Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 81. szám

KSZTKRGOM IX. KV FOLYAM

81. SZÁM.

VASÁRNAP, 1887. OKTOBER 9.

!

\ MEO.I ELEMIK HETENKINT KÉTSZER : VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

KI.Ö FIZETÉSI A Ií :

r egész évre ’. ........... C fi t — kr. |

ti.fél évre ................................................... 3 fit — kr. n

n

egyedévre....................................................................1 frt -'>0 kr.

' J'~- Ejiy szám ára 7 kr.

Városi s megyei érdekeink közlönye.

SZERKESZTŐSÉG:

HIRDET

É S E K

SZENT-ANNA-UTCZA 317. SZÁM,

II1V ATÁROS

11RRETESEK :

iüÁGÁN-IIIRRETlfelOK

hová. :i In.p íy/mljemi részét illfjő kő/,lomóuyelc kiiMeiiilíík.

1 szólói IÖO sz

>ig — frt 75 kr.:

megállapodás szerint logju-j

KIADÓHIVATAL :

tOO -200-ig 200-300-.ig

1 frt 50 kr. . 2 frt 25 kr.

lányosabban köziil telnek.

SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM,

Bélyegd

j 30 kr.

NVM/mOI} sora 20 kr.

mvá a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilltérbe szánt köz11

leméinek, előli'/,ölési pÓTizúlí .és reelamálások .inlézeuolíík. ■ ||'

A magyar Imit ura legtevékenyebb hadvezére, Trefort Ágoston miniszter ő Excellencziája, nyílt levelet irt 1 a Budapesti Szemle szerkesztőjéhez. A nyílt levélben tárgyalt ' aktuális eszmék a miniszter felszólalását olyan tanulságos óseménynyé teszik, melyhez a magyar vidéknek is van jussa. Ezen a réven szerencsének tartjuk, ha Tre- fort legújabb nyílt levelét városunk és megyénk közönségének is hozzáférhetővé teszsziik s ha azt megszivlelés végett lapunk éléh bemutatjuk :

Minden tanév kezdete atkáimul-szolgál nekem arra, — írja a nagyszel- lenni miniszter — hogy a magyar társadalmi életre vonatkozólag néhány, mindig egyenlően megújuló észleletet tegyek.

Éz észleletek egyike : az előszeretet a gymnáziiuni oktatás iránt.

Ha ez előszeretetben a tudomány iránti szeretet tükröződnék vissza, örvendetes jelenségnek kellene azt tartanom. Ámde látom, hogy a jelenségnek valódi alapja nem ez előszeretetben, hanem a. kézimunka lenézésében, hogy úgy mondjam, megvetésében áll.

. A kézimunka pedig nemcsak hogy a társadalomnak okvetlenül szükséges, hanem az egyént is bécsiiléshez, vagyonhoz juttatja. Ehhez járul, hogy a munka az ész közremuhkálkodó; tevékenysége nélkül el sem képzelhető.

Vájjon a könyvkötő., az órás, az asztalos munkássága nem jár-e legalább is'annyi szellemi tevékenységgel, mint

azon alárendelt hivatalnoké, a ki naphosszat de papiro ad chartáin másol vagy bizonyos schémák szerint pape- rassokat rendez?

Vájjon nem lekot-e az, a ki foglalkozására nézve kézműves, észjárására c$ modorára nézve müveit ember ?

Társadalmunk, úgy látszik, azt tartja, hogy : nenr. Es e ferde fölfogás vagy álszégyen okozza azt, hogy szegény szülők gyermekei; a kiknek a tanuláshoz sem tehetségek, sem pedig, kedvük nincsen, kénytelenek — saját" szeretí- csétlenségökre,. az állam és a társadalom kárára — az úgynevezett iskolázott pályákra lépni.

Ez, valamint az ezzel azonos alapon nyügvó hajlam, szokás vagy erkölcsnek közgazdasági életünkben sok káros1 következményét 1 á th a, tj u k.

Ha a müveit külföldet szemléljük, mindenütt nagy iparos-, kereskedő- és bank-házakat találunk, a melyeket egymásra következő nemzedékek kitartó munkája — az egyes családok és a társadalom hasznára — valódi hatalmakká fejlesztett.

Nálunk ily példák alig léteznek. A legtöbb iparos és kereskedő a kezdet nehézségeivel küzdve, hogy úgy mondjam, az ABC-nél kénytelen üzletét kezdeni. Fő'kép azért vagyunk annyira ol- maradta a' vagyonszerezes terén.

Ez uj iparos és kereskedő családjainknak rendes sorsa, hogy • mielőtt jiázuk nagygyá fejlődött volna, már első ivadékaik ujabbi idegen körbe lépnek át. Ott aztán1 elsatnyulnak, tönkre mennek, proletárokká lesznek.

A betegség meg van. A kérdés: hogyan lehetne ezt orvosolni? Nézetem szerint főleg három utón.' Az iskola, az irodalom, továbbá társadalmunk szellemének javítása utján.

Az iskola e tekintethet két irányban hathat. Az egyik hatást szakiskoláktól, a másik hatást pedig az olyan Soktatástól lehet várni, a- mely a gyer- jmeket nemcsak tanítani, hanem nevelni iés- bemre helyes gyakorlati fogalmakat ébreszteni igyekszik. Ez utóbbi1 mozza- Inafbnü van oka, annak, liogy én' a; középiskolákban' és különösen a gym- i nazi uniókban az egészség- és közgazdaságé tannak tanítását szükségesnek taftom.

í Az irodalom, «a. hol olvasnak, hatalom. Üdvöt vagy vészt hozó aszerint, ,a mint jó; vagy rossz az irodalom.

Há benne s különösen a regényben hősökként csakis előkelő korhelyek szerepelnek, a képzelem —- a mely az emberi életben oly nagy szerepet' játszik — elhiteti az emberrel, hogy érdeklődésre, rokonszenvre és tiszteletre csakis az számíthat, a* ki nem dolgozik.

Nagyon üdvös volna társadalmunknak, ha tanulmánya tárgyává tenné az angol gyarmatok1 viszonyait, a hol nincs igazi határvonal a1 kézi és'szellemi munkának járó tisztesség között. Különben már Ejszak-Amerika, Franklin és Lincoln példája is elég" tanulságot nyújthatna e tekintetben.

Nos, végre, a mi társasági életünk szellemét illeti :] mindenekelőtt arra volna szükségünk, liogy — legyen

társasági életünk. De e tekintet ben nem tudunk előre menni. Nem tudjuk kivívni, hogy érintkezésünknél a humanitás,- az elfogulatlanság es a társasági egyenlőség tudatának érvényre emelése a «jó tónushoz» tartozzék, hogy a kereskedelem és az ipar totóit szerzett érdem megbecsül tessék. Élőbb- kelőink nem nyújtanak' példát, a mely szerint az alsóbbrendüek igazodnának. Ha az inas látná, hogy ura nem nézi le, de megbecsüli az iparost és kereskedőt : az urasági ispán' sem tartaná lealázónak, ha fia mesterséget tanul és kezével keresi mindennapi kenyerét.

Ideje volna, hogy no csak a nagy politikával ' foglalkozzunk,, hanem az ily es gyakorlati érdekékre is kiterjesz- szük figyelmünket. Nehogy tért hódítson az a nézet,- mely szerint Magyar- országon a gyakorlati ész kihalt, és hogy nekünk csak a politikai ideológia iránt van érzékünk.

Trefort levelére.

Esztergom, okt 8.

(k. 1. dr.) Trefort Ágoston közoktatásügyünk nagyérdemű vezére kitűnő megfigyelő tehetséggel tapasztalta és hirdeti, hogy a gymnáziiuni oktatás iránt muta kozó-előszeretet valódi alapja nem annyira a tudományokért való lelkesedés, mint inkább a kézimunka megvetése és lenézése.

Semmisem igazolja jobban ezen tótól valóságát, • mint az a nehezen kiirtható hagyományos felfogás, mely az előkelő családi körökben, sőt a kaDALOKI.

Szerettelek ! büszkén bevallom,

S az volt éltemnek első percze, Melyben a boldogságnak telje ügy elborította szivemet,

Hogy itt pihentél kehiem felett.

Szerettelek! s hogy hűtlen lettél Nem kél panasz, vád, ajkamon,

De. ,a perezért,. a .melyben vélem Elmerültél az üdvösségben,

Örökké áldlak angyalom.

II. \ , '

Azok az ábrándos dalok Melyekben rólad énekeltem,

Úgy elhangzottak a szívedben Mint egy jajszó a tömkelegben.

«Csinos dalok !» dicsérik ezren,

De rajtam mindez nem segíthet,

Ha te, kinek szépségét zengik, Zárva tartod, kis lányka, szived.

LÉVAI SÁNDOR.

DEÁK FERENCZRÖL

(Felolvasás az esztergomi Deák emlék-ünnepen.).

(Befejezés)

III

' József foherczeg még gyerekével óta, 1848-tól fogva, nem látta Deák Férenczetv Mikor honvédelmi főparancsnok lett, • a dö- lierczeg épen a Nádor-utczában találkozott Deákkal. Rögtön hozzája sietett, rokonszenvesen megszorongatta az öreg ur kezét s barátságosan tudakozódott hogyléte felöl.

Deák nőin ismert rá- a főherczegre és József foherczeg sem ■ árulta el kilétét. Mindamellett úgy beszélt' a daliás foh-er- czeggel, mintha már -valahonnan ismerte volna.-— Hát Pesten van, kérem? — kérdezte az öreg ur.

— Azám, fölcsaptam honvédnek — felelelte József foherczeg.

— No az igen dicső és hazafias cselekedet volt öntől. Isten áldja meg!

Deák Puren ez csak később tudta meg AndrássyGyulától, hogy kivel beszélt nemrégiben olyan kurtára szabott szavakkal.

Rögtön fölkereste a mosolygó föhercze- get, a ki nem akart hallani semmi féle mentegetőzésről s viszaadta másnap Deák Perencz látogatásáLaz Angol királynő vendéglőben.

*

A nevető bölcs egyetlen mosolyában sokkal több bÖlcseség volt gyakran, mint a philosopliia komolyképű ezéhmesteréinek minden nagyképü rendszerében.

Mint az akadémia jogi osztályának tagja, egyszer véletlenül a philosophusok közé

keveredett. Deák sohasem szerette az elvont okoskodásokat, melyek az ö megjelenésére természetesen még alaposabb homályosággal kerültek szóba. Deák úgy erezte magát köztük az ö napvilágos látásával, bölcs- felfogásával s átlátszó itélőerejével, mint a tizenhárom esztendős Jézus az agyafúrt írástudók- között, kik a hajszálak boncz'olgatásától zavarodtak meg. Sorra került minden bölcseleti rendszer s : mikor már végig tárgyaltak minden iskolát s minden felekezeti felfogást, akkor kíváncsian néztek az «ország bölcsére», liogy ugyan mit fog az «akadémia bölcseinek» felelni

Deák Perencz mosolyogva hallgatott, de mikor aztán sokáig kérték, akkor megszólalt és ezt mondta:

— Nagyon érdekes-és' igen hasznos tudomány a philos-ophia, különösen nekünk okoskodó természetű magyaroknak. Nekem azonban az a véleményem van a maguk tudományáról, hogy olyan az, mint a zsír. Nagyon jó, sőt nélkülözhetetlen egyes eledelekhez ; de úgy magában mégsem egészen ízletes. Igen jó gyomrának kell annak lenni, a ki egymagában akarna belőle táplálkozni.

Azóta a nevető bölcs ez az észrevétele közkeletű mondásként forog az országban.

%

Deák Ferenez nem fogadta el a miniszterelnöki tárczát. Nem akart ő semmi jutalmat s nem óhajtott több lenni Deák Ferencznél.

Húsz esztendeje múlt február 18-án, liogy egész Budapest olyan örömünnepet 1 ült, a milyen már rég ragyogott Magyar-'

országon. A királyi leirat kinevezte Andrássy Gyula grófot miniszterelnöknek s a főváros lelkesedéssel fogadta ő Felsége örömét, hogy a leirat az egész nemzetet felvillanyozta.

Deák Ferenczet éltette a Gelléithegy visszhangja az összes vívmányokért, a visszaállított alkotmányért. Az ország bölcse a Deák-körben volt, mikor az uj miniszter- elnök bemutatkozott s pártfogását kérte. Ekés szavakban koszorúzta meg Deák érdemeit. És az Öreg ur már alig várta ün- nepeltetése végét. Nagyon soknt elbírtak az ő erős vállai. Megadással viselte évtizedeken keresztül hazája súlyos balsorsát, de az iriég sem volt olyan nehéz, -mint egy olyan ünnepeltctés, a Hol óraszámra szemtől szénibe dicsérik az embert.

A nagy ember egész életében ekkor volt legnagyobb. A sok magasztalás semmit sem szédítette meg s rémek rögtönzött beszédét a következő szavakkal fejezte be:

— Es bogy épen én vittem legeiül a lobogót, az még nem jelenti azt, hogy kö- züietek akárki különben nem lobogtatta volna, hanem csak azt, hogy a keskeny utón épen én kerüitem legeiül, mert hát azon talán nem is fértünk volna el többen.

*

Mikor hosszasabb betegségéből föllábadt, egy vidéki -üdvözlő deputáczió tisztelgett előtte.

Deák Ferenez szívesen fogadta az öszinte sze ren esek Báliatokat, azután igy fejezte be szavait :

— Az igaz, hogy szerencsésen kilábol- tam a nagy hajból, de maradt egy olyan