Esztergom és Vidéke, 1888

1888-10-07 / 81.szám

sorsjegy tik iránt ól ÓD k érdeklődés mutatkozik. A jó sziv sorsjegyek 11 él azonban biztos a kudarcz. Valuták es érezváltók az tiinbbi napokban ismét megdrágultak, különösen a, német bírod, márka. Esztergomi irók. (Folytatás.) 43. M*o g y o r 6 s i Árkád. Született Mogyoróson (Esztergom m.) 1851. febr. 6-án. Középiskolai íanulmányai után a k. Ferencz-rendiek kö/.é felvétetett s a Iheologia elvégzése után 1874. ápril 25-én fel is szenteltetett. Egy ideig itt működött ós az érsekújvári algymnásium tanára is volt; most tanár Amerikában. Több hírlapi levelet irt Amerikából az «Esztergom és Vidékc»-be, ittléte alatt irt egy értekezést következő czimmel: « Rövid nézetek az oktatás körül.» Ersekujv. gymn. ért. 3 877. 44. M o 1 n á r I s t v á n. Született Esztergomban. Itt végezie gymn. tanulmányait is. Okleveles gazda, műszaki vegyész. Esztergomi érs. urad. tisztviselő volt és kitűnő borász hírében áll. Jelenleg a budai országos vinczellér kepezde igazgatója. Önálló művei: 1. Az alföldi sziksótermelésről vegyi és orvosi tekintetben. Budapest, 1869. Atheuaeum 8-r. 12 1. 2. Az okszerű borászat alapvonalai. Előadásaihoz rövid vezérfonalul. Keszthely 1871. 8-r. 3. A vegyian alapvonalai. Felsőbb néppolgári iskola, gazdasági és ipartanodák használatára. Budapest. 1875. Aigner L. 8-rét 69 1. 4. A ludomány ujabb elvei, a legújabb miniszteri tanterv tekintetbo vételével- I. r. Szervezel len vegytan. II. rész. Szerves vegytan. -Budapest.- 1875. 5. Szőlőművelés és Borászati kézikönyv. Budapest. 1885. 8-r. 400 1. Szerkesztésében megjelennek a «Borászati Lapok». Itt ós egyebütt megj. értekezései közül említendők ; A magyar borászat, állapota és feladata. Gyak. Mezőgazda. 1872. 12 k. A borok iskolázásaívl. M. o. 15, 17, 20, 22. sz. A borok szépítéséről. M. o. 39. sz. Szőlőültetés sima vesszőkkel. M. o. 1873. 10—11. sz. Van-e a ködnek befolyása a szőlőtőkére. Bor. Lapok 1870. 10, sz. A szalmaboi- kószitéso. Gyak. Mez. 1874. 7. sz. Aphorismák Esztergom vidékének borászati viszonyairól. Bor. Füz. III. 1871. 348, 339. I. Magyar borok vegyelmezése. Gazd. Lap. 1873. 2. sz. A gazdasági szakok a ás kérdéséhez. Földm. Ért. 1874. 36., 38. sz. 45. M o 1 n á r Ne p. J án o s. Szül. Táthon (Esztergom m.) 1850. máj, 5-ón. Gymn. tanulmányai végeztével Esztergomban hallgatta a tiieologiát. Fülszentelletett 1872. szept. 21-én. Segédlelkész volt Esztergomban (kir. város), plébános u. o. (viziváros) majd 1881-től Komáromban. 1883-ik évi május havában engedi cz. apáttá nevoztetett ki. 1881.. és 1882-ben szerkesztette az Isten Igéje cz. szónoki, folyóiratot és 1881—1884-ig Jézus szent szivének Hírnökét.. Önálló művei, melyek nagyobbára jeles fheologiai művek fordításai, következők : 1. Tofana, pályakoszoruzott elbeszélés. Szerzője Wiesiug János. Magyaritá Molnár Nep. János. Esztergom. 1874. Nyoma!ott Horák Egyed betűivel. 8-r. 231. 1. 2. Emlékeim Belgium, Anglia s Hollandiából. Irta Molnár Nep. János. Kiadja a «Hunyadi Mátyás* intézet. 1875. Budapest. I. köt. 8-rét, 158 és V. 1. III. köt. 8-r. 174 és IX. 1. 3. A szentszék függetlensége. Irta Manning bibornok. A szerző magas engedélyével az angol eredetiből fordította M. J, Esztergom. 1878. Nyom,. Buzárovits S. 8-r. XXV. és 129. 1. 4. Jézus szeretete a bűnbánók iránt. Irta Manning bibornok. A szerző magas megbízásából a 4-ik angol kiadás nyomán Jforditva. Budapest. 1878. Nyomatott Koesi Sándornál, 8-r. 83 és 1. lap. 5. Bízzál Istenben. Irta Manning H. E. Wostmiusteri bibornok-érsek. Fordította M. J. Esztergom. 1878. Nyom. Buzárovits G. 8-r. 10 sztl. és 83.1. 6. Korunk négy főbibája. Irta Manning H. E. westminsterí bibornok-érsek. A második angol kiadás nyomán fordítva. Budapest. Nyom. a Hunyadi M. int. 1879. 8. r. 107 I. 7. Jézus szt. szivének diadala korunkban, feltüntetve tiszt. Barát Zsófia s az általa alapított Jézus sz. szivéről (Sacre coeur) nevezett zárdaszüzek történetében. Mellékletül szolgált Jézus szt. Szive Hirri. 1881—4. évf. Külön is megjelent. 8. Egyházi boszéd, melyet sz. István ünnepén Budán mondott Molnár János engedi apát, komáromi lelkész, Esztergom 1884. Nyom. Buzárovics G. 8-r. 15 1. Említendő dolgozatai: Paulai sz Vincze leányai, u. n. Irgalmas-nénók, rövid története s hazánkban áldásos működésük, figyelemmel esztergomi nevelőintézetükre. Pdijas mű. István B. Napt, 1870. 74. 1. A türelemről. M. s. 1872. 19. 1. A mormon hitfelekezettől. Uj M. Sión. 1878. (Folyt, köv.) A m u 11 b ó I. (Iparunk és kereskedésünk félszázad előtt.) Nyitra, okt. 5. I. A «Kiálli(ásunk lörténete» szept. 15-én VI. alatti b. közleményben a közlő ur által ismert mézeskalácsos mester, nemcsak senátor volt, hanem mesterségével felhagyva s mint írnok kezdve hivalaloskodásá!, mint közszeretetben álló polgármester halt meg. i A régi időben nemcsak a városoknál, hanem a megyéknél is voltak alispán, és főbirák, kik mitsem végeztek, hanem mint egyszerű falusi gazdák, egyszerre alispán és főbirák lettek. De akkor egyszerű volt a közigazgatás és törvénykezés, per kevés volt; emlékezem, hogy a megyénél, az őszi közgyűlésen, az egyik járás főbírája, a törvényes szokás szerint a perekről vezetett sommás jegyzőkönyveket megőrzés végett benyujtá, a másik még most is élő j járás főbírája szóval jelenté, hogy előtte egész évben egy per sem folyt, de az egész megyében és városban nem is volt több magánügyvéd, az úgynevezett baglyas fiskálisnál, ez is mint nőtlen ember, nagy nyomorúsággal küzdött, télen meleget is a kávéházban keresett, ott is halt meg hirtelen. Igaz, hogy volt virágzó posztókereskedés, de ez másutt is megszűnt, a gyors közlekedéssel, megszűntek mindenütt az országos vásárok jelentőségei is, már pedig Hell és Lol'ter posztókereskedők miuden valamire való vásárra saját négyes fogataikon mentek el. Hogy az ipar virágzóbb lett volna, még általánosságban sem lehet elfogadni, hacsak azon időre vissza nem térünk, mikor még a törökök a várat és várost nem foglalták ol. Egy ezüst, mű vsunk volt, legjobb órásunk Meticher volt, a régi szíjgyártók mind vásárra dolgoztak, egyedül Molnár Imre 1834-ik év körül kezdett varrni uri szerszámot; a kőfaragóknak a vár és szent Anna tomplom adott munkát, természetesen építkezés után megfogytak. A kádároknak a prímás és káptalan adott nemcsak munkát, hanem több mester állandóan volt alkalmazva a pinezókbon, inert a falukról, behozott bordézsma több ezer akóra ment és az mind Esztergomban lett* elhelyezve. , A halászipar hanyatlóit; oka, hogy kevesebb a hal, nem foghatnak, télen hordókban Pestről hozzák, a halászati bérletet pedig egymásra felverik, nem jöhetnek jól ki, és mert: a Borz-család nagyon is szapora, megsokasodtak. De ha a múltnak megadjuk, adjuk meg a jelen időnek is az igazat^ vegyük legelőször az asztalosipart. 60 évi időtől visszaemlékezve, Vendler volt a legkedveltebb asztalos, a többi mellette alig jött számba, de iparát,, mely neki virágzó lehetett akkor, nem is lehet Kováts Albert, Waldtbgel és Neimejer iparüzletéhez hasonlítani. A szabók közül Gábriel Libor, később Ács Flórís vitt virágzó üzletet és mégis most, bár sok szabó van, a munka nagyon megoszlik köztük, nem állnak hátrább, annak daczára, hogy most nagyon sokan Pesten vesznek kész ruhát, és Gábriel a vásárokra és különösen Selmeczre előszeretettől járt. A régi czipészek kitünőbbje Vanilsek és Fazicsek üzletét ugyanezek gyermekei, ugy Dudás és Sehueider Károly üzletéhez hasonlítani sem lehet, a régi fazekasok, kik csak cserépedényt készítettek, legfeljebb zöld mázos banyakályhát csináltak. Magyari László és Mezei utóda Weisz fazekas, hályhakirakatát és üzletüket megbámulnák a régiek. Czukrász olyan volt, a ki többnyire piskótát sütőit, és mi gyermekek, egy krajezárért vettük a piskóta papirost, hogy a 711 i sütés után a piskótából ráragadt, lenyalhassuk. csak a hátulsó boríték hirdetései vannak hátra. Trotyogó Lőrincz egy pillantást vet a lapra: hosszú hirdetés «Menyasszonyi kelengyék* czim alatt; Lizi kisasszony szűzi szeméremmel mosolyog, — LŐrincz uram pedig lelkesülten csókolja meg kedvese kezét, mondván: — Oh, imádott Lízim, ha tudnád, mily érzelmek lángjai lobognak szivem kemenczéjében! Lizi kisasszony boldog pirulással süti le szemeit az ujságlapra s olvas felhangon: — Dunna czihák, vánkos héjjak . . . — Ah! ha tudnád . . . — Paplanok, ágylepedők . . . — Angyal, mintha csak a próféták boldogító jövendöléseit olvasnád! — Pongyolaköpeny, hálórekiík* . . . Lizi kisasszony kedvesének keblén rejté el szemérmetességének zavarodását. Trotyogó mester uram lángolt, óriásnak érezte magát elragadtatásában. Köt ül öleié szivének megtelt idomzatu hölgyét. — Lizi, szivem szép szerelme, ifjú életemnek faragott bálványa! E boldog titkot nem rejtegethetem tovább. Szétrobbantaná keblemet, mint Dániel próféta pogácsája az assiriaiak sárkányát. Nem. Még ma este. azaz még az éj folyamán szólok tisztelendő nagybátyádnak, ő nem tagadhatja meg szépséges kacsóidat tőlem, ha meghallja, hogy szived sebes dobbanása már ugy is az enyém. Még ma este fölfedem előtte boldog szerelmünket; még ma este kérem nagybátyái áldását frigyünkre s igy azután vállvetve, biztosan nézhetünk a jövő elé . . . vagyis akarom mondani az ásó, kapa elé, mely egyikünktől meg fogja könynyiteni e gyászos földet! . . . Lizi kisasszony arcza elborult, ajkain hangok keltek, a mik azonban nehezen tömörülhetének szavakká. — A házasság Isten rendelése, imádott Lízim, tisztelendő nagybátyád is ezt prédikálja az Isten házában ... a szemérmetes rózsabimbó nem maradhat mindig bimbónak ... ki kell nyinia ... s te az én, egyedül az én illatozó rózsámmá fogsz fejlődni, drága angyalom! . . . Lizi kisasszony aiczára bájos mosoly lopózott, kebléből két nehéz sóhaj tört kii s tekintete végig suhant az iskolamester hórihorgas termetén, mely oly sovány volt mint a vigasztaló szó. Majd lesütné szemeit ismét s igy folytatá töredezve szavait: i — Oh, ha igy lenne! ... — Oh Lőrincz, kétségek tusáznak keblemben... ha tudnád, oh!,.. Nagybátyám azt akarja, hogy ... hogy... leány maradjak... A megyés püspök apáeza-klastromot fog építtetni a tavaszon, s oda akar adni engemet is a szüzek közé ... én legyek az első, ki oda megy fölvenni a fátyolt. . . nem fogy ki a hajadon élet szűzi tisztaságának dicséretéből . . . s a klastrom felépültéig nem akar elbocsátani maga mellől a hiúsággal teljes világesélyei közé . . . oh Lőrincz, én félek! . . . Trotyogó Lőrincz iskolamester ur nem találhatta valami könnyűnek a feleletet e vallomásra, mert csak sóhajtott egyet s nem szólt semmit: hiszen a pap föltétlen ura az iskolamesternek s azzal nem jó kukoriczázni! Gondolkodásában haragos ránezok ülnek homlokára: titokban felcsapott a papok ellenségei köze, független lenni az iskolában s a fő befolyásból kirekeszteni a papot; majd keserű mosoly torzitá el ajkait: ő, Trotyogó Lőrincz, szegény kútkői iskolamester, merhet-e csak gondolni ily vakmerő tervekre, kenyerének elvesztése nélkül ? — Ugy-e LŐrincz ur, tekintetes Trotyogó Lőrincz uram, nehéz itt a válasz? Apáczának kell lennem, s addig is itt a paplakban kell maradnom! . . . Persze iskolamester, a paptól függ szegény... de másként tett volna Brunczvik királyfi, ha mindjárt kútkŐi iskolamester lett volna is . . . vagy Bertram lovag, a marezona hős, ki a kegyetlen mostohát háza üszkei közt suté meg s ugy vitte várába menyasszonyát... Hah, iskolamester — persze hogy félénk sziv! . . . Mit tehetek én, gyönge szűz, más akaratának engedelmeskedő, ha már egy iskolamester is megrendül a legkisebb szélsuhanástól ? . . . S Lizi kisasszony kimerülten hajtále fejét. Trotyogó Lőrincz mester ur már rég felállt székéről: arcza pirban égett, szemei hősi tűzben ragyogtak: hisz ugy fájt neki a kedves kétségbeesett fájdalma s gyöngéd szemrehányása ... Ki is ne lenne hős ily pillanatban ? Megragadá Lizi kisasszony kezét s igy szólt emelkedett hangon: — Leszek én Brunczvik királyfi, ha kell, — kiragadlak a paplakból, — ki a zárdából, — letépem ott is fátyolod, ha másként nem lehet. Lizi kisasszony égi boldogsággal emelé fénylő szemeit kedvesére : ajkait csókra nynjtá, karjait Ölelésre zárá. Ekkor durva zörejjel nyilik meg az ajtó kilincse. A szeretők megdöbbenve tekintenek hátra s ime — oh keserű sorsi — ott áll az ajtóban főtisztelendő Kokényessy plébános Ur alakja, padlásnak emelve ünnepélyesen jobbját, ki is imigyen dörgött: — Szentségtörő ! hallottam minden szavad s összeesküvésedet az egyház szent intézményei ellen ! . . . Trogyogó Lőrincz iskola mester urnák vállai közé rándult nyaka: Lizi kisasszony ijedtében még sikoltani sem tudott. Kokényessy plébános ur azután beljebb lépett kettőt, jobbját még mindig fölfelé tartván. — Iskolamester ur, önnek bizonyosan rosszul jár az órája — elmúlt hét óra s a társaság és a tarokk már félórája várja Önt. És kezével az ajtóra mutatott. Oh mily gúny volt e szavakban s mily kegyetlen szigort fejezett ki mozdulata! Trotyogó uram egy kedvesére lopott pillantással s a meglepetés súlya alatt öntudatlanul tartott az ajtónak, majd orra bukott annak küszöbében, mert lába megakadt. A főtisztelendő ur azután fájdalmas arczczal tekintett Lizi kisasszonyra. — A kisasszony tehát . .-.? — Gyanítottam ! — És ilyen butykost emelgető emberrel ? — Háládatlan! — dörmögé a remegő hölgy fülébe s aztán igy folytatá méltóságosau: — a pecsenye meg ne pÖrkölödjék, hisz a drága iskolamester ur is eszik belőle! . . . Azután kiment, maga után vágva az ajtót. Lizi kisasszony maga maradt fájdalmával; megigazitá haj fürtéit s e szavakat nyőgé;