Esztergom és Vidéke, 1887

1887 / 3. szám

HIRDETÉS. A < BÉCSI BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG- és a »Bécsi élet- és jára­dékbiztositó-intézet« alólirott magyarországi fiókigazgatása által hazánk egyes főbb városaiban már kötvény kiállítási joggal felruházott főügynökségek is felcil l it tat ván, tudatjuk, miszerint föüjynökül GYŐRÖTT: A kereskedelmi bank, N.-VÁRADON: Tóth Jenő urat, DEBRECZENBEN: Simonffy Sámuel, SZEGEDEN: titkárul Tóth Pál urat, továbbá főügynökül ARADON: Assael A. Ábrahám urat, MISKOLCZON: Török Aladár urat, POZSONYBAN: Mihályi T. E. ipar- és keresk. kamarai elnök urat, SOPRONBAN: A soproni épitö- s földhitel-bank részv. társulatot, TEM E S VÁR0TT: Rédl testvér urakat, NAGY-BECSKEREKEN: Hirtenstein és Reiner urakat, KOLOZSVÁRT: Kőváry Mihály urat, BRASSÓBAN: Königes János urat, végre ESZÉKEN: Sorger Weiszmayer és tárba urakat nyertük meg, felkérjük a t. biztositó közönséget, hogy úgy tűz-, jég- és szál- lítmányi, valamint életbiztosítási ajánlata.kkal társulatunkhoz, esetleg illetékes főügynpkségünkhöz fordulni és minden kívánalomnak megfelelő társaságunkat bizalommal felkeresni szíveskedjék. Fent czimzett társulataink, mig egyrészt tekintélyes tökéjeik által is már teljes biztosítékot képesek nyújtani, az elfogadott koczkázatokért, másrészt elő­nyös díjtételei versenyképessé teszik minden eddig hazánkban működő bizto­sitó társulattal szemben; mitöbb az életbiztosítási üzletágban oly előnyös com- binátiókat vett fel díjtáblázataiba, melyek a biztositó közönség minden vára­kozásainak megfelelnek. Társulataink elvül tűzvén ki továbbá, hogy bekövetkező szerencsétlensé­gek esetén a károk gyors, pontos és igazságos rendezésére lelkiismeretesen gondot fog fordítani, reméljük, miszerint a t. biztosító közönség egész biza­lommal fogja felkeresni ajánlataival társaságunkat, mi pedig igyekezni fogunk az irányunkban tanúsított bizalmát mindenkor teljes mértékben kiérdemelni. Ugyanez alkalommal felkérjük végül a kör- s községi jegyzőket, néptaní­tókat, iparosokat, kereskedőket, valamint a kisebb birtokos urakat, kik helyben, vagy hazánk tekintélyesebb helyein s községeikben társulatunktól ügynökséget vállalni hajlandók, hogy ezek elnyerése végett levélileg hozzánk, esetleg fen­tebb irt föügynökségünkhöz fordulni szíveskedjenek. Tisza László, Ágoston József, Hungária-kávé H J! tisztán használva pótolja a drága ázdal kávét s egészségeseknek úgymint be- f ütegeknek feketén vagy tejjel vegyítve egyaránt kitűnő tápeledel. ru- --- ----- ------- -cw -o..'— — -...................T.VUW. Gyomor- és r í bélliurút, rósz emésztés, gyomot égés, gyomor- és fúgörcs, gyomortól eredő 5-áfejfáAs, vársz génység eisovai.yadás- é3 szék1 ekedéi e hn orvosi tapaszta­ltatok és ajánlatok szerint legsikeresebb szernek van elismerve. — Továbbá: S z a I á si y-k á v é“ TI, , , «egy llJ pótkávé, azok részére, kik az ázsiai kávét nélkülözni nem tudják, ahhoz tí vegyitekül, kitűnő kávé javító pótszer, mely szép szint és kellemes zamatot Jig kölcsönöz s a külföldi pótkávékat jóval felül múlja. rs pj Kapható a feltaláló : ^Szalády Antalnál Budapest, Andrassy-ul 86-dik szám és minden nevezete­id sebb füszerkereskedésben helyben és vidéken a meghatározott bolti árakon. ESZTERGOiVIBAN : Kollár István, Dóczy Antal, Schönbek Imre, Paulovits Géza, Trenker Ferencz és Geiger Endre uraknál. *ar­f+K, h ri “j f A cl A cl cl 0 cl u cl Kitüntetve ki­BIOS 0 fölsége 1. lencz arany és Ferencz József ezüst érmek­c s. k i r. fő- és R e s i d e n z v á r o s ismételt dicsé­rete által ki­kel. hatósága által tüntetve. ~ , , öu .v1' aj*« ix cuiuuiiiai ítJllias/umjVH KOZUKIO­inasra hozom, hogy csak kitűnő minőségű czikkeket tartva, iparkodn i fogok legolcsóbb árak és újdonságok által vevőimet kielégíteni, kérek tehát próbarendeleteket, mert mindenkinek ki nálam csak legkisebb rendeleteket tesz e m 1 é lr n 1 * m, ° i b n m o t Béusösszes látványo s­.Y a s^gjiJ^vaü^é_8 egy tökéletes árjegyzéket AJÁNDÉKOZOK. Órák csoportja. igazgató. vezértitkar. BÉCSI 1NGÁS-ÓRÁK elegánsán kbillitva; kitűnő szer­kezetért jói állva. Járószerkezet 1 suly'yal 13-18 fiiig Ütőszerkezet 2 suliival 18-28 írtig. Ismétlőszerkezet 3 suliival 35 - 70 frtig. Különfélék csoportja. Aruly csoportja. ns l 71Ví886- szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §'-a ériel- mébon ezennel küzhirré teszi, hogy az esztergomi kir. járásbíróság 667 Vse számú végzése állal Helcz Ferencz kir aljárásbiró mint a pénzbüntetések nyilvántartója és kezelője javára, Zech- ner IT pót süfctői lakos alperes ellen 100 frt pénzbírság és eddig összesen 14 frt 82 kr. költség követelés ere­jéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag felülfoglalt és 378 frfc 50 krra becsült szoba bútorok, ágyneműek, házi eszközök, lovak, ko­csik, tehén és egy »Singer« varró gépből álló ingóságok nyilvános árve­rés utján el adatnak. Mely árverésnek a 6009/iesc sz. ki­küldést, rendelő végzés folytán a hely­színén, vagyis Süttőn, alperes lakásán leendő eszközlésére 1887-ik év Január hó 21-ik napjának délelőtt 10 órája ha álidőül kilüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hiva nak meg: hogy az érintett ingósá­gok ezen árverésen, az 1881. évi LX. 11. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsárou alul is el adatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. ez. 108. §-ába,n megállapított feltételek szerint lesz ki­fizetendő. Kelt Esztergomban, 1887-ik évi Január hó 6-ik napján. SINK A FERENCZ, kir. bír. végrehajtó. R E bON TOIR- A L A K-1NG A S- 01» AK íjjd világító számláp­pá!. Ébresztő- és lármás/« rke- zet és 2 It «uzirozott, sulvlyal csak 3 frt 25 kr. K ER EKRÁ M ÁS-1N GÁS -Ó R Á K fel es e. ész óraverővel ben­dió vagy juhai fa 4 fit 50 kr. NI KEL RE MONTUIR- ZSEB­ÓRA a világ legjobb órája, s/ep feh :r mint a valódi ezüst 6 frt 50 kr. legfinomaban ara­nyozva 7 fit 50 kr­EXOKL810B KZ ÜST- EVŐ ESZ - KÖZ örökké fehér marad mint a valódi e/.üst. 6 drb kés legfinomabb frt 2.— Ő „ villa „ frt 1.50 0 „ evőkanál .. fit, 1.50 6 ,, kávéskanál le. fin frt—-65 SZESZES EOZO KÉSZÜLÉK 3 lánggal, legújabb f dra lálmány igen czéls/erü 3 frt, TELI R1JHAK Stefánia z°J.e, erőset, a testre simul; eL-gáns viselet 2 frt 50 kr. minden s/.inben igen finom 4 frt. TELI NAGYKENDO legdivatosabb színekben me­leg és kényelmes darabja 1 fit 40 kr. TELI KAECZAK és HARIS­NYÁK 6 pár 2 frt, finom 3 frt 50 kr legfinomabb 5 frt. LÓTAKARÓK 190 ctm. Iioss/u, 130 ctm. szé­les dcszk.'ivastagságu, czólszerü minden lótulajdonosnak; drb.a 1 frt, 75 kr Kiakertabf.ro drbja 3 frt. legfinomabb kiilimhüző színek és csíkokban 6 Irt. AGYTERITÖK minden szinbeo, vitro-«, kék, sárga stb Kellő bosszú a leg­nagyobb agyra drbja. 3 fit 7'» kr. párja 6 frt 80 kr 8 FÉRFI NYAKKENDŐK 2 felén hordható 6 drb sorti- rozva legszebb mintákban csak 1 frt 80 kr. egy patkó alakú tűvel imit. brillant 3 frt., igen finom 5 frt: Csak elöleges pénzbeküldés vagy cs. kir. postautánvét mellett küldetik. Kitüntetve a magas uralko­dóim sok tag­jának bevásár­lása által. Weisz Ignsícz BÉCS, II. kér. Tempelgasse 6 —7. Ló­vasűt-ál lóhelv : Kárólvszinház. Kitüntetve K1LENCZ arany- és ezüst érmekkel. V.: ígérvények i éi m 2 frfc 50 kr. bélyeggel együtt Í Húzás 1887. január 15-ikéní Fönyersmény 100000 frt. | ^Kapható: FREY FERENCZ bank- és^ J váltóháznál Esztergomban. J A ki kétséijhen van a telelt, '% hogy a hírlapokban feldicsen gyógyszerek közül melyiket használja betegsége ellen, az Írjon egy levelezőlapot Richter kiadó - intézetének Lipcsébe s kérje a „Be egbarát“ czinűi röpiratot.. E köny­vecskeben nemcsak a legjobbaknak bizonyult háziszerek vannak részletesen ismertetve, hanem ͧ§® betegségen ről szóié jelentések is olvashatók. E jelentések mutatják, hogy igen sok esetben egy egyszerű háziszer is elegendő arra, hogy még a látszólag gyógyithatlan beteség is szerencsésen elhárittassék. Ha a betegnek a megfelelő gyógyszer rendelkezésére áll, akkor még súlyos baj eseten is gyógyulás várható, s ez okból egyik betegnek sem kellene a „Betegbarát“ megren­delését elmulasztani. E figyelemreméltó könyvecske segélyével sokkal könnyebben választhatja meg a szükséges gyógyszert. A röpirat megküldése a megrendelőnek költségébe nem kerfil. ÄYAVAVAVAVAT X Scheiber Rezső és társa X CC s: Nyirfabalzsamszappan. OP Bergmann és Társától Drez­> dában CT> 'rí E ezég sajátságos feltalálása ú TT ET­állal egyetlen szappan mely n ~ mindenféle börtisztátalansá­rt tx CS'- Z) got. borátkát, pö rzsenést.vö­CT ’t o S3 rös arezot és kezeket mellőz o 5 • ~ és vakító fehér bőrszínt szerez. £• 3 c3 Egy darab ára 25 és 45 kr. X •jainda.nu.mzsÁSpÁg ‘.mpAtiaqoezs Ajtó Az első osztrák-. és szoba gyári BECSBEN MARKET M. vezetése alatt IV., Heumühlgasse 13. Op alap, ajánlja nagy áru rak tárát, melyben kész ajtók és ablakok bezárólag kapcsokkal, úgy szintén puha hajótalajok s tölgyfából amerikai fries- és parquettalajok. H A gyár szárazfa-aiiyagjának nagy raktára által, mint szintén kész áruinak nagy készlete következtében ama helyzetben van, hogy minden szükségletet fontnevezett árukból a legrövidebb idő alatt teljesíthet. A gyár vállalkozik portálék előállítására, kaszárnyák, kórházák, iskolák, irodák sat., sat., berendezésére is, nemkülönben mindenféle, gépekkel előállítható faművek elkészítésére, adott rajzok és minták után, kivéve házi bútorokat. Lápról« jdonos és líia'Jó : Tábor Adolf. Nyomatott : Tábor Adolf-nál

Next

/
Thumbnails
Contents