Esztergom és Vidéke, 1888

1888-01-12 / 4.szám

Emlékezzünk régiekről. (1074. Füleld szabók. Nógrád vármegyében.) 1-ör Amely személy a közönséges igazság szerint az ő Czéhökbe avagy gyülekezőtökbe akar alany, avagy beinenuy, elsőben 2 aranyat, 2 font viaszt' s egy gyapotból szőtt kesztyűt Czéhmesternek adjon. 2-or. Midőn valamely mester az Chébe bevétetek, tartozik az Szabó és Ny ró adni egy pint bort és kenyeret melléje. 3-or. Ennek utánna penigk a Czéhbély mestereknek edgyenlő végezéséből és akaratból tartozik a czébbely győlezetnek (gyülekezetnek) 14. forintot letenui, egy ebéddel és vaehorával, minden asztalra 14. tisztességes tál étekk a minemő Czéhmestertől hagyattatik nékie kószittetny, ki ba ugy nem lenne, héjában legyen minden költsége. 4. Ha valamely szabónak posztót vinnének, ki nem telvén belőle, megkrétázva volna, azon posztót más szabóhoz vivén fölfogadná, az oílian büntettessék illiendő böntetéssel érette. ő. Midőn valamely mester a csehben avagy gyülekezetben adut magát, az ollian tartozik mesterremek Íratott szabással egy papnak való köntöst, egy palástot, egy subát asszonyembernek valót, és egy ránczos szoknyát meghmutatiii, azonkívül egy alföldi köntöst asszonyembernek valót; valaki ezeket nem delineálhatia, az ollian büntetéseért tartozik 2. forintot a Czéhnek letenni. 8. Ha mezitlább az mesterek közül valaki az temetésre menne, avagy fegyverrel az Czéhbe, az ollian büntettessék 4. pénzzel. 11. A szabólegények egy heti bére 12. pénz legyen, két órakor fölkelvén kilencz óráig varion, a foldozásnak fele része uráé és más fele a legényé. - 13. Az inas apród esztendeit kitöltvéu 'esztendeig félheti bére hat pénz legyen. — 20. Az ifjú mester miudaddigh az Czéhnek szolgáljon, meglett más uj mester utánna m»m követi. — 22. Amely mester közöttök megírnom házasulna esztendő alatt, annak 2. forint légyen büntetése. —• 27. Ha valame'y mesterember az ruháknak téglázását vasárnapra hagyván téglázna, véghére menvén bizonyosan az dologhnak, 50 pénz legyen annak büntetése. 30. A szabad sokadalomba az közönséges szokás szerint minden vidéky remeken való mestereknek az ő vásári munkájokat meghvizsgáliák \s ha valami foglalkozás találtatik aszerint büntettessenek mmt posztó és szőrmivesek. (1686. Bévkomáromi magyar Szabók.) 8-or. Tartoznak penigh az mesterek az legényeiknek, úgymint egynek egy hétre 12. pénz fizetéssel és a foltozóuak is a harmadik legényen kívül felét nekiek igazán kiadny. 9. Ez is a Szabóknak törvényök, hogy a legények télben, úgymint Sz. Mihály naptól fogva húsvét napjáig tartoznak estve 9 éráigh, reggel penigh 4 órakor munkára felkelni. 13. Tartja tovább az törvény azt is, hogy esztendeő által való innepek napján és az egész Adventben az arany misék ideién iíiabbik a mesterek között tartozik a gyertyákat meghgyuitani, holott penigh elmulatná, gondviseletlenül a hányszor tartozik az czéhben egy font viaszt adni. 16. Ez is közönséges rendtartás a mesterek között, hogy valamely mesterségét a Czéhben gyakorlani kívánja, az olyan tartozik sz. Ferencz szerzetben való Barátnak palástját, Csukláiát, ruháját és Jezsuita quadratus nevü süveget megmutatni és a czéhtől arra deputatus mesterek előtt azt harmadnap alatt véghben vinny. (Folyt, köv.) NÉMETH VICTOR. GSAR330K. A megfagyott gyermek. (K. M. I. F.) Puszta terül el körülöttünk, magányos, hóval fedett puszta. Minden esendes, hajnali szürkület fedi a tájat. A esipős szél rémes éneket dúdol, mely gyászdala sok szegény embernek, kiket az idő zorJsága oda künn lepett meg. A városból vezető uton egy fiatal legényke halad. Testét silány öltözék fedi; lyukas czipőiből kikandikálnak meztelen ujjai ; vékony köpönyegén keresztül furakodik a szól s hideg lehelete csontig járja át a szegényt. Görcsösen fogja meztelen kezében a vándorbotot s a nagy hidegtől megdermedve, már alig tudja vonszolni lábait a megfagyott havon. Egy-egy hidegebb széláramlatra vaezogva ütődnek össze fogai, s az álmosság, mely a hidegben gyalog utazónak oly nagy kisértője, már kerülgeti emberünket. .A falu, hová törekedik, már látszik. Ott van a rongyos báz is, hol hideg szobában, szalmazsuppon beteg Miyja fekszik, s várja — a városból fiát. A szegény fiu, a mint megkapta anyja szomorú levelét, rögtön útra kelt. Éjjel hozták hozzá a falun átutazó fuvarosok s ő még a reggelt sem várta, be, hanem rögtön indult a nagy hidegben és hófúvásban a három mérföld hosszú utiv, a pusztán keivsztül, egyedül, gyalog, vékony, silány öltözékében. A város tornyában meghúzzák a harangot, hajnalra harangoznak. A rónaságon messze elhangzik a harang szava, eljut a legény fülébe is. Eszébe jut, hogy épen uj év hajnala van. Körülnéz a nagy pusztaságban: minden oly fagyos minden oly hideg! Rágondol szegény anyjára s összefagyott ajkait nagy kútnál szétnyitva, utolsó búcsúját rebegi: «Isten veled, édes anyáin! Boldog uj évet!» • Még egyszer összeszedi erejét, erőlködve vonszolja odább testét, de az álmosságnak nem bír ellenállani. Ledől az ut árkába, összehúzza testén a köpenyt s mély álomba merül . . . A szegény asszony várja, csak várja fiát. Elmúlik egy, el két nap, elmúlik egy hét s fia még sem jön. A szenvedő asszony elgondolkozik: tán baj érte, talán ő is beteg? Vagy az ő jó, őt mindig annyira szerető fia nem indult meg azon a leveliül, melyben szenvedését néki tudtul adta, s nem jön el ínindeukitől elhagyott szenvedő anyjának segítségére? Igy tűnődik magában és szenvedései még nagyobbak lesznek. Este zörögnek ajtaján, s kívülről egy férfi-hang hallatszik: — Nyissa ki kend, hamar! — Maga az szomszéd, mit akar? — Csak nyissa ki, a fiát hozom. — Igazán, a fiamat ?! kiált föl örömteljesen az asszony s nagy nehezen fölvánszorog fekvő helyéről és kinyitja az ajtót. A vásárról hazatérő gazda valóban a fiát hozta. Oit találta őt meg az útszéli árokban megfagyva, élettelenül. Midőn az anya meglátta fiának holt testét, nem kérdezett semmit, nem szólt, nem sikoltott föl; hanem ráborult szeretett fiára s hörögve, fuldokolva zokogott, hosszan, keservesen. A szomszéd megfájlalt i már a hoszszan tartó zokogást s vigasztalókig fordult ho:zá: — Ne sírjon már, szomszédasszony, az Isten rendelte ezt igy! S midőn még erre sem emelkedett föl, odament hozzá és keltegetni kezdé őt. Azonban az asszony nem mozdult többé. A nagy csapás élete már csak alig pislogó mécsvilágának utolsó szikráját is kioltotta. OLYASO-ASZTAL. (E rovatban ismertetett müvek lapunk kiadóhivatalában rendelhetők meg.) — Dolina y G y u ! a ifjúsági vállalatának, a «Hasznos mulattató»-nak újévi első számát vettük, mely telve vau legérdekesebb ifjúsági olvasmányokkal s szebbnél szebb képekkel. Csupán az első számban a következő ismert nevü Íróktól találunk dolgozatokat: Sziklay János, Palágyi Lajos, Várady Antal, Inczédi László, Szabóné Nogáíl Janka, Kistelky Ede, Rudnyánszky Gyula, Szomory Károly. Ezeken kivttl még egy csomó jó munka ; ugy, hogy a füzet gazdasága, képeinek szépsége és sokasága, meglepi az olvasót. A «Hasznos Mulattató» jelenleg 16-ik évfolyamát futja. Serdülő fiuk s leányok olvashatják, ámbár Doliuay kizárólag leányok számára is ad ki egy lapot, a «Lányok LapjáU, mely szintén régi lap, 14-ik évfolyamát éli. ügy ennek, mint a Hasznos Mulattatónak előfizetési ára negyedévre 1 frt, fél évre 2 frt. Az előfizetők rendkívüli kedvezményként minden füzettel egy fél ívnyi külön müvet is kapnak, melyek év végén önálló kötetbe foglalhatok, továbbá 3 frt 60 kr leszállított áron megszerezhetik a «Törtéuelini arczképcsarnok cz. diszmüvet, mely diszkötósben, 231 arezképet és életrajzot tartalmaz, melyek egészen az ifjúság igényeihez vannak alkalmazva. Ajánljuk Doliuay kitűnő ifjúsági vállalatait a müveit szülők figyelmébe, ennél olcsóbb és megfelelőbb lapot nem nyújthatnak gyermekeiknek. A lap díszes kiállítású, szines borítékba van fűzve s 44 oldalra terjedő változatos, mindig vonzó és érdekkeltő olvasmányt nyújt. Kiadóhivatal: Budapest, Kecskeméti u. 13. sz. a hova szerkesztő neve alatt küldendők az előzetesek. — «E l s ő ál m a i m.» Ez a czime annak a vaskos kis kötetnek, mely Fischel Fülöp nagy-kanizsai könyvkiadó vállalatában most látott napvilágot. Szerzője Molnár Gyula, a «Zombor és Vidéke» szerkesztője. Molnár Gyula neve nem ismeretlen a magyar irodalomban. Csak pár hóval ezelőtt jelent meg tőle «Drámai költemények» czim alatt négy verses dráma, melyet az országos sajtó rokonszenvvel fogadott. Eddig a dráma-irodalom terén kivonta magát gyámja akaratából és midőn Duvivier e lépésében meg akarta akadályozni, akkor a leányka képmutatóvá lön. Az a fiatal angol annyira tudott hatnia szívére, hogy az angyalt rabszolgájává tette. A leány mámorosan rohant le a lejtőn. Erénye és szégyen érzete végképen eltűnt. És az angol diadalmaskodott a sikernek. Már nagy urnák és dúsgazdag férjnek képzelte magát. Ebben az időben titkos forrongás uralkodott a feketék között. A telepitvényesek legnagyobb része ugy vélekedett, hogy ezt a lázadást az angolok szítják. A kormányzó segélyt kért az anyaországtól és a szomszéd gyarmatokat is pártolásra szólította föl. Quadeloupe egy gyalog hadtestet küldött ki, Lefebre hadnagy vezénylete alatt. Ez az ember derék egy tiszt volt. Jelenléte pillanatra elcsöndesitette a rebellístákat. Quadeloupe-tól egy fekete szolgát hozott magával, kinek szabadságot adott. Ez a néger, kinek Neptun volt a neve, sohasem hagyta el az urát és még a harezmezejére is követte. E közben titokban folyton folyt a forrongás. A négereknek folyton pénzt és pálinkát osztogattak ki és minden gunyhóban forradalomról prédikáltak. Néha elfogták a kémeket. Nagyon sok angol volt közöttük. Ez a körülmény gyanút keltett Duvivier úrban. Megfigyelte első ügynöke lépteit és azt tapasztalta, hogy az áruló. Minden további szó nélkül hajóra ültette és az angol Antillákra vitette őt fogolynak. Előrelátólag cselekedett a veszélyt il'etőlcg, de aztán mégis megbánta Duvivier ur ezt a cselekedetét. Az angol ügynök eltávolítása után Florence haragos fájdalommal boszut esküdött s könnyek között vállá be, hogy az a fogoly férfi, az ő kedvese volt s hogy szive alatt viseli már szerelmük gyümölcsét Minden szégyen és bánat nélkül vallotta meg ezt a nagy

r titkot. Gyámja feddéseire büszke hallgatással válaszolt és aztán kijelenté neki, hogy ő a háztól rögtön meg fog válni. Duvivier ur nem törődött nagyon sokat vele és elbocsátá öt. Florence előtt most uj élet kínálkozott. Gazdag volt és haszontalan tanára vétkes oktatásaitól elvakittatva, mint tizenhét éves leány szabad lábra kelt. Háza mindazon kalandok központja volt, melyek a gyarmaton olyan sűrűn szaporodtak. Nagy pompával köröztette magát, a világ minden élvének poharát mámorosan üritette, ugy hogy átalános gyűlöletet keltett maga ellen. Első kedvesét, a fogoly angolt, nemsokára elfeledé és a leány keblét csak az önzés és a kéj szenvedélyei tölték el. Ez a két féktelen szenvedély aztán minden gyöngédségéből kivetközteté. Néhány hónap múlva Florence fiút szült. Ez az esemény sem változtatá meg kicsapongó életét. Az ifjú anya azonban szenvedélyesen szerette a kis Alfrédot. Alfréd, az angol fia volt és az angol, az egyetlen férfiú, a ki iránt a leány szivében valaha a szerelemhaz hasonló érzelmet táplált. Többi érzelmei csupán fékezetten, múló ábrándok voltak ; sohasem szeretett ő senkit sem bensőén, igazán, tartósan. De öt annál többen szerették, feláldozással és szenvedélylyel, hiszen olyan nagyon szép volt ! Leclerc tábornok épen franczia hadosztály lyal táborozott San-Domingón. Első teendője az volt, hogy Lefebre hadnagyot kapitánynyá emelje, mert az ő tekintélye és föllépése által biztosítva volt a fokváros békéje. Az uj kapitány ezt a bizalmat páratlan szolgálatai által akarta meghálálni Gyakran egyevül bejárta Neptun kíséretében a nád- és kávé-ültetvényeket, melyek a várost körülvették, sőt még a hegyek közé is ki mert menni, mindenütt a lázongó négerekre ügyelve. A fölkelő négerek ereje nagy volt és hadviselésük iszonyú és veszély teljes. Lefebrest sokszor veszély környezte már és a fekete szolga mindig megmentette ura életét páratlan bátorsága által. Ez a néger körülbelül negyven éves lehetett, magas, deli alkatú; vonásai oly szabályosak, a mily szabályosak csak lehetnek egy néger vénásai Jelleme eltűnt törzsbeliei jellemétől. A néger óriás a legnagyobb odaadással és hűséggel ragaszkodott urához. Ura visszaadta neki szabadságát, de ettől a naptól lett ő azután rabszolgává. Ezóta Lefebre kapitányhoz páratlan hűséggel és elválhatlansággal fűződött. Neptun ura kívánalmait pontosan teljesítette. E kívánalmaktól visszarettenni: gyalázatnak, azokat elfeledni: bűnnek tartotta volna. Daczára ezen ragaszkodásának, Neptun mégis büszke volt szabadságára. Eltéphette volna azon kötelékeket, melyek lekötve tartják őt, de ezt nem tevé, mert urától szakította volna el magát. A kapitány részéről is páratlan ragaszkodás nyilvánult szolgája irányában s határtalan bizalommal ajándékozta meg négerét. De mégis elrejtett előtte egy titkot. A kapitány szerette Ballées Florence-t. Minden este titokban hozzája ment. Első alkalommal követni akarta Őt a neger, de a kapitány parancsára nem volt szabad utána jönnie. A néger mindig engedelmeskedett. Még akkor is engedelmeskedett volna, ha a kapitány azt mondja neki: Ölj meg engem! Az egész fokvárosban tán Lefebre kapitány volt az az egyetlen ember, a ki nem ismerte Florence bűnös múltját. Azt gondolta, hogy ez a nő olyan jó lelkére, mint a milyen bájos külsejére nézve. A katona és a szép leány közötti viszony mindinkább megerősödött, ugy annyira, hogy már házasságról gondolkoztak. De a kisasszony részéről nagy

r akadály ütközött utjokba. Florence kisasszony még kiskorú volt.