Esztergom és Vidéke, 1888

1888-09-27 / 78.szám

Földműveseink. Esztergom, szept. 26. Ha szorgalom és munkásság tekintetében helybeli földmiveseinketakörnyékbeliekkol összehasonliljuk, ugy találjuk, hogy a munkában való gyorsaság, a szőlészet körül kitejtett gyakorlottság, lovábbá a kapás és vetett növényekkel való dolgokban majdnem páratlanul áll az esztergomi földmives. Barthon, Esztergom megye búzatermelő falujában hallottam, midőn a munkaerős dólezeg legények virtusként emlegették, hogy ha a kaszaforgatásában egyik-másiknak sikerült is az esztergomi aratót utolérni, de a vesenyzésben állandóan nem bírt egyikök sem az esztergomival lépést tartani. íme, egy bizonyitók az esztergomi földmi vesék életrevalóságáról, melyet még jobban feltüntet azon körülmény, hogy az esztergomi gazda igen csekély földjével okszerűbben • tudja, mint más az ő háztartását berendezni, magának és családjának tisztességes otthont szerezni ós a jövőt biztositani — nehogy a késő öregség elkövetkezvén, mások nyűgje és a szegényház lakója legyen. Az esztergomi földmives vállalkozó szellemű, fiatal éveiben kitartó munkás és igen szorgalmas, tevékeny minden izében; é mellett nem pazarló, kész a nélkülözésekkel is megküzdeni, csak hogy legyen szerzeménye egy kis viskó, |Valami szántóföld, rét és szőlő képében; mely liá egyszer meg van, akkor könnyebb szerrel működik önmaga és övéi boldogulásán. Ilyen helyzetben levőnek ismerjük és ismerik a^ esztergomi földmivest. — De a szőlők réme, a phylloxéra, nagyban sorvasztja azt a munkakedvet, mely az esztergomi földmivest emberöltők óta szőlőmunkához kötötte. Az a gonosz phylloxéra, midőn első hírként szárnyalt végig vidékünkön, jókedvű és optimistikus gondolkozású népünket nem rémítette el, mert bízott abban, hogy a múlékony vész mielőtt határunkhoz ér, már addig készen áll az irtószer, mely olcsóságánál fogva szőlészetünket az elpusztulástól könnyen megvédelmezi. De találkoztak olyan szőlősgazdák is, kik semmi áron nem akartak tudni a phylloxéra közeledéséről, sőt kifundálták, hogy a phylloxéra csak az urak agyábantermett, kiknek ezé Íja a szegény földmives rémitgetésével a maguk okosságát fitogtatni. A baljóslatban kételkedő földmiveseiuk immár szomorúan tapasztalják azt a pusztítást, melyet egyik-másiknak, ki* nek pl. Hegymeg és Kőalatt van szőlője, oly érzékenyen kell elszenvednie. Leginkább egész szegénysorsu földmiveseink vannak sújtva a jelzett helyeken, mert a várostól távol eső szőlőtelepek rendszerint a legolcsóbbak lévén ép azért jutottak a szegénysorsuak kezébe. Igazán részvéttel kell eltelni panaszaik fölött, — mert hát a mindennapi kenyér, legkivált a télire valók beszerzése mindig őszkor a borárából telt ki eddig nálunk, sőt mindig maradt belőle annyi felesleg, a miből tavaszszal egy kevés kölcsönnel megtoldva uj szőlőterület megvásárlásához foghatott az előbbre törekvő gazda. De most mílyeű állapota van? — Ott, a hol 6—8 lajt, (60-80 akó) törkölös bor termett, miből az általunk érintett szükségesekre bőven telt, ugyanott most 2—3. puttony szőlőt szünetelnek, — miből a család tagjainak is alig jut kóstolóra. íme lehet-e szánalom s részvét nélkül nézni egyedül szőlővel biró földmives népünket, a pusztulás szomorú éveiben ? Szőlőtelepeink évről-évre jobban mutatják a pusztulás nyomait, melyek nyomdokában a vagyoni pusztulás nn'rve szeriut az elszegényedés is fokozódik. Ha a rög mellett munkálkodó s a rög mellett felnevelkedett, életrevaló esztergomi földmives egyetlen megélhetési alapját a szép jövedelmet hozó szőlészetet a. phylloxéra miatt elveszti, ugy élelmessége daczára is, a legelviselhetlenebb nélkülözéseknek néz eléje. A katasztrófa ki nem kerülhető. A válság egy-két év múlva bekövetkezik. Mentsük meg legalább az esztergomi földmives nép reményét! Kiállításunk története. Esztergom, szept. 26. IX. (Séta a kiáll i táson.) A szíjgyártó ipar csupán özv. Krechnyák Józsefné munkásainak készítménye áltál volt képviselve. Jancsó Gyula segédnek egy pár 80 frt fehérveretü könnyű lószerszáma, ugy tartósság mint esin tekintetében a bíráló bizottságban elismerésben n'szesült s díszoklevél és egy db aranynyal jutalmazott. Binder Henrik szíjgyártó tanoncz egy pár fehérveretü igás lószerszáma tartósságánál fogva • kiváló szorgalomra vallott, mely a bíráló bizottság által elismerő oklevéllel s 2 db ezüst forinttal lett kitüntetve. Róthnagel László hentes segédnek, étvágygerjesztő kalbászait a látogató közönség valósággal pénzbeli jutalomban részesítette, mert jócskán megvette a kiállítás tartama alatt. Biz azok beillettek bécsi, frankfurti meg debreezeni kolbászoknak, daczára annak hogy Esztergomban készültek. Szinte csodálatos hogy kereskedőink rászorulnak a pozsonyi meg bécsi «frankfurterre» vagy talán az is Esztergomban Róthnágel üzletében készül? mert hogy Hóthnagel jobbat és izletesebbet képes készíteni,' mint akár a pozsonyi, akár a. bécsr kalbászkészitő, az bizonyos. A bíráló bizottság; Róthnagel Lászlót díszoklevéllel- tüntette ki. Nagyon gyakorlati tárgy gyal, egy lépcsővé átfordítható konyhaszékkel mutatta be magát a kiállításon Sterba János asztalos tanoncz Matt Gyula műhelyéből. Akadt is mindjárt vevője, Ő Méltósága Majer István püspök ur sze-, mélyében, A kiállító díszoklevelet kapott. Meglátszott, hogy valamint; az. asztalosok ugy a czipésziparosok is fel tudják fogni a kiállítás előnyét. Nemcsak számra nézve, hanem a minőséget tekintve a különféle női és férfi czipök a kiállításnak egyik legszebb tárgyát képezték s mint a látogató női közöniíJsitcrjoniísülÉlárciája. Egy év múlva. Virágzó jázmin : lugasban ül a fiatal házaspár, a fiatal no ölében bevégzett kötés van, a mely valószínűleg annak a leendő kis angyalnak készült, kinek párja egy veszszoből font bölcsőben alszik csendesen, mosolyogva. A gondos jó anya figyelemmel kiséri a gyermek nyugodt álmát, néha-néha meglegyinti kendőjével a bölcső felé törekvő szúnyogokat, — a férj. pedig a gyeppamlagon kényelmesen hátra dŐtve, bodor füstöket eresztget egy öblös csibnkból, mely lassan szűrődik keresztül az illatos bokrok galyai között. . Oly szép, oly csendes az éj; millió csillag ragyog a felhőtlen égbolton s a vén hold ezüst sugarakat hint a vidékre; á bokrok galyai között megzendül a csalogány alkonyi éneke s a-véti kanadai nyárfákról lehallatszik a szerelmes gerlcpár turbékolása. Valóságos idylUkus éj. — Géza! — monda halkan a fiatal nő hosszas hallgatás utáií férje felé fordulva. •— Hallóm! •• — Szép este van.

: — Nagyon szép; csak annyi szúnyog ne volna! .— monda a férj nagyot ásítva — az ember szemét majd kieszí ez a szemtelen népség.*— Ezzel'egy nagy lélekzetet vévén, hatalmas füstgomolyt eresztett ki a feje körül repkedő: szúnyogserég - közé. • — Hallod mily szépen énekel ez a kis madár ? — Igen; és a békák és' tücskök is! A fiatal nő mélyen fesohajtott. • — Neked mindig rossz, kedved van ; egy idő óta egészen megváltoztál, mintha csak kicseréltek volna. — Csak nem kaczaghatok mindig!? vagy kívánod, hogy tánczoljalc, daloljak, fütyöljek, én szívesen megteszem a kedvedért. — Tudod, hogy ilyet nem kívánok tőled , én nem arra akartalak figyelmeztetni. Tudód-é, hógy micsoda nap van ma? — Ha jól tudom: Szerda. — Igen, és 29-ike . . . Emlékezel-ó a múlt év 29-ikére? akkor is ilyen szép este. volt, mint ma; akkor is igy énekelt a madárka a lombokon s igy turbékolt a gerlepár a nyárfákon ........... emlékszel-e reá? — Az ördög tud minden ilyen bolondságot a fejében tartani. — Másnap volt esküvőnk után. — Lehet! — monda a férj végig dőlve a gyeppamlagon. — Pedig csak egy éve! . --Csak egy éve!? . . . bizony pedig nekem ugy tetszik, mintha egy örök élet volna , . . Haj, haj! még akkor legények voltunk ! . . . mo*t? . . . családapa, gazda, a kinek a vállán van az egész ház terhe anyósostul és minden pereputtyostól együtt. A fiatal nőnek egy könnycsepp, gördült ki szeméből s végig futott halovány arczárt ; titkon, hogy férjé észre ne vegye, letörlé a konyüt s folytatá: — Te panaszkodol ? s miért, mert hozzám kötötted magad? S mit mondjak én, ! kit térdre esve kértél, hogy lenyeli a tied, hogy boldogítsalak szerelmemmel ... Régen volt, — azt mondod rá, — egy 'éve; és nekem ugy tetszik mégis, mintha tegnap lett volna: mintha hallanám most is, midőn ölembe hajtottad fejedet s azt susogtad, hogy boldog, nagyon boldog vagy . . . emlékszel-é reá ? Géza kiverte a pernyét csibukjából; aztán elővett egy dohány tárczát, nagy lassan rágyújtott s monda: — Régen volt, talán nem is igaz. ! A no —* mintha nem is hallotta volna férjének kíméletlen megjegyzését — folytatá : — Alomnak tetszik ez a nap, egy édes boldog álomnak. Azt álmodtuk, mintha az egész világ a miénk volna mindeií gyönyörével együtt; mintha érettünk virulna a mező, dalolna a madárka s illatoznék a viruló virág . . . emlékszel-e reá? —- De édesem, mondd csak: ném érzed magad most is teljesen boldognak, hogy épen most hozod fel ezeket? Hogy nem ugy érez az ember, mint a mézes hetek alatt, az , nagyon természetes. f Akkor csak a virágait fedjük még ' a házaséletnek s nem jut,eszünkbe, hogy a virágnak töviséi is vannak*: a család fenntartásának, a napi életnek s a jövőnek gondjai; Ez azt hiszem, hogy teljesen- elég arra, hogy még az oly szerelmes szivet is fölébreszsze álmából, mint a milyen az eiv^ém s hidd el, nagyon csodálkozom rajta," hogy még téged föl nőin ébresztett ábrándozásod bók- -. ' ; — Igen, mert te nem ugy éreztél sohasem, mint a hogy beszéltél. — El voltam ragadtatva. — Beléestem egyszerre a boldogság mélységébe s azt hittem, hogy mindig ugy lesz minden, mint az első napokban. — Hiába! csalódni emberi dolog. — Bennem csalódtál ? Világért sem! én mai nap is ép ugy szeretlek, tisztellek, mint a,: legelső napon., Akkor azt mondtam, hogy ( képes volnék éretted meghalni; ma is azt mondom. De utóvégre is engedj meg, ha nem szeretem most már a turbékolást, a csókolózást, szerelmetesskedést, mondjuk ki: a nyalakodást. Ej ! el ^mult az már tőlünk. — En nem kívánom azt tőled — a mit most emiitettél — de az rosszul esik mégis, hogy oly kevésbe veszed a mi boldogságunkat. — Alig van nap, hogy itt a családi kórben töltenéd el az estét; mindig van kifogásod, hogy most ide, most oda kell menned barátaidhoz és ez igy megy hónapok óta. Jól van, legyen ugy; jól tudom, hogy a szórakozás szükséges a férfinak, de lásd: nekem rosszul esik mégis, mert te túlságba viszed. S ha egy ilyen nap évfordulójára emlékeztetlek vissza, mint a mai nap is, — még rosszabbul esik,

: ha látom, hogy te semmit se adsz rá, sőt mintegy kigúnyolod szavaimat. A fiatal férj blazírt egykedvűséggel állott fel. — Az éj hűvösödni, kezd, gyerünk bev mert megárt a kis fiúnak. — Édes, férjem!.,—.. szólt a fiatal nő szelíden megfogván férje kezét — ne ha-' ragudjál meg, hogy mindezt felhoztam; do jól esetft a szivén)nek, hogy kimondhattam

1 azt, a mi oly rég óta nyomja már lelkemet — Ej, hát miért haragudnám; utóvégre [is igazad lehet.