Esztergom és Vidéke, 1888

1888-03-25 / 25.szám

Melléklei az Esztergom és Vidéke > 25. számához. alapján jelentést terjesszen a köztörvényhatósági bizottság elé. Végül azon meleg óhajtásomnak adok kifejezést, hogy Szeged város t. közönsége fogadja az örök adományt oly kedvesen, mint a minő hazafias készséggel ón fölajánlom, s e közművelődési intézmény is legyen egvik hathatós eszköz a város birtokában, raelylyel a romjaiból uj életre kelő Szeged a nemzeti haladás világító fáklyáit századokon át lobogtassa boldog, erős és virágzó falai között. Szegeden, 1880. ápril hó 27-én. Honfiúi üdvözlettel SOMOGYI KÁROLY, esztergomi prépost, apát-kanonok. Elnöki beszéd, melylyel ö Eminencziája, a Herczegprimás, a Szt-István-Társulat f. hó 22-iki nagygyűlését megnyitotta. Tisztelt nagygyűlés! Római zárán doki ásunk alkalmával szent Péter apostol sirján megaczélózott keresztény hittel sziveink mélyében felébredt s még ma is hullámzó érzelemmel üdvözlöm a tisztelt nagygyűlést s társulatunk idesereglett minden egyes tagját, a Krisztus Jézus földi helytartója által hazánkra adott áldás örömeivel s vigasz szavaival mondván: dicsértessék általunk, magyar hazánkban és az egész földön, minden ember által dicsértessék, áldassék az ur Jézus Krisztus. Zarándoklatunk ünnepélyes hitvallás vala. Oly ünnepélyes hitvallás, katholikus hazafias életünkben nem maradhat s ha a szerint buzgólkodnak, nem fog maradni áldásos eredményi nélkül, sokaknak megszilárdulására, másoknak ébredésére, mindnyájunk fokozott munkásságára. Ez alkalommal mindig tapasztalt éber s becses figyelmöket oly tárgyra vezetem, mely évtizedek óta az egész müveit világnak szivén rágódik, morzsolva, pusztítva mindent, a mi nemes, a mi magasztos s ez : vagyonosodás, gazdagodás, mint életfa'"uitG s ennek szülöttje az ói „óiét, mint életczél. T

^'irany a törekvés, — az emberi CÍZÍV gyászos szenvedélyeinek szövetségében — keresztény hitigazságaink, keresztény erkölcseink, életnézletünk, élefczélunkkal szemben ma a legélesebb ellentét s ez igazolja felszólalásomnak tárgyát. A gazdagodási vágy, törekvés, roham, manapság téuy ; s a hol e vágy nem dul, a mely elmébeu a vagyonosodás, mint társadalmi panacea hitelre nem talált, ott az.élő, ott az erős keresztény hit őrködve virrasztott. Gyászosabb e bajbau még az, hogy a gazdagodási vágy az ő élvezeteivel együtt, a már emésztő társaaalmi nyomor ellen mint orvosság, önmagában mint haladás, mint emelkedés, szóval mint a jövő társadalmi nyugalom és boldogság tényezője jósoltatik, dicsértetik. Proudhom szavának tehát teljesülni kell: a tudomáuyok királynéja, a tudományok összege, az egyedüli tudomány a nemzetgazdászati tan, a «követel» és «tartozik» bonyolult táblázata. Csak élvezet boldogít, a vagyon az élvezet szülője ; vagyonosság korlát nélkül boldogító élvezetet nyújt határ nélkül. Mennél többet élvezesz, csak egészséges maradj, élvezési vágyad ingereld; a vagyonnal szerzett élvezet zápor gyanánt fogja önteni a vagyont a társadalom tagjaira, a sokból kijut mindenkinek ; többé nem lesz szegény, nem lesz nyomorult, sőt az önkéntes szegénység, ha még is megtüretik, mint ijesztő guuy csak a boldogság önérzetét fogja növelni. Ez a vagyonosodás nem egy tanárának dióhéjba szorított elmélete. A mi Urunk Jézus Krisztus tanának : keressétek először az isten országát és annak igazságát», meg kell szűnnie, a boldogságot két bün fogja meghozni : a vagyonosságot a fösvénység, mely mindig szívtelen, az élvezetet a tékozlás, mely mindig oktalan. E bírvágy, o lázas roham a gazdagodás után, mint édes méreg, mint álnok barát, még a nagy szellemeket, a nemes lelkeket is magával ragadja, hogy mint sasok csak az aranysziklákon keressék szállásukat, rakják fészkeiket, mondja találóan a híres párizsi hitszónok. Tisz elt nagygyűlés! Nem a vagyon, nem a gazdagodás szüli az ellentétet keresztény tanainkkal s erkölcseinkkel, hanem a vagyonosodásnak már jelzett bölcseimi tana, boldogitási hazug jóslata. A vagyonosság meg volt, fáradhatlan keresése, felhalmozása sem hiányzott, de ily bölcseleti tant, ily társadalmi czélt és irányt a vagyonosodás csak ujabb időkben kapott. Ezen tannak, mely a legegészségesebb törekvésbe is mérget kever, meg van a maga történeti fejlődése. En e fejlődésnek csak két utolsó mozzanatát említem. A fokonkénti fejlődés küzdelem nélkül nem történt. A küzdtéren megjelent Ragon, az istentől való elszakadásnak, ezen erőszakoskodást vallók s ezen elszakadásra törekvők bölcsészete az ő jóslatával : hogy csak akkor lesz az ember igazán boldog, ha olyan lesz milyen volt, mielőtt hozzá az isten szólt. Ha már az állam megszűnt keresztény lenni, szűnjék meg keresztény lenni a társadalom is ; laikus állam csak laikus társadalomban otthonos, akkor minden súrlódások helyett meg lesz az összhangzás, a nyugalom, a boldogság. Ily arányú változások s átalakítások kezdeményezése a társadalomban, magát a társadalmat az egyetemes feldulásnak vetette prédára. Mert ha jogos, esipetenkint és — hogy ébredés ne legyen — lassan, halkan eszközölt laikus átalakítás a házasság, a nevelés, az iskola keresztény intézményeiben, miért nem volna jogos a társadalom feldulásával azonos, nyílt egyetemes átalakítás ? Ha a kezdet jogos, a kezdetnek következetes folytatása nem lehet jogtalan. Csak az első lépés, a mely sok gondot okoz. A kísérlet megtörtént. De a keresztény társadalmi intézmények megszüntetése, vagy eltorzitása után is megmaradt a nyomor, nőtt a zavar* A bölcsész jóslata csalt, az igért boldogság nem következett be. Nem sok idő mult el, előállott egy uj merész jósló s hangoz'atta, hogy nem az ember rossz, hanem a társadalom rossz, ez a szüléje a romlottságnak, a nyomornak s minden boldogtalanságnak; el tehát az egész társadalmi renddel; nem kell vallási, még kevésbé politikai dogma, az eg3

T

edüli dogma, a gyűlölet dogmája, az egyedüli infallibilitás a gyűlölet ín fali i bili tása Sem Isten, sem ur, égő gyűlölet a szabadság éltetője ; irigység, gyűlölködés az élet fenntartója, mozgatója, vezetője. Ez merész, ez túlzó, mondják. Igen, az első, a ki a fent jelzett keresztény intézményeket isteni alapjaiból kiemelve emberi alapra helyezte — merészebb volt, minden merényre felbátorított. Minden történelmi nagyság, minden társadalmi osztály egyenlősitési szinvonatozása után, csak egy nagyság, egy hatalom maradt fen, a sziuvonalozókat is meghódítva s ez: a pénz, a vagyon. Hangzo'.t itt is Ragon emberének szózata: vagyonosodás korlát nélkül, boldogító élvezetet nyújt határ nélkül : ez tehát a czél, ez minden működésnek iránypontja az embernél, a ki olyan, a milyen volt, mielő.t hozzá az Iston szólt. Imo Európa szine előtt a rémületes feladat, melynél gyújt óbbat a keresztény századok nem láttak ; mert mikor a keresztény társadalmi intézmények megszüntetésével, vagy felvilágosításával a jog egyszer megsértetik, nemsokára minden társadalmi ügynél csak a gyűlölet, nem egyszer a dynamit szerepel. A katholikus egyháznak őrök tana a földi vagyonról s annak határ nélkül való szaporításáról, a mily rövid, oly egyszerű, óvja a vagyonost az elaljasodástól, a társadalmat a feloszlástól. Bírhatod a v

r

agyont kezeidben, szekrényeidben ; de sohase bírd azt, sohase tapadj ahhoz, szivedben. Embertársaid irányában vagyonodnak birtokosa vagy, hanem az Isten irányában annak csak felelős kezelője maradsz, mindenkoron. Őrizd, kezeld a vagyont, vele és benne gondjainak terhét hordozod, szaporíthatod is, de azzal saját veszélyeid is szaporodhatnak. Sok bűnre vezethet a szegénység, még többre a gazdagság. Mindez helyzetedben az Isten törvényéhez kötve tart, a nagy vagyon nagy társadalmi kötelességet szab; a gazdagok fölöslegei a szegények szükségletei. Biztosítsd számodra az Isten irgalmát, irgalmassággal felebarátod iránt. A ki bőven ad, bőven jutalmaztatik. Mindent, mindent a mit bírsz, itt hagysz, csak azt mented meg, csak azt viszed magaddal, a mit embertársaid javára költöttéi. Légy tehát irgalmas önmagad iránt, legnagyobb jótevőd a szegény, a kivel jót tettél; te megtöltőd az ő kezeit alamizsnával, ő pedig megtölti a te lelkedet örök boldogsággal. Keresd fel őt tehát, ő ritkán juthat be hozzád; de főképen keresd a szegények szivét, mely legbiztosabb pártfogód az Isten előtt. íme a keresztény ember szekrényeiben gazdag, lelkében pedig szegény. Vagyonának ura, soha sem rabja; birja a vagyont, a vagyon soha sem birja őt; önmagának is boldogítója. Boldogok, nem a testi, hanem a lelki szegények: a testi szegény csak akkor boldog, ha másnak vagyona után nem óhajtozván, lélekben is szegény. Vagyonosodás, nagymérvű gazdaság esetei voltak már a lefolyt keresztény századokban. Roscher nemzetgazdász bebizonyitá, hogy a mai vagyoni helyzet, a sok értékuemnek s kereseti forrásoknak daczára, a középszerűség fokát még tul nem haladta s a XIII. század vagyonosságától még igen távol van. Egyetlen polgár, az Ő fölös jövedelmeiből Londonban Szent-Pál templomát felépíthette; a városi községek, alakulásuk küszöbén, műemléket emeltek, melyeket ma már teljesen kifejlett községi utódaik díszükben fentartani, vagy régi díszükbe visszahelyezni, országos segély nélkül nem képesek. Volt tehát gazdaság, volt törekvés a vagyonosságra, de nem volt meg az említett bölcsész tana, mely azt minden működés feladatává, boldogulási jóslattá emelte volna. A vagyonosság veszélyeit ama korban az egyház távol tartotta nemcsak, hanem ama józan vagyonosságot a korszak dicsőségének emlékére — hogy csak egyet említsek — a mi műveltségünk palaestraira fordította. Valóban sötét korszak lehetett az, a mely a tudományos egyetemeket elméjében foganta, felállította s neküuk áthagyományozta. Szaporítani a földi javakat annyira, hogy azokból mindenkinek dusau kijusson, ámító mese. A roham egyeseket gazdagokká tehet; de a hosszabb küzdelemben a gazdagok száma kevesbedni, a nyomorultaké szaporodui fog; beáll a csalódás; a keresztény erkölcs, mint a vagyonosság akadálya kigúnyoltatván, a lelki" erő hajlik, törik, a keblekben az elkeseredés, a gyűlölség foglal helyet. A csalódott, az elkeseredett, a felingerült tömeg mellett mily társadalmi élet lesz lehetséges ? Ama nevezett bölcsész tana a társas megélhetés tehetetlenségére vezet; de Ragon embere mégis örült; mert mikor a keresztény intézményeket rombolta, a vagyonról felállított tanával a sziveket, a lelkeket a keresztény erkölcstől elvonta. Igenis, Beliálnak a leghűségesebb barátja Mammou szokott lenni. Adja Isten, hogy a megcsalatott gyűlölők milliói, a szoczializmusnak * csatakész táborai ne legyenek. Korlátlan gazdagodásra törekvő vágy kielégítetlen marad örökre. A keresztény erkölcsi törvény keretében a kisebb vagyon is, sőt a napi munkadíj is boldogíthat; mert az önmegtagadás a megelégedés küszöbe. Korlátlan pénzvágy mellett a világ összes kincsei sem boldogítanak senkit. Legyenek az emberek mind gazdagek, mind dúsgazdagok, korlátlan bir- és élvvágy mellett mindnyájan lelkükben, testükben nyomorultak lesznek ; a mi által boldogulni reménykedtek, abban boldogtalanná lettek. Észellenesebb alapon boldogulási emelkedést soha sem jósoltak. Emiitek én egy másnemű jóslatot, melyet Szt. Pál apostol nem a vagyonról, hanem a vagyonosodási törekvésről adott s ez igy szól: A kik gazdagok akarnak lenni, kísértetbe esnek s az ördög tőrébe, sok balgatag s ártalmas kívánságokba, melyek az embert halálos veszedelembe merítik. Minden gonosz vágynak gyökere a pénzvágy. Hol lesz a realisztikus művész, a ki Szt. Pál jóslatának rémületes teljesülését, a magán s a nyilvános élet mezején fel-feltűnő gyászos események borzadalmas részletéiből képes volna mozaikképre összeilleszteni? Eme merények sokaságán sziveink már tompulni kezdenek ; de ha azoknak összeállítását megkísértené valaki, az emberi szívnek kiirthatlan erkölcsi érzéke eldobná, összetörné az erős ujjak között is a tollat vagy az ecsetet; morényuek tartaná az emberiség ellen e hü képet bevégezni. Szent Pál apostolnak jóslata teljesült, neki teljesülni kellett. A gazdagodási vágy, mely az élvezetvágygyal párosulva, mindent csak anyagi haszon és tőkeszázalék üvegén szemlél, okvetetlenül sülyed, hanyatlik, elaljasul; nemsokára az leend a jelszó : «m:ndent csak pénzért* és az aljasság, mint az árviz átszakít minden gátat, betör az irodalomba, a tudományok csarnokaiba s az emberiség lognemesb, legmagasb javait szennyes iszapja alá temeti; a lelkekben a puhaság, a pulyaság, a jellemtelenség, az életunság vesz erőt; nem lesz a mi eladó nem volna, csak vevőre találjon s bekövetkezhetik a komoly Sallustius feijajdulása : Predita senati auctoritas proditum impérium, domi militiaeqno respublica venalis fűit — és az önmagukban megtört, a csalódásokon kifáradt lelkek, nem lesznek-e érettek arra, hogy bár kit kövessenek, bár kinek önkényére magukat odavessék, csak még valami hasznot észleljenek, a hatalmasnak megvetéssel telt pillantásában ? s ha már idáig jutottak es ilyenek, nem érettek-e arra, hogy az óriási magasságig feljutott gazdagnak vaskezéből némán fogadják nem csak önmaguk, hanem hazájuk s nemzetük is a szolgaságot. A ki miben vétkezik, az által bűnhődik is keservesen. Tisztelt nagygyűlés! Mint láttuk, a vagyonosodási törekvést, mely a keresztény erkölcsök korlátai között áldást hozandott, a többször emiitett bölcsész tanainak követői az erkölcsroutó ös-