Esztergom és Vidéke, 1886

1886-06-27 / 51.szám

vagyunk éltetve, midőn a magyar keresk. ifj. első orsz. értekezlete nevében és határozatához képest a legmélyebb tiszteletiéi a mélyen tisztelt képviselőház kegyes szine elé bátorkodunk terjeszteni azon tiszteletteljes esedezésüuket, miszerint : »Mondja ki a mélyen tisztelt képviselőház, hogy a kötelező vasárnapi munkaszünet mielőbbi behozatalát szükségesnek találja, és intézkedjék z iránt, hogy a magas minisztérium a vasárnapi munkaszünet tárgyában már a jövő ülésszakban törvényjavaslatot terjesszen a ház elé.« ÚTON-ÚTFÉLEN. II. (A rossz gyomrok Mekkájában.) Mikor az ember egy rég nem látott ismerősével újra összetalálkozik, ha különben nem is nagyon kedveli az illetőt, mégis bizonyos örömet érez. Igy én is, mikor a vasúti coupé ablakából először megpillantottam utazásom czélját; a magas hegyek közé s mély katlanban beékelt carlsbadi fürdőhelyet, önkénytelenül is elmosolyodtam s örömmel láttam annak házsorait mind jobban közelemben feltűnni. No de a viszontlátás ez az öröme ugyancsak nem sokáig tartott! Ez külön hen természetes is, mert hát bizony itt a jó Carlsbadban furcsa fogalmakkal bírnak a vendéglátás módjáról. Nem mintha nem fogadnák szivesen az embert, oh, sőt túlságosan is elárasztják nyájassággal, (persze nem ingyen), hanem hát az mégis csak furcsán esik az embernek, hogy alig hogy megérkezik, azonnal koplalóra fogják. Már pedig ez nem magyar embernek való. Az első napon hosszú időre adieu-t kell mondani a jó paprikásoknak, túros csuszáknak, habos süteményeknek 's sok egyéb jónak, melyek nélkül ngy-e bár fabatkát sem ér az élet, főleg ha az embernek ráadásul még minden reggel néhány pohár, 52 fok meleg, sós vízzel kell detektálnia magát . . Ily körülmények között nem csoda, ha manapság egészen hadi lábon állok Carlsbaddal. Már legalább is százszor kedvem lett volna faképnél bagyni őt. Ugyancsak sokszor eszembe jut, menynyivel jobb volna most a jó Satzlauernál a piros díványon kényelmesen üldögélni, s a külvilágot nyugodt lélekkel szemlélni, vagy a sziget gesztenyéi alatt sétálgatni, ami talán még kúra tekintetében is hatásosabb volna az itteninél! Hanem persze ez nem megy olyan könnyen. Hiszen olyan időnk van, amilyenben még útra kelni is merészség volna. Júniusban vagyunk s a hőmérő reggelenkint 5 6 fokot mutat, az eső folytonosan csöpörög, örökösen nyitott esernyővel járunk, s ugyancsak meg lesz becsülve a téli gúnya, mig a nyári bizony csak a ládákban szégyenkezik. . .. Hogy volna hát jó kedve az embernek ! . . . Én különben azt hiszem, hogy ha a legmosolygóbb verőfényes időnek örvendenénk is, s ha az örökös véres hús és meleg víz helyett lucullusi lakomákban lenne részünk, Carlsbadban még akkor sem volna jó kedvünk. Mert már maga az itteni kúra nagyon lehangol ólag, nyomasztólag hat az emberre. Már az első napokban bizonyos bágyadtság és kimerültség fogja el a testet, a fejre erős nyomás nehezedik, sajátságos remegés lepi meg minduntalan a szegény patienst, s csak úgy ődöng ide s tova lábain, mint a legyek ősszel. Ezenkívül valósággal képtelenné válik szellemi munkájára, gondolkozása nehézkessé lesz s az én jelenlegi irka-firkámnak unalniasságát is bizonyára az a három pohár Mühibrunn okozza, melyet reggelenkint le kell küldenem. De hát hogyan is Írhatna érdekesen az ember, mikor hideg szobájában, néhány plaidbe beburkoitan, dideregve ül Íróasztala mellett s ha kitekint az utczára, nem lát egyebet, mint zuhogó esőt, hömpölygő szennyes esővizet, ólomszürke felhőket s a folyton egymásba ütköző esernyők hadseregét, melyek mögül csak olykor-olykor bukkan ki egy máj beteg viaszsárga areza. Valóban ilyen idő ha másutt kellemetlen, úgy fürdőhelyen valósággal elviselhetetlen. Már csak azért is, mert megfosztja az embert egyik legkellemesebb szórakozásától: a divat megfigyclhetésétől. Mert jelenleg bizony még a legtüzesebb vérű hölgyecskék is téli bundáikba bújnak. No de azért volt mégis annyi futó derűnk, hogy némi áttekintéjtt szerezhettem magamnak a saison divatjáról. Sietek is referálni róla, s természetesen legfeljül a kalapokkal kezdem. Fájdalom, ezek még mindig a bábeli torony magassá,gának elérésére törekednek s hihetetlen magasságuk miatt visszatetsző jelleggel bírnak. Általánosan természetesen a szalmakalap az uralkodó, Miosen gyakori a sárgásbarna szinti, kékpiros szallagokkal. A szin különben rendesen az öltözék színével egyező. A szövetkalapok között egy kedves kokett kis capote vonta magára figyelmemet. Lilla süli képezte azt, apró beszőtt pármai ibolyákkal, elől lengén alakított lilla tüll-dudorokkal, melyekre aranyszínű akáczvirág borult. A díszben a különféle füveket és gyümölcsöket kedvelik. Cseresznye, málna, ribiszkeágak láthatók a kalapokon, sőt egyen sárgabaraczkot is láttam, ami annál rosszabbul esett, mert hát e gyümölcsöt még látni is »k ú rw i d r i g« Carlsbadban. Az utczai toilettekbeu különösen a foulard ruhák uralkodnak, s a díszítésre főleg a szállagot használják, a legkeskenyebbtől a legszélesebbig csokrokban, rozettákban, lebenyékben egyaránt. A szint illetőleg a kék-piros, helotrop, vanília, mindennemű sárga, nílzöld és galambszürke a modern. Különösen elegánsak s igazán költői benyomást tesznek az apró virágcsokrokkal kihimzett világos toil lettek. De ennyi talán elég is az általános divatról. Mert Carlsbadnak külön divatja is van. Például az idei férfiak és nők rendkívül felkapták az alacsony matrócz szalmakalapokat színes selyemszalaggal körülkötve. Legdivatosabbak a fehérek, setétkók vagy bordó alapú, arany horgo ii y okkal kihimzett szalaggal. Minden harmadik fejen ilyen kalapot lát az ember. Mikor ide érkeztem, az első napon, a másodikon nem győztem eléggé ócsárolni ezt a nevetséges divatmajmolást; s a harmadikon már hallgattam, s a negyedikén már én is vettem magamnak egy ilyen kalapot. Hiába csak ilyen az ember ! . . . Vérében rejlik az utánzási ösztön. Hja., általános szokás, melynek mindenki hódol, az is, hogy reggel a kútnál felrózsázva jelenjék meg az ember. Óriási mennyiségű rózsa — különösen »Marechal Nill« — fogy el naponta. Ennek 15 krba kerül darabja, mig a többi fajból 10 krért adnak. Különösen megtetszett az idén nekem a »Richard Allenson« nevű noisettarózsa, mely narancssárga, gyengéd rózsaszínnel belehelt szirmokkal Sir. — Kedves és elterjedt szokás az is, hogy edveseil az itt időzök otthon maradt kedvesei nek egy-egy rózsát küldenek haza, v< lami találó felirattal (pl.: »Grusz an Carlsbad«) melyet a virágkereskedéi ben külön e czélra tartott leányo aranyos touch-sal rond betűkkel ige ügyesen felírnak az illető rózsa kiha tott szirmaira. Ha a toiletteket nem vesszük te tétbe, legérdekesebb reggelenkint, vizivás idejében, (6—-8 óráig) a fü dőhely képe. Az óriási ivócsarnoko valamennyi forrásnál tömve vanna ivókkal, akik szép lassacskán bandi kolnak a »Gänsemarch «-bau egymás után. S ha egy-egy türelmetlenéi] vérű egyéniségnek kedve kerekedik i előtte ballagó elé kerülni, azonnal o terem a rendőr, hogy szépen lij] hátulról kezdhesse vele az érdekes t pegő sétát. Valóságos tortúrán ke az embernek átesnie, hogy azt az ut latos langyos vizet megkaphassa, mégis milyen jól esik, mikor a vi merő leány végre kezeibe nyomja p harát! De míg ezt eléri, mennyi ny jas oldalbalökós, tyúkszemtiprás, hái pohár vagy ivó eső vei nek eltörése egyéb kellemes esemény adja elő m gát ! . . . Ilyenkor reggelenkint igazi nemzetközi képe van a közönségne Képviselve van itt a világ mind( faja, nemzete és szine. S a figyelm szemlélő puszta látásra meg is (ud különböztetni őket egymástól. Az am nyagtartásu nő például fehéres szol hajával, izmos tagjaival s erős arczv násaival csak angol lehet. Mennyire eli tőle az a mellette elhaladó végtelen fess, izgékony, karcsú franczia hc gyecske ! Hiába csak a francziák iga mintaképei az islésességnek ! . . Hanem az is bizonyos, hogy a m gyarok azonnal utáuok következnek, b az a bizonyos kokettéria s feltűnő te széni vágyás hiányzik is náluk. . . 1 oroszok itt is oly óriási prémes bu dákban járnak, mintha Szibériában vc nának, mig a barna bőrű olasz hölgyi nem tudnak elég lengén öltözködni, tincses, kaftános, szurtos lengyel zsid< szintén Carlsbad egyik speczialitásí Hanem az idén feltűnően kis számbi vannak. Különben a magyarok szán is csak az utóbbi napokban növekedő fel. Ma már mindenfelé magyar sz hallhatni. Különben a magyarság közi valami túlságos összetartás nem ur? kodik. Inkább kisebb társaságokra os láttak, s szivesen vegyülnek ideg' nemzetiségűek közé. E hó 17-ik napja A gyászpad behozatala alkalmával az orvos azonnal oda irányzá lépteit, s a sebesülteket az oltárhoz közeleső ablakhoz rendelé, hol elég világosság volt, hogy a betegeket szoros vizsgálat alá vegye. Miután a körutat, a betegek közt megtette felemelé takaróikat. Tekintete egy vértől átázott fiatal emberre esett. Valami rendkívüli történhetett vei", mert visszamenetole alkalmával megáll ott s hosszabb ideig legelteté szemeit a sebesülten. A sebesült viszont az orvos arczát látszott nézni, mialatt erőt vévén magán, felkiáltott. — Arthur, tehát te leszesz az én orvosom ? hála az égnek! — Kedves testvérem — kiáltott az orvos fájdalmas hangon, s az első pillanatra a hidegvérűség el hagyta. Most már nem volt orvos, hanem testvér. Mély sóhajok közt hajolt le ajkaival testvéröcscse ajkait érinté, melynek végeztével, halkan, s inkább siró hangon folytatá beszédjét. — Hát igy látjuk viszont egymást! Ah a haza oly sok fiatal ember vérét kívánta már drága áldozatul! Hugó, Hugó, hogy fogom én ezt a fájdalmat édes anyánk értésére adni?! — Mialatt az orvos panaszkodásait folytatta volna, Hugó társa oly hangosan kiáltott fel, hogy lehetetlen, miszerint Arthur meg ne hallotta volna. Hugó maga sürgeté őt, hogy e beteget vegye előbb vizsgálat alá s addig ő el is várhat. Arthur intett a két vivőnek — kik még folyton a gyászpad mellett állottak — hogy segítsenek e sebesültet a madraczra fektetni. Ez hamar megtörtént s az orvos lehajolván szelid hangon kérdé, hogy tulajdonképpen mije fáj. A beteg nem felelt, hanem szemeiben és arczán hirtelen változás következett be, mely az orvost is figyelmessé tevé. Hogy a változást mi idézte elő megmagyarázni nem tudta, mivel több kérdést már nem intézett hozzá, s nem kutatá állapotát, hanem egy pillanatra összetéve kezeit, rövid imát mondott. Amint ezt elvégzé, a beteg kiadá lelkét. Az orvos újra Hugóhoz tért vissza. — Arthur —szólitá meg Hugó — te nagy munkát fogsz kapni Az én jobb lábam három helyen van összezúzva, tehát a gyógyítás lehetetlen. Te neked azt le kell vágnod. Ha ez mindjárt megtörténhetik, nagyon örülnék, mert fájdalmaim oly súlyosok és elviselhetetlenek, hogy inkább a halalt óhajtom, mint a további kínlódást. — Félek, hogy nem vagyok képes magam e műtétet végrehajtani. Én egy másik orvost hivők ide — válaszolta remegő hangon az orvos, a ki elébb oly hideg vérrel amputált. Gyorsan ment el fazonnal vissza is jött társától és két irgalmas nővértől kisérve. Clamart és Duval nem várták azt, hogy segítségre hivassanak, hanem elég korán hagyták el a helyet. Azonban még nem voltak messze, midőn egy hadnagy — ki a templomtól egykét lépésnyi távolságra volt — megállitá őket mondván: — Gyorsan uram, itt átellenben segítő kezek hiányzanak. Önöknek azonnal segítségre kell menniök. Clamart fogait csikorgatá s Duval sem a legkedvesebben fogadta a parancsot, de nem maradt egyéb hátra, mint a parancsot teljesíteni. A hadnagy egy pompás kerten keresztül a közelében fekvő birtokos házba vezeté őket. A föld körös-körül betegek által volt ellepve-, s mint a hadnagy monda: egyedül segitő kezek hiányzottak. De a két kolompos oly ügyetlenül végzé dolgait, hogy az orvos kénytelen volt több izben oda kiáltani. — Meyer úr, az én véleményem szerint, jobb lett volna, ha társával együtt otthon marad, mert a sebkötésből nem állja ki a kivánt próbát s egyáltalán nem ért hozzá. — Ön elfeledte — vevé fel Duval a beszéd fonalát — hogy mi nem sebeket kötni, hanem a csatatéren elhullottak, öszszehordozására lettünk rendelve. Mi itt egy oly dolog végzésére kényszerittettül melyhez igazán nem értünk semmit. A kötések kevés szünetek kivételé' egész napig tartottak s csak késő este ^ geztettek be. — Szökjünk el — monda Duval mert ha még sokáig leszünk e döglei helyen, úgy rendes beteg ápolók gyaná fognak bennünket használni, s akkor mi szép kilátásainknak örökké vége. Azon ürügy alatt, mintha kívülről \ lamit be kellene hozniok, elhagyák a kc názat s többé vissza se tértek, hanem kerten keresztül haladva felnyiták a 1 ajtót s az útra tértek. A beteg vivők ej csoportja még folyton sebesülteket hord zott, azért a házak árnyékában halad óva vigyázának, nehogy észre vétessen* Észrevétetlenül hagyák el a várost s országútra siettek. Vagy száz lépés ut Clamart megállott és kérdé : — Kimondhatatlanul éhezem, nincs valami enni való? Duval idestova tekingetve, egy vakol lan fal közelében állapodott meg. (Folytatása köv.)