Esztergom és Vidéke, 1886

1886-08-08 / 63.szám

ruzslók ellen is. A hazai közönségnek sem fog ártani a figyelmeztetés, hogy óvakodjék a kuruzsolóktól. Különösen a toép köréhen kell ezek káros működésit kellő sziliben feltüntetni, mert a hatóság keze a titokban kuruzslókat igen gyakran el nem érheti. De különben nincs ok a kétségbeesésre. A közönség szívlelje meg a fönnebb mondottakat s a sárga rém bizonnyal nem fog kapuinkon zörögni. Tegyünk meg mindent a magunk és a közönség érdekében. Itt mindnyájan egyért és egy mindnyájunkért dolgozik, mert ha egy helyen befészkelődik a rém, akkor e poziczióból intézi támadását az egész ország ellen. Legyen a jelszó : »Tisztaság! Mértékletesség!« EROÉLY IPARÁÉRT! A következő felhívást vettük : Századok óta meghonosodott szövet ipar virágzik Magyarország keletén. Becsületes munka. Anyagban tiszta, árban jutányos. A nemzeti fejedelmek alatt e szöveteket viselte az udvar s innen ruházták föl a Rákóczy és Bethlen hadait. Száz év előtt azonban az ipar föllendülése kezdetén nem volt egy Bonaparténk, ki milliókat tűzzön ki nálunk is a fonógép tökéletesitőjének s Mária Terézia császári bőkezűséggel nem hogy nálunk erősítette volna a meglevőt, — Ausztriában teremtett uj szövőipart. Ma már e két koronás fő áldásos gondja folytán veri meg a franczia és német ipar az elmaradottabb világrészt s szegényit el minket. Elhagyatott erdélyi iparosaink a politikai viszonyok változásai alatt lassanként megszűntek Budára, Szegedre, Debreczenbe vinni áruikat. Hosszú izetivedései közt a nemzet is elfeledkezett róluk. Sok mesterségnek nem egy titka sirba szállt*, számos iparág, sajátos erdélyi ízlésű alkotás, a független Erdélylyel együtt végleg letűnt, kihalt. A gazdag kézmű egyedüli piacza idők folyamán kizárólag Moldova és Havasalföld maradt, hol az igények egyszerűsége, a még rendezetlen hitelviszonyok a szállítás nyomorúságai inkább agyou zúzni, mint elősegíteni valának képesek. S mióta e szomszédunkban részben államunk barátságos támogatása mellett politikai önállóság jőve létre, még e kiviíel is hanyatlani kezdett. A saját nemzeti ipar teremtésére törekvő dunai állani vámjaival, tarifájával és ellenzéki agitácziójával inkább kedvez a távolabb fekvő államok tetszetősebb, de selejtesebb árújának. Fokozza a veszélyt a vámháboru, mely nem csak a kivitelt zárta el teljesen, hauem megakasztotta épen a beszerzés idejében ama nyers anyagok behozásának lehetőségét is, melyekből a további feldolgozásnak kellene történnie, hogy tönkretevő munkaszünet ne következzék be. Hire jár Románia városaiban posztógyárak emelkednek, saját munkásaink vándorolván oda, hogy magunkkal rontassuk meg magunkat. Távol van tőlünk a romániai piacz fontosságának túlzása, habár kicsinyleni sem akarjuk keleti kivitelünket, melyre okvetlenül nehézkednünk kell a jövőben ; mindazonáltal a pangás e pillanatját tartjuk a legalkalmasabbnak arra hogy nemzeti iparunk érdekében riadót verjünk a hazában és kérdjük: még mindig nem jött-e el az ideje annak, hogy a nemzeti irodalom s a magyar társadalom után megteremtsük a hazai ipart is, melyek mind együtt kell, hogy megelőzzék a független önálló jövő politikát ? (A szövőiparral kezdjük, mert ez vonhatja legjobban maga után a többit.) Kedvező a pillanat: mert iparosaink az ország belseje felé közeledni kénytelenek, — de a nemzet részéről is, mert az alkalmat megragadni segíteni szent kötelesség. Mert tudja meg a nemzet, mi eddig elrejtve volt mindnyájunk előtt, hogy az erdélyrészi iparkamarák csak egyikének területén 400 posztógyártó czégünk dolgozik, s végig a Székelyföldön a len-, kender-, és gyapotszövós piaczképes, gondos házi (részben gyári) ipara foly. Tudja meg, hogy vállalkozó tőke esetén egy-két fonó-gyár fölállításával rövid idő alatt Erdélyben oly textil-ipar keletkezhetik mely nem csak ki fogja zárni hazánkból a szövetbehozatalt, de diadallal fogja megnyerni a kivitel versenyét is a keleten. A szükséges nyers terményeket bőven nyújtja a mező gazda Magyarország : földolgozására száz meg százezer gyakorlott kéz, mindannyi született szövőmunkás kínálkozik. Csak pártolás kell! Pártolás most, midőn a nagyobb gyárosok munkásaikat engedik el, kiknek számára nem egy városban könyöradomá"yok gyűjtése foly. Kormányunk a maga részéről a lefolyt hóban több üdvös intézkedést hozott. Kincstári megrendeléseket eszközölt, szállítási kedvezményt helyezett kilátásba, hitelt hajlandó a sújtott iparosoknak nyújtani. De mindennél többet tehet a társadalom, a nemzet maga. S pedig nem iparvédegyletek által, melyek a nemzetközi viszonyosság jelenkorában semmiképen fönn nem tarthatók, hanem az egyén, a honpolgár azon morális elhatározása által, hogy ezentúl meg fogja látni a honit is. A honit is. Mert épen csak abban áll egyetlen bajunk, hogy eddig számba sem vettük, nem volt időnk számba venni az édes mienket. Kereskedőink természetszerűleg a hosszú hiteire kapott külföldit hozatták, mely anyagjában keverve, tetszetősebb, de nyegle előállításában olcsóbb lévén, több haszonual kínált: Ennek kell máskép lennie ! Máskép, mert erős meggyőződésünk, hogy legszentebb kultur törekvéseink Erdélyt az anya-állammal társadalmilag is addig össze nem olvaszthatják, mig ez országrész közgazdaságilag elszakítva áll az anya-államtól s nem lesz a földmivelő síksággal szemben az iparos hegyvidék ; hogy igy az anyagi és művi termelés csere viszonya maga-magának elegendővé s ezáltal egységessé s függetlenné tegye a hazát. Az egyén, ón, te, ő, mindenik ha bevásárolni akar, kérdezze a honit. Nem alamizsnaképen, hanem közös önérdekünk iránti tartozás gyanánt, s ha eleintén talán egy-két fillérrel látszólag drágább, a mit vevénk, gondoljuk meg, hogy jobb is, s hogy teremteni akarván, akarnunk kell egyelőre az áldozatot is. Nem a kérő irat feladata részletezni, mi az, mit Erdély szövetiparban nyújtani tud. Mindent, a finom uri szövettől az utolsó portörlő vászonig. Azt sem tartjuk fölsorolandónak, — mi egy memorandum keretében férnek el - hogy melyek a tőke és vállal* kozás teendői Erdély ipara érdekébenAz E. M. K. E. erkölcsi kötelességét teljesiti, midőn a rokonszenvnél fogva, melyet élvez, fölhívja a megyei és városi törvény hatóságoknak a koz- és bennlakásos intézetek igazgatóinak, nagyobb földbirtokosainknak és üzletembereinknek, a családoknak és egyeseknek figyelmét kérvén, hogy megrendeléseik által a sújtott iparosokat fölemelni, az erdélyi szövetipart megtartani, s elébb vinni, s ennek következtében pedig egy ujabb közgazdasági érdek szövetségét létrehozni segítsenek, mely textil-ipa nyomán mihamarább ki fog terjedni a összes iparágakra s mindezekkel — hisszük ós reméljük — lassanként mag után vonandja a társadalmi és politika szolidaritást. Segíts magadon és az Isten is meg segit ! Kolozsvár, az E. M. K. E. igazgat választmányának üléséből. Dr. Halle Károly alelnök, Sándor József titkár. CiilIOl, A BŰVÖS HARANGOK. A vadregényes Mármaros hegyei kc zött bolyong!

am, a sziklatetőkön meg megállva, tekintetem eltétovázott az elő tem messze elnyúló térségen. A Voi hovina legszebb pontjára jutottam. Ala' tarn a körösmezei síkság terűit el, mi a forrásából kibugyant Tisza, mint v( kouy sugárszalag futott keresztül közömezei zöld sikon, két felé szakac itt a Tisza s közepén egy sziklanyel emelkedik, mely mélyen benyúlik a itt még pataknak mondható vizbí Ugy el tudtam merengeni a termész< e csodaszép játékán s gondolatim meí sze tévelyegtek. Yissza csatangoltak i\ elmúlt időkbe, mikor még daliás őst ink itt lepültek le a szikláktól véde tereken majd a jelen képeit eleveníteti meg képzeletem. Láttam a vadas: szökdécselni, egyik szikláról a másikr; fáradtan űzve az előtte játszva ugrál dozó s menekülő őzikét. Hallani vé tem a havasi kürtöt, melynek mélabí hangja áthat a lengyel határokra s 01 nét visszavágja a viszhang, mint ke tőzött dallamot. Igy haladtam gondolatokba mélyei ve, mikor a völgybe leszállottam. Eg; szerű, de csínnal kiállított vaskeres: vonta magára figyelmemet. Megtekii tettem, egy vadász emlékének emelté barátai. Érdeklődóst költött bennem a felira óhajtottam megtudni a történetet, me e kereszthez van fűzve s kiváncsia üdvözöltem a szikla tövében furulyái orosz kecskepásztort, kérdve nem tudnámit jelent e vaskereszt itt, hol a szil Iák tövében, távol meszszire embe lak nem létezik. A beszédes orosz letette furulyája én letelepedtem melléje az illatos fi be s emberem a következő beszedi eredt. No iszen volt is azután blattozás ( A kártyákon csak folyton azt a sylphidi alakot láttam); körül fordult, csak azon vettem észre magam, hogy pénz készletem (mi ugyan nem volt valami óriási) egy krajezár kivételével, egy lábig elveszett, de vele együtt szivem is. Szörnyűséges pechem volt. De vígasztalain magamat: »ki szerencsétlen a játékban, annál szerencsésebb a szerelemben azaz hogy még reményleni sem mertem azt, mit önmagammal elhitetni iparkodtam, hiszen a várva várt kedves vendégnek kell szerencsésnek lennie a szerelemben, (pedig mindig nyert a kópé!) mert ö volt azon boldog helyzetben, párnapig egyfolytában körében lehetni — az én szivem bálványának. Végre derülni kezdett a láthatár felettem is és beütött a — blatt. Nem láttam ugyan már azt a bűvös alakot kártyáimon, hanem a zöld hetest, vörös és makk társával, no itt az idő, kezdem is a hívást: blatt, ekkor... oh fátum!, kinyílt az ajtó és belép az a szende karcsú, sugár alak... Megrezzentem. A kártya mind ki hullott kezemből; mig tekintetem, mint egy szobor, mereven függött kecses termetén. — Bocsánat, varró-kosaramért jöttem! És én megbocsájték neki hogy jött; de azért azt az egy krajezáromat is, mi még ekkoráig bánkódott társai után zsebem mélységes fenekén, vendégünk nyeré el, mert meglátta kártyáimat, amint az asztalra estek. Ki is vitte magával Málika nagysád varró-kosárkáját, de vele együtt vitte szivemet is, — és igy én pénz és szivnélkül ballagtam haza. Otthon azután neki ültem az ablaknak, melyen keresztül a hold ezüst halvány fényét szórta rám és úgy elmerengtem az éjféli csöndben, mint szokott az, kinek se pénze, se szive., nincs. Szemeimre már az álom is szét kezdé teríteni sötét fátyolát, de képzeletem még mindig ott csapongott abban a házban, hol pénzem elveszítem, és ahol szivem elveszett. Egy sugár, hajlékony alak, búzavirág kék, hosszú pluses ruhában tünt fel lelkem előtt; a karcsú, ingerlő derék, abban az egyszerű gombos tüll derékben, — az iczi — piczi lábak, hófehér harisnya és finom parányi stikkelt czipőkbe bujtatva, oly bűbájos jelenséggé egyesültek!.. És arról az alabástrom arczról, melyet ízlésteljes fonatokban vett körül az éj-sötét haj, mennyi gyújtó villám szikra szállt felém, kilövelve a túlvilági tűzben égő szemekből. Mily isteni, mégis mily kárhozatba döntő egy alak!— Mily édeni gyönyör volna bibor ajkairól, melyek mintha kincset rejtenének el s födik be, gyöngy-fográt, csak egyetlen egy csókot lopni... mily édes kéj érzet lenne karjai közt kebelén, csak perezre is megpihenni! ... A hold ezüst fény sugara titok teljesen reszketett... a siri csend még némább lett... pilláim lezáródtak. És álmom oly szép volt, olyan édes! Egy rózsát láttam kebelemre hajolni, szendén viritva, — kedves illatától egész elandalodtam. — És midőn ajkaimhoz akarám szorítani a rózsát... oh Isten!.. az, Málikává lett. Szemei reám voltak függesztve.. reszkedtem, lihegtem, mint kis magár az ágon, a kigyó delejes tekintetére... és az ideál felemelve kezét, asztalomra szórta a kártyán vesztett pénzt... Azután felém jött... En kitárám karjaimat boldog ölelésre... azt az isteni szikrát, mely csak ajkain születik, akarám lelopni csók alakban ... de szerencsétlen végzet... felébredtem ! Négy évvel később ismét sógoromnál töltém a nyarat. Sokat, igen sokat beszélt a négy év óta lefolyt eseményekről, de Malikat, kiről leginkább szerettem volna valamit hallani, — agyon hallgatá. Ezt azonban túlságos gyöngédségének tulajdonitám, mellyel irányomban viseltetett; azt hittem, nem akarja a hosszú utazásban ugy is túl feszitett idegeim* hosszas beszélgetéssel tovább is fáras tani. Lepihentem. — és álmomban újra látá Malikat. Reggel halk beszédre ébredek fel; sóg rom beszélt nejével, az én kedves n" rémmel. — El megyünk az esküvőre? — Minden esetre, hisz tartozunk a régi jó barátságnak. — De mit fog mindehhez szóllni S2 gény Béla ha felébred? — Bizonyára fájni fog neki, mert M likát igazán szívből szerette. E perez volt életemnek legkeserű percze. K. ALFONS. — Az okos Nancsi. Úrnő: Ugj Náncsi, ez szebb lakás mint ahonn elköltöztünk ? Aztán azért a három sz szobáért 800 frtot fizettem. Tudo hogy üres marad, mert mostanától n< veszi ki senki attól a fukar házi un olyan drágán ! Náncsi : Oh, nassá kérem, majd csak akad megint ol jó bolond! *