Esztergom és Vidéke, 1887
1887 / 30. szám
A művelőd ’s haladása, melynek előnvt*i is K(mIv( zméiivoi egészen lor- 111 é sze í esek nek látszanak, az egész gondolatvilág, inelvet hosszú századok szellemi munkája számunkra, létrehozott, elviselhetővé tette a telet s elővarázsolta a tavasz derűjét s a nyár melegét a téli ünnepek között. Az ember nem függ 1 öbbé a természet erőinek törvényszerüleg örökösen is- métlődő zsarnokságától. A gondoh.it nagyhatalmával az ember fölemelkedett a föld urává, ügy mint a mesés ősidőkben, ma is a gondolkozás hatalmának köszönheti az ember a zordon szükségle eken való felülemelkedést. láz a hatalom tanította meg az embert túlhaladni a szarvast gyorsaságra, az oroszlánt erőre nézve, a természet erőit kormányozni és magát mint egy felsőbb lényt kiemelni az akaraterő nélküli környezetből, mely megszámlálhatta!! alakban sarjad elő, hogy örökké uj élet keljen létre a föld öléből. Ne vessük hát meg a kicsinynek Játszót, ha hivatva, van inasnak örömére szolgálni s közrehatni a szeretet eszméjének meg'a ósi.ására, mely mindnyájunknak szükséges. A kicsinyek is hatalmasokká lesznek, ha nagy eszmék szolgálatára egvcsíttotnek. A tudomány és nagyiíó- üveg meg: a n it-an.adc b:enn linket arra, hogy a látható természet a kis világok és szervek számos milliárdjainak van építve es alapítva, melyek hasonló törvények szerint élnek és halnak el és mindezek daczára ki nem halnak. Ahol mi az hiszszük, hogy valami kihalt, az csak fejlődés egy újabb létbe s a feloldozása azon kötelékeknek egyszersmind egy újabb létbe való belépést jelent. Mennyivel több hatalmat fejtet tok i a könyvnyomtatás ólombetűi, mint az összes ágyuk és puskák, melyeket a puskapor feltalálása óta kilőttek. Egyetlen királyi palota sem nyujtá a világnak s a földön élő teremtményeknek azt, mit a világ egy bethlehemi szegényes istállóból kapott, honnan a szeretet és szabadság eszmeáramlata az egész művelt világra ki erjndt. Ugyanezen eszmeáramlat egy i d ej ü I e g volt mozgató és fontaidé ereje s kincs- ásója, a. görög és római cult urának és szellemi munkának, s vezette, mint a népek tanítója, a. jog- és culturál- lam útjára. Az a gondolatvilág, mely az egész emberiséget átkarolja s melynek története, mint az emberiségnek oklevelei, gyakran volt vérrel és köny- nyel Írva, megdöntlietlenül van úgy megállapítva, mint a föld maga. És mégis Iliben és nélkül mozgásban van, mint a népeket egyesítő tengerek hullámai; szüntelenül újra ifjo.lik abból a szabadig') és üdvözítő eszméknek viharáramlata. Azon eszméknek elemész.- hét!en hatalma vezette az emberiséget a haladás legbiztosabb útjára : az alkotmányos államhoz, melyben a szabadság és rendszerves egészben egyesítve mindenkor jobban biztosítják a nemzetek önuralmi jogát. Az Ad is az alkotmányos kormányzás eszközeivel jobban remélhetni munkálni egy jobb, de még távollevő jövő javára, melyben végre a szeretet törvénye élő igazság lesz az emberek közt s béke a nemzeteknél. ESZTERGOM IRODALOMTÖRTÉNETE. (Esztergom város és vármegye egyházi és világi Írói.) XX VIII. Mennyivel nagyobb a gondolat hatalma a természeti nyers erőnél s a fizikai hatalomnak brutálitás érijénél ! Az államoknak létért való harczában is nem az iskolázatlan, civilizálatlan ember,ömegek. hanem a. művelődésnek magasabb foka dönt. Ez a legjobb vigasz azzal a veszély- ivei szemben, melylyel cgv modern Dsingis-Kbán Európa cziviiisatioját fenyegetné. Mi maradt meg a hareznak és pusztításnak mindama hőseiből ? Semmi, ha összehasonlítjuk avval, amit a gondolat hatalma tett azzal, hogy a villamosságot és gőzerőt az ember szolgála. ába kényszeri tette. előlép Kara István ur és kijelenti, hogy megbocsát elszökött gyámleányának és hajlandó ismét visszavenni házába; de csak olyan feltétel alatt, ha ezentúl mindenben az apai akaratnak enged. Erre véget ér a komédia. A síró asszonykát fölcsomagoljuk egy kocsira, Kovács Laczit visszahagyjuk pityergő apróságával, mi pedig diadalmasan bevonulunk a kiváncsi világba. A váló- pór néhány hónap múlva véget ér, azalatt ,a fiatal Kara annyira elbolonditja a fiatal asszonyt, hogy egy pár lesz belőlük, hatvanezer forintos pár, ha még csak gyöngén számítjuk a kamatokat. Akkor azután kijár kérlek a saliárium s nekem lesz gondom rá, hogy a te nemes fáradozásaidért is kijusson valami ropogós elismerés. A szolgabiró teljesen tisztában volt a rosszlelkű terv sötét szándékaival s alig bírta megütközését elpalástolni. Megfordult benne a lelkiösmeret. — Nagyon kegyetlen ralíinériával kidolgozott terved van. Ha a körülményekből sok be is válik, például, ha a jogtalan éltül aj dón itásra csakugyan döntő adatokat találunk, akkor elmegyek a végsőig szigoromban; de a mi már a salláriumot illeti, azt határozottan visszautasítom. — Napoleon kérlek ! Hát mi mozgatja ma a világot, ha nem a saliárium ? Ez ugyan a bolondok adója, de bolondok is utasítják vissza. Ne szerénykedjél, kérlek ! — hegyiink tisztában egymással barátom, határozottan kijelentem már most is, hogy nekem egy krajezárnyi jövedelem se keil a regényes históriából. — Legyen ez órában a te akaratod szeM c i s e r m a n n I g n á c z bátor koszi plébános. Született 1835. okt. 11. Nyergesujfalun, fölsz. 1858. okr. 21. Irodalmi művei : »Jézus az én kívánságom.« Imakönyv. Pest. 1871. »Katholikus zarándokból az örökkévalóság útjára.« Ima és énekeskönyv oktatással s kér. pith, napirend és élet- szabály Iyal. »Magyarország védasszonya.« Ima és énekeskönyv. »Népszerű értekezés az 1875. nagy jubileumi évről.« »Mentsd meg lelkedet, vagyis elmélkedések könyve a katli. keresztények számára.« Fordítás németből. »Jézus szivem kívánsága.« Lnakönyv v. fordítás németből. Irt még hírlapi leveleket, tudósításokat; megjelentek rint. Majd ha minden nyélbe lesz ütve, akkor porolj a jutalmazó klienssel, kérlek! Mindig alább és alább ereszkedtek a lassan lejtős, végtelen szerpentin-utón. Már látták a falu megijedt népét a plébánia köré gyülekezni. Már hallották is a zsivajt, melyet a fénylő szuronyok okoztak. — Nagy lesz itt pajtás a komédia! — mondta a rossz lelkű prókátor sátáni mo- solylval. A szolgabiró nem felelt. Tépelődni kezdett önmagával s úgy óhajtotta, hogy ne sikerüljön a pokoli terv. I)e azért nem akarta a férfias következetességnek még csak a színét sem megváltoztatni. Megtette az első lépést, folytatnia kell a többit is. A szuronyos emberek leérkeztek a gyönyörű kis faluba. A négy kocsi megállott a helység első házánál, a hol a biró sápadt arczczal emelte le a kalapját, de nem bírt szóhoz jutni. A szolgabiró kiadta a parancsolatot:- Vezessen biró ur özvegy Kovácsné asszony házához. — De tekintetes uram megkövetem alássan . . . — Semmi szóbeszéd ! Előre ! Engedelmeskedjék biró ur a törvény nevében ! — kiáltotta oda a prókátor, mire a biró megtörtén és szomorúan vezette a szuronyos társaságot Kovácsné házához. A me.'.rémült falubeliek nem tudták mire vélni a szörnyű látványt. Világéletükben nem láttak még csendőrt fényes szurony nyal, töltött puskával; nem hallották még a szolgabiró haragos szavát és nem fogadtak még olyan fenyegető | helyi lapokban a bátorkeszi kaszinóban mondott elnöki beszédei. M o I n á r I s t v á ii esztergomi születésű oki. gazda,, műszaki vegyész, a budai vili cze 11 é r k é p ezd e i gazgatój a Irodalmi művei : »Az okszerű borászat alapvonalai.« Előadásaihoz rövid vezérfonalul. Keszthely. 1871. »A vegytan alapvonalai.« Felsőbb nép, polgári iskola, gazdasági és ipartanodák használatára. >A tudomány újabb elvei a, legújabb ministeri tanterv tekintetbe vételével. I. rész. »Szervezetlen vegytan.« II. rész. »Szerves vegytan.« Budapest. 1875. »Szol Kiművelés és Borászati kézi könyv.« 400 lap. Budapest. 1885. Az ő szerkesztésében jelennek meg a »Borászati Lapok.« V e n c z el Ant a 1 főkaptalani sekr. igazgató Esztergomban, jelenleg papnevelő intézeti aligazgató Bpesten. Szül. 1844. jan. 10., fölsz. 1867. jól. 28. Irodalmi működése : Számos ezilek a Religio és más lapokban. Önálló műve : »A szűz Anya Máriának örömei az Esztergomi vári Bakácskápolnában. Esztergom 1871. F a r k a s S á n d o r hitelemző Esztergomban. Szül. 1842. jan. 7. fölsz. 1865. júl. 23. Irodalmi művei : »Hitelemző kérdések.« 1871. »Hitelemző tani tások a. katli. népiskolák számára.« 1872. »A tékozló fra vagy hitelemző tanítások az első gyónáshoz járuló gyermekek számára.« Jézus az isteni gyermek példányképül a gyermekeknek felállítva. Esztergom. 1874. »A M A J 0 M.« (Piktor-élmény,) I. Boldogult apám, isten nyugtassa, kérdezte tőlem, még kis deák koromban, midőn az almáriumnak ki s benyitó ga t á savai f o gl al a to s k o dtam, h o gy »miért nem keressz már magad kenyeret magadnak« ; mire a gyermeki méltatlankodás legőszintébb hangján felelém : — Hisz keresem, keresem, de nem tudom megtalálni. Azóta hosszú, ream nézve gondterhes idő zajlott le, de ezt a néhány szót nem tudtam feledni. Mert, noha arczu idegen urakat, a milyenek azok a többiek voltak. Egy öreg ember fölsietett a plébánoshoz jelenteni, hogy a zsandárok, meg a megye- házi urak egyenesen özvegy Kovácsné asszonyom háza felé iparkodnak. A plébános alig bírta megcsillapitani a fölháborodott falusiakat s alig győzte vigasztalni a megrémültöket. Az istenhátamögöttiek még csak nem is sejtették, hogy mit keres náluk a fegyveres erőhatalom ; hanem azt mindannyian érezték, hogy helységük becsületes jó hírneve koczkán forog. Elvesztették a fejőkét s mint a bárányok vihar idején, tanácstalanul bújtak össze az öreg plébános előtt, a ki aggodalmas jósággal erősítette őket. A fegyveres csapat Kovácsné háza elé érkezett. A ház udvarán senkit se láttak. Az ablakokból se kandikáltak ki. Mintha csak mindenki elrejtőzött volna. A prókátor diadalmasan tekintett a mögötte kullogó Kara bácsira, a ki már teljesen beleélte magát abba, hogy milyen szemrehányó apai haraggal fog a kiröpült galamb szemébe nézni. A szolgabiró megzörgette a konyhaajtót. Semmi felelet. Csak az öreg Vidra nyö- szörgött kínosan, mintha félelmes lialluci- natioi lettek volna. — Nyissák ki az ajtót! — parancsolta a szolgabiró. De a parancsnak senkise engedett. — Be kell töretni a léozajtót — tanácsolta a prókátor. — Ismételve követelem, hogy nyissák ki előttünk az ajtót ! Újra, néma hallgatás. gyenge erőmtől tol betű log úgy ahogy megkerestem mindennapi szükségleteimet, azt a megelégedés mézével állandósítani nem voltam képes . . . Es keresem még mindég, de inogta,'ál ni nem tudom... Az emberiség nagyobb része egymást rendszerint foglalkozása és vagyona állapota szerint mérlegeli, s e szerint osztja be az általa érdemesített polgári osztályba. S midőn én foglalkozásomat el nem litkolva, megnevezem, korántsem hiúságból vagy kíváncsiságból, vájjon a polgári ősz álvok melyikébe soroz!,atnám, de teszem, miután a történe: ke keretébe laríozik. Tehát megsúgom, hogy csak »amolyan« p i k t o r vagyok, vagyoni állapotom pedig, — sajnos, de a legtisztább való —- valamivel kevesebb a semminél. Mi piktorok praxisból tudjuk, hogy különösen a bájos nemhez tartozók fogékony szivecskéjét kéjes rezgésbe szokta hozni ez a szó : festő ; persze, nem a szobák érdemes mázolóját, de a kedves arezok s ideális szépek meg- örökitőjét értem. Szép, nagyon szép dolog festőnek lenni, de mennyi kellemetlenséggel jár hivatása, annak csakis e beavatott a megmondhatója. I A nagyérdemű közönség nagy részének tudomása sincs arról az önmegía- gadásról, szívósságról és türelemről, melylyel magát az arczképfestő a megrendelő tudákosságának aláveti; úgy, hogy nem is csoda, ha békétürését vesztve, végre kitör magába fojtott boszankodása. Hanem más oldalról tekintve, meg van ennek is a maga mulatságos oldala. Egyszer egy arczképnek elliferálása alkalmával annyi azonosságot sem találtak benne, hogy azt találták kérdezni, vájjon nem cseréltem-e fel egy egy másikkal s utoljára jobban szemügyre véve, szebbnek ismerték, mint az eredetit; — ismét más alkalommal egy bánatos özvegy a boldogult férj arczképének láttára keserű könnyekre fakad, eldicsérve a meghalt testi és szellemi kiáinő tulajdonait s elvesztése fölötti bánata elfeledteti vele a kép árát megfizetni; — s ezekhez hasonló számtalan esetnek bővebb leírását mellőzve, csupán egyet kísérlek meg tőlem telhetőleg visszaadni. KARVALY JÓZSEF. (Folyt, köv.) Ekkor a szolgabiró jelt adott s a csendőrök puskatusáikkal beverték az ajtót. Vidra kétségbeesve rohant a betörőkre s az első csendőr lábába harapott. — Szúrd le ! — kiáltotta a prókátor. A vén párába behatolt a fényes szurony s a szegény Vidra kínosan felcsaholva összeomlott a szoba küszöbe előtt. A ház hűséges őre élettelenül terült el, de még testével is gátolni akarta a betörést. A csendőr félrerúgta a kopott kutyát s a szolgabiró a kilincsre tette a kezét. De az ajtó itt is zárva volt. A ház előtt álló csendőrök kezükbe fogták a fegyvert, a konyhában állók pedig a szolgabiró parancsát várták. — Meg vaunk rémülve ! — suttogta a prókátor Karcsinak, aki hősi mozdulattal oldotta le a revolverét. — Nagy ellenállásra lehetünk elkészülve! — felelte Karcsi. A szolgabiró parancsoló hangon követelte : — Nyissák ki az ajtót ! Semmi válasz. — Ismételve követelem az ajtó kinyitását. Siri csönd. — Harmadszor és utoljára ! Megint semmi felelet. Csak Kara bácsinak tetszett úgy, mintha elfojtott zokogást hallana s mintha látná mint tördeli odabent a kezét a szerencsétlen Mari. A prókátornak sötét sejtelme támadt. Rögtön közölte is a, veszteglő szolgabiróval. Hátha kérlek, mindannyian öngyilkosok lettek ...
