Esztergom és Vidéke, 1888
1888-11-11 / 91.szám
Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-AT1NA-UTCZA 3!7. SZÁM, liuvá n. s/«|lmii' rtV/.át illtitíS kii/JtiuiHiiyok k<il<Uiiilok. KSADÓmVATAL : szfrci ii Yi-rn;R 831. SZÁM, Inná ;i liip hivatalon s ;i magán liinl ütései, n nyilMérbo s/,ánt Itii/,luiiióiiytsk, el(")íi/ol.((si |iúu/,ck és redanmlások iiilé/.uiiilők. A városok és a regálé. Budapest, nov. 9. Egy előkelő kormánypárti képviselőtői, a ki gyakrabban föl szokta keresni lapuukat, vettük a következő közlemenyt : Midőn ismeretessé lett a kormány azon szándéka, hogy a regálékat megváltja s ezzel a modern Magyarországon megszünteti a középkori intézmények utolsó maradékát, az egész ország tetszésnyilatkozatoktól viszhangzott s még ellenzéki néprétegek sem nevezhették Tisza ebbeli kezdeményezését másnak, mint igen dicséretesnek. A ki csak valahogy is számolni tudott, büszkeségét lelte benne, ha kiszámította, hogy minő összegek fognak, melyek eddig lekötve voltak, a nagy művelet által felszabadít!atni s folyóvá tétetni, azok segélyével mi nagy és hasznos fog teremtetni s előmozdít!atni a talajjavítás, az intenzív gazdálkodás és az ipar terén. jQsük a regálé-bérlők panaszkodnak, a kik a megváltás folytán igen jelentékeny jövedelmi forrást, részben egyetlen foglalkozást veszítenek, de rideg özésük, hazafias önmegfagadásban való; fogyatkozásuk miatt mindenünnen durván lepirongattatnak s nyugalomra utasíttatnak. Midőn a megváltási terv szilárdabb formákat kezd önteni és — a mint máskép nem is lehetett, — kitűnt, hogy a megváltandó értékeknek a bevallott adó utáni igazságos kiszámításánál mindazoknak óriási tőkét kell vesziteniök, a kik regáléjuk után következetesen kisebb jövedelmet vallottak be a valónál, hogy az állammal szemben tanúsított szűkkeblűség, hogy ne mondjuk csalárdság, most az illetők zsubjón boszulja meg magát: ekkor már nagyobb volt aj lárma és különösen Erdélyben csaknem fülsiketítő. Azóta megvilágították ama hazafiaknak az álláspontját s oly tükröt tartottak eléjük, melyben viselkedésüknek egész siralmas voltát megláthatták, ezenfelül a képviselőház regálé-bizottsága, a kormány kifejezett beleegyezésével, részben kezdeményezése folytán, a saját ^pontatlanságuk* következtében oly keményen sújtottaknak baját lehetőleg enyhítette, mi által a megváltási kölcsön, melyet az államnak fog kelleni törleszteni, mindenesetre közel 30 millióval nagyobb lesz. Végre is az erdélyi földbirtokosnak nagy politikai, nemzeti és (kulturális missziója van, melynek századok óta nagy áldozatokkal megfelelt s melynek a jövőben^leendő teljesítéséhez erősítésre tényleg szüksége van. De jönnek a városok s kézzel-lábbal protestálnak a megváltás elengedhetlen gyakorlati következményei s az abból logice folyó italmérési adó ellen. A városok képviselői értekezletet tartottak a fővárosban ós nyilvános tárgyalásokat, melyek a hangnem erőteljességét illetőleg a horvát, vagy akár a lengyel tartomáuygyülésre emlékeztettek, végül azonban azon követelésre lyukadtak ki, hogy a törvény minden rendezett tanácsú városnak ugyanoly jogokat s j engedményeket adjon, minőket a törvényhatóságijoggal bíró városoknak kilátásba helyezett. Midőn azon körülményre utalunk, hogy nálunk a városok missziójuk legfőbbikét, egy intelligens középosztálynak, a polgári műveltség ezen biztos támaszának képzését, a kereskedelem és ipar ápolását s fejlesztését, még korán sem teljesítették oly mérvben, mint Angliában, Eranczia-, Olasz- s Németországban, vagy akár Ausztriában, hogy ennélfogva annál is inkább kell őket erőben tartani s a teljesítésre képessé tenni, hogy főmisziójukat á jövőben teljesíthessék: határozottan a mellett szól, hogy a kormány és országgyűlés a városok iránt, az uj törvény folytán rájuk háramló anyagi károsodás enyhítésére vonatkozólag, a lehetőség legszélsőbb határáig előzékenyek legyen. És pedig m i nd e u város iránt; mert a megkülönböztetés, mely nálunk törvényhatósági joggal biró város, szabadváros és rendezett íanácsu város közt tétetik, szintóit középkori maradvány. Városok értekezlete. A rendezett tanácsú városok értekezletei a fővárosban befejeződtek. Ezeken az értekezleteken Esztergom városát Dr. Helcz Antal polgármester képviselte, a ki ugy irányadó felszólalásaival, mint részvételével a tizenötös bizottságban a városok érdekében keletkezett operátumból tekintélyesen kivette a maga részét. A szerdai tanácskozásokon Dr. Helcz | Antal Messkó László, Szederkényi Nándor, Csomor Kálmán, Sarkady N. Mihály, íFlorek Károly dr., és Papp Elek hozzászólása után a petitum pontjait a következőkben állapították meg: 1. «Az italmérési jog megváltása a rendezett tanácsú városokra ki ne terjesztessék, hanem a városok regáléjuk tulajdonában meghagyatván, saját területükön az italmérési illetékek és dijak szedésére feljogosittassanak, ugyanazon módozatok mellett, melyek az italmérési jog kihasználása tekintetében törvényhatóságilag megállapittatni fognak. 2. Ha azonban az ital mérési jog megváltása a r. t. városokra is kiterjesztenék, ezek ugyanazon elvek szerint, ugyanazon jogokban részesittessenek, mint a törvényhatósági joggal felruházott városok. 3. Adassék az állam által a kisajátítandó italmérési jog vagyoni értékének teljes megtérítése, megengedtetvén a r. t. városoknak, hogy akár zárszámadásaikkal, akár más hiteles bizonyítékot nyújtó módon a valóságos értéket kimutathassák. 4. Kezelési költség, illetve megváltási díj czimén a r. t. városoknál legfeljebb 5 százalék vonassék le és az adóbeváltáskor elkülönítve kitüntetett kezelési költség számításba vétessék. 5. Megváltási vitás ügyekben a legfőbb fokú hatósági illetőséggel a pénzügyi közig, bíróság ruháztassék fel s mondassék ki, hogy a kártalanítási eljárás eszközléséhez, a törvényhatósági közigazgatási bizottság által kiküldendő albizottságba csak a közigazgatási biHOGYHA AZ ANGYALOK . • . Hogyha az angyalok főidre szállanának, S hullnának kőnyei az egek karának, És ha a könyékből tengerek lennének : Á földért e könyek eleget tennének ? ! W. S. ÁRPÁD. á siabadsigtatca ltá&ja. (Deák Ferenez levele és I. Fereucz József kiáltványa.) I. Szomorú történet az, melyet itt elmondani akarunk. Ha regényben olvasnók, képtelenségnek látszanék, mig igy a hivatalos akták kusza soraiból kibetűzve, néma csodálattal tölt el azon nő iránt, ki hősi erélylyel nem kisebb munkát folytat, mint a gigások, mikor az eget ostromolták. Egy asszony, ki ellen harczra kél egy egész birodalom szuronyával, törvényeivel s midőn ö igazat követelve, megjelen üldözői előtt, a birák igy utasítják vissza : «Igaza van, de itt ne keressen igazságot, vagy pedig 300 ezer katonával jöjjön!» (Viliim udvari tanácsos szavai.) Hol a férfi, ki ilyenkor csüggedten nem fordulna el életczéljától ? Ezek után remélni, küzdeni, csak asszony tud, az is csak akkor, ha'szivében hazája képét hordozza s azt hiszi, hogy küzdelme nem magáért, egész hazájáért történik. özvegy Pereczky Istvánné báró Horváth Teréz ez a nő, kinek emlékét oda vési a jövő, a hol a Zrínyi Ilonák, Szilágyi Erzsébetek, Perényinek neveit ragyogtatja a történelem. Báró Horváth Teréz 1824-ben márczius 22-én született Veszprémben. Szülei korán elhaltak s ő Székesfehérvárott a Ráthné féle nevelőintézetbe került. 1841-ben házasságra lépett Pereczky István angol polgárral, ki mint lengyel nemes száműzetésben élt. Boldognak ígérkező házasságuk csakhamar szomorú véget ért, mert Pereczky István az esküvő után 7 hónapra Pozsonyban meghalt s a fiatal özvegy bánatától üldöztetve, külföldre utazott s 1843-ban Bukarestben telepedett le. Itt a rendkívül szellemes s ritka műveltségű nő csakhamar kedvencze lön az előkelő társaságoknak, úgyannyira, hogy elhatározta, élte hajóját itt végkép kikötni. Szándékának kedvezett a sors, mert gróf Grandpré franczia tábornok özvegye szintén a román fővárosban akarva letelepedni, báró Horváth Terézzel szövetkezett egy nevelőintézet alapítására. A nevelőintézet megnyílt s a bojár családok siettek leányaikat az országszerte ismert és tisztelt magyar bárónő gondjaira bizni. Az intézet pártolása oly nagy volt, hogy évenkint báró Horváth Teréznek többet jövedelmezett 800 aranynál.^ Ilyen viszonyok közt találta őt a szabadságharcz kitörése s a lelkes bárónő szóval és tettel iparkodott hazájának javát előmozdítani. Előkelő állásánál fogva sikerrel ápolta Romániában a magyarok iránti rokonszenvet, majd később, midőn az árulás diadalmaskodott, háza a menekülök szállóhelye s vagyona a bujdosók közkincse lett, mint ! azt Vándory Lajos, a bukaresti magyar | lelkész, egyik könyvében oly magasztos j vonásokkal ecsetelte. 1 Az osztrák zsarnokság, melyre a győzelem is megaláztatás volt, mert idegen kegy szerezte neki idegen fegyverekkel, rettenetesen tombolt dühében. A világot iszonyú hirek szárnyalták be a kegyetlen vérontásokról s a kis Románia, mely akkor még a saját portáján is aligalig volt ur, első kézből kapta a rémhíreket, az aradi vértanuk kivégeztetéséről, a pesti gyilkosságokról s az országszerte tartott .kegyetlen hajszákról. Báró Horváth Terézt e gyászhirek szivén találták s kétszeres erővel lobogott szivében a honszeretet lángja. Mig egyrészt enyhítette a bujdosók szenvedéseit, másrészt a diplomacziánál, különösen az' angol konzulátusnál, melyhez, mint férjéről angol alattvaló, joggal is, bizalommal fordulhatott, nem szűnt meg a kegyetlenül gyötört magyar nemzet érdekeiben szót emelni. Különösen akkor lépett föl erélylyel s nem egyszer sikerrel, midőn az osztrák zsarnokság boszuvágyában annyira ment, hogy felhasználva Románia gyámoltalanságát (miben a dákoromanismus is segítségére volt). Romániában épp ugy üldözte : a menekülőket, mint Magyarországon. Ekkor :az angol konzulátussal kivitte Omer pasánál a bujdosók szabad menekülését Török! országba, úgyannyira, hogy ott nem csak •szíves fogadtatásban, de védelemben is részesültek. Báró Horváth Teréz honleányi buzgalma nem maradhatott s csakhamar szemet szúrt *z a bukaresti osztrák követségnél, hol akkor gróf Coronini vezette az ügyeket, specialiter a Romániába menekülő magyarok üldöztetését. Éppen Berzenczey Lászlót keresték halálra, de hiába, s e miatt az a gondolat fogamzott meg az osztrák vérebek agyában, hogy báró Horváth Terézt kell eltenni láb alól s egyben megkapják Berzenczeyt is. Csakhogy az nem ment egyenes uton, mert báró Horváth Teréz a mellett, hogy régen megtelepült Romániában, angol alattvaló is volt. Az osztrák diplomaczia ekkor nyakig úszott a vérben és piszokban, tehát csakhamar megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy Horváth Terézt álnoksággal csalja hálójába. Ugy is tőrtént. Egy reggelen báró Horváth Teréz távollétében két osztrák kém járt a nevelőintézetben egy tanár után kérdezősködni, valósággal pedig azért, hogy a ház táját kiismerjék. Álig távoztak ezek, az osztrák követség egy küldötte tisztelgett báró Horváth Teréznél, gróf Coronini nevében, kérve őt, hogy fontos ügyek megbeszélése végett menjen el a követségre. Mikor Horváth Teréz kijelentette, hogy neki, mint angol alattvalónak semmi dolga az osztrák követnél, a küldött eltávozott, de csakhamar visszatért gróf Coronini levelével, melyben a gróf becsületszavára Ígérte, hogy a - bárónőnek bántódása nem lesz, csak menjen el ; kocsit is küldött érette. A bárónő joggal hihette, hogy a gróf min-