Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 51. szám
csatlakozhatnék azokhoz, a kik az alkotmányos küzdelmek ál al némi 'eg szétrobbantott társadalmi életet újra kiegyenlítik, az ellentéteket elsimítják s a polgárság közt meglazult összetartást njabb löt esztendőre biztosítják. (Majd nagyobb szükségünk van erre, mint egy jó követre). Ezt a munkát vigye még keresztül Frey Feroncz s akkor teljes diadala lesz. Ezt a kibékítő ünnepet jelölje ki mielőbb az esztergomi társadalom naptárában s akkor azután szívesen fog az ő elnöki serlegébe önteni a volt Po- lóuyista s a nem volt kormánypárti a polgári osztatlan ragaszkodás és szeretet régi borából, molyét Esztergomban úgysem igen mérnek a követ- választások alatt. PISZKÉN. (Vigasztalásul a nem nyaralóknak.) Nagyon tisztelt szork. úr! •Tói tudja, szerkesztő úr, hogy én egy szenvedélyes Don Juan vagyok, hanem az a bajom, hogy már elől is hiányzik a fogam, ergo semmi léle asszonyi lény nem akarja szerelmi csalódásaimat lehabilitálni, pedig már mindenféle vén, - nem akarok sérteni, — vén (fogat lan, púpos) dámáknak vallót am szerelmet, de nincs viszonzás. Fejbe akartam már magam lőni, de az öngyilkossággal nem tudok kibékülni; helytelennek tartom; nem mert félek a haláltól... ha igaz volna se mondanám, bár az igazat az ember rendesen elhallgatja, de nálam nem áll. Uram ! 32, azaz harminczkét párbajom lévén, egyszer sem sebesültem meg; (ellenfeleim sem !) Ütök, vágok, ölök, ha kell, de öngyilkos nem akartam lenni, mert el» '. in hü C J _ i l, I » b-'ia/iíj. r< v ill 1 i íi‘vl i 11 ■ Hogy azonban mégis megvigasztalódjam, a falusi csend után sóvárogtam és a doktoraim elküld ek Piszkére. — Mondom, Piszkére ! — Hogyan kérem, nem ismeri ? Pedig uram Loudon, Paris, Peking, Szebasztopol, meg nem tudom micsoda, semmi se Piszkéhez. Legközelebb a monográfiájával foglalkozom. Most nem lehet, nem a világért! Piszkén egyebet nem lehet tenni, ■ - csak inni ! Inni, inni és megint inni ! Ha bort nem, hát vizet. (Lásd alább.) És ez helyes, mert máskép nem lehet exis-l tál ni — Piszkén. Ha minden faluban meg volt és meg van az oly kedvesen megénekelt kellemes állapot: , A faluban minden csendes, Még az éjmadár sem rendes . . “ Piszkén nem volt még soha, pedig Piszke fönnállót: már a rómaiak idejében is. Akkor a »Kanberek« szőlőhegynek is meg volt a helyes neve, hogy »Mons Can’oriims.« — Majd bővebben a monográfiában. Piszkén nem lehet! Hol is hagytam ? Igaz, Piszkén nincs csend. Örökös lárma, zsivaj, robaj, pör, patvar, puskaropogás, meny- dörgés villámlással és anélkül és épen ezért hasonlít, sőt nem hasonlítható semmiféle Hamburghoz, ahol a kutyaugatás nem hogy a mennyekbe nem hallatszik, hanem már a földön sem hallható. Piszkén sem, mert itt a ku'yák már nem ugatnak, hanem vonítanak. Nincs erről fogalma, senkinek, csak aki hallja, ! Ez a. heccz kezdődik reggeli három órakor, mikor a kanász végig ballag egy iszonya kürttel percznvi megszakítás nélkül szélnek eresztve a borzasztó hangokat. Amint először inegh al I ottani, e I iszó n yodá som ham e! - sza I ad tani Nyerges n j fal ura. Azután jön a tehénpásztor olyan ostorosat fogással, mintha, pisz olyropog- tatás volna az ablak alatt és ez alatt ugyancsak o.t mekeg öt-hat, kecske. A regg hatodik óráját már a komáromi kofák adják tudtunkra, töredezett rikácsolással kiabálva, hogy : »Sajalát vegyenek, sajaiái, I« Csak a talicska nyikorgó kereke fütvörgötr, közbe, mintha kontrázni akarná a kiáltozásokat. Hét óra,kor a kisbiró recsegteti a uouol ganoaiui inge Den meg jobban ijesztgetve az adót nem fizol őket. És ez így megy tovább délig, déltől estig. Gondolhatja tehát szerkesztő úr, hogy rettenetes düh vei ugróm ki a,z ágyból és rohanok kifelé a szabadba egy kis békességért. Azt hiszi kérem, hogy van o.t kinn békesség? Van ördögöt! Két baka- gyerek amint kiérek, hol ifi, hol ott, minden tiz lépésre elállják utamat és fé I ö leles t rom b i táj u k kai t romi) ítál j á k tele a fülemet. Először az* hittem, hogy valami kegyetlen sportsman n rendelte ki ezeket az én boszantá- somra, pedig dehogy: felmérik a határt és ezek a, bakák trombita szóval masíroznak egyik mérnöki jelről a, másikra, ; bizonnyára, hogy o! ne aludjanak a mars alatt, hisz éjjel ők sem alhatna,k, mióta Piszkén vannak. Ha, hazamegyek, az egyik szomszédban három kovácslegény veri a vasat, a másikban harmincz kőfaragó kalapálja a márvány köveket. Es plane jaj nekem, ha, a házi asszonyom e1- csíp. Akkor ennek pereg a nyelve és sorba tálalja fel az újdonságok pletyka rovatát. Este, ha elmennék a casinéba, o'l sem találnék békessége . Ott van az Oroszlán Béla és Griff Kálmán, rettenetes sportsemberek. Az egyik úgy kapta az »oroszlán« nevet, mert azon töri a fejét, hogy oroszlánon fog nyargalni és két tigrissel vadat hajtani. A Kálmán pedig Griffinadáron szeretne nyargalni a levegőben és tönkre tenni minden léghajó speculated. Ezek aztán addig nem hagynak békét, mig az ember velük nem mulat és iszik nyakló nélkül. A másik kompánia kinn csücsül a, Caubriaus hegyen és jaj annak, akit megcsípnek, okvetlen leifa ják a sárga földig. Másnap aztán azt a szegény bárány kát, mere sárosporos lévén, fehérre mossák az asszonyi nyelvek. Ez ugyan nem árt nőtlen embernek, hanem a, nős ember feleségét annyira fölhecczelik, hogy az neheztelni fog, mig Piszkén él és lakik. A harmadik kompánia a »famm tani.« Ennek keresztelték a neheztelő piszkeiek ezt a kört. Ez a tamm tani kör a piszkei oppositio. Opponál pedig a borivás ellen. Roppant resfelik a, piszkeiek, hogy van Piszkén olyan kör, hol vizet isznak és nem bort. Ez érdemes egyesület tagjai egy négyvennyolezas huszár, egy negyven- nyolczas tüzér és egy négyvennyolez előtt jóval született csendes úri ember. Ezek aztán összeülnek és teljes csendben tarokkoznak, de nem ám pénzre! Pénzre spillerek játszanak, ők csak szórakozásból űzik a játékot. Nincs tehát számomra itt hely, azért: mindenekelőtt haza ! Ahonnan talán érdekesebb lesz a tárcza. VÖRÖS ORR, A NŐKRŐL S A NŐKNEK. A nőnek minden gondolata érzés, minden érzése szenvedély Eötvös. * Az életnek csak két való ti előnye van : a szerencsétlenség és.a, szerelem. Mindkettő nemesit. * Egy igazi asszony az igénytelenségben keresi méltóságár, férje nagyrabecsülésében a dicsőséget s minden örömét családja boldogságában. Voltaire. * A ki a gazdagságot keresi, az szolgának, a ki megveti, parancsolóuak született. Voltaire. * Az életnek egyetlen fénye és melege, minden boldogsága és öröme, örök keserűsége és örök édessége : a szerelem. . Sand Georges. H; A szerelem következetessége: a következetlenség. Toldy István. * Az élet egy hosszú, fárasztó, unalmas «s kínos altató danája annak az álomnak, a melyet halálnak nevezünk. Seboppenhaner. * A .lehetetlen1' szó csak az ostobák szótárában fordul elő. Napoleon. Emberi, őstermészeti vonásunk, hogy mindig az ismeretlenért sóvárgunk. * Az ízlés nőm egyéb, mint a magasabb szellemi érettség gyümölcse. Nisard. * A művészet nem más, mint átalános igazságok tökéletes kifejezése. Nisard. * A szerencsétől sokkal több ember veszti el az eszét, mint a szerencsétlenségtől. Sőt a szerencsétlenség legtöbbször észretérit. Nemcsak az idomok s a formák érvényesülnek, vagy enyésznek el a divat által, hanem az egyéniségnek egyes "'ellemvonásai, a léleknek egyes tulajdonságai, ogészben véve sokszor maguk az egyéniségek, sőt sokszor egész korszakok is A pol tikai életben pedig csak a múltat bíráló, nyugodt történetírói szem képes a határvonalat kijelölni a korszellem és a divat közt. Mert a divat nem egyszer a korszellem álarczát veszi magára. S valamint képes ráaggatni a félreértés szégyenrongyait a valódj nagyra, úgy képes igézővé tenni a közönségest. OLVASÓ ASZTAL. — Budapesti Hírlap. A »Budapesti Hírlap« ujesztendökor pályafutása hetedik evébe lépett. Megerősödve, támaszkodva a Magyarországon eddig hallatlan sikerre, melyben részesült. A »Budapesti Hírlap«-nak a hazai müveit olvasóközönség vetette meg alapját. A lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szellemét ; minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk- és fajunkért, ez egyetlen jelszóval : magyarság! Viszont az ország legkiválóbb intelligenciája is azonosította magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legfényesebb eredményt De mégis az ő édes csengésű beszéde volt az, mely kezdettől fogva gyönyörködtetett ; Diona szavának, lelkes, kedves hangzása volt az, mely mindég elbájolt és szivemet fogva tartá. A hadnagy szemláthatólag türelmetlenkedett és nagyon izgatottnak látszott; köhé- cselt és sárkánytyúi minduntalan összeütődtek. Látszott rajta, hogy nagyon feszélyezve érzi magát. — Igen, nagyon igaz, — szakitá ő félbe az irót. — Diona kisasszony minden egyes szava ezüstöt ér, és előttem sok ezüst is összehasonlitlanul kevesebb volna, mint kevés arany ! Vége. ASCIIENBRENNEK JÓZSEF A KÖSZOBOR (Rege ) Ha este a kies völgy öléből a fenyves erdők illattengerébe vágyom, a jó öreg Berti bácsi szegődik kísérőmül. Elbeszélget a régi jó időkből az ökörsütéssel és egyéb népünnepélylyel végződött vadászatokról, s a dédapjától rámaradt érdekes regékről, mik a nép ajkán is élnek. Ekkor úgy tűnik fel nekem, mintha a repkény futotta tekervényes hegyi út* mit a földi eper levelein himbálódó szent János bogárkák bevilágítanak, — rövidebb lenne; pedig nem egyszer az öreg estében viszhangzó bakter-kiáltás siettet az édes álmú nyugalomba. így volt ez pünkösd szombatján is, midőn a májusi nap bíbor ágyába készült. Felsétáltunk megszokott utunkon a kőszoborhoz, mely egy Serpentin hegy csúcsához támaszkodva, füstösnek látszó bébiéből a virágos völgyben futó pataknak küldi kis magaraként aláhulló kristályvizét. Gyönyörködtem a teremtés e csodás alkotásában, mialatt az öreg nyugalmazott vadász, — mert ez volt az én Berti bácsim mestersége, — úgy nézett a küszöböm, mintha életjelt várna tőle. S mig egy darabig szótlanul élveztük a fenyőillatos levegőt, az én kísérőm rágyújtott ezüstfedelű tajték pipájára, mit egy vadászaton herczegétől kapott és bodor füstöt eregetve az öblös emlékből, el- bezélte a kőszobor regéjét. Régen, még a lovagkorban, ott a falu végén lakott édes apjával a szép molnár leány. Ott állott a vígan kelepelő malom a felső patak hajlásában, épen azon a tájon ifjuram, a hol a pásztor most gyújtja a pünkösdi tüzet a szép molnárleány tiszteletére ; mert ma van az esztendő for- dulatja. Ezen az estén átkozta el magát a gyönyörűség, ezen az estén lett földönfutó szerencsétlen az a derék legény, a ki mint Istenben boldogult dédapám beszélte, úgy belévetemodett az istenadta szép molnárlányba, mint a juhász szófiája a dudába. Szegény Káró, ez volt neve a legénynek, — az én szép mesterségemet űzte és iorgolódott benne ügyesen. Látott mint egy liiuz, lapult a lesbe, minta nyúl és lőni, — uramisten úgy tudott, hogy akármilyen vadra ha ráfogta puskáját, az menten ott maradt. Derék is, szép is volt a legény és úgy összeillettek a szép molnárlánynyal, hogy gyönyörűség volt nézni, mikor a szent ünnepeken az Isten házába mentek Szerették is egymást, mint a vadgalambok ; nem volt közöttük czivakodás soha. Dej- szen nem is volt rá okuk, mikor nem volt se szebb leány, se szebb legény kivülök a helységben. ...Eljött a farsang, eljártak mulatni ők is ; az öreg molnár is ott iddogált a mulatságban az öregek között, gyönyörködve egyetlen szép gyermekében, ki oly kedvesen tudta járni a honit kedvesével, a derék vadászszal. Nemsokára meg volt a kézfogó. A lakodalmat piros pünkösd vasárnapjára tűzték ki. Nem is volt boldogabb pár a faluban ; mert úgy szerették egymást, hogy az ujjúkon számlálták már a napokat, mely elválasztja őket az egybekeléstől. Ebben a hegyoldalban volt a Káró vadász járása, és ide jött estefelé vőlegénye elé a szép molnárleány. Ott, a hol a kőszobor áll, hangzott el az ártatlan szerelem első édes csókja ; ott pihent a fáradt vadász először a szép molnárleány szerető kebelén. így ment ez jó ideig, hogy a közös boldogságot nem zavarta semmi ; de a fehérbe öltözött husvét meghozta a fekete gyászt. A jó öreg molnár éjnek idején a malmot vizsgálni kiment, a lejárót hó borította I elcsúszott és a jéghideg vízbe esett; erre* nagyon beteg lett és nemsokára meghalt. Meghalt vele az ifjú pár boldogsága is ; eltemették az öreg molnárral szegény Káró vadász nyugalmát is ! A menyasszony maga maradt egész nap Őrszem nélkül, s minta közmondás mondja : »az alkalom csinálja a tolvajt,« megtörtént, hogy egy kóbor lovagcsapat szállott a faluba ; a fényes öltözetű vezérnek szemébe ötlött a szép molnárleány, ki valami nagy hűséggel nem igen volt megáldva. S mig a vadász odajárt, a lovagvezér ajándékokkal kedveskedve csábítgatta a szép molnárleányt magához, és az istenadta gyönyörűség meg is osztotta szerelmét. De azért este vígan énekelve jött ide a boldog Iváró elé, ki örömmel zárta szép kedvesét karjai közé. Elérkezett a hét, melynek vasárnapja pünkösd ünnepe volt; de most már az öröm helyett a szép menyasszony szivét a hűtlen szerelem ravaszsága foglalta el, Káró vadász hű keblét a féltékenység ördöge szállotta meg. A faluban is szerteszét beszélték a lovagvezér és a szép molnárlány szerelmét. Hallotta is. de talán látta ezt Káró vadász maga is. Megjött az a bizonyos pünkösd előtti szombat, nem volt akkor olyan szép idő, mint ma. Vastag ködpára ült a fenyves erdők koronáján ; nem volt esti pir ; sötét felhők takarták be a mosolygó kék eget ; korán sötétedett. A szép molnárleány felvette menyasszonyi ruháját, mintha már az oltár elé készülve, szép kláris volt a nyakában és úgy jött el, ismét vőlegénye elé. Kiilönssen szép volt az istenadta, mintha csak a nehéz kláris tette volna !