartott, a hová a házmester utasitá.

Egy kávéház tágas termében, háttal az ajtónak fordulva, ült társai körében. Épen azt mondá el, mily érvet használt, hogy atyját hajlandóvá tegye kérelme meghallgatására s egyúttal nem mulasztá el kifejezni abbeli reményét, hogy apja inkább megküldi a kívánt összeget, mintsem oly messze menjen, — midőn az ajtón egy törődött öreg ember kalaple véve belépett s azon kérdéssel fordult a nevető coll egálhoz :

— Nincs-e itt Barna Laczi ?

László mintha nem is hallotta volna e szavakat mozdulatlan maradt.