Esztergom és Vidéke, 1886

1886-06-17 / 48.szám

ESZTERGOM VIII. ÉVFOLYAM 48 SZAM CSÜTÖRTÖK, 1886. JUN

1

. 17. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. egész évre fél évre . negyedévre KIÍOFIZETÉSI AR Egy 8*ám ára 7 kr. 6 frt - kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZETK^ESTTÖSÉG: SZENT-ANNA-UTCZA 3i7'. SZÁM, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHTVATAL : SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, _ hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK::;: MAGÁN-HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 frt 50 kr. 200-300-ig . 2 frt 25 kr. Bélyegdij 30 kr. megállapodás szeriül Jegjutányosabljan közöltetnek. NYILTTER sora 20 kr. Jóra buzdító egyesület. Nagy-Ólved, jun. 15. A közel múltban összeült közgazdasági bizottság, melyben részt vett a magas kormány, országgyűlésünk és e téren működő több szakértő tag, tárgya a vámtarifa, meglehetős élénk vitával folyt le és a felmerült különböző áruezikkek vámja, leszállítása, ragy felemelése kérdése megoldást nyert. Aki figyelemmel kisérte e közgazdasági érdekeink felett folyó vitákat, örömmel konstatálhatja, bogy ebben s haladás és lendület mutatkozik s iz érdeklődők száma folytonosan sza)orodik. És ez minden esetre azok érdeme, lik e fontos téren működve, minden ehetőt elkövetnek, bogy hazánk euróaai kultur-államaival, egyenlő befolyásos értékét és versenyképességét nyerje )h E bizottság egész működéséből csak így elszomorító felvilágosításra jutunk, íogy egész csomó iparczikk hozatik >e, melyet hazánk ipara, toldmivelése is bányászata is képes volna előáll iani. Minket még mindig lelkesít halhaatlan költőnk az a mondása, hogy : Munkátlanság csak az élet, Van életem, mert henyélek, A paraszté a dolog, Én magyar nemes vagyok. A külföldi fölösleges dolgok dús ehozatalában nyilatkozó kiskoruságunat igen gyakran drágán fizetjük meg ül földi szédelgések káraiban. Holott kivéve a selyem, a vegyészeti áruk, petroleum és gyarmatárukat, a nemtelen érezek közül az ólom és horgany, melynél inkább fogyasztók, mint termelőnk vagyunk, minden egyéb előállítása, melyet háztartásunk követel, és az eszközöket, melyekelőállitásukraszükségesek, ép úgy bírjuk, mint azok, akiktől azt drága pénzen bevesszük és az óriási árakat az idegenek jólétére vesztegetjük. Azért olyan nyomorult a mi munkásaink sorsa. Mult évi iparkiállitásunk eléggé igazolta, hogy Magyarország nem csupán a földmivelés, de a fellendült ipar hazája is, amit különben a külföld is elismert. Ne fizessünk tehát busás vámot oly czikkekért, melyeket honi iparunk képes előállítani, ne majmoljuk az idegen divatot, — mert ez mind szegénységi bizonyítvány magunkról, mintha itthon vezér- és tereintő szerepre hívatlanok volnánk. Teremtsünk, alkossunk, hassunk iparunk terén, ugy hogy a kor igényeinek és az ízlésnek megfeleljünk. Ha szeretjük majmolni a külföldet és szeretünk rá hivatkozni, akkor végjük át az arany eszmét, mely pénzbe nem kerül mint pl. legközelebb Párizsbau alakult az úgynevezett »Jóra buzdító egyesület«, melynek egyik czélja a hazai termékeket ugy előállítani, hogy az a kivánalomuak megfeleljen, és ez által kiszorítani az ipar és kereskedelem teréről mind azt, ami nem hazai, és jutalmazni mind azokat, kik egyedül hazai termékek előálutasával, illetve darusításával foglalkoznak. Alakítsunk tehát hazánk különböző helyeiu »Jóra buzdító egyesületeket« I és könnyű megjósolni, hogy ez intézmény jelen pénzviszonyaink közt mint szükséges és nemzeti intézmény, fölségesen fel fog lendülni. GAZDASÁGI LEVEL. Haladjunk! Egészen röviden akarom constatálni ama sajnos körülményt, mely szerint az idei óv a fölmivelö gazdákra talán oly végzetes lesz, aminő az 1866. óta alig volt; ujabb gondok a roppant terhek viseléséhez fognak sorakozni. Az 1866-ik évi fagy igaz nagyrészt tönkre tette a kalászos terményeket, de még maradt idő reá, hogy ezek helyett egyéb kenyérpótlékot vettessenek vagy ültettessenek; a fagy tudvalevőleg május 26-án vitte el a termést. Az idei évben sokkal rosszabb és nehezebb viszonyokkal küzdendünk, alig pár napja csak hogy tudatára ébredünk annak, hogy az országosan beállt esőzés immár későn érkezett a legtöbb kalászos növényre. A buza annyira silány apró kalászu, hogy már ez magában véve is elég lett volna a rosz középen aluli termés előidézésére, ez nem elég, ma már megyeszerte hangzik a panasz, hogy az üszög óriási alig ismert mérvben mutatkozik 30—50—75% üszögöt lehet találni, a vetőmagot alig kapjuk vissza és ez is olyan lesz mint a szén. A rozs, mely hálás növény, sajnos nem részesittetik kellő figyelemben, csak is igen jól művelt földeken áll jól, de itt teljes termésre is van kilátás. Árpa határozottan igen silány termést ad, még a legjobb esetben is a kalászban alig van 2—3 szem és ha forró napok jönnek, akárhány düllő még a fejét sem fogja kihányhatni. Zab, mely szintén kevés termesztetetik s igy nem segíthet máig a rozshoz hasonlóan jó eredményre jogosít fel következtethetni. A resuméja a dolognak tehát hogy amiből sokat vetettek gazdáink az rossz, amiből keveset, az jó, de ez sajnos, nem segíthet adót fizetni. Röviden tehát egy majdnem bizonyos, igen rosz eredményű évvel többet jegyezhetünk naplónkba, mit igazol ama körülmény is, hogy a pünkösd vasárnapi gabonaállás megtekintéséből vissza érkezett aratók nagy része vissza adta a szerződést, s a gazda most már abba a kényszerhelyzetbe jött, hogy rossz termésével még azt sem tudja mit csináljon, nincs embere, aki levágja. Nem szeretek theoritikus tanácsokat osztogatni, gazdasági praxisomból akarok tehát két tanácscsal gazdatársaimhoz fordulni, melyek nem akarnak ugyan csalhatatlan meutőszerek lenni, de sokat segíthetnek. A termés mennyiségének emelésére nem áll más módunkban, mint rövid tengéletü kenyérpótl óknak vetése ál„EsztBrgomásVidflke" tárcája. r 11 CSATATÉR HIENAI. (Elbeszélés a német-franezia háborúból.) z Esztergom és Vidéke számára fordította : F.) (5-ik folyt.) ;akadatlanul folyt a fűrészelés az emberi gokon, s az irgalmas nővérek ezek a jó tgyalok, az orvosokat követvén segédztek a sebesült tagokat erősen tartani, erekejt átkötni, a vér felfogására szükges tálakat hordani s a kötéseket a bégekre felrakni. Duval és Clamart egy házba léptek, elynek széles udvara az eltörött tagok tputálására-használtatott. Borzalmas volt látvány, mert a már csonkított testekz folyton és folyton vértől átázott Lberek hozattak. Az orvosok a szakadatig munkától átizzadva, a sok csonkitásérzéketlenek s roskadtak lettek. k sebesültekre egymás után került a . Az egyiknek ezombját — melyet a ryetlen golyó marczangolt szét — csak i darab hús tartá még, nem maradt egyéb hátra, mint a kés használata s a gcsonkítás. Egy szép fiatal ember, ki egy két óra előtt, reményteljesén álmodozott egy jobb jövő felett, most nem volt egyéb mint szétmarczangolt test, mivel egyik karja s mind a két lába hiányzott. Amint az orvos hozzá közeledett, arcza egyszerre elhalványult s önkénytelenül rebegek ajkai. Itt csak Isten különös segedelme segíthet ! El akart mellette haladni, de a sebesült fájdalomteljesen szólitá meg. — Orvos úr, én tudom, hogy lábak és kezek nélkül fogok örömtelen és fájdalmakkal tett életet élni, azonban, ha ön tagjaim csonkítása által életemet megmentheti, úgy fel fogom kérni e tett végrehajtására, mivel nem örömest szeretnék meghalni, azután egy jó anyám van, ki még igy is inkább viszontlát mint a sir alatt. A reménytől kecsegtetve fájdalom nélkül folytatá beszédjét. Az orvos gondolkodva állott míg végre egyik kartársát megszólitá: — Mit csináljunk mi ezzel? — önnek nem kell sokáig a fejét törnie, mivel a szerencsétlen ember nehánypercz múlva már nem fog élni. S valóban meghalt, mielőtt még felette tanácskozást tartottak volna. A terem másik szegletében halomra hányt elvágott tagok feküvének melyekből a vér a szobába csorgott. Az orvosok egyike nem tűrhetvén továbbra a szoba közepén ácsorgó jövevényeket, kiknek karjai fehér szalaggal valának feldiszitve, mérgesen szólitá meg őket. — Mit álltok itt hiába? Menjetek és ássátok el a csontokat! Duval és Clamart a véres tagokat runa kosárba rakván s meggyújtván lámpájukat a ház végén levő gyümölcsös kertbe vivék. Az előpitvarban egy ásó állott mely már többször használtatott ily czélokra. Clamart azonnal hozzá fogott dolgához. — Már elég — monda Duval — nem értem miért dolgozunk éjnek idején, ezt is egyedül azért, hogy embertársaink irányában könyörületességet és szeretetet tanúsítsunk. Clamart félredobta az ásót s nevetve j forditák a gödörbe a ruhakosár tar- ' talmát. — Mi csak mégis fölöslegesen teszünk előkészületeket a tagok eltakarításához — jegyié meg Clamart — az már még is csak rendjén lett volna, ha mi szépen egymás mellé helyezzük a csontokat. — És mért? — Miért! Az bizony nagyon fontos. Gondold meg csak, ha a végső ítélet harsonái megszólalnak, s minden halottat fel fognak kelteni, mily zűrzavar lesz az, ha Paris és Rajna fiataljai mankóikon fognak ide-stova kóborolni, hogy testrészeiket felkeressék. Mily fáradságos munkájok lesz ezen összekevert tagokból az övéiket kikeresni. — Mi mindenesetre becsületesebben járhattunk volna el válaszolt Duval — különben is nem szeretek ebben a tekintetben gúnyt űzni. Ha az utolsó nap bekövetkezik, az általad mondottak megtörténnének, amitől az Isten őrizzen! úgy borzasztó sors sújtana. Azt gondolom hogy az olyanoknak szellemei, a kik általunk hamarább lettek fájdalmaiktól meg* szabitva, utolsó perczeiket mindenesetre a boszuállásra használnák föl. — Tartsd meg okoskodásaidat jobb időre — veté ellen Clamart — előre figyelmeztetlek, hogy ily oktatásokat jelen alkalommal hallgatni egy csepp kedvem sincsen. Azonban mi fénylik ott a véres tagok közt ? Duval lámpájával oda világított s egyelhullott hős kis ujjain drága kővel kirakoty gyémánt gyűrűt vevének észre. — Az ördögbe — monda Clamart — csak nem leszünk oly esztelenek, hogy e drága tárgyat a földbe ássuk. — A szavakat tett követé, s a kezet azonnalfölhuzák. Az ujj, melyen a gyémánt gyűrű ragyogott meg volt meredve ; Félvén attól, hogy valaki a házbeliek közül a