Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 45. szám

Egy kedves est emlékére, „A gyermekarcz nyílt derűje olyan, mint a napsugár. De a fölengedett szívbe fájón lopózik a szomorú' gon­dolat, hogy sem ilyen nyílt, sem ilyen derült nem lesz többé, ha majd végig ment raji a az élet“. ASBÓTH JÁNOS. Önkéntelen e sorok juiottak eszembe, midőn e hó 1-én az Esztergom városi biti), elemi leányiskola ifjúsági könyv- túr megalapitására rendezett szilii elő­adáson voltam. Valóban forró napsugárt árasztottak maguk körül azok a kedves gyermek- arczok. A legridegebb szívót is fel melegí­tették vidám csevegésükkel, szabatos játékukkal. De a fölmelegedett szívbe fájón lopózott ama szomorít gondolat, hogy ez a napsugár csak az élet reggelén melegít ily nagy mérvben, mert az élet delén, midőn már elmúlt az a boldog gyermekkor, nem bírnak oly melegséggel sugarai. Igen, csak a gyermekarcz nyílt de­rűje képes bennünket annyira felmele- giteni, hogy bohóságaikon velők kacza- gunk. Az első nyilvános szereplése a fiatal műkedvelő csapatnak valóságos diadal volt. A nagy számú díszes közönség, a mely mindig ott van, a hol jótékony­ságot kell gyakorolni, egészen el volt ragadtatva, a szereplők ügyes játékai s a díszes kiállítás által. »Álom az erdőben« czimű darabbal egy kis tündér országot varázsoltak elénk. A darabban működő szereplők ugv tetszettek mintha valóban azok lettek volna a mit ábrázoltak. Olyannak képzelem az őrangyalt, mint Horváth Mariska volt ; Milch Olga úgy tündökölt, mint a mesebeli tündér királynő ; Nagy Erzsiké olyan volt, mint a szerénykisibolván a har­mat ; Niedermann Nelli ke, mint a kert legszebb virága ; Buzárovits Gusztiba örökké zöldülő lombként tűnt fel; Pfa.lcz Giziké, mint a legelső tavaszi szellő ; Bellovils Lincsike, Miké Sze­rén ke, a tündér ország két kedves tün­dére volt; Szabó Mariska és Szabó Olga működtek még e darabban a leg­nagyobb ügyességgel. Rudolf Béla és Eötvös Dezső, s a hegedű iskola növendékei gyönyörköd­tették ezután a közönséget hegedű já­tékaikkal Borovitska vezetése alatt. A leányiskola énekkara, melyet Bel- lovits Ferencz fáradatlansága teremtett s Áldori Zelma magán dala méltán lepett meg bennünket, mert oly üde kedves összhangot ritkán hallhatunk. A kiváló siker Bellovits Ferencz tanár urnák az érdeme. De máskép is nagyban előmozdította az est sikerét, mert mindenhol segédkezett, a rende­zés körül Kiinda Irma kisasszonynak, kinek kezdeményezése folytán jött létre az előadás; a kisasszony pendítette meg e szép nemes eszmét; az ő lan­kadatlan fáradságának lesz köszönhető, ha az ifjúsági könyvtár létre jön, s hogy a nemes czél iránt érdeklődő kö­zönség oly élvezetes estében részesült. A társnők is a legnagyobb buzgalom­mal működtek közre e szép nemes czél érdekében. De meg is lettek jutalmazva, mert a közönség a legnagyobb elisme­réssel adózóit nekik, s ez a legszebb jutalom ! Már azt hittük, hogy több meglepe­tés nem is vár reánk, de kellemesen csalódtunk. Szabó Olgácska a kis czim- balmos nő lépett a lámpák elé s ki­váló ügyességgel játszta : »Szeretlek én egyetlen egy virágom« »Kétszer nyí­lik az akáczfa virága«. »Trubadour« »Kidőlt a fa mandolástól« stb. czimű dalokat Alig hangzott el az utolsó hang, tapsviharban tört ki a közönség s meg ujráztatott minden egyes dalt. Ezt követte »Tolcsvayné asszony végrendelete« czimű vígjáték. Ez a mulattató vígjáték még »nagyoktól« látva is nevetésre késztetné az embert, hát hogyne nevettünk volna, látva azoktól a kedves leánykáktól a komoly Vargámét, Krausz Mariskától, a hiú báró Kigyósinét Sziklay Fánikától, a gőgös Legenádfa!vinét, Szabó Arankától Anikó paraszt leánykát BorovitsOlgától, Szabó Aranka és Szik lay Fánika tót táncza a legnagyobb derültséget idézte elő. Végül a hegedű iskola növendékei hegedű játéka és a leányiskola ének­kara zár a be ez élvezet dús estét. Mondanunk sem kell, hogy úgy az összes szereplőket, mint a rendezőket több ízben zajosan kitapsolta a közön­ség. Másnap közkívánatra ismételték a műsort, mivel az első napon igen so­kan nem kaptak helyet. B. R,---• —-y-zxQcrM—.—­V árosi közgyűlés. (JuniuB 1-én.) Feles számú képviselők jelenlétében nyitá meg a közgyűlést dr. Ilelez An­tal polgármester. A jövő országgyűlésnek szeptember hó 26-ára történt egybebivasát tár­gyaló kegyelmes királyi meghívó levél és az üresedésben levő tisztviselői ál­lásoknak jun. 15-ére kitűzött választá­sát megállapító megye alispáni határo­zat volt csupán napirendre kitűzve. Igen szép szavakban vázolta Felsé­ges uralkodónk alkotmányos érzületét az elnöklő polgármester s ezzel a nagy­pecsétes levél felbontatván, állva hall­gatta meg a közgyűlés a főjegyző ál­tal felolvasott, meghívót s végezetén a midőn 0 Felsége neve olvastatott lia- .almas éljenekben adott kifejezést sze­retnie és ragaszkodásának azon ural­kodó iránt, kit mindnyájan atyánkul tekintünk. Maga a királyi meghívó eredetiben a levéltárban elhelyezte.ni, másola ban pedig a további intézkedések fogana- íositása végett a központi választmány­nak kiadatni rendeltetett. A megye alispánjának leirata, mely szerint az üresedésben levő tisztviselői állások betöltésének határidejéül jun. 15-ik napját tűzi ki s a kijelölő bizott­ságba maga részéről Magurányi Józsefet és Brenner Józsefet hívja meg, tudomásul vétetett ; ugyancsak a kijelölő bizott­ságba Niedermann Pál és Frey Ferencz választatott meg a közgyűlés által. Végül a tárgy sürgősségénél fogva intézkedés történt a megmaradt ölfa és siige elárusifására nézve és határo­zatikig kimondatott, hogy a siige árve­rés utján, ellenben az ölfa szabad vál­tás mellett hitelben adatik hitelképes egyéneknek, a fizetési határidő nov. 1-ig állapíttatott meg. A NŐKRŐL S A NŐKNEK. Ritkán telepedik fény és csillogás közé a bol­dogság. Fáy. * A legnagyobb bokloirság is unalmas teher, ha azt mással nem közölhetjük Kármáu. * Fásult szív boldogságot uem érezhet, nemtelen szív nem bírhat. Kölcsey. * Boldogtalan, ki nem bír egy baráttal- Arany. A boszú kard, markolat nélkül, minél erősebben sújtunk vele, annál nehezebben seoezzük meg ön­magunkat. , Eötvös. * Láttál-e valaha házi boldogságot olvasóm ? Ha láttál, vagy azon szerencsések köze tartozol, kik azt élvezik, ha ismered az áldást, melyet kölcsönös sze­retet egy család fölött eláraszthat, ha tudod, mikép Isten a lögföbb adománya csak tiszta kebelnek jut­hat e világon, ha meggyőzödéi, hogy minden hír s dicsőség, melyért fáradunk, minden vagyon, melyet oly forrón óhajtunk, uem ér fel az örömökkel, me­lyeket kedveseid körében lalálbafsz: lépj tisztelettel a szeretet legszerényebb lakába is s kérd istenedet, hogy vészeit magas tornyok és paloták fölé küldje, de a csöndes lakot, hol a család önalkotott boldog­sága kö/.ött áldja teremtőjét, kímélje meg csapásai­tól- Eötvös. * A nő valódi műveltségét jellemző hely nem a társalgási terem, hanem családi foglalkozásainak köre s csak itt mutatja meg tulajdonképen mennyit ér? Szabó R. * A mit nem tudunk : az szép ; a mtt nem látunk: az nagy: a mit sejtünk: az felséges; a mit bírunk: az kicsiny, habár elérése egy életkorba telt is. Kisfaludy K. * Sokban csalatkozik az, a ki sokat próbál, s több­ször hibázik az, a ki ébren van, mint a ki alszik. Széchenyi. * Csalódik, a ki azt hiszi, hogy ha ifjú korában gyengének mutatkozott, később, mint férfiú szilár­dabb jelleművé nem válhatik. Eötvös. * Egy csalódás miatt kábaság lenne eldobni a littet, az egyetlen vigasztaló, világitó lámpát, azon zavaros és sötét éjszakában, molyét életnek nevezünk­Vadnai. * Bármennyiszer csalatkozunk, midőn puszta tefsz- vágyat, melyben asszonyok hozzánk közelitenok, szerelemnek gondolunk, nincs köztünk egy, ki való szerelmet ne ismerne meg. Eötvös. AZ ÓKOBI RABSZOLGÁK. — Párbeszéd. — III. A rabszolganőket fonás, szövés, var­rás, mosás, főzésre és más effélére szokták használni. A felügyelettel a háziasszony volt megbízva. A rabszolganők munkái gyakran eladási*t. is voltak szánva. — így történt tehát, hogy a görög, ha nem volt földbirtokos, ipart űzhetetett és állami ügygyei is foglalkozhatott, állami hivatalokat viselhetett, seregeket vezé­nyelhetett. A mi most már a házi rabszolgákat illeti, a felügyelő osztotta ki közöttük a szolgálati szerepkört, mert voltak nevelők, felolvasók, szobaszolgák, ker­násainak szemlélésében, s szemei hosszan pihentek a szemérmesen piruló kedves alakon. Csak most tűnt fel neki a leányka igéző szépsége. Haja hosszú, gesztenye- sziníí fürtökben omlott le vállaira, míg szelíden árnyalt sötét, szép szemeiben gyermeteg zavar mutatkozott. Hófehér ar- czán a szemérem lázas pírja lobogott. So­káig, merően nézé öt Mohai egyetlen szó, egyetlen hang nélkül, mig végre ismét csak tovább folytató kötődését. — Először is azt szeretném tudni, hogy miért nem melegebb a kávém ? szólott Mohai a csészét letéve. Diona zavarában köténykéjét rángatva nem felelt azonnal, de csakhamar nyugodt­ságot erőszakolva magára, csöndesen fe­leié: — Mivel már régóta itt áll. — Úgy. Es miért nem figyelmeztetett kegyed, hogy reggelim már itt van ? — Mivel a parancs úgy szól, hogy csakis a határozottan hozzám intézett kér­désekre válaszoljak. — Csodálatos — no én ugyan eltalál­tam ! monda az író félig bosszankodva és egy újságot vett kezébe, a melyet Kürti kisasszony hozott he a reggelivel. Köszö­nöm, már semmi egyébre sincs szükségem, mondá gyorsan, midőn a leányka szép sze­meit kérdőleg reá függesztő. Diona könnyű léptekkel szótlan eltávozott, s a mellékszo­bába tért az ajtót is betéve maga után. Az újság azonban ma fölötte unalmas lehetett, mert Mohai minduntalan felte­kintett és figyelmesen hallgatózott; de a me’lékszohában minden csöndes volt. Az Író felállt, rágyújtott szivarára és azután gondolataiba elmélyedve fel s alá járni kezdett szobájában. Hacsak tudnám, mormogá csendesen magában, hogy hol láttam én már ezt az arezot! Csodás szép­ségű ez a Diona. A név különös; jó lesz majd egy novellában alkalmazni. És milyen termete van a kicsikének! Végre is — kisasszonynak — fogom őt czimezni; ő épen nem olyan, mintha nem illenék vele bensőbb viszonyt kötni. Ha ismét bejön, meg fogom tőle kérdezni, hogy kit gyá­szol. Ez elhatározással ismét íróasztalához, ült és annyira belemélyedt munkájába, hogy észre sem vévé, midőn Diona újra megjelent a szobában — s a csészéket gyorsan a tálezára rakva, az ajtó felé sietett. Mohai csak akkor esz­mélt fel, midőn Diona lágyan csengő — jó napot — köszöntése fülébe ért ; de még mielőtt az iró válaszolhatott volna, a leánvka az ajtó mögött eltűnt. * * * Gerö inspektorné asszony — új kisasz- szonya feledhetlen benyomást tőn már első megjelenésével is az Íróra. Mohai az első pillanatra megszerette őt, s lelke összeforrott a leánykáéval a nélkül, hogy arról csak sejtelme is lett volna. Diona ifjúkorának minden bajával birt. Mohai pedig, ki eddig olyan komolynak látta az életet, s í.nnak küzdelmébe a költészet minden érzelme nélkül annyira elmélyedt, úgy érezte magát, mintha álomból ébredt volna fel. Nem volt teljesen tapasztalatlan ifjú, a ki vakon rolnin szenvedélyeinek árjába, mert hiszen már egyszer keserű csalódáson ment át és annak sebeit még most is érezé. Dionában találta fel mind­járt az első látásra az ideált. Azonban mégis csak lassan és óvatosan közeledett hozzája. Tanulmányozni akarta öt. Azt hitte, hogy tanulmányának akár jó, akár rossz sikere lesz, rá nézve mindenképen előnyös marad. Arra nem gondolt, hogy az ilyen tanulmány végén rendesen elvész valami: a szív. Diona pedig igen hálás tárgy volt a tanulmányozásra Geröné há­zában talált szerény egyszerűség őt nem bántotta, jóllehet látszott rajta, hogy szebbhez jobbhoz szokott. Volt jellemében valami vonzó, lebilincselő kedvesség, va­lami méla bánat, mely Mohaiban egy­szerre felkötötte az érzés melegét. Jöttek, repültek a napok egymásután; az idő őszre vált. Megjelentek amaz utolsó szép, őszi napok, a melyek mint utóhirnökeia nyár­nak elfelejtetik az emberrel a küszöbön lévő zord telet. A lég tiszta és oly át­látszó volt, hogy az ember az aranyos színnel zománczolt égbolt azúrkék tükrén át az angyalok aranyos szárnyait vélé lát­hatni. De e szép időjárás nem sokáig tartott. Végtelen esőzések állottak be, az idő szo­morú és borongós lett. A tájék állandóan komor felhőkbe volt burkolva, a melyek néma panaszként nehezedének alá a földre. A durczás természet épen nem akart alább­hagyni neheztelésében Mohai legnagyobb boszankodására, ki a kedvezőtlen időjárás miatt megszokott délutáni sétáját szobá­jában volt kénytelen elvégezni. De leg­inkább bántá őt az, hogy — az arany almához — czimzett fogadóba való rendes látogatásait is meg kellett tizedelni, a mely fogadó egyszersmind az Írók egycsii- let-hclyiségeül is szolgált. Mohai L\>thár ugyanis igen buzgó, tagja volt az irók Feuilieton-körének. Élez, szellem kedély valának alapfeltételei egy jó »feuilleton- nak«, s Mohai a többi életvidám társak fölött különösen ezekben tűnt ki. Eg)r ily szomorú, esős délután Mohai meglehetős lehangolt kedély állapotban ült Íróasztala előtt. Álmadozva, gondolataiba merülten tűnődött magában, s az idő vég­telennek tűnt fel előtte ; rendkívül szóra­kozott volt. Kitekintett a szabadba. A be­állott ősz már leszaggatá az ágak remény­zöld leveleit, az ő szívé ben pedig csak most támadt fel először a szerelem re­mény-bimbaja ; oly hosszú idő után — most merült fel először lelke előtt édes képe a boldog családi életnek. Egész éle­tében csak egyszer nyílott számára a sze­relem virága, akkor is a halál dermesztő fagya hervasztá el kebléről szivének ked­vesét, s azóta soha többé nem gondolt nösülésre. De most újra érzé, hogy szive már nem az övé ; érzé, hogy a rokon- érzelem, mely Diona első látásánál szivét elfoglalá, immár hatalmas szenvedély Ívé nőtte ki magát. Hogy a kitüntetés és hír­név mellett mindig van még valami, a mi után néha gyarló emberi szív sóvárog, azt ö e pillanatban érzé át leginkább. Es ez a Diona mily szép, mily egyszerű és igénytelenségében is mily bájoló! Mégis erősen elhatározá magában, hogy a leányka iránt érzett heves érzelmeit — legalább egy időre — el fogja titkolni, s hogy nem fogja azokat elárulni. Meghatva ez érzelmektől és hogy le- küzdje nyugtalanságát, elővevő rajzirónját, s minden czél nélkül szeszélyes alakokat

Next

/
Thumbnails
Contents