Esztergom és Vidéke, 1888

1888-09-13 / 74.szám

Trefort emléke. Esztergom, szept. 12. (dr. k. 1.) Országszerte ínegütnieplik a nagy tevékenységű s áldott munkájú miniszter emlékezetét. Esztergom is sorakozott a kegyelet oltárán áldozók tömegéhez s megülte Trefort minister emlékezetes működésének ós hatásának hál ás visszaem ló k ezésé t. Alig van város Magyarországon, a hol Trefort alkotásával és hatásával nem találkoznánk. Több mint hatvan esztendőn keresztül szolgálta ő a haladás és a művelődés dicső zászlaját, melyet még a haldoklás órájában is görcsösen tartott fáradailan kezében. Budapestet egyetemi váiossá emelte s az egyetemi oktatást európai szinvonalra fokozva, a bécsi universitás óriási befolyása alól kivette a magyar ifjúságot. A nevezetesebb vidékek főiskoláit virágzásra segítette s alig volt az országban középiskola, polgári- vajsry elemi-iskola, tanítóképző vagy egyéb csarnoka az ismeretszerzésnek, a hoi Tretort szelleme áldásosait nem érvényesült volna. Az ujabb magyar kultúrtörténet külön fejezetben fogja tárgyalni Trefortkorszakát. Lázas tevékenységű, mohó munkásságú s gyors cselekvésü korszak ez. Sok benne a teremtés, az ujjáalkotás s a szervezés. Éppen azért vau benne még elég bevégzetlenség;, elnagyolás és töredékesség. A mi évtizedeink buzgalma s békés fejlődésünk szerenesés időszakának tevékenysége szükséges hozzá, hogy Trefort vázlatos eszméi részletesen kidolgozva a nemzeti kultúra vérévé váljanak. Trefort mint tudós és iró tollal, mint államférfiú szónoklataival s miniszteri hatásával, mint hazafi nemes [gerjedelmével s magas körültekinlésű eszméivel és mint ember jó szivével s meleg szerétével rendkívüli befolyást gyakorolt korára s kortársaira. Az eseményeket irányozta, sőt gyakran vezette, a nemzetet elmaradottságából fölrázta, a magyar tudományosságot, irodalmat, művészetet, ipart, műi part, szóval a nemzeti kulturác nemcsak szolgálta, de diadalmas virágzás útjára is terelte. Kár, hogy a kegyetlen halál kioltotta az eleven anakronismus, a fiatal aggastyán legnemesebb szivéből az élet melegét. Országossá vált a gyász, nemzetivé a kegyelet s általánossá a hála. A nemzeti kultúra szolgálatában álló összes bajnokok fájdalommal állották körül ravatalát. Iskoláink kegyeletes ünneppel ülik meg a dicső emlékezetű férfin nagy érdemeinek ünnepét s a jövő nemzedék szivébe bevésődnek Trefort örökségéül tiz ő nemes eszméi. Trefort élni fog a nemzett iskolákban. Élni fog a tanférfiak kegyeletében 5 az ifjúság szivében. Eszméi nem halnak meg, törekvéseit nem temette el a sir s hazafisága, munkássága és feukölt szelleme örökre közöttünk fog élni. Olyan lélek, mint ő, nem pihenhet meg még halála után sem. Szelleme utunkba áll,, világit nekünk a homályban, buzlit a lankadásban s hirdeti a boldogulás tanait. Kövessük fényes szellemét, vegyük át drága örökségül eszméit, haladjunk nyomában s akkor a magyar kuliura nem fog elhanyallani s a nemzeti művellség és jólét magasztos ügye nem fog Trefort halálával egyidejűleg gyászmisét követelni. Kötelezett tűzoltás. Esztergom, szept 12-én. A magyarországi tűzoltó egyesületek történetében korszakos jelentőségű az a kormányrendelet, mely a tűzoltás ügyét országszerte rendezni akarja. Ezen rendelet meghagyja, hogy hazánkban ezentúl minden községnek tűzoltósággal kell bírnia. A belügyminiszter a rendelethez irt kisérő sorokban ezt mondja: «A tűzvész-statisztikának megdöbbentő adatai, a tűzvészek által okozott jelentékeny károk, ugy a humanizmus, mint a nemzet közgazdasági érdekeinek szempontjából elodázhatlau kötelességemmé tették, hogy a magam részéről a jelen tűzrendészei! kormányrendelet kibocsátásával a bajon lehetőleg segíteni igyekezzem. A kormány a rendelet mielőbbi végrehajtását a törvényhatóságok tevékenységétől s a községek buzgóságától várja. A belügyminiszter oly fontosságot tulajdonit a kötelezett tűzoltás eszméjének, hogy minden törvényhatóság legközelebbi ülésén már tárgyalását rendelé el az eredményről pedig két hét múlva jelentést vár. A kötelezett tűzoltás kormányrendelete kimondja, hogy a tűzrendészetet minden község teljesiti, mely egyébként a helyi viszonyoknak megfelelően szabályrendeletet alkotni köteles. Ebben mindeu községnek kezére jár a magyar országos tűzoltószövetség budapesti választmánya, mely tűzoltói ügyekben a belügyminisztériumnak is szakközege. . Minden község tartozik a helyi viszonyokhoz képest megfelelő építkezési szabályrendeletet is alkotni, mert a jó építkezés a tűzveszély ellen az első rendszeres védekezés. Vízkészlet dolgában a rendelet megu{l

8TJ

f,

» ü

°gy mindeu kisebb községben legalább egy bő vizű kútról legyen gondoskodva. Nagyobb községben több czélszerűeu ' elosztott közkutat kell szervezni. A tűzoltószerek készletben tartására nézve a szabályrendelet azt követeli, hogy minden legalább ötven házból álló község köteles a következő szereket beszerezni : egy szívó fecskendőt legalább is tiz cm. átmérőjű hengerrel s hatvau méteres tömlővel ; vízhordó kocsit; két tűzi létrát; két csákányt; két tűzhorgot; két fejszét ; nagy vasvillát ; két lámpást. Minden ház kellő tűzoltószerrel látandó el, a mit szigorúan ellenőrizni fognak a szeinlebizottság tagjai. Az összes ujabb fecskendőket a magyar országos egységes csavarral kell ellátiii; a régiebbek pedig a szabályrendeletnek megfelelően átalakitandók, A tűzjelzés módjait a rendelet a községekre hagyja. A tűzoltó intézményt három osztályba sorolja : '. 1) Vau rendszeres, szakszerű, díjazott ii„Esitír{oiísTiiíkí"tároíija. Egészségi szempontból. (Mutató a Közel és Távol ezimű kötetből ) Jónás Miklós ür öltözködik. A tükör előtt állva, épen nyakkendője csokrát igazgatja és e nagyfontosságú műtét alatt elégülten tetszeleg azzal az egészségtől duzzadó, piros pozsgás mosolygó ábrázattal, mely a tükör fényes, foncsorozott üveglapjáról tekintget vissza reá derűs kék szemeivel. Ajka megnyílik félig és előtünteti kifogástalan fehérségű fogsorait, mintha mondani akarná: Ide nézzetek ! Ez a harminczkét fog, a milyen ép egészséges, képes volna egy

r világot összeőrölni! Még egy kis igazítás a nyakkendő művészi csokrán, még egy tekintet a tükörbe ... és a mosolygó arcz egyszerre elborul, a szájszogletek összehúzódnak és a kék szemek fürkésző, vizsga tekintettel mélyednek a tükörbeli képmásra. Ott, a szemek alján, a szemhéjon, alig észrevehető keskeny, kékes-fekete sáv húzódik el. Valóban az. Avatatlan szemnek fel sem tűnne a szemhéjjak e kis petyhüdtsége, de Jónás Miklós úr nem azért tanulmányozza annyi év óta a saját' ábrázatát nap-napra, hogy még oly csekély változás is elkerülje rajta a figyelmét. Újból és újból megnézi azt a keskeny sávoeskát és ajka aggodalmasan nyílik a szokott kérdésre: — Nos, hogy érzed magadat? Es az ábrázat a tükörlapban szintén aggályos kifejezést ölt. Nem felel a kérdésre, de visszavágja azt és.bármikép erői ködik is Miklós ur, ez egyszer elmarad a szokott válasz : «Igen jól!» •— Hm, hm! dörmögi erre. Ez a némaság gyanús, fölöttébb gyanús. Lássuk csak! Izgatottan fordul el a tükörtől és hatalmas léptekkel méregeti végig kényelmes, tágas hálószobáját, gyanakvó pillantásokat vetve tükre felé, mely annyi év óta először vált hozzá hütelenné, addig örökké derűs arczán aggodalomkeltő változást mutatván. Mert Jónás Miklós ur fölöttébb módszeres ember. Ha mi szokást egyszer felvett: megcsontosodott az nála. Áthasonitetta, mint egészséges test a táplálékot; sőt többet tett ennél: saját lénye olvadt fel a szokásaiban. Husz éve már, — tizennyolczczal kezdte, — hogy reggelenként a tökör elé áll és nyakkendője csokrát igazgatva, körülbelül akövetkező párbeszéd foly közöttük: ő: Nos, hogy érzed magadat ? . A tükör: Oh, igen jól! (>: Helyes! Csak élj tovább is igy! Es husz év óta ez a társalgás rendszerint igy folyt le, hála Miklós ur azon életelvének: «Az ember initse tagadjon meg magától, mi testének jól esik!» •Nem tudom, jó öreg Húfeland világhírű makrobiotikájában benn fuglaltatik-e ez az éietbólcseleti tétel: tény, hogy bízvást benn foglalhatna és tény, hogy Miklós ur e tételt átvivén a gyakorlati életbe, mind e mai napig rendkívül jól érezte magát mellette és — saját szavai szerint — ennek köszönhette, hogy agglegény-volta daczára állandóan megőrizte teste és lelke ruganyosságát, derűs kedélyét. Husz év alatt szoros baráti viszony fejlődött ki közte és a tükör közt és ime ma, annyi év után, hütelen lesz hozzá a jó barát, nem felel kérdésére: «Nos, hogy érzed magadat;» — hanem visszavágja: «Hát te?« — Hm, hm! dörmögi Miklós.ur egyre. Ez nem jól van igy. Lássuk csak! Újból a tükör elé áll és aprólékos gonddal vizsgálva, szemhéjjal petyhüdtségét, ismétli a kérdést: — Nos, ficzkó, hogy érzed magadat? A tükör ajkai fanyar mosolyru nyílnak, felel: — Nem jól! Rosszul aludtam, nyugtalan álmok gyötörtek! — Aáh, te rosszul aludtál, barátom? Nyugtalan álmaid voltak? És ugyan miért, ha kérdeznem szabad ! A tükör észrevehetően zavarba jön. — Miért? Miért? — Hát, mert — a bál — —' a táncz, meg aztán — ő . . . — Hogyan, ő? — Igen, ö, ő, ö ! — 0, ő, ő! Ugyan nyögd ki végre: kicsoda ! Nincs kedvem talányokat fejtegetni. 1 A tükör ajkai gúnyos kaczajra nyílnak. — Hahaha! Nincs kedved talányokat fejtegetni? Oh, nem is szükséges, barátocskám. Kérdezd a szivedet! — A szivemet? Miklós ur a homlokához kap. Esz és sziv nála rég óta szoros viszonyban állanak egy-mással és íme most is — — egyszerre borzasztó világosság támad elméjében. Szive szólalt meg. Az a sziv, melyre a tükör hivatkozott. — Igen, ő! mormogja félbalkan. Ó: Alice, a bájos Alice, az a szőke fürtű, angyal arezu, csillogó fekete szemű pajkos gyermek, kinek tegnap éjjel mutatták be a jurista-bálban. A nagy terem bejáratánál lézengett, gyönyörködve a fel-alá hullámzó közönség nyüzsgő tömegén, hol elegáns báli öltözékek, csillogó ékszerek, tüzsugáru szemek, fényes egyenruhák, és fekete frakkok tarka kaleidoskópja űzte rengő játékát, mikor vidám' gyermeteg kaczaj érinte fülét és mellette szőkefürtü angyal. . . nem — feketeszemű démon libbent be a bálterembe az egyik rendező karján. Szeme megakadt ez üde gyermekarezon mely alig tizenhét tavaszt láthatott maga fölött elvonulni és — mintegy delejes áramnak engedve, öntudatlanul lépdelt, mindenütt nyomába, szóllitotta fel a rendezőt, hogy mutatná be a bájos gyermeknek és — — a következő pillanatban már ott keringett vele, a tükörsima parketten. A «Dunári» százszor hallott, ezerszer megunt melódiája ngy csengett most a fülébe, mintha túlvilági zenét hallana. Hangjai lágyan fogták át mindkettőjüket és vitték, emelték mind gyorsabb-sebesebb körforgásban, melyet az óriási tükrök kápráztató sima lapja ezerszeresen vert vissza. Karja átfonta a leányka kíírcsu termetét. Erezte a hullámzó kebel lázas pihegését, a sziv zakatoló verését, a hogy a