Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 7. szám

sovíigja. A legelső igazgató ő volt a mid tagjai közül Esz; argómban. 1809— 1807. Született 1784. szept. 8. meghal:. 1870. decz. 26.

irodalmi műve : »Természetrajz«.

Győr. 1850. »Magyar gazdasszony«. Győr. 1850. Számos alkalmi költeményt és ünnepi beszédet írt.

H o r v á t h Ti m ó t li szent Benedek rendű áldözár, gymnasiumi tanár .Esztergomban 1811 —1818. Született 1 788. márcz. 25. áldozárrá szenteltetett 1811. ang. 22. meghalt 1844.

Több alkalmi ódát irt la in nyelven.

(Folyt. köVÖ

PERGEE LAJOS.

J1.’r. a ru;|J 11111 * "■I'—i'ni«» tna**BSF*«a*rroa

A HÉTRŐL.

(Fővárosi levél)

(Meteor kiúszik. — A jogászból. — Szolidul a fiiitalság. - A dívák uzsorása.^— Lók és kiadók — Epilógus.)

Mindenekelőtt bocsánatot kérek a kedves srerkesztő nriól, hogy a mnlt hétről szóló fővárosi levél kissé megkésve érkezik meg. De hát Meteor kolléga lelkén szárad a dolog. Mert a jó fiú még mindig a jogászbál fáradalmait piheni, a helyett, hogy re- ferádáját írná meg. És én nem akarom őt háborgatni boldog álmodozásában. Hiszen jó! hallom (megjegyzendő, hogy lakótársak vagyunk !) amint .»fehér illusió« . . . »Miczi kisasszony« . . . »örökké« . . . s egyéb jelentőség eljes szavak röppennek ki ajkain. Csak folytassa tovább édes álmodozását! Inkább magam próbálkozom meg a liéi fontosabb eseményeiről számot adni, miután nagyon tudom csodálni és szeretni a boldog szerelmeseket.

Mint jogászember természetesen legelőször is a jogászbállal kezdem, amidről meglehetősen sokat tudnék beszélni, de hát a napilapok már megelőztek ebben. Már bizonyosastul tudja a kedves olvasó, htegy a főváros első bálja megfelelt régi jó hírnevének. (Csak a modicusok sím fein ok elvből ellene!) A redoute összes helyiségei kedves és elegáns közönséggel teltek meg. Az óriási csillárok millió kis lángja tündéd fénynyel árasztotta el a karcsú márványoszlopokat. A narancsfa és pálmái között elhelyezett bársonyszallagokou gyönyörrel futott végig a szem. Fá- radhatlan, fiatal buzgalom tánezosok- ban, fehér illusió toil lettekben, s piruló, először debü tirozó hölgyecskékben, mint előre jeleztük — nem volt hiány. Az arany J, B. monogramnál, piros selyem szalaggal ékesített rendezőség fejen kint két pár lak- czipőt koptatott el a sok futkozásbam. A bál anyát remek kettős sárga tliea- rózsa csokorral fogadták. A grófnő sárgásfehér brokát ruhát viselt, melyet csip kcal aku fehér gyöngy disz ékesített. A lánczrendet, mely barna bőr- codexot ábrázolt egy vesszőnyalábba tűzött bárdon függve, diszkörésben nyújt oí.iák át neki. Általánosan a to- iilőttekben a fehér és rózsaszínű ilu- sió dominált, a szende leánykák két legszendébb szilié. Ami különösen feltűnt nekem, e ruhák mind nagyon egyszerűek, úgyszólván minden díszítés nélkül valók voltak. Ékszer, selyem, szál lag, nagyon kevés volt látható; itt-ott egy kevés virág, vagy toll disz. No de ez termeszei esen csak a tánczosnőkről szól. A mamák már sokkal jobban kitérték magukért. De hát ez igy is vau rendében. Náluk már jobban a [pilléidét nézik. A rozsda és feketésbarna s az alma-zöld színek voltak közöttük legtömegesebben képviselve. A haj általánosan hátul magasra. volt fel fésülve, mig elől háromfelé csokoralakban szétválaszva. Az első négyest százhűszpár táuczola. Az új jogászcsárdásnak egyetlen érdeme, hogy nagyon »j o g á s z o s«, már t. i. amennyiben hatalmasan lehet benne »fyuliaj«-ozm. Hanem persze nem a »redouU-ban. — Szó ami szó, sok csinos nő voll együtt e bálon, hanem én azt hiszem, ugyanezen a napon egy dunapar.i kis városban, egy kedélyes nulla'.ságon még több és csinosabb hölgyet láttam volna. De pszt. Meteor megmozdul . . . valahogy meg ne hallja beszédemet.

Bálról lévén a szó, eszembe jut, hogy a fővárosi fia alság (az erősebb nembelit értem) nagyon megváltozót, az utóbbi időben. Legalább erre enged következtetni ama 'körülmény, hogy egy clubb keletkezett, mely feladatul tűzte ki magának a csárdás-:ánczolás szolidabbá tételét s a második négyes hagyományos jellegének megszületését, amenyiben ezentúl azt a fiatal hölgyecskéknek csak öreges úri emberekkel, pedagrás agglegényekkel, kopasz nagybácsikkal szabad tánczolni. Érre az volt a hölgyek válasza : »Tehát éljen a harmadik négyes !«

Tehát, senzácziós, hatásos eseményekben e héten sem volt hiány. De

hát ezekről csak a »Budapesti újság« vesz és ad tudomást különben. »Uzsorások hete« — Ielletne e hét czime, A népszínházi dívák kegyetlen uzsorása szerepelt, vagy legalább is sze- replondő vol, a törvényszék előtt. Bla- háné előre megbetegedett bosszúságában, az aranyos Ilus azonban csak örült ez újabb szereplési alkalomnak. Hanem hiába örült. ! Mert hát a kegyetlen uzsorás legokosabbnak tar otta Amerikába szökni. Hiába vol a.z új toil létté csináltatva!. Most már bosz- szuból azt hirdoii Ilus, hogy azért szökött meg, mivel az ő szép kék szemeitől felette a törvényszéket. Jó! jegyzi meg egy lap erre, hogy miért választott akkor egy szintén kékszemű terez városi trafikusnőt utitársul! . . Lehet külömben, hogy ezt is Ilus iránt való szin-pa lilából tette. Különben még az öreg Pulszky papa is felfedezett egy uzsorást e héten. S bizony nem tudom nem többet ér-e ezen felfedezés, mintha egy csomó régi pénzt kutatott volna fel.,

Érdekes volt ama bókaegérharcz is, mely a héten az irók és kiadók közt lefolyt. Alkalmat reá Milkó Izidornak az irói körben tar ott felolvasása szolgáltatott, melyben a könyv vásár 1 ás i kedv fokozásának módjait tárgyalta. 0 a közönségen kívül a kiadókban, ezek viszont, az írókban találták a hibát. S kedélyesen csipked ék egymást, hanem azért, mindkét fél ráállt az előadó terveire és módszereire, jóllehet szemül megvannak azoknak sikertelenségéről győződve.

Ej de csak most veszem észre hogy milyen unalmas dolgokat, fecsegek én ma össze ! Mégis sajnálom, hogy fel nem költöttem Meteor kollegát, a ki bizonyosan szellemesebben tudott volna csevegni. De hát kérem, nem magam vagyok az oka unalmasságomnak. Mert mielőtt Íróasztalomhoz leültem, néhány utczáii végig sétáltam. A kávéházi ablakokban csupa halvány, ásitozó, borzas hajú, unalmas képű férfiarezokat láttam ; az emeletekbe feltekintettem, halvány, kimerült, lehunyt szemű női arczokkal találkoztam. Az unalom pedig ragadós betegség. Mire hazaértem, én is álmos és unott lettem. De az mégis vigasztal, hogy önök is mulattak tegnap, kedves olvasók. Tehát elnézőbbek lesznek irántam. S azon egy érdeme mégis meg vau tárczámnak, hogy felér egy adag álomporral.

—i —11.

A Ml BÁLI TUDÓSÍTÓNK.

(Eredftti bemutató.)

Jan. Éjfél utón.

Kezdek csibukkozni asszonyom s rá- uuni a tánezra. Két egészen uj foglalkozás az én éle emben. Hanem azért nem akarom, hogy hlazirtsággal vádoljon, mert még mindig hajlandó vagyok a bolondságokra.

Hát nem elég nagy bolondság az

például, hogy már egyetlen egy lépést se tánczolok, de azért pontosan eljárok bálbizottsági ülésekre, sőt meghívásokat is elvállalok. Óriási önzetlenség, épen azért óriási bolondság is.

Olyan vagyok most, mint, az igazi hareztéri tudósító, a ki minden háború históriáját tövirül hegyire megénekii, hanem azért egyetlen egy csatában se vitézkedik.

Hat esztendő óta bálozok, mint valami vén leány, a ki nem képes a csi- bukhoz menekülni.

Ez alatt a hat esztendő alatt hat- száz szerelmi históriát vázoltam noteszembe, hatvan esküvőt néztem végig, hatvanhat szerencsétlen férjnek fejezem ki őszinte részvétemet, egyetlen egy boldog embert irigyeltein mindössze meg s hat diva: kereskedőnek gratuláltam, hogy háziúrrá csapott föl a báli termek luxnsadójából.

Harmiucz esztendős vagyok a bajain még kifogástalanul fekete, a bajuszom is csak most komolyodik neki u végtelenségnek, nem küldött még egyetlen egy orvos se fürdőre, minden fertály- esztendőben csak egyszer van migrainem, kitűnő, messzejáró és messzelátó vagyok, még csak tavaly usz am át a, nagy Dunát s nem egyszer Íróasztalomnál fog fülöu a hajnal : hanem azért már nem tánczolok többet.

Hagyom ezt azoknak a kikre a mamák szánakozva szokták azt a megjegyzést tenni, mikor egy kis leányzóval robotolnak, hogy :

— Vén bolond !

Végig udvaroltam már minden kasztot, tánczoltam már négy mázsás ladyk- kel és súlytalan alakokkal, szerelmet esküdött már vagy tizenöt kis angyal azért a csekélységért, hogy a neve valahogy ki ne maradjon a lisztából. (Báli tudósítókat egyébként csak a bál végéig szeretnek.)

Úgy éreztem nem egyszer a csillogó teremben, mikor a szabók remekeit bámultam, hogy ez az egész egy éjszakára szóló bolondság tisztán az én kedlunk küzdenek, mint az elhullott hős hunnok szellemei küzdöttek a harezoló hunnokkal.

Es ez a küzdelem mindig vigasztaló, mindig lélekemelő marad, ha nem vesztjük el a hitet jó szellemeink barczában s ha elfogadjuk azokat a láthatatlan kezeket, melyek felénk nyúlnak a létért való örökös küzdelemben.

A kis Marinak is volt egy ilyen géniusza. Egy átlátszó, csillagfényü ruhába öltözött, bánatosan mosolygó fehér asz- szony, a ki mindig mellette maradt mikor mindenki elhagyta.

Megjelent neki, mikor álmatlanul, de zokogva szenvedte át éjszakáit. Látta álmaiban és könnyeiben, érezte szivében és gondolataiban. Bízott benne.

Egy édes anya szeretetében se bizhatik erősebben a boldogsága "ellen összeesküvők között egy szenvedő leány, mint a kis Mari az ő elhunyt édes anyja pártfogásában.

Ez beszélt hozzá, mikor egymagában té- pelődött kinos gondolataival; ez tanította meg hinni és remélni; ez biztatta édes jövővel s ábrándjai megvalósulásával s ez a láthatatlan jó asszony diktálta neki azt a vészkiáltást is, a mit a szegény kis lány levélbe foglalt.

A kis Mari rendületlenül bízott édes anyja szeretetében Ez volt az ő géniusza és erős vára nehéz küzdelmeiben.

Ezzel a névvel

szunnyadt el

S ébredt

másnap, mikor azt

a fájdalmas

levelet az

Író asztalán találta.

Útlevele

volt az az

életbe: menedék».

a halálból;

vigasza a

kéG-Ll >- '■!' .

Még egyszer átolvasta, azután megcsókolta és borítékba zárta.

Mindennap templomba szokott menni reggel. Kára bácsi még a boldogok álmát aludta s Karcsi egy elorzott éktelen csinált rózsával a kabátjában ruhástól szen- dergett egy pamlagon, mikor az üldözött galamb kiröpüit a házból.

Elment a templomba imádkozni.

Az ima a mi első és utolsó balzsamunk. Ha csapás ér vagy fájdalom sújt, első gondolatunk is egy fohász az Istenhez s utolsó gondolatunk is az, mielőtt megsemmisülnénk. Szent varázs van benne, a melyért nem nyújt kárpótlást a világ. A hitetlen tudós megtanul imádkozni, mikor veszélybe kerül; az istentagadó fölemeli megtérő szemeit az égre, mikor a megpróbáltatások napjai következnek be nála. És az Isten audiencziát ad jóknak, gonoszaknak egyaránt niinden bejelentés meg parádé nélkül. És a ki még imádkozni tud, az nincs elveszve. Nézz bele az élet komédiáiba és tragédiába és igazat adsz nekem.

A kis Mari is azok közé a lányok közé tartozott, a kikből korunk üzletszerű lel- ketlensége angyalt csinál még csecsemő korában. Egy bánatos mosolygó szép ha- lovány asszony titka és vétke volt egyszerre; de egy tiszta lelkű paraszt asszony angyalnak nevelte.

Angyal lett belőle.

Czédrus termetű, mosolygó k*ék szemű, aranyhajú hajadon, a ki arra született, hogy boldogítson és boldoggá legyen. Jóságát csak szépsége, múlta felül s szépségét csak okossága. Kara bácsi kipróbált

vén róka létére nem egyszer folyamodott az ő nevelőlánya eszéhez. Es mindig megköszönte.

A szép szőke leány, a kit olyan sok szépség megbámult és megirigyelt, a legőszintébb teremtések közétartozott. Sohase beszélt egyebet, mint, a mit érzett és sohase érzett mást, mint a mit mélyen át nem érzett. Egyszerűsége igéző, természetessége imádni való volt. Jó szive megesett a kolduson s az üldözött állaton, a hervadó virágon s az összekinzott lepkén. Sohase kereste örömét ruhákban és hiúságokban. Nem szólt meg senkit s nem avatkozott kisvárosi szokás szerint látásból ismert alakok megszólásába. Nem járt pietykázó társaságokba s a kávésnénikék épen azért büszkének tartották. Nem tartott barátnőket, a kik gondolatait és érzelmeit kirabolhatták volna a mohó kisvárosi kíváncsiság piacza számára. Nem barátkozott senkivel.

Szerette Kara bácsit, mint nevelő apját már csak bálából is; de Kara Karcsit csak addig, a meddig még valamennyire szeretetve méltó volt. A házhoz járó öreg urakhoz mindig kellő tisztelettel viselkedett, hanem azért nem bízta sorsát tanácsadókra.

Szive szerint akart boldogulni, ami ugyanazt jelentette, hogy édes anyja végrendelete szerint. Dolgos házi leány volt, a ki sohase akart egyébnek mutatkozni, mint a mi. Émelygős, affectált kisvárosi delnőkkel, a kik már önmaguk előtt is érthetetlenek, sohase pályázott és versenyzett semmiben.

"Romlatlan--szive, tiszta esze, nemes vágyai és ideális természetessége volt, a m sohasem hagyta el, mert meg tudta óvni és gyarapítani.

Olyan áhítattal emelte fel szemeit az égre, hogy az Isten beleláthatott az oltárához folyamodó fájdalmas leány szírébe, egész a legfenekére.

Imádkozott egész csöndesen, de olyan bensőén, hogy nem is látott mást az Istenen kívül. Nem úgy mint azok az ujru- hát mutogató szép álangyalok, a kik ismert salon hősök arczképeit hordják az imakönyvökben s az eszükben, mikor szóba akarnak állani az Istennel, a ki sohase ér rá meghallgatni badar vágyaikat.

A kis Mari azután föladta a levelet, Reszketett az ő kis kacsója, mikor a posta levélszekrényébe ejtette . azt a nagy panaszt s úgy nézett körül, hogy nem-e vette valaki észre, a mi a levélben van.

Azután hazatért, s olyan nyugodt volt, mint a ki bízik és remél. És pedig először az Istenben, azután szerelmében.

Kara bácsi épen a fiával számolt, a ki másnap Pestre akart utazni, hogy a kultuszminisztériumban egy kikomponált hivatalt foglaljon el.

Mintha semmise történt volna. Csak Kara bácsi volt fáradtabb, a kis Atari egy liliomnyi lehellettel halaványabh és Karcsi rekedtebb, mint máskor.

Estefelé megint összekerült a rendes társaság, mely nem tudott egyébről locsogni, mint arról, hogy. ki mit.és hogyan beszél a tegnapi esetről. ,

Karcsiban fölverték a hiúság piszkos hullámait. Meglátszott az ő sátán mosolyán, hogy valami pokoli terven töri a fejét.