Esztergom és Vidéke, 1886

1886-08-12 / 64.szám

keinkből s a mi pénzünkből ran szervezve. Egerben megbecstelenitik a nemzeti zászlót, Győrött összevagdalnak egy tisztes öreg polgárt, Kolozsvárt megbénitnak. egy magyar hírlapírót. Mikor pedig az: egész nemzet a törökkel érzett, akkor fölhangzik érzelmeink ellen az a gratiiláczió : Ich gratulire, die Türken sind vernichtet! Végre azután Serajevoban tosztot moudanak s a fenséges ajkak a közös hadsereg hagyományos osztrák szellemét éltetik. Hát számithatunk-e arra a hadseregre melynek csakis osztrák tradiczió vanuak? Ez a tradiczió van kifejezve a hadsereg főintézőinek legújabb mozgalmában is: a Radetzky-szobor fölállításában. Emeljünk magyar filléreinkkel és nemzeti lelkesedésünkkel szobrot egy osztrák generálisnak ! A közös hadsereg hazafiatlan szelleme elidegeníti a magyar ifjúságot a katonai pályától. És ennek roppant káros hatása van, mert az ifjúság nagy része kénytelen az anélkül is túl zsúfolt közpályákra tolongani, s igy keletkezik az a végtelenül káros anomália, hogy Magyar országon negyvenezer hivatalnok van. Épen húszezer emberrel van szervezve a világ első köztársaságának, az ötven milliónyi népből álló Egyesült Államoknak hadserege béke idején ! Az általános elkeseredés már a magyar nép alsó rétegeiben is elterjedt. A magyar ember ugyanis örömét és bánatát dalaiban szokta kifejezni. A mostani ka'onai népdalok tele vannak fájdalommal és elkeseredéssel azon pálya iránt, melyet a magyar ember, mint született katona, mindig annyi örömmel szolgált. (A szónok itt fölemiit három magyar népdalt, melylyel a nép hangulatát jellemezül akarja. Azután igy folytatja :) A türelem pohara valóban színig telt. Országos fölháborodás keletkezett a budai temetőből 1886. május 21-én, midőn a szabadság harcz félisteneinek sírjára myrtust tűzött a nemzeti kegyelet s ugyanakkor alig néhány száz lépésnyire egy Janszky nevű osztrák tiszt ifirendelve a kamerádokat ékes német beszédet mond Henczy sirja fölött, s ehnagasztalva a jeles osztrák hőst, a hadsereg tradiczióit, s régi szellemének ápolását hajtogatja.. Pedig Henczy volt az, a ki Pestet romokba akarta lövetni! Polónyi hatalmas szavú s lelkes előadásu szónoklatát nagy lelkesedéssel fogadta az esztergomi nép. Erre határozatba ment, hogy az esz

f

ergomi népgyűlés magáévá teszi a pesti népgyűlés rezolúcziéját, s ennek beadására az országgyűléshez Polónyi G-ézát kéri föl. A népgyűlés tizenegy óra után lelkes hangulatban s mintaszerű rendben oszlott szét. FŐVÁROSI LEVÉL. Budapest, aug. 9. A főváros szalonjaiban több napon keresztül alig beszélnek másról, mint Liszt haláláról. A vasárnapi népgyűlés resolutiója fölött csak a politikai körök polemizáltak. A társas élet is, amely a népgyűlés lefolyását olyan izgatottan leste, az előre jósolt kravallok helyett szomorú és megdöbbentő hírben részesült. Liszt Ferencz meghalt! A hírt eleinte kételkedve fogadták mig végre megjött a hivatalos halálhír is Bayreuthból. A nemzeti zenedén kitűzték a fekete lobogót. Pár perez múlva futó tűzként terjedt el a városban a megdöbbenést keltő fájdalmas hir: Liszt Ferencz meghalt! Liszt Ferencz nincs többé! A zenekirály kiadta utolsó lehelletét. A gyilkos betegség már hónapok 5ta sanyargatta a maestró idegeit; de 5, sohasem akarta hinni, hogy komoly betegség az, amely testét láthatólag sorvasztja. Nem hitt a halálban! Igaz! ő nem is hal meg soha! Porhüvelyét mély sirba, sötét földbe, magas hantok alá temetik, de ő azért Vlni fog. Maradandóbb emlékeket alkotott ő nagának, mint akármelyik más kiŐ a zenének volt a királya, h egyelül, megközelítő társ nálkül. 0 nem ;sak egy országban uralkodott, hanem iz egész világon. Övé volt a hatalom, ryőzött, amerre csak ment s meghóíi rótta az országokat, koronás király aiktal együtt. Az ő szelleme élni fog >rökké! Kedden vitték a nagy halottat nyugvó íelyére. A családfához tartozó tagokon [ívül országok küldöttei állták körül I- drága ravatalt. A temetésre a világ minden részéből sereglettek az emb rek, hogy a nagymester végtis^ess< gén jelen lehessenek. Gróf D' Onell Henrikné, a zeni király halálára zenekölteményt irt. A temetés után a jelen voltak iné egyszer kondoleáltak a nagymestt leányánál: Waguer Cosima asszonyui s a kis Bayreutre ezután még inkáb rásötéíült a szomorúság képe; a jelei voltak elszéledtek s nem maradt vis: sza senki más, mint a gyászoló rok< nok, akik minden nap felfrissítik sírhantot virágokkal és minden na megáztatják fájó könnyeikkel. A kánikula daczára a fővárosban legélénkebb saiso•• hevét érezzük, gyí kosságok, azEdelsheim-Janszkyügy, né] gyűlések és legutóbb a zenekirály hí lála teszik élénkké a saison mortot. A Liszt halálán kivül a legszenzi cziósabb napi esemény a népgyűlés, főváros intelligens lakosságának imp< záns hangja fejezte ki a nemzet mi lióinak véleményét. Mert ugyan ki t; gadja, hogy sértve vagyunk s ki a aki nem kivan elégtételt ? A kormánypárt a népgyűlés meg tartásának eszméje ellen most az egy szer nem tett kifogást. De azért sz< nokot még sem juttatott a tribünére. Húszezer ember előtt tartott szónol latot: Polónyi, Kaas báró, Eötvös t Herman Ottó. Minden szavukat taps é éljen-riadalom követté. Ilyen impozáns tömegnek a hangj okvetlenül eljut oda, ahol azt meg ke] hallgatni. POSTATAKARÉKPÉNZTÁR. (A júliushavi.forgalom.) A következő hivatalos tudósítás kaptuk: A főkimutatás szerint 1886. juliu havában 43.416 betéttel 255,681 fi 78 kr. tétetett be és 6400 felmondá alapján 109.057 frt 91 kr. visszafizc tés eszközöltetett. A július havi össze forgalom, mely 364.739 frt krra rú felülmúlja az előző hónapok forgalma és a megtakarított tiszta betét: 146.62 frt 87 kr. nem számítva az értékpapi vásárlásba fektetett 17.033 frt 80 ki tőkét megközelíti az előző hónapo legkedvezőbb eredményeit. Öryeudetes jelenség, hogy a betéte átlagának emelkedése még július hí vábau is folyton tartott és 5 frt 8 krr, ért el, a visszafizetések átlag fázzanak »az utczák nyilakozataitol,« amint azt egy nem osztrák generális szokta hajtogatni. — A népgyűlés csakugyan sikerült — kezdte egy úr, a ki nem képviseltette magát, hanem személyesen kirukkolt. — Pedig sok mindenféle aggodalom előzte meg. Az ezredes megijedt s lefelé egész a führerig a népgyűlés napján mindenki tűzhányó fölött érezte magát. A kaszárnyában összecsőditették a közös hadsereg matériáját s a virzsiniás magyar káplár nem látott az nap délelőtt más madarakat, mint kétfejű sasokat. Pedig nagyon szereti vasárnap odakünt a szabad természetben a nem sárgarézből kalapált madarak énekét hallgatni úgy másodmagával. Ki volt adva a parancsolat, hogy muszáj valaminek lenni. Különben jaj annak a bakának, aki még csak oda merne szagulni is, a hol most generálisokat mosnak erős debreceni szappannal. Ilyenkor a kaszárnya udvarán kell maradni s várni kell valamire, ha mindjárt semmire is. Mert az még se járja, hogy egy olyan »feldolgozando emberi materia« előtt idéznek egy arany galléros generálist a vádlottak padjára, a milyenek az egyszerű rebellis magyar bakák, a kiket a magyarul nem tudó tisztikar rovására lelkesen megéljenez útonütfélen a magyar nép. Emeljünk uraim poharat a mi szegény magyar bakáinkra, a kik soha se érezték jobban milyen nehehéz magyarnak maradni Magyarországon, mint most. A hegyek közt mulató társaság szereti megragadni az alkalmat, különösen az ilyet, mikor becsületbeli kötelesség a poharat utolsó cseppig kiüríteni. A »hajlek« nyájas gazdája kiosztja az uzsonnát, a mire majd jobban megszomjazik a társaság s a nagy napi esemény krónikása az alatt uj szusszot gyűjt elbeszéléséhez, a mi ez időszerűit szomjasabbá teszi a magyar embert a legkegyetlenebb liptai túrónál is. — Mikor Polónyi a szószékhez lép, akkor olyan mint egy czigányprimás, a ki fölveszi a hegedűt — jegyezte meg Tóni bácsi, a társaság humoristája. — A szemejárása, a bajusza, meg a nevetése teljesen czigányias. Azután milyen kérdőleg tud nézni. Hát milyen nótára gyújtsak? Arra-e hogy »nagy az adó gyászban van Magyarorszag«, vagy arra hogy »mégis hunezut a német« ! avagy pedig arra »megallj német majd megbanod« ? Mint minden jó czigány, ugy Polónyi is kiolvassa a környezet szeméből, hogy milyen nótára kell rágyújtani. Most egész nagy Magyarországon a generálmarsch járja egy kis Henczi — nyitánynyal. A vége persze viharos Rákócziinduló egyenesen a Sándor utcza számára. A czigány kitalálta a nótát. De mire elkezdett hegedülni, akkorra már nem a czigányt láttuk és hallottuk. Először is agyon beszélte Besze János emlékét. Besze János hangja tízezer ember számára volt teremtve. Polónyi azonban nem is adja húszezren alul. Mikor az az olympusi szózat megkezdődött, akkor hiába akartak volna a fülek még más valamit is hallani. Olyan az a Polónyi hangja, mint a trombita szó és mégis olyan mély, mint az a sziv, a melyben valóságos meleg hazaszeretet lakozik. Besze bömbölt. Polónyi dörög. De a villámlás és mennydörgés elvonulása után mosolygó eget látunk, s nagy messze szivárványos út kapcsolja össze az eget a földdel, mintha a kiharagudott Isten megengedné az embernek, hogy most már szabad megint hozzája fordulnia. Olyan remekül cselekedte Polónyi a nótás városban, mint annak a rendje. Nem bocsátkozott európai problémákba; de nem is okoskodott olyan szólás módokon, a melyeket ugyan tudósaknak, de érthetetleneknek tartanak a vidéken. A polgármester ur roppant komoly ember, mert három ember hivatalának minden munkáját viseli. Kimutatja hát a komolyságát három összeadott ember komolyságával. És ő is hogy nevetett, mikor hatalmas primás a nótákra gyújtott. Mé most is nevet. Hétezer ember mosolygott, nevetett é kaczagott odalent. Valóságos verőfény ke; dett áradni a nevetéstől mindenfelé. Pedig nem czerimóniázott sokat í urakkal, nem szatirizálta Janszkyt, nei bántott senkit és mégis mindenkit elragi dott. No, de most már folytasd öcsér hiszen mellettem" álltál. Én majd addi öntögetek. — Hogy miért keletkezett olyan hómé kaczaj a városban. Hát ezt kell nekem e mondanom — kezdte a társaság legfiatí labb tagja a kis Tónin kivül, a ki mé nem szokta magát a politikába beleártan Három nótán kezdte. Mégis csak nag czigány az a Polónyi! Hogy eltalálta nótáinkat. Beszédének ez a része is tetszett le£ jobban. Azt mondta Polónyi, hogy a magy; ember már ősi időktől fogva ki szokta f jezni az örömét meg a bánatát a maj nótáiban. Hát hogy énekelt hajdan a magy rekruta? Igy: Volnék csak én katona, Nem járnék gyalog soha, Aranyszőrű paripán Ugratnék át a Tiszán. s a ki esküdt ellenségünk volt a sza badságharezok alatt, Hát hol van itt a nemzeti kegyele tiszteletben tartása, hol van itt a magyai fájdalmának megértése. Mert a mar« gúnyban, az ellentét kiemelkedésébei nincs más mint tüntetés ellenünk, emlé keink sőt hazafiasságunk ellen. Janszky, mint minden társa nem mái mint egy óramű ftfő, melyet a nem lát ható gépezet tol előre hátra. A mit tett azt nem a maga fejéből tette. Hiszei engedelmességeért és vakmerőségeéri meg is jutalmazták generális gallérral És ugyanekkor a fővárosi parancsnokot báró Edelsheim-Gyulait, a ki kezdeti velünk érezni, kiütötték a nyeregből éí nyugdíjba küldték. Az a soron kivü' való előléptetés s ez az érzelmeinkkel ellentétben álló letétel méltán felháboríthatja az egész nemzet kegyeletét, É mindenki aggódva tekinthet a jövő elt mert olyan hadseregünk vau, mely — fájdalom — nem tud és nem akar a nemzettel tartani és érezni. Az egész nemzetet provokálja az a szellem, mely ujabban egész nyílt rendszerrel lép föl ellenünk s minden sérelmét egy titkos hatalom szentesíti 3Üenünk. A magyar népnek tehát legszentebb kötelessége ősi joga minden erejével é,« latalmával tiltakozni ezen vészes szellem ellen, melyet az országgyűlés Tisza Kálmán szavával egyértelműi eg 31 ítélt és megbélyegzett. Most az egész ország szót emel. A népgyűlések értésére akarják adni i törvényhozásnak, hogy erélyesebb ?

egyverekkel szálljon sikra a végzetes szellem ellen. A budapesti népgyűlés fönséges diajtásait az esztergomi nép tette dőször is magáévá. Ezer és ezer ajkról hangzik ma föl ez ősi városban is iz a jelszó, hogy : éljen al kormányunk ?s szabadságunk! A magyar nem tud félni; ősi jogaiért azonban méltán aggódhat ik a nostani válságos időkben. Esztergom városa óhajtásait fejezi i mai népgyűlés. Ez óhajtások törvéíyes és alkotmányos formáit meg fogja srteni és hallgatni a magyar törvénylozás. S amit az egész ország követel, z nem maradhat sokáig beváltatlanul. Éljen a haza, éljen a szabadság, ljen az önálló nemzeti hadsereg és Ijenek az esztergomi népgyül ekéét összes polgárai!