Esztergom és Vidéke, 1888

1888-05-17 / 40.szám

Irt számos ezikketkülömbözo lapokba, a «Magyar Sion»-ban pedig több, I. Ferdinánd király idejebeli okiratot közölt. Dolgozatai közül említendők: Mikép lehet sikeresebben minden megyében a lelkipásztorok segítségére, a népmissiók tartására stb. Pályamű. Roligio. 18G4. Vaneha első magyar bibornok. Eszt, Újság. 1864. A lemplomrend vitézei. Kath. Népi. 1855. II. 57. sz. A vallástalanság áldozatja Isi B. Napt. 1866. 27. 1. A remete. Pdijasmű.U.o. 1867. 17.1. A pápák történetigazolta érdeme hazánkban. Ist. b. napt. 1867. 53. I. A fogadás vagyis a korteskedesnek kártékonysága, U. o. 1868. 29. 1. Adalékok Esztergom 13. század helyiratához. Magy. Sión. 1867. 332. 1. A pápák befolyása hazánkban az Árpádok alatt. Religio. 1871. A magyar Ximeues Benjáminja. Nagyszombat főgymn. értés. 187y

2

. Szózat Árvamegye értelmiségéhez. Trszten. gymn. értés. 1877. Bucsúszózat az intézettől távozó növendékekhez. U. o. 1878. Gizella, Sz. István neje s az ellene fölhozott vádak. Eszterg.m. irod. Emlkk. 1883. 254. I. N^mzetgazdászati nézetek Magyarországban Mária Theresia korában. Trszt., gymn. ért, 1885. Árvamegye gazdasági és közművelődési viszonyai. U. o. 188

6

/?Az esztergomi polgárság. (Esztergomi fotográfia*.) Néha-néha följár még kisérteni közénk a régi esztergomi bürger az ő hagyományos borotvált ábrázatával, öregapjától örökölt bizonytalan szinü gérokkjában, fülig csavarodó fekete selyem keszkenőjével, czéhbeli szabású ősi lapos sapkájával, sokszor kiporolt labaucz nadrágjával, hóna alatt régi rongyos nagy imakönyvével, amint a barátok templomába czammog német szós isteni tiszteletre. A Mária Terézia korabeli domináló bürgerek utolsó mohikánjai már teljesen kihaló félben vannak, Csak ugy mustrának maradtak vissza, hogy a kopoit modelleket a multak rovására legyen alkalmunk öszszehasoníitani a jeleimül. De azért még se mindenben. A régi esztergomi polgár becsületessége, iparkodása, igénytelensége és jósága még most is közmondásszerü. Sváb hajlamai, császári érzületei, fukar szelleme és rettentően makacs ódisága azonban már kihallak a régi tajta lypikus alakjaival. A polgár fogalma demokratikussá vált száz esztendő óta. Sőt a magyar köztársasági hangulat idején a ^polgártárs « egyet jelentett a »honfitárssal«. Száz esztendőn tul azonban polgár alatt nem értettek mást mestcrembe;reknél, kézműveseknél. A polgár több volt a jobbágynál, de kevesebb a nejmesnél s habár még négyszáz esztendő előtt, Zsigmond király külön renddé emelte a polgárságot, maga a polgárság mindig bizonyos idegenszerűséget képviselt a nemesi osztályokkal szemben. Es mégis a kézimunka bajnokai építették és virágoztattak fel a magyar városi kultúrát s volt idő, midőn czéhrendszerök által minden ellenséges hangulattal szemben okosan megtudták óvni jogaikat s összetartásukkal országszerte megvédelmezték polgári dekórumukat. Á régi esztergomi polgárok már Szent István korában is nagy szerepet játsztak. Onnan származtak be nagyrészt, a honnan az első magyar királyné s ennek első udvari tisztjei --- Bajorországból. Meggyarapodva maradtak azután idehaza s habár nagyon nehezen magyarosodtak, mert rendesen a maguk kasztjukból is házasodtak, megszűntek külföldiek lenni s csak idegenek maradtak egész addig, mig teljesen le nem mondtak nyelvükről és szokásaikról. Esztergom még csak ötven év előtt is domináló német polgársággal bírt, mely erős családi összeköttetéseinél s vagyonánál fogva tónust adott s a várost német városnak híresztel tel te. Azóta nagy idők és nagy emberek támadtak, a kik országszerte beleolvasztották a polgári elemet a magyar fajba, s a becsületes bürger sziveseu levetette a maga czopfját és gérokkját, mikor azt látta, hogy teljesen egyforma jogai vannak már neki is és kap feleséget a nemesi osztályból is. Mig a nemesség a megyei életnek, a lokális politikának, de legtöbbször az országos politikának szentelte magát s mig kastélyaiban, falusi jószágain kiskirálykodott, addig a polgár a legnagyobb veszedelem. Itt kell lenni neki is. Hajókat sülyesztettek el, óriási czölöpöket vertek a tátongó résbe, kövekkel és kosarakkal tömték az áradat útját. A mérnökök tudománya, a földmunkálatok szakszerű vezetése azonban csak nem birt diadalmaskodni. Az őrülten zugó áradatnak óriási erejét csak titánok tudták volna megzabolázni. A kétségbeesett felkiáltásokat, a vészkürtök és lövések zaja váltogatta s a pokoli zűrzavart kikaczagta a süvöltő vihar. Néhány perez múlva minden munkáskéz ide sietett. Itt kell lenni neki is. A szép Eszter földdel tömött zsákokra ágaskodva kutatta azt, a kiért ide mert jönni. Egyszerre csak ezer torokból harsan föl a munkások Te Deuma. A hatalmas rés be van tömve. Az árviz nem temeti el piszkos hullámsirjába a falvakat s a vidéket. Egymás nyakába borultak a szemlélők s dicsérték az Isten nevét. Ekkor a töltés fölött megjelent a kitartó munkáság jó szelleme, maga a vigasztalás, a ki a kétségbeesett mérnököknek minden perezben uj hitet és reményt tudott nyújtani, a ki a kirendelt katonasággal csodákat művelvén s a ki a dolgozó nép fáradalmait buzdító jóságával épen akkor tudta elfeledtetni, mikor már a tehetetlen küzdelem súlya alatt összerogytak a szegény emberek. övé a dicsőség, övé az első örömkönny, a ki ugy állt közöttük, mint a segítség prófétája, mint a vigasztalás smint a menedék géniusza. Sohasem szebb a férfi, mint óriási küz-1 delme után a diadal első perczében. A hal-1 hatatlanság glóriája ragyogja akkor körül s a népeket boldogító győzelem mosolya az égiek homlokáról száll az övére. A mint a dörgő éljenek között megjelent férfiú rámutatott a megfékezett veszedelemre, olyan fenséges volt, hogy önkénytelenül leborultak előtte a gyötrelmes munkások s átkarolták térdeit. A szép Eszter szive hangosan dobogott. Érezte, hogy arcza is lángba borul s nem birta kitörő örömkönnyeit legyőzni. ő az! Milyen szép, milyen fenséges, milyen diadalmas, milyen boldog, milyen áldott! . . . — Ilyennek álmodtam őt mindig, ilyen volt az Ő eszménye szivemben s most megvalósul előttem az ideál: a legfenségesebb, a legjobb, a legnemesebb férfiú ! Ilyen volt ő akkor is, mikor a félrevert harangok hőssé avatták s megmentette őt a legszörnyűbb vértanúi halálból, hajadon korában, apjával öcscsével együtt . . . Most újra ilyenek találta. A gyönyör édes kéje megremegtette a szép asszony minden idegét. Ugy állott ott mosolygó könyeivel, mintha túlvilági látomás előtt állana. A vihar is csillapulni kezdett s a városok és templomok harangjai már nemsokára nem a kétségbeesés szaván, hanem a haladás imádkozó hymnuszán kezdettek beszélni. Megpihent a kimerült munkás raj is s minden kapás ember olyan boldogító diadalérzettel nézett a legyőzött hatalmas elemre. ott ütötte fel a sátorfaját, a hol jószág nélkül is meg lehot élni, a hol a kézimunkának becse és közönsége van : a városokban. A magyar városokat nagyrészt magyar kézművesek alapították, és népesítették be, a kik a maguk kebeléből választót.ak maguknak k i s k i rá I y t, p o I gármes te r t, C zé h sz a, b á I y aikkal megóvták jogaikat s a czéhrendszerrel biztosították vagyonukat, családi nyugalmukat és hatalmukat minden eshetőséggel szemben. A czéhládába zárt régi statútumok már most csak mint régiségek érdekesek. A remeklés ideje lejárt, a czéhmesterek czerimoniális hatásköre megszűnt, a magyar ipar dolga többet nem egy osztály, hanem egy ország dolga lett s a régi czéhvilág zászlói, jelvényei, czifraságai, mint érdekes ereklyék templomainkba és levéltárainkba kerüllek. A hol valami régiséggé válik, ott kihalt valaki. A régi polgárok régiségei, a templomokba aggatott ékes zászlók »a becsületes iparkodás és munka* jelszavaival hímzett ereklyék s a levéltárakba vándorolt nevezetes czéhszabályok legalább már gazdák nélkül maradtak s mint régmúlt idők hagyományai múzeumi jövőt remélnek. De nézzünk most bele a régi esztergomi polgári osztály mindig mokány magyar szellemű képviselőinek világába : a becsületes vargák közé. Ugy is nevezték még magukat a czéhiendszer virágzó korában, hogy » magyar vargák« mert ellentétben állottak a német suszterekkel, a kik őket évszázadokon egy fattyuszóval, nyehóknak, guu}

r

olták. Hanem azért erősen összetartottak, s minden örömüket és gyászukat a czéhzászló közös tulajdonának ismerték el. Az esztergomi csizmadiák még most is egész utczákat foglalnak el. Eleven és életrevaló fajta most is, politizáló hajlamokkal s okoskodó természettel. Az igazi esztergomi csizmadia azouban nem háromlábú varga széken kezdődik, hanem a saját szőleje végiben. Minden szőlő végiben pedig egy kis vigadót épít az esztergomi szőlőműves, a hol néha buzgó áldomásokat mond az ur szőlejében végzett munka után. Nyáron már hajnalhasadáskor kapát vesz a vállára s legényeivel és csintalan inasaival kiballag a hegyek közé, a honnan estefelé nem egyszer kacskaringósan térnek haza a majszter I mint az életben maradt harezos a letarolt I csatatérre. Kovács László bevégezte küldetését, s a veszedelem véget ért; a mi ezután következik, az már nem isten, hanem a napszámos keze munkája. Újra megeredt a lázas munka, de most már mindenki újult erővel dolgozott, mert áldást látott maga előtt. A mint a kiküldött kormánybiztos ujabb rendeleteket osztogatott ki a töltéseken, egyszerre csak megragadta neki a kezét egy szép asszony. És az a férfiú, a ki a romboló veszedelem szemébe olyan hősi bátorsággal tudott nézni, az most a legnagyobb meglepetés zavarával tekintett a szép Eszter mosolygó arczába. Olyan boldog mosolylyal üdvözölte a szép asszony, mintha ezért a néhány pereznyi üdvösségért minden szenvedését egyszerre elfelejtette volna. — Az égből esett-e egyenesen ide ? — Onnan. — És ide mert jönni minden kiséret nélkül ? — Ide. A kisértetek egyedül jártnak. — És mindent tudnak. — Még azt is, hogy gondolnak-e rá, ha jelen nincsen ? — Meglehet szép Eszter. — Meg akartam győződni a veszedelem nagyságáról, legalább örökre előttem lesz a titán i küzdelem diadala. — Nem diadalt történt itt, hanem csoda. Hanem most már itt az ideje liogy még egy nagy kötelességet teljesítsek s magát abuczkákoir, árkokon és örvényeken keresztül megmentsem. is meg a legények is. Talán nem is járunk meszsze, ha a »vargabetü« származását ezzel a kacskaringós kitéréssel hozzuk összefüggésbe. Egyébként az esztergomi czizmadia nem munkakerülő, mert a maga kézimunkáját maga árul gátja a maga saját sátorfája alatt hetivásárokon s eiutazgat néha a harmadik megyébe is jó országos vásárra, csakhogy a családjának kenyeret és ünnepre kalácsot koressen. Nagy tisztességü csizmadia már az, a ki bele kerül a városi képviselőtestületbe, a hol azután ünneplő ruhában mindent meghallgat, hogy odahaza a komák és sógorok társaságábau legyen miről hetekig is elpolitizálni. A magyar tímárok valamikor szintén nagy nácziót képeztek Esztergomban, de most már alig maradt belőlük magnakvaló. Sokkal többen vannak még a magyar szabók, a kik épen ugy mint a magyar vargák a nép számára dolgoznak s erős magyarok voltának teljes világéletükben. Hadilábon állottak ugyan ők is az uri szabókkal, a snajderekkel, hanem azért sokszor össze kellett tartani még ellenfeleikkel is a közös ellenség ellen. Ez a nagyobbik közös ellenség pedig nem volt más, mint az irigykedő és gúnyolódó nyehók csufolkodása. Az érzékeny szabók évszázadokon keresztül fölháborodtak, ha az utczáu utánuk mekegett valami kegyetlen ellenség s a vasalló nem egyszer simogatott meg a posztón kivül is valamit. A magyar . szabóság ellen támadt irigykedés oka, nem volt egyébb, mint az, hogy a szabó mindig följebb állott egy fejjel a vargánál az egész polgárság mivoltában. A szabó már nem igen kapálgatott s bizonyos uri tempókban Hezitálta tul az áskálódó czizmadiákat. Kár hogy a régi magyar műiparosság eredeti alakjairól, a teljesen kihalt ötvösökről nem mondhatunk egyebet nekrológnál. Nem a pompaszeretet halt ki belőlünk, nem a keleti tündöklés iránt való eredeti érzék pusztult el, hanem a kézi munka becsét nem bírjuk már annyira méltatni, mint a régiek. A mi mostani ötvösműveink már gyáriművek s az ötvösök csak ugy elpusztultak a magyar föld színéről, mikor az ékszereket gyártani kezdték, mint a régi Codexiró művészek, mikor a könyvnyomtatás kiszorította őket. — Nem félek még egyedül sem. — Maga hősnőnek született. — Hát akkor elkövetek egy hőstettet és elviszem magát innen a töltésekről. — Szívesen megmentem magamat, mert most már ugy sincs reám szükség. A mpst érkezett táviratok minden részről apadást jelentenek s igy már aligha van okunk veszedelemtől tartani. Kovács László néhány szót váltott még a mérnökökkel, azután karját uyujtotta a bűbájosán mosolygó kisértetnek, a ki ebben az órában inkább hasonlított a diadal istenasszonyához, a mint leszáll az égből s megkoszorúzza a hőst. Utja az ujjongó közönség között valóságos győzelmi üinepeltetés volt. Végre szerencsésen megérkezett fogatához. — Szerettein volna ismeretlen maradni, de a közönség nem szereti az inkognitót. — Nekem nagyobb szerencsém van. Álnév alatt vagyok itt a Hét huszár czimü vendéglőben. — Akkor folytassa is inkognitóját szép Eszter. — Hívjon csak Bellának. — Szép Bella. De hát honnét tudta meg maga az én uti tervemet. ? — A lapokból. Eszter mindenre el volt készülve s igy mindenre megadta a tökéletesen valószínű feleletet. Mindenféle ováczió után Kovács László megérkezett^ a Hét huszár elé s itt kijelentette egy nagy üdvözlő bizottságnak, hogy minden hivatalos gratulácziót megköszön s holnap reggel a város tanácstermébeu viszonoz.