Esztergom és Vidéke, 1888

1888-06-17 / 49.szám

III. Frigyes nevelői között volt a hí­res .német törtéi jettudós Ciirbius Ernő is. Cnrtius nevelésének tulajdonítható, hogy III. Frigyes igen érdeklődött a történéli tudományok iránt s hogy oly sokat áldozott az olympiai ásatások érdekében. 1849-ben állolt be az I. testőr ez­redbe s 1850-ben a brünui egyetemre ment. Különben három egyetemnek hor­dozta disztudori kalapját a brüni, kő­nigsbergi és az oxfordi egyetemeknek. Legelőször háborúban Sehlosvig-Hol­steinban volt 1864-ben, de fonlosahb missiot csak 1806-ban kapott, mikor a kőnigréczí csatát váratlan és gyors megje Ionésével e Idön tötte. Erről a hadjáratról III. Frigyes könyvet is irt. Nem egyetlen irodalmi müve oz, mert a Suoz-csatorna megnyitásakor Egyiptom és Palesztinában járt s ez ntját is megírta egy könyvben, mely azonhan, mint az uralkodók és ural­kodó berezegek munkája a publikum kezébe nem került. Legnagyobb szerepet játszott az 1870-iki franczia porosz háborúban, a midőn is győzött Weissburgnál, majd Wört mellett megverte MaC Mahont, be­vonult Nancybn, Motznél fedezet volt, jelen volt Sedáunál és Paris ostrománál. Mikor a diadalmas hadjáratból visz­szatért a német hadsereg, Frigyest min­denütt rendkívüli ujjongással fogadta a nép s a rajongásig szerette hadserege mint parancsnokot. Kitűnő katona volt, annyival is in­kább, mert nagykort ért atyja mellett mint politikusnak mi szerepe sem jutott. Inkább csak sejteni lőhetett, hogy minő politikát követett volna császár korában, mert a mióta a trónt elfog­lalta, őt foglalta ol teljeson a beteg­sége. Azt az egyet már trónörökös korá­ból lehetett gyanítani, hogy közte és Bismarck között komoly conflictusra kerül a dolog, ha császár lesz. S a várt dolog Battenberg berezeg eljegyzésének ügyében be is követke­zett s bizonyára csak a császár halála volt oka, hogy komolyabb bonyodalmak nem következtek be. III. Frigyes az angol királyné lá­nyát, Victoria herczegnőt vette nőül. E házasság sok válság után jött létre, mert 1859-ben a porosz király­ság nem volt oly hatalmas és a büsz­ke s az angol nemzet kicsinyelte a né­met trónt. Csak a vőlegény személyes megjele­néso Londonban s megnyerő modora szüntette meg az angol parlament ellen­szenvét. A császárné angol származásának tu­lajdonitható, hogy a császárt egy angol orvos, Mackonzio gj'ógykezelte s ez volt mellette haláláig ; és főképpen ennek köszönhető, hogy III. Frigyes életét sikerült idáig is meghosszabbítani. KLYÓ. is a leglaikusabb, egy tekintettel fel­találhatja bármily értékű és sulyu kül­demény diját minden dijfokban. Előleges megrendeléseket elfogad Kovács Ferencz posta- és távirdatiszt Nagy-Kanizsán; a mű megjelenése után pedig megren­delhető minden postahivatalnál vagy könyvkereskedésben. Ara a körülbelül 7000 francotételt magába foglaló táb­lázatnak 30 kr. — Budapesti Hírlap. A „Budapesti Hirlap"-nak a hazai müveit olvasóközönség vetette meg alapját. A lap eleitől fogva megértette a ma­gyar közönség szellemét; minden pártérdek mellő­zésével küzdött nemzetüuk- és fajunkért, ez egyetlen jelszóval magyarság Viszont az ország legkiválóbb intelligenciája is azonosította magát a lappal, fölka­rolva azt páratlanul a magyar újságírás történetében A külső dolgozótársak seregén kívül, a szerkesztő­ségnek annyi belső tagja van, a mennyivel egy magyar lap sem dolgozik ; mindén rovatot külön vezető gondoz. A foutosabb bel- vagy külföldi ese­mény felől saját külön tudósító értesít közvetlenül ; a távirati szolgálat oly tökéletes, hogy elmondhatjuk: nem történik a vilgon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a „Budapesti Hírlap" arról rögtön ne adjon hü ós kimerítő tudósítást. A „Budapesti Hír­lap" politikai czikkeit Kaas Jvor báró, Rákosi Jenő, Balogh Pál irják más kiváló hazai publiczistákkal híven a lap független szelleméhez. Politikai hírei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. A B. II. távirati tudósításai mauap már teljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgálatával. Európa összes metropolisaiban Londontól Konstantinápolyig saját tudósítók vannak, kik a hireket rögtön megtávira­tozzák. A külföldi rendes tudósítókon kívül minden foutosabb esemény felni a szerkesztőség külön , ki­küldetési! tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „B. H." Tárczarovata Teleki Sándor gróf, Tóth Béla, Rákosi Viktor (Sipulusz) és több kiváló írók közre­működése mellett, a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő szín­vonalán. A napirovatokat kitűnő zsurnaliszták szer­kesztik. Rendőrségi és törvényszéki rovatai külön­külön szerkesztőin főváros sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a „B. H." helyet fog­lalhat minden család asztalán. A közgazdasági ro­vatban a magyar gazda, birtokog, iparos, kereskedő megtalálja mindazt, a mi tájékozására szükséges. A regónycsarnokban csak kiváló irók legújabb mü­veit közöljük. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 frt, félévié 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr, egy hóra 1 frt 20 kr. Az előfizetések vidékről legczél­szerübben postautalványnyal eszközölhetők következő czim alatt: A „Budapesti Hírlap" kiadó-hivatalának,, IV. ker., kalap-utcza 16. sz. • A NÖKROL S A NŐKNEK. A boldogság olyan, mint a viszhang: felel neked, de azért nem jön hozzád. . . .^U .' A szerencsétlenség büszkévé tehet, de a szenvedés alázatossá változtat. * A nő mindig saját hibáinak vértanuja. OLVASÓ-ASZTAL (E rovatban ismertetett müvek lapunk kiadóhivata­lában rendelhetők meg.) —- Posta. Az uj franco-rendszer a közönségre azt a kellemetlen kötele­zettséget rója. hogy magának kell a franco díjtételeket kiszámítani, a mi legtöbb esetben ugy sikerül, hogy a feladó vagy többet vagy kevesebbet ragaszt rá bélyegekben a szállító vagy péuzoslevélre. Ez természetesen mindkét esetben kellemetlen a feladóra nézve. Ennek elkerülésére jelenik meg leg­közelebb egy díjtáblázat, mely az egész díjazást oly egyszerűségre redukálja, hogy bárki, legyen az a laikusok között A ember nem lehet szellemes, ha csak azok, a kik környezik, szintén nem azok. A tyúk hiába kotkodácsol a kakasoknak, ezek nem értik meg. Szerelem teremtette a világot, kötelesség kormányozza. HÍREK. — Kinevezés. Helcz Ferencz kir. aljárásbirót 0 Felsége a váczi kir. járás­bírósághoz járásbiróvá nevezte ki. Gra­tulálunk a megérdemelt előléptetéshez. — - Szemle. Radákovics Simon dandár­parancsnok Komáromból Esztergomba érkezett s a tavaszi gyakorlatok meg­szemlélése után Griviesies ezredesnek legteljesebb elismerését fejezte ki. — Értesítés. Az «Országos kath. tanítói segélyalap* rendes tagjait van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy segély- vágyj ösztöndíj iránti esetleg folyamodványaikat f. é. július 10-ig alulírotthoz beküldeni szíveskedjenek. Esztergom, 1888. jun. 16. Kiváló tisz­telettel Dr. Waltér Gyula, a helyb. gyűjtő-bizottság elnöke. — ? Megint gazdagabbak vagyunk egy bűnügyi kérdéssel. A vízivárosi betörés nagy hűhóval letartóztatott ösz­szes csizmadiái vissza vannak adva a szabadság országának. A betörést és rablást az eddigi vizsgálat szerint aligha követték el idegenek, hanem valószí­nűleg benfentes helybeliek, a kik az újpesti és pesti madarászat után már most annál későbben fognak az igazság­szolgáltatás sújtó paragraphusaival meg­ismerkedni. — Vizsgálatok. Az esztergom-vizi­városi érseki felsőbb nőnevelő-intézet tanodáiban a záróvizsgálatok a következő sorrendben fognak megtartatni. I. A belső nevelőintézetben: Jun. 20-án d. e. 8 órakor IV., V., VI. o., jun. 21-én d. e. 9-kor I., II., III. o. II. Az ex­ternátban : Jun. 23-áu d. e. 9-kor I., II., III. o., jun. 25-én d. e. 8-kor IV., V., VI. o. III. A külsőtanodákban: Jun. 26-án d. e. 8-kor I., II., III. o., jun. 27-én d. e. 8-kor IV., V., VI. o. Az ünnepi hálaadó istentisztelet «Te Deum» s utána a bizonyítványok ki­osztása jun. 28-án renggeli 1 / 2 S órakor. E vizsgálatokra a t. cz. szülőket és a tanügy t. barátait tisztelettel meghívja az intézet igazgatósága. — Értesítés. Az Esztergom kir. város és a szomszédozó városok ipar­iskolájában az évvégi vizsgálatok f. június hó 21-én d. e. 8 órakor fog­Esztergom, 1888. megtartatni. uak év június hó 16. Major János, s. k. igazgató. — Párkányiak a törvényszék előtt. Gerinann Alajos párkányi lakos a Germann Gyula kárára elkövetett lopás és Lohoczky Iózsefné orgazdaság vétségével levén vádolva, ügyükben f. hó 1-én tartatott meg a végtárgyalás a komáromi kir. törvényszéknél. Ger­mann 3 havi fogházra Ítéltetett mig Lehoczky Józsefné, (Bihary párkányi ügyvéd védelme mellett) a vád alól felmentetett. A panaszos képviselője Mike Károly és Bihary védő ügyvéd között érdekes plaidoyer folyt le. — Czigányvilág czim alattt a Mulat­tató Zsebkönyvtár legújabb füzetében a magyar irók és művészek életéből több mint százharmincz történeti jellemrajz ós anekdota fog megjelonui. A speciális gyűjtemény egész egy kis nevető irodalom­történet. Előre is felhívjuk rá olvasóink szives rokonszenvét. — Iparos-kiállítás. Külön teljesen tájékoztató közleményt hozunk ma az iparos-kiállitásról, mely minden izében teljes sikert igér. A kiállítás védnöke tudvalevőleg Majer István püspök ur. Maga az ipartestület eddig száz forintot adott a kiállítás költségeire s derék iparosaink vetekedve irják alá a min­denesetre elismerésreméltó mozgalom­mal járó költségeket. — Juniális. Jupiter Pluvius papa ugyan pénteken buzgóan öntötte a leg­hüvösebb esőt, hanem azért tegnap mégis elég előzékeny volt s visszavo­nult békés dominó partiejához. A teg­napi verőfény azután lehetségessé tette, hogy a diákok régi jónevü erdei mu­latsága kitűnően sikerüljön a városi erdők egyik legkiesebb pontján. — Éljen ! Aligha lehetne találóbb czimmel elkeresztelni azt az örvendetes hírt, hogy dalegyesületünk buzgó lelke­sedéssel készül a szegedi országos dalünnepben való részvételre. Életrehivás. Nevonapját ülte Szvatopluk egyik utóda, a kinek Petőfi Talpra magyar»-ját ugy forditotlák, hogy egész életét talpakon és talpon kell töltenie. A tót atyafi megtanult ugyan pálinkát inni hivatása betöltése közben, de elfelejtett usxui s igy a napokban, midőn belebukfenczezett a Dunába, kétségbeesve rugdalta bocsko­rával a Duna fenekét. A szerencsétlen embert a tutajok alul mentették meg. A kis Duna vizétől már halálra volt mérgezve. Ekkor dr. Áldori Mór meg­jelent s élesztési kísérleteivel sikerült a tót atyafit visszaadni az életnek s a veszedelmes tutajoknak. — A rózsa tövisei. Rózsafákat lo­pott Kis Jakab esztergomi lakos Fel­senburg Gyula kertjéből s azt eladta Sembery Istvánnénak. A törvényszék Kis Jakabot hat havi börtönre, Sem­bery Istváunét orgazdaság miatt 2 havi és Sembery Istvánt bűnpártolás miatt 2 heti fogházra i tél te. — Letartóztatott erdővéd. Zsu.«u Béla a káptalannál alkalmazott csévi erdővéd a klini erdőrészben a hol a lo­pások már nagyon elharapóztak hi­vatalos körútja alkalmával faorzókra bukkant a kik nemhogy megadták volna magukat, de az erdő védet gúnyolva előle futással menekültek. Zsufák erre fegyverét használta s a futók után lőtt, kik közül egy pilis-szántói asszonyt életveszélyesen megsebesítve talált el. A csendőrség Zsufákot letartóztatta s a járásbírósághoz kisérte, a hol a vizs­galatot Szabó Gyula aljárásbiró vezeti. A szerencsétlen erdővédre felette terhelő, hogy a lövést, melyre talán nem is volt feltétlen szükség, elég közelről tette s fegyvere nyulsoréttet lévén töltve, a sebesült életben maradásához nincs remény. — Kúriai Ítélet. Zelenai Lajos és Dékány András szölgyémi legények Íté­letét, kik gyilkosság miatt életfogytig­lani fegyházra Ítéltettek; a kir. kúria olyként változtatta meg, hogy Zeleuait 15 évi és Dékányt 12 évi fegyházra Ítéltette. — Sikkasztó fogyasztási adóhivatali ellenőr. Kluger Adolf, az esztergomi fogyasztási adó bérlőtársulatánál alkal­mazott ellenőr és könyvelő ellen Eszter­gom város néhai polgármestere sikkasztás miatt vádat emelt, mely a f. hó 5 én megtartott komáromi tvszéki végtárgya­láso vádlott ellenében kellőkép boiga­zoltatott. Kluger 14 rendbeli sikkasz­tást követett el és 340 frt 50 kr. erejéig károsította meg az egyes adózó teleket, kik a Kluger által felvett adó összegeket kénytelenek voltak újból megfizetni. A bizonyítási eljárás során vádlott azon ügyetlen és tarthatatlan védekezéssel élt, hogy ő a felektől kölcsön vette fel a jelzett összegeket, a beírás pedig tévedés volt. A kir. tör­vényszék Kluger Adolfot, dr. Bátor Mór védelme mellett a btk. 335. §. ütk. és 356. §. szerint minősülő sikkasztás vétségben mondta ki bűnösnek s 9 havi fogházra s 3 havi hivatalvesztésre Ítélte. Vádlott, ki jelenleg budapesti lakos, valamint Kait kir. alügyész fel­lebbeztek az ítélet ellen. * Egy uj gyógyhely Alsó-Ausztriában. A gyógy- és fürdő-idény kezdete arra indít bennünket, hogy a közönség figyelmét a Hainfeld mellett újonnan keletkezett «Sal­zerbad-KleinzelU nevü gyógyhelyre felhív­juk. Tulajdon képen ckis Carlsbadnak* kel­lene nevezni e gyógyhelyet, tekintettel az ott található gyógyforrásokra, melyeknek hatása egyenlő a karlsbadi, marié nbadi, és franzensbadiakével, sőt azokat specziális köralakok tekintetében még felül is múlja. Ezen kívül még az az előnye is van e für­dőnek, hogy nagyon közel fekszik Bécshez, érai minden tekintetben rendkívül mérsé­keltek, ugy hogy az ott való tartózkodás fölötte olcsó Salzerbad-Kleinzell mindennel bír, amivel egy modern gyógyhelynek birnia kell Ozondus enyhe levegővel, kitűnő és kényelmes lakásokkal az ottani gyönyörű nyaralóban, linóm étteremmel, mely az azelőtt becsben elsőrangú szakács hírében állott M a y E d e szerb királyi szakács vezetése alatt áll. továbbá közel fekvő feny­vessel, gyönyörű árnyas ligettel és séta­utakkal, kiránduló helyekkel, uszodával, egész 20° R. á^ványvizfürdővel, melegvíz és kádfürdőkkel. Szóval mindenről gondoskodva van, amit a iürdő egés7séges és beteg látogatója csak kívánhat, mely utóbbiak még a folyton jelenlevő fürdőorvos tanácsát is igénybe vehetik. Nem szenved kétséget, hogy Salzerbad-Kleinzell rövid idő alatt a legkeresettebb gyógyhelyek egyike lesz. A közelebbi felvilágosítást óhajtók azt szíve­sen megkapják, ha a fürdőkezelőséghez (Wáhring, Bécs mellett. Zimmermanngasse 10) foédulnak, hol a fürdővel behatóbban foglalkozó prospektusokat is kaphatnak. x. Süketeknek. Egy személy, ki egy egy­szerű szer által 3 éves süketség és fülzu­gásból kigyógyittatott, kész annak leírását német nyelven bárkinek beküldeni. Czime : Süketintézet, Bécs, IX. Kolingasse 4. KlíUaoS S/KlfKIOSZTÓ : Dr. K Ö R. Ö S Y L Á S Z L Ó.

Next

/
Thumbnails
Contents