Esztergom és Vidéke, 1886

1886-06-20 / 49.szám

halálfejjel, kígyóval s más rémséges figurákkal. A belső czimlapon valami dézsahölgy piheni ki napi fáradalmait s álmában két szárnyas angyalka numerákkal traktálja az alvó hölgyet. Ezt a könyvet 30 krért veszik meg a tudatlanok, a babonások. Akárhány embernél találunk — különösen faluhelyekéi! — ilyen népbutitó és nópámitó ponyvatermékeket. A legutolsó béresuétől kezdve föl egészen biróné asszonyomig olvassa azt mindenki, kicsiny, nagy, fiatal, öreg, férfi, nő, szőke, barna, egyaránt. Ha azt a sok ostobaságot, ami ebben a két könyvbeu össze van firkálva, elejétől végéig le akarnám írni, akkor a babona ellen még egy könyvet kellene irnom. Különben kár volna a papirosért, a tintáért s a drága időért. A ki nem olyan bárgyú, mint a birka, az nem ad egy krajczárt sem az álmoskönyvekért, az kezébe se vesz ilyeu rosz könyvet oly czólból, hogy álmának jelentőségét, s a nyerő számokat kikeresse abból. Ámde — mint a közmondás mondja — az ujjaiuk sem egyformák. Hát még az emberek közt milyen nagy különbség van ! Beszélhetek én a szomszédunk Jancsi kocsisának, akár a dűlt fának! Az bizony nem igen hisz nekem. Jancsi, ha valamit álmodik, másnap már viszi a hatosát a lutriba. Ha nem álmodik számokkal, akkor meg az álmoskönyvből keresi ki, hogy ilyen meg olyan álom után milyen számokat kell a lotteriába rakni. Hét esztendő óta viszi a hatosokat a sarki boltoshoz a lutriba, de még egy penészles, rozsdás krajczárt sem nyert soha! Ha azt a sok tiz krajezári Jancsi mind félre rakta volna, vagy a postatakarékpénztárban kamatoz! at ná, bizonyára helyesebben tett volna, Legalább vehetne magának jóravaló ruhát, nem lenne olyan toprongyos, mint amiiyen. Csak gondoljuk meg, hány olyan tudatlan ember vau a világon mint a Jancsi ! Ezerén meg ezerén jutottak már a lutri által koldusbotra. Ismertem egy családot, ahol az apa és az anya utolsó pár krajczárjukat is a lotteriába rakták — o thou még kenyér sem jutott elég a szegény gyermoköknek. Sok ezer ember közül mind másmás számmal álmodik s más-más numerát tesz meg a lutrin; beláthatjuk tehát, hogy annyi ezer számsor közül alig-alig üt be egynek-másnak egy-egy árva numerus. Valóban sajnálatra méltók az olyan Jancsi-féle együgyű, babonás emberek, akik azt hiszik, hogy az álmodott számoknak ki kell jönni a lutrin és igy szerintük a lutritétel által könnyen meg lehet gazdagodni s szerencséssé lenni. Leginkább asszonyok tesznek a lutrira. Az ilyen asszonyokra bizony rá illik az a tréfás közmondás : Hosszú haj — rövid ész ! A férfiak közül pedig legtöbbnyire azok viszik a pénzüket a lotteriába, akik nem igen szeretnek dolgozni, hanem könnyű módon, munka és fáradság nélkül akarnak pénzhez jutni és meggazdagodni. Ha a lottérián olyan könnyen lehetne nyerni, akkor már régen csődbe került volna a lutri. Nem olyan bolond ember volt ám az, aki a lutrit kitalálta, mint amilyen birka az, aki a pénzét a lutriba rakja. Hjah ! az ostoba, babonás embert sokfélekép lehet lépre csalni. A lutrira vonatkozólag elmondok egy egyszerű, de megtörtént esetet, Az alföld egyik városában tizenkét esztendővel ezelőtt egy jómódú iparos felakasztotta magát a mestergerendára, Midőn levágták a kötélről, észrevették, hogy az asztalán valami irva van krétával. Nézték, mi az ? Elolvasták. Ez volt oda irva : »Egész vagyonom a lutriba vándorolt, Egyebem se maradt, mint a jármas ökröm kötele. A dologtól elszoktam. Élni nem birok. Nincs egyéb hátra, minthogy magamat kössem az árván maradt kötélre!« A szobájában volt egy tető nélküli láda, az szinig telve volt — lutri czédulával. reskontóval. E megtörtént példából okulhat mindenki, aki teljesen nem vak, aki okosabb a baromnál. Egy ember sem gazdagodott meg a kis lutrin, de sok jutott a lottójáték utján koldusbotra. Okos ember uem bizik a véletlen szerencsében és nem teszi pénzét a lutriba. Bárcsak minden lutrit elvinne az ördög a pokol mélységes fenekére ! A JÓTÉKONY ASSZONY. — Karczolat. — Mariska és Béla csak egy éves házasok s házasságok egyike azon rit1 káknak, melyekre a legfeketébb irigyI ség sem mondhat semmi megbélyegI zőr. Szóval: ők boldogok ! Béla a fői város legtekintélyesebb ügyvédeinek egyike s ismerői méltán nevezik őt ; mindkét értelemben »ügyes« ügyI védnek. Pedig Bélának nem tetszik a foglalkozás, mely sokszor egész napokra elválasztja szeretett nejétől s házasságuk első napjaiban gyakran hallhatta a menyecskétől is azt a szemrehányást, hogy egész napokon keresztül egyedül hagyja otthon unatkozni. S Bélának nem sok fejtörésébe került, hogy segítsen a helyzeten. A kis menyecskét bevezette oly körökbe, ahol minden nő talál elegeudő foglalkozást: bevezette a jótékony nők közé, kik nagy lelkesedéssel fogadták s Mariska rövid pár hét alatt tizennyolcz egyletnek rendes, hétnek választmányi tagja és három egyesületnek titkárja volt, Ily körülmények között aztán csakugyan talált elegendő foglalkozást, amennyiben soha ki nem fogyott a gyűlésekből és jegyzőkönyvek írásából. Es a nőegyletek Mariskában oly kincset leltek, melyet nem lehet eléggé megbecsülni. — Igyekeztek is minden áron, kitüntetésekkel, hízelgéssel, hogy minél szorosabban és elválaszthatatlanul kapcsolják jótékony ügyeikhez. Mariska pedig annyi előzékenységgel szemben nem tudott eléggé hálás lenni. Reggeltől estig szakadatlanul és fáradhatatlanul szolgálta a jótékonyság ügyét s olyan tündér volt, aki »hopp itt, hopp ott« nincs sehol s mégis mindenütt jelen van, ahol szükség van reá, Alig pirkadt a hajnal, ő már ott ült Íróasztalánál, óriási iratcsomag közepette. Itt bevégezetlen jegyzőkönyvet, ott báli meghívót, amott meg tízféle bálra szóló jegyet össze-vissza keverve. Annyira el van merülve munkájába, hogy észre se veszi belépő férjét, aki az ajtóban megáll s amint kedvtelve , futó nézi a kedves kis Írnokot, soly jelenik meg ajkai körül. Majd közelebb lép a neszfogó uyegen és neje válla fölé hajolva, vasgat a készülő jegyzőkönyven, n elébe kerül s a mit sem sejtő homlokon csókolja. — Ah, maga bohó, — szól hi len felugorva a menyecske, — 1 megijesztett, de jó hogy eljött ke< Bélám, nézze csak mennyi a dolg< Segítsen egy kicsit, csak ezt a há jegyzőkönyvet írja meg; nézze < mennyi a dolgom ! Segítsen egy kii csak ezt a három jegyzőkönyvet meg : nézze csak, itt vannak a ji zetek ! Én irjam meg, hisz:m én ott voltam ? ! — Mondtam, hogy itt vanna jegyzetek ! — Jól van, de ha valami borza bolondságot irok, én nem leszek < — De ne fecsegjen annyit kei sem, hanem siessen irni, mert 9 kor gyűlésem van. Addig én jp ezeket a jegyeket rendezem el. Hozzáfogtak a munkához ke erővel s mire Béla megírta a jeg könyveket, akkorára Mariska is kéj volt teendőivel s felöltözködve kés állott az indulásra. — Mikor jön ma haza, kedvese — Most a nőegylet ülése lesz, délig; akkor pedig a népkonyha kell mennem, mert ma én vagyo napos; három órakor az árvaház-eg gyűlése kezdődik, tehát legfeljebb órakor lehetek itthon. — De ebédre csak haza jön ? ! — Nem lehet édesem ! Pá gának. Béla megcsókolja feleségét s ez vozik. A magára hagyott pedig m ven néz az ajtóra, melyen át lc távozott el. Kezdi türhetlennek tartani a do Hetenkint alig kétszer van ott ebédre a menyecske s most már 1 komolyan aggódni, mert egészer van forgatva előbbi kedves lényé És ha arra gondol, hogy min maga okozta, akkor nem győz i szemrehányást tenni magának. Hosszú merev gondolkodás i összeszedi magát s irodájába t zik . . . . . . Csak ebéd idejére tér vissz lakásba s mielőtt étkezéshez ü egy lapot olvasgatva ül a karszék' Egészen váratlanul toppan be a szabadjegyem, melyből megtudhatod, hogy fel vagyok jogosítva, miszerint az őrök előtt szabad menetelem iránt igazoltak. — Már sötét van, nem látom az írást, — feleié az őr. —- Ugy segítségedre lehetek — válaszolt Duval meggyújtva lámpáját. Átolvasván kártyáját fejével intett miszerint a menetel meg van engedve; mivel pedig tudta, hogy társai még el nem szaladtak, elővéve kulacsát s megkínálva az őrt, rövid beszélgetésbe ereszkedett. Miután czélját elérte volna, »jó éjt« kívánva társaihoz indult, kik egy bizonyos helyen már várakoztak reája. Végre egy sánezhoz értek, mely a franczia határt a német földtől elválasztotta. Itt ujolag igazolni kellett magokat, de látván kiséretökben a fővezért, gyanúra nem is gondoltak. A fővezér azonnal a tábornagy elé vezeté őket, nem győzvén eléggé dicsérni barátságos és hazafiúi eljárásukat. A tábornagy, ki még folyton föltétlenül bizott Duvalban a franczia hadsereg állás pontjáról kérdezősködött. A tanácsadó, kinek szájából többnyire a hazugság különféle kifejezésekben szokott kitörni, most az egyszer egész terjedelemben tárta elé az igazságot. — Tábornagy, önöknek valóban össze kell magokat szedniök, hogy a poroszokkal szemben biztos állást foglaljanak, mert elhatározták, hogy az ön csapatjai Bazaine seregétől szétszakittatva, egyenkint verettessenek meg. Jól vigyázzon nehogy Verduntól elszoritva Metz erősségig vettessenek vissza. — Holnap harczolni fogunk — feleié a tábornagy — s erősen meg vagyok győződve, hogy a poroszok, ha egyszer futásnak erednek Berlinig meg se állnak. Különben te nagy szolgálatokat tettél nekünk, melyet nem mulasztunk el megfizetni. A tábornagy gazdagon megjutalmazá s a fővezér szívélyes barátságuk és szabaditásuk fejében szintén sajátjából vett öszszeggel hálálkodott. Ezek után elbocsájtattak. Duval egy pillantást sem vethetett a ném^t hadseregen keresztül s ez nagyon fájt neki, mivel hozzá volt szokva, hogy dupla tanács osztogatásért, egyszersmind kétszeres jutalmat is vegyen. A következő reggel, aug. 18-án a német tábor már hajnalban mozgásba jött, mert a két napig tartott véres háborúnak ma kellett végződnie. Előttük a nagy kiterjedésű Gravolotte falu állott, s az országutakon magas nyárfák voltak láthatók, melyek Metztől egész Verdimig húzódtak végig. Ugyanez az út vala, melyen Bazaine és Mac Mahon a franczia fővárosba vissza vonulni akartak, hogy itt az ország összes hadi erejét összegyűjtve, magában az ország szivében folytathassák a döntő ütközetet a német hadsereggel szemben. Azonban egészen máskép határozott Moltke a németek fővezére. Az ö hadi tervezése és intézkedése oly megfontolt és elővigyázotos volt, melynélfogva az ellenség hadserege vagy egészen, vagy pedig csak részben vettetek Metz felé. Most az egyszer könnyebben lehetett maga urává, s azon részt, mely a vérfürdő elől elosont könnyű szerrel kényszeríthette új engedelmességre. Hogy mily fontos volt számítása, azt az eredmény majd megmutatja. Az egész tervezés a német hadsereget illeti, melynélfogva a hadi állások s minden mozdulat épp úgy intéztetnék el, mint ő azt egy külön papíron rendezte. A háborúban a franczia hadsereg mint mindig, úgy most is a legkedvezőbb helyet foglalta el. Gravolotte bemenetelénél az ország ut mély bevágással bir, mig az ellenkező oldal notabilis magasságot képez. Ezen magaslaton állottak a francziák romboló készülékei a hadsereggel együtt, az ellenségtől mintegy puska lövésnyi távolságra. A mély uton innen Rezonville felé, a tér, német hadsereggel volt elfoglalva s kevéssé mögöttük a porosz császár vala látható tábornagyi karával. A parancsszóra a porosz hadsereg szárnya előrenyomult, s tüstént sűrű lyózápor által fogadtatott; azonban < nem nézvén az elhullottak számát cs gedetlenül haladtak előre. Csak a h< elszántság és bátorság volt képes a cs rendet fenntartani, mely a gyilkoló fc verek s a záporesőként hulló golyók czara, a legnagyobb fontosságot követ támadóknak egész sora elhullott, de E kik még lábra állhattak, azonnal felug tak s a hadsereget követék. A földekről, erdőkből s minden old; csoportokban uyomultak előre a pc katonák. Csak pillanatra [tartattak m tek, s azután újra egymás után hala fölfelé s észrevétetlenül a francziákra ték magukat, kik elvesztve hadiállásn óráról-órára kény szerittettek visszafelé. Gravelotte falu a poroszok által el laltatott, s csakhamar lángokban állót francziák lassan észre kezdtek térni, s látták azt, hogy minden ellentállás 1 tétlen, azért tehát visszavonulva Gravo falutól egy pár pereznyi távolságra f magaslatra vevék magukat. Itt a < újra borzasztó látványt kölcsönzött, i reggeltől délig tartott. Mily borzasztó tást vitt véghez a halál Gravolettc (Folytatása köv.)