Esztergom és Vidéke, 1888

1888-10-04 / 80.szám

Szüretünk hajdan és most Esztergom, okt 3. Még csak néhány évvel ezelőtt is öröm volt nézni azt a sürgést-íurgást, készülődést a ház népénél, mikor az áldott szüret elérkezett. A gyermekek már hetek óta epedő vágygyal, játszi örömmel ugrándoziak annak a hírére is, hogy ekkor meg ekkor tartják meg a szüretet. Az öblös kádak és hordók görgetése, áztatása, forrázása, mind belevegyült az előkészület be. Mikor egy-egy hordó kigurult a félszerből, a gazda gondosan körül nézegette és sorra, próbálta az abroncsokat, vájjon hely tál Inak-e akkor, midőn az édes must beléje kerül. Ilyenkor körülállta a ház népe a szorgoskodó gazdát s minden a hordóra mért kalapácsütés bűbájos zene volt a szüretelni vágyók fülében. A gazdasszony kerecze sem volt ilyenkor néptelen, mert a lihegő libák és kacsák nyakra-főre nyeldesték a. hűsitő vizet, inigleu csakhamar ütött haláluk órája és sülve beváudoiiának a szüreti kosárba. Hát a^serdültobb fiatalság tétlenkedett? Dehogy! Kedvencz eszméje volt mindannak, kiben élet volt, hogy ijesztgető lőporsütögés a szüreti napra el ne maradjo/i, hát ízbe gyártolták a puífogó békákat ós bombákat. Mindenki módja szerint cselekvé meg, ki bodzafát furt, ki pisztolylbganlyut röglönzött egy rozsdás pléhcsőhöz, ki meg üres golyóból vájkálta ki a szemetet, vagy pedig robbanószert hevenyészett ; — szóval, tett vett amint teho!te — vak buzgalmában sok meg nem gondolva készítményének borzalmas következményeit. De hát az ijedős népség, a hölgyvilág — lőportól rettegő .kis leányok megfélemlítése, meglepetése a helyszínén, a bátorságot affektáló, legénykedő fiatalság legkedvenczebb ötle'.e és foglalkozása volt a szüreten. -Mikor pedig a gazdag fürtű szőlőtelepek megtekintése czéljából a szüretelő házinépség szekéren vagy gyalogosan megindult, a vidám jókedv csak ugy áradozott még a 70- 80 évek súlya alatt görnyedező anyókák és megvénhedt öregapákbau is. Lármássá lőu a kisded is, kit anyja piros sávo-s abroszban czipelt, vagy az a gyerkőcz, ki az inas puttonyából jókedvűen kikandikált. Uton-utfélen törkölyös bort hordó szekerek váltakoznak, melyet tarkit azon élénk és elibénk sokszorosan visszatérő kép, mely a csomoszló fáknak sürü emelgetósében és a törődézsa fenekén keletkezett egyhangú dübörgésben nyilatkozott. Hát a puttonyosok, a puffogtató szürethősök, mind megannyi tyúkanyók példányképei, a szüretelő -vászonnépség mint csicsergő csirkesereg között mit vétetlek ? Hallgatagok voltak talán ? Az ám ! Hangos torok, viccze-lődő észrevételek, megjegyzések, pajzán mozdulatok melleit mindenikük — a hogy illett hozzá — saját módja szerint iparkodott valami nevetőset cselekedni ; melyet fűszerezett azon vigasztaló tudat, hogy a bográcsban párolgó üriUgúlyás és káposztás csusza a gyomornak is megadja a magáét, tehát ünnep vau a szívben, a kedélyben, ünnep lesz a — gyomorban is., Ha a hordók, kádak gyorsan teltek, akkor a gazda sem maradt szűkmarkú, biztató szóval nem traktálá- ilyenkor munkásait, hanem a szomjas kancsó csücsét többszörösén megcsókoltatta embereivel, lelkesen hangoztatván: igyatok hí veim, adott az Isten eleget,, jusson hát a hegylevéből nektek is! : Igy aztán az egész szüretelő népség kitörő jókedvvel végezi a munkát, mígnem az öreg est beköszöntével a présház elé telepedek szépen megmosakodva várták a másnapi utasítást. De ekkor már az idetévedt czigányok is belevegyülnek a társaságba s ügyes tagi ejtésekkel kisért szapora szóval kínálják a talp alá. valót. Nem is kéretik soká magukat a délczeg menyecskék, leányok, csupán a gazda beleegyező intése késik, — melyet a vén brugós czigány csakkamar ki könyörög — s rázendül a csárdás. A vinczellér a gazda parancsára fertályban hozza az óbort, melyet musttal keverve isznak a fiatalok — öregebbje pedig az óizü zamatot szürcsölgeti. Ekként folyik a vigalom pár óra hosszáig, s azután a gazda intésére takaródót fújnak és pihenésre térnek a jókedvű szüreteink.' Ekként ' folyt a szüret az egyszerű szőlősgazdáknál, de most, az általánosabbá váló szegénység, a fogyasztási s egyéb adók súlya alatt, a borkivitel jelentékeny apadása s a' borárak nem csekély mérvű csökkenése következtében annyira megváltoztak a viszonyok, hogy csak 'a szőlőpusztitó fillokszéra maradt- hátra, mely a virágzó szőlő-* szetnek —- az egyes borvidékek rop-] pánt kárára — oly betetőzést kölcsönzött, hogy a szőlőszüret majdnem semmivé hanyatlott. Ott, hol még a fillokszéra valamit meghagyott: a pinczékben ásítozó üres hordók tömegéből a legelői állót kiguritják a présház elé czimernek, annak jeléül, hogy van még egy hordóra való szedendő szőlő — de ki tudja, mit hoz már a jövő termés ? Nem le-, het-e azt egy szűk, puttonyba szüretelni ? - Igy történik tehá , hogy a szüretre, induló család most minden előkészület nélkül, mintegy suttyomban kimenekül a pusztulás nyomait erősen viselő szőlőbe, s olt csendes megadással szaggatják le az itt-ott termő viskás fürtjeit. "A gazda maga beáll puttonyosnak. és saját szűk termését övéivel együtt, [ szedi le. Igazán szánalmasan szomorú egy

; kép. A házi nép a szomszédság és atyafiság nem várhatja többé a szüretre szóló meghívást. Most a gazda, azt mondja a házban lakó, de a családhoz nem tartozóknak: «ha esetleg kitalálnának jönni, hozzák el magukkal a kulacsot» — ezt is tódultában morzsolja fogai közül, félvén, hogy csakugyan ígéretet találnak tenni a kijövetelre. Hát a félről maradt sonkalapoezka ki áltál lesz a szüretben elfogyasztva,, Í!„EsitírpÍ5Vilík6"tirczi]a. Holub Emil Afrikában. Holub Emil hazánk fia, a híres Afrikautazó liozzánk készül, hogy érdekes kalandokban ugy, mint tudományos eredményben gazdag legutóbbi, mint ő mondja: «utolsó» délafrikai utazásáról felolvasást tartson. Ez alkalomból érdekesnek találjuk, utazásának egyik veszedelmes epizódját bemutatni olvasóinknak ugy, miként azt maga a jeles utazó az utazást befejezve és. sok viszontagság után Londonba jutva, onnan megírta. Hölub Emil utazási előkészületeit befejezve, i885-ben kelt útra Zanzibar felé. Elutazása előtt néhány nappal kélt egybe a bécsi rotunda igazgatójának leányával: Rózával. A fiatal asszony merész elszántsággal követte férjét az ismeretlen világrész vadjai közé. Érdekes nászút; hanem bizony kevesen csinálnák utána. Leeb és Fekete Bécsben felfogadott szolgái voltak Holabnak, kik közül ez utóbbi szerencsésen haza is került a veszélyes kirándulásból. Holub expedíciója nem érhette el czélját. A bennszülöttek ellenséges támadásai visszavonulásra kényszeriteíték ; sőt egy harczban gyűjteményének és jegyzeteinek egy része is a vadak zsákmányává lön. Mindennek daczára ^nagyszerű gyűjteményt hozott magával Holub, mehet mintegy 120,000 frtra becsülnek és melyet a magyarországi muzeumoknak fog ajándékozni. Az expediczió által alatt viszontagságoknak halvány bemutatójául szolgálhat ez a kis epizód is : «A mérgezési kísérlet, melylyel Nambo el akart tenni láb alól, a rablások, melyeket a dinokai és nikobai lakók elkövettek, az emberi koponyákkal megrakott rud, melyet utunkon találtunk, mindez arra intett, hogy óvatos legyek. Mikor az utolsó niasnkulumbo eltávozott közelünkből, azt hittük, hogy ellenfeleinknek nem igen lesz kedvük minket éjjel megtámadni. Napközben a fegyvereseket csak egyenkint, bocsátottam közel; de rendesen csak fegyvertelen emberekkel értekeztem. Sok tapasztalat arra kényszeritett, hogy a fegyvereseket, ha ötnél többen voltak, a tábor közelében megállítsam. Tudtam már, hogy a masukulutnbok, ha élelmi szereket cseréltünk be náluk és nem éltek czélt,. hirtelen ránk támadnak. Ha tehát több fegyveres ..bennszülött közeledett felénk, akkor csak egyet bocsátottam a táborba.' Ez aztán alkudozott, még pedig rendesen a nőmmel, akit ugy látszik kedveltek. Észrevettem, hógy tániaj-dás esetén csak a nőniet igyekeztek kímélni. 1 Én és még egy emberem, szemmel tartottuk ja bennszülötteket, főleg pedig a jobb kezet, I mely a kopját tartotta. Ha a kopját a balj kézben tartották, akkor kevésbé kellett fél— jitünk, mért ha a fegyvert a balkézből a jobb kézbe akarták venni, lő fegy véreinkkel nagy előnyben voltunk. A Luenge-völgy, melyben haladtunk, belátbatlan távolságban húzódott keletről nyugotnak. Egész nap heves orkán fujt épen délkelet felől, amely ol lal felé e völgy nyitva állott. Metsző, hideg szélvész volt, ugy, hogy reszkettünk a fagytól; oly erősen jótt a szél, hogy alig bírtunk megállani a lábunkon. Egész nap szótlan, mogorva, zárkózott maradtam. Volt is rá okom. El voltam ugyan készülve mindenre, de mégis irtóztam a sötét éjszakától, melyet a borús ég kilátásba helyezett, mert a sok mértföldnyire elhúzódó halmok lehetővé tették, hogy az ellenség a magas fűben egész közel lopózhassak hozzánk. A szélvész azzal is nehezítette helyzetünket, mert a nagy zúgás miatt hallásunkban sem bízhattunk, amely érzéknek pedig itt legtöbb hasznát vehettük volna. Irtóztam az éjszakától, mert még az a feladat is jutott nekem, hogy egymagam átgázoljak a mocsarakon és a határon túl levő portugall kereskedőktől segítséget kérjek. De ettől a tervtől el kellett állnom. Semmi, szín alatt se nyugodtam bele, hogy az éjszaka várható támadás esetén távol legyek; azután meg a sötét éjben nem láttam volna a csillagokat, melyek a mocsarak közt útmutatóim leendettek. Végül meg kellett csodálnom, hogy éjszaka én jobban tudok hallgatózni, mint a többiek. Sokat éltem a; vadonban és ez nagyon fejleszti a látási és hallási érzéket. . Azon este, amidőn a mocsarakon át a portugall kereskedők felé akartam "előnyomulni, egy pásztor véletlenül meggynjtotta a füvet és az orkán a tüzet villámsebesen vitte a veszélyes sürü felé és pár óra alatt kilométerekre terjedt a tűz befelé és az ut hosszában. Nekünk ez a tűz nem árthatott, sőt használt, amennyiben a tűz fénye mellett jól láthattuk a közeledő ellenséget és megmutathattuk neki, hogy készen várjuk a támadást és nem engedjük magunkat védtelenül lemészároltatni. Valamennyien, Róza és Fekete kivételével, a tábor azon oldalára gyűltünk, mely az ellenség felé volt fordítva és onnét, az. óriási tűz fénye mellett, jól láthattuk az ellenséget ós a terepet, mely táborunkat tőle elválasztotta. Meggyőződtem, hogy a, bennszülöttek egyre gyülekeznek és hogy hátfelől közvetlen veszély nem fenyeget. Afrikai tévelygéseim alatt völgyekben* és síkságokon, dombokon és erdőkben vagy kétszáz éjjeli tűzvészt láttam, de oly borzalmasat és hatalmasat egyszer sem, minfe most, mikor dél- és délnyugat felé harapózott egyszerre, szédítő gyorsasággal a tűz. Némi gondolkozás után a következő taktikára határoztam el magamat: Az ellenséggel meg kell értetni, hogy ^észrevettük közeledését és illő módon fogadhatjuk. Evégből egy adott jelre hirtelen fölemelkedtünk s a puskák csőveit és a szuronyokat megvillogtattuk a tűz fénye mellett, figyelmeztetésül a leselkedő rablóknak. Azután hirtelen eltűntünk. Ezt egy párszor ismételtük, amig csak azt nem láttuk, hogy az ellenség megértett bennünket. Azután mindegyikünk elfoglalta a helyét, várva az adott jelt, hogy a fenyegetett pont felé siessen. Erre azonban akkor éjjel nem volt szükség. Láttuk ugyan az ellenség alakjait, hol hajlongva, hol hasra feküdve. De utóbb kis csapatokba egyesültek és elkotródtak. Egy óra multával a tűz fénye mellett egyetlenegy rablót se láttunk, A tűzvész akko.i éjjel elhárította.a fenyegető veszélyt.