Esztergom és Vidéke, 1886

1886-07-29 / 60.szám

csak a régiség ós történetbuvar, rom még a laikus előtt is érdekes y szent-Benedek. Nekem ezen felül g kedves is. Ilyenné teszi egy szi­5 végtelenül kedves család melynek idege lehetni szerencsés voltam s vesének sok természeti szépsége. Va­iau valahányszor esténkint a kis :ti lugusba kiültünk, mindannyiszor kénytelenül is éreztem, hogy van gis valami kedves, megkapó, idylli ilyen a falusi életben. Ez a széua­»tos, balzsamos levegő, ez a csodá­os zsongás mely a nyájkolomp csi­geléséből, az esti harangszó zúgásá­I, a hazatérő munkások dalolásáriak kordjaiból van alkotva, ezek az ala­>ny, palánkkal kerített házikók fel Iják ébreszteni az ember rokonszenvét. Rómában lenni s a pápát nem látni ilyesmi volna, ha Benedekben meg­dulva annak hires és kedvzs plebá­isát Ondrejkovics Jánost fel nem resnők. Persze, hogy tettünk nála is ogatást. Sajnálatunkra, éppen uzson­ja elköltésésébeu zavartuk meg. Ha­tn miután értesített, hogy »a tétlen­l párnáján rozsdásodván, semmi fon­; dolga sincsen, mégis csak helyet faltunk nála. Temészetesen csak­mar egy pár hatalmas czilinder ter­itt az asztalra s nekünk nolens-volens itgetnünk kellett a fiaskókat. — Méltóztassanak uraim e kisded ények öblének szomjaztó foglalatjár sgizlelni — biztatott a jó plébános - Öntermelt ital, mely sok híres ügylevélről letépi a koszorút. No de zok én mindjárt még néhány díszkő­ül foliánsot földalatti könyvtáram dységéből. S csakugyan pár perez múlva még y pár czilinder sorakozott a tálezán ittunk. Hiába szabadkoztunk, hogy ir is jó kedvben vagyunk, de hogy engedett volna el a főtisztelendő mindegyik fajtából egy pohárká­Kosarak adása el nem fogadtatik, ugsúlyozta erősen. Méltassanak csak ni uraim. Szükséges kérem ez az zaczélozó, sziverősitő, lélektisztitó, yadék, mely még a halottat is új 3tre balzsamozza, mint egy ismerő­ül aki pedig már harmincz évig a ghuruttal ölelkezett, élvezete óta ra az egészség aranyláuczaiu lebeg. Ily hatalmas biztatásnak természe­3, hogy uem tudtunk ellentállani s rra gusztáltuk a sok jófajta sziverő­őt. Bizony nem tudom, nem ezek ozták-e, hogy egy nappal megkésve keztünk Vihnyére. No de azért elég jókor érkeztünk a. A fürdő saison te őpontján áll itt. Ive van minden lakás, habár tavaly i egy új lakóház épült a »szokás« tla s jelenleg is két épület vancmel­dőfélben. Mikor megpillantott taklyi uiyszer — hálópajtásom — Vihnye so nagykereskedője, elnevette magát biztosított, hogy megint legfeljebb la kaphatok szobát. Ez évben külömben a fürdő bérlőt ltoztatott, annyiban Hetitől az eddigi azgató, Somogyi Károly vette át a rietet s jövőre még a konyhát is ke­lése alá venni szándékozik. Pedig kár sz, mert az élelmezés jelenleg jó, sőt ,gyon is jó. Szegedi ember a vendég­? aki ugyancsak nem kíméli a zsirt a fűszert az ételekből. Van sáfrány paprika — quantum satis. Az egyes agok ára nem nagy, de az adag sem. ótvágyű ember négy ötöt könnyű szer­L bekebelez belőlük. A Zsarnóczáról Iportált péksütemények nagyság te­litekében szintén semmi kívánni valót m hagynak fenn, hanem azt mégis be­íonyitják, hogy Zsarnóczán szebb és bb nóták teremnek, mint kiflik. Mert ne ismerné a »Beszegodtem Zsarnó­ára bojtarnak« kezdetű melodikus népdalt? Mig a kiflit — ugy-e bár — kevesen? Vihnye egyik kiváló előnye, hogy igen elegáns közönsége van. Még az iró- és művész világ egy-két tagja is feltalálható sorában. Amazt Komócsy József képviseli ősz hajával, de örök ifjú kedélyével, s még ifjabb feleségé­vel, emezt a Vastagh-csalnd, senior és junior, kik Vihnyét már eddig is váz­latban örökítették meg. A legtöbb ven­déget különben Léva, Aranyos-Maróth, Selmeczbánya és Budapest szolgáltaíja. No de Esztergom is szépen van kép­viselve. Talán érdekelni fogja a kedves olvasókat, ha közlöm az ott időző esz­tergomiak betűrendes névsorát. Özv. Deszáth Józsefné Maríinecz Józsa k.-al Haan Rezsőné családjával, Havasy Im­réné leányával, Mészáros Károlyué, Niedermann Jánosné. Obermayer György nejével. E hó 20-ik napjáig 563-at tett ki a fürdővendégek száma. A fürdői élet különben olyan mint rendesen szokott lenni. Ha a zene megszóllal, megnépesül a park és a terrász. Nőnek a harisnyák, pirulnak az arezocskák, és pereguek a nyelvecs­kék . . . E fák alatt üldögélve eszembe jutott, hogy éppen egy kellemes hold világos estén szintén alattok ültem. Olyan élénken vissza emlékezem ez estre, mintha csak ma éltem volna át. Igazán végtelenül gyorsan mult el ez egy év s mégis mennyi minden megváltozott azóra ! Csupán e gesztenyék maradtak a régiek, most is mint akkor, halk zi­zegéssel pereg le róluk az illatos vi­ráglevél s a lombok közt átrohanó szelő most is oly kedvesen suttog, nem hiába hogy piczi ajkak sóhaját hordja szár­nyain. De meg a jó Bolemann bácsi is a régi engedékeny doktor maradt, a czigánybanda sem javult tavaly óta, a pinczérek is a régi nagy urak, valamint a levegőből sem hiányzik a vasgyár kőszénfüstje. És ezzel el is mondottam minden újságot amit Vihnyéről tudok. Egy nap alatt lehetetlen volt bővebb megfigye­léseket tennem. Én pedig ugyancsak siettem Vihnyéről haza, a halvány ró­zsák érdekes telepéről az üdén viruló rózsák bizonyára százszor érdekesebb paradicsomába ; a mindig kedves Esz­tergomba. BOLYGÓ. HÍREK. — - Adakozás. A herczegprimás Ra­detzky bécsi szobrára ezer forintot irt alá. — A hgprimás jubileumára Ellin­ger ismert fővárosi jeles fénykópiró emléket akar nyújtani az ország kö­zönségének. Ez az emlék pedig nem egyéb, mint a hgprimás arczképe. A ki­váló photographus kedden a primási palotában járt s több igen sikerült le­vételt eszközölt ő Emi nenczíá járói, aki kegyesen megengedte, hogy képei a ju­bileum emlékére forgalomba kerüljenek. — Városi közgyűlés lesz aug. ötödikén, amikor is a tanítónői állá­sok s a városi karmesteri állás betöl­tése ügyében fognak a választások megejtetni. — Szervező közgyűlés. A város részben újonnan alakult képviselő­testületének első gyűlését kedden üd­vözölte és nyitotta meg Kruplanicz Kálmán alispán, ki teljes diszmagyar­ban, emelkedett szellemű beszéd kísé­retében teljesítette ezt a functiót. Be­széde nagy tetszést aratott s lelkes ól­jenzések között hangoztak el az alis pán szavai. Az alispán távozása után a választásokról szóló jegyzőkönyveket olvasták fel. A póttagok választása kérdésében élénk viták keletkeztek, melyek azzal végződtek, hogy a pótta­gokra uj választást fognak keresztül­vinni. — Népgyűlés. A fővárosi mozgal­mak után tartandó esztergomi népgyű­lés előkészítői vasárnap d. u. ér.ekez­letet tartottak, melyen elhatározlak, hogy aug. elsejére d. e. tiz órára a nagy bizottság megalakítása végett kétszáz meghívót fognak kibocsátani. Hogy mennyire pártonfelül álló moz­galom vau kilátásban, bizonyitja az, hogy a szervező bizottság mindhárom országos pártból meg fog hivni első­rangú szónokokat. — Tiltakozás. Az aug. elsején tartandó ala­kuló közgyűlés meghívója a következő : Az a haza­fiatlan szellem, mely már több izben oly kiméletle­nül irányult nemzeti önérzetünk ellen, országszerte nagy fölháborodást okozott. A haza szive, Budapest dobbant meg először azon sérelmekre, melyek Bécs­ből majdnem tervszerüleg intéztetnek ellenünk, — Szent-István szülővárosa, a hazafiságáról hires Esz­tergom, közvetlenül a főváros mozgalmai után szin­tén föl fogja emelni tiltakozó szavát. Tiltakozni fog pedig a hazaszeretet nevében s a polgárság és a katonaság között való nélkülözhetetlen jó viszony ér­dekében azon tapintatlanságok ellen, melyeket tovább tűrni nem lehet, nem szabad. Hőn szeretett koro­nás királyunk meg fogja hallani a magyar nép sza­vát s az alkotmányos és müveit formák közt meg­tartandó országos tiltakozás nem hangozliatik el a pusztába kiáltott szó gyanánt. Esztergom hazafias közönsége partsziuezet nélkül egyesül a mozgalom­ban. Van szerencsénk tehát jelenteni, hogy ez ér­demben f. év aug. elsején d. e. tiz órakor a Sze­recsen vendéglő Kertjében alakuló gyűlést tartunk, melyre hazafias tisztelettel meghivjuk. Kelt Eszter­gzmban, 1886. jul. 29-én. A szervező bizottság. — A Hunnia fregattá egyesület ti­zenkét fővárosi tagja vasárnap reggel Esztergomból Budapestre evezett. — Halálozás. Hrabovay Hrabovszky Géza m. kir. vasúti mérnök rövid szenvedés után élete 26-ik évében el­hunyt. Temetése tegnap d. u. öt óra­kor volt. — Ebben a nayy melegben. A város itthon rekedt notabilitásai ez idő szerint naponkint közgyűléseket tartanak Korányi József uszóházának gyékényein s a hűvös habok között. A legkellemesebb üdülésnek naponkint több és több hive lesz. De mikor a jeles uszóházról, mint kánikulai menedék­házról megemlékezünk, nem mulaszthatjuk el a kutyakedvelő publicumot arra kérni, hogy vizsláikat s egyéb elkényeztetett házi állataikat otthon hagyni szíveskedjenek, mert már eddig is nagyon sok kellemetlen­ség történt miattuk. Az uszóház nem lihegő vizslák és egyéb heves vérű állatok lehű­tésére van alapítva. — Katonazene. Ma d. u. hót óra­kor a kioszk előtt a katonazene a kö­vetkező programmot fogja játszani: 1) Ambrox indulója. 2) Nyitány Erkel Hunyadi László operájából- 3) Májusi előléptetés, Prsina polkája. 4) Wagner Lohengrinjából nászzene és mátkádat. 5) Gounod Philemon és Bancisából. 6) Paraphrasis. — Óvó intézkedések. A rendőrka­pitányság a legszigorúbb óvóiutézkedé­seket rendelte el. A háztulajdonosokat ez uton is figyelmeztetik hogy házaikból minden szemetet és piszkot eltakarít ás­sanak, mert a hivatalos rendőri szemle alkalmából kérlelhetetlenül kiróják a bírságot. — Szabad fürdés. A forró földöv őse­redeti látványosságai újulnak meg minde­nütt szemünk előtt. A fehér szerecsenek a legforgalmasabb helyeken fürdenek. A czi­vilizáczió legszerényebb ruhaneműje, az úszónadrág teljesen ismeretlen a legújabb Duna-tündérek előtt, a kikre a közmorál ne­vében jó lesz egy kicsit egyéb hűvös lokali­tásokat is megismertetni. - Kerti mulatság. A kitűnő sike­rűnek Ígérkező aug. el sei vigalom meghívója a következő'. Az esztergomi »Lövesz egyesület« a »Dal és Zene­kedve lők« egyesületének közreműkö­dése mellett f. évi aug. 1-én saját kertkelyiségében (Borcsarnok) táncz­czal egybekötött zártkörű nyári mu­latságot rendez, melyre tisztelettel meghívja a rendezőség, — Műsor: 1. d. u. 3 órakor dijtekézés és dij lövés 3 díjjal. 2. 7 órakor a »Dal- és Ze­nekedvelok« hangversenye. 3. 8 óra­kor tűzijáték a lődombon. 4. 729-kor vigaszverseny, bengáli fény mellett. 5. 9 órakor táncz. Kezdete 3 órakor. Ete­lek és italokat, az og-yosiilot üj vendig­lose szolgáltatja. Kedvezőtlen idő ese­tén a mulatság f. évi aug. hó 8-án fog megtartatni. * Storch L. brünni ezógnek mai számunk­ban foglalt hirdetésére, a mely vászonáruk s egyéb házi szükségleteknek jutányos áron való beszerzésére vonatkozik, fölhivjuk t. olvasóink figyelmét. — Nyilt levél a rendörséghez. Ezzel a czimmel oly közleményt kap­tunk, melyet nem utasíthattunk vissza. Nem praejudikálunk senkinek se, de a vádra az igazolásnak szívesen tért nyi­tunk. A beküldött közlemény egyébiránt egész terjedelmében a következő : Mióta városunkban a vagyon biztonság ellen több rendbeli merénylőt követtetett el, ugy látszik rendőrségünk is jobban igyekszik megfelelni hivatásának. Nyo­moz és kutat, keres és fog, de nem mindig zsiványt, néha balekot is. Azt azonban meg kell adni a rend dicső őreinek, ha egyszer egyet megcsípett, azzal czudarul elbánik a mint bemutatta azt a napokban egy tisztességes tanu­képes társaság előtt. Az eset következő: Julius hó 24-én egy pest megyei kör­jegyző 16 éves, V-ik reál iskolás fia, Esztergomba jött rokonait látogatni. A fenti nap délutánján a fiu városunk palotái és díszes utczai bámulásába me­rülve, meglát egy rengeteg magasságú embert, aki történetesen városi kocsis. Gondolom nem tetszett neki a szemét hordó kocsis ábrázata, vagy talán ami egy 16 éves diáktól könnyen kikerül viczet akart csinálni, szóval azt állitja, hogy tőle a kocsis 5 frtot elvett. A fiatal ur felmegy a r. kapitánysághoz, s előadja panaszát. Következett a ko­csis megniotozása, a pénz meg nem találása, s abból azon következmény levonása, hogy a fiu hazudott a rend­őrség tévedésbe ejtetett, roszakaratulag rászedetett. S mit tett a kapitányság ? ! Vallatóra fogja a fiút, az erősen állitja hogy őt meglopták, felszól Htja igazo­lásra, de a megrémült gyerek mindent hebeg, mindenkire hivatkozik, csak ro­konaira nem mer, hogy azokat szégyenbe ne hozza. Végre a kapitányság a kü­lönben teljesen egészséges fiúra ki­mondja véleményét s Ítéletét: »ez a fiu bolond kórházba vele. Az Ítélet azonnal végrehajtátik, de a delipuens is alig hogy a kórházba kerül, nehogy valami nyavalyát kapjon nyomban meg­szökik, s szalad a szigetre, (bizonyosan ismerte a város és megye határ, vá­lasztó vonalát) hol rokona egy eszter­gomi polgár nagyobb társaságban idő­zött. Most jön a java. Híre megy a szökésnek, a rendőrség lábra kap, meg­indul a hajsza az egész városban. A fiu szerencsétlenségére kimegy a kertből s abban a pillanatban nyakon csipetik. De nem rest kiszabadítja magát a rendőr ur körmeiből, s vissza iramodik menhelyére. Erre dühbe jön a szöke­vény fogó városi drabant s a szaladó után hajítja oldalfegyverót, pedig tudja hogy ehez nincs joga, főleg a megye területén. A fiu elbukik, és ismét el­csipotik, meghengerezíétik, s megütle­geltetilí. A nagy lárma és segély kia­bálásra kiszaladunk mi is, s 'látjuk, hogy a mi fiunk van elcsípve. A rendőr kérdezősködésünkre elmondja a fiu bor­zasztó bűnét, persze mi nevettünk, s kértük engedné szabadou a már csak­nem nyavalya törőssé vált gyermeket. Megtörtént. Félóra múlva ismét jön a rendőr biztos ur egy nem biztos rend­őrrel, hivatja a fiu rokonát, s elég ki­mól etesen kívánja a fiut. A rokon és a társaság több tagjai kiket a biztos személyesen ismer, kérik hogy ne insce­nirozzon scandalumot, a fiúért kezes­kednek, jótállanak, s ha bűnös meg­találják másnap is rokonánál. A hu­mánus biztos belátja, hogy igazuk van capacitáltátik s a jótállásba bízva vissza utazik s jelent a r. kapitánynál. S mi

Next

/
Thumbnails
Contents