Esztergom és Vidéke, 1886

1886-06-06 / 45.szám

ogy Mr csak ő is ngy buzgólkodnék, mint tanítói, akkor még a jelenleginél is nagyobb eredmény volna felmutatható. Ezen meg nem érdemlett támadást alulirt helybeli plébános az »Esztergomi Közlöny« szerkesztőségéhez intézett levélben iparkodott hatálytalaunó tenni, kimutatván, hogy a k. tanitá daczára tett születésének és voltaképen annak, hogy ő magát a magyar nyelvet is jobbadán Szobon saját szorgalmából tanulta meg, a magyarosítás ügyében őt teljes elismerést illeti. Daczára azonban annak, hogy mint azt az ->Eszt. Közl.« 21. száma maga is beismeri és a vádlott a k. tanítótól vett levélben is tiltakozik az insinuatio ellen, az emiitett lapban .teljes elégtételt még sem kapott, mert azon közlemény, a mely a 21. számban megjelent és mely bevallja ugyan, hogy a levélíró sérteni nem akart, mégis azon logikátlanságba esik, hogy ő lőle mint tót származásútól megtagadja azon képességet, hogy a magyarnyelv tanítása körül oly sikert mutathasson fel, mint tiszta magyar ajkú tanítók és igy a vádat tulajdonképen fenntartja ellene. Miután azonban nem csak egyesek, a kik közvetlen tanúi szorgalma és buzgalmának, bizonyíthatják, hogy őt e téren legkisebb szemrehányás sem j illetheti, hanem Hontvmegye maga is j kétszer egyszer dicsérőleg és egy-j szer 40 frt, tisztelet dijjal — jutalmazta e téren szerzett érdemeiért, alulírt plébános miután erre az »Eszt, Közl.« neki tért nem engedett, az »Eszt, és Vidéke« utján lelkiösméretes köteleségének tartja a k. tanitó megtámadott a közvélemény előtt kicsinyített érdemeit teljes fényibe visz- j sza állítani; kijelentvén, hogy Lacsny! István szobi kántortanító habár kez- j detbeu a hirtelen átmenet következte; ben a tót nyelvről a magyarra elég j nehézséggel is küzdött a tanításban,; mégis győzött s nem muszájból, hanem teljes oda adással és szeretettel a ma-1 gyarnyelv iránt; hogy Szobon a magyarnyelv iránt; sőt alulirt plébános nyíltan kijelenti, hogy Szobon a magyarnyelv nem lendült volna annyira mint van ha ebben a kántortanító maga is teljes buzgalommal nem működött volna közre sőt némely magyar tanítók igen gyengén rakott alapjait saját szorgalmával ne erősítette volna. Nagvon kár valakinek tót származását gátul állítani fel a magyarnyelv tanítási képességében, sőt azon esetre ha az ilyen tót származású tanítók talán kevesebb eredményt is mutatnának fel ezeknek szorgalma és buzgalma többet ér, mint némely tanítóknak pusztán azon véletlen előnye, hogy ők magyaroknak születtek. Mert a buzgalom és szorgalom legkisebb mértékben is erény, de a véletlenül magyarnak születés csak szerencse. Záradékul kijelentem, hogy Lacsny István daczára tót születésének a legbuzgóbb magyar tanítók egyike, a ki szivéből szereti és műveli a magyar nyelvet, BOLIÁKOVIOS J., szobbi plébános. Az iparpártoló közönséghez. Esztergom, jun. 5. Amily hangosan nyilvánul az iparososztály anyagi helyzetének javítása iránti móltáii3

r

os kívánság : épp oly mérvben terjed el azon nézet is, hogy hazánk iparának emelése és igy iparosaink állapotának javítása egy szakképzett iparososztály megteremtése nélkül nem gondolható. Ezen szempontból indultak ki egyesek, testületek és a magas kormány is, midőn nemcsak az iparosoktatást fektették oly alapra, mely alapon az óhajtás teljesülésbe mehet, hanem az iparosok gyakorlati kiképeztetéséről is törvényileg gondoskodván, az időnként tartatni szokott munkakiállitások által j felkölteni törekesznek a nemes versenyt, ápolják — fejlesztik a jóizlést, módot — alkalmat nyújtanak annak bebizonyítására, miszerint Magyarország iparosai megértették a haladó kor intő szavát, és szivvel, lélekkel buzgólkodnak azon, hogy a hazai ipart más előre haladottabb országok iparával versenyképessé tegyék. A közel múltban megtartott orszá-1 gos munka kiállítás szép sikere kellemesen lepte meg az elfogulatlan szem-1 lélőt. Részben eme szép siker, részben azon elvitázhatlan igazság, miszerint

; a munkakiállitások által szükségszerű; leg támasztott nemes verseny buzdító- j lag hat az ifjú nemzedékre, műveli,! fejleszti, nemesíti annak jóizlését: azon j elhatározásra indítottak, hogy a veze-1 tésem alatt álló ipariskola záró vizs-1 gálatait mindenkor egy kis muukaki-i állítással kössem össze. Tekintve azonban azon körülményt, miszerint az ily munka kiállítások — bármily szerények legyenek is mindig némi költséggel járnak; tekintve azt, miszerint, a verseny felköltése czéljából némi jutalomnak kitűzése is kívánatos: egész tisztelettel fordulok a nagyérdemű közönség jóakaratához, alázatra! esedezvén, kegyeskedjenek a fenI nebb jeleztem czélból jóakaró adományaikkal megörvendeztetni. Bármily csekély adomány, — vagy az iparostanulók jutalmazására alkalI mas könyv, — és egyéb tárgyak is a ; legnagyobb köszönettel fogadtatnak és | hirlapilag nyugtáztatnak. I Az adományok egy része egy alap i megteremtésére fog fordíttatni, hogy I igy az évenkénti taiiouczmuiikák kiállítása biztosittassék. Itt örömmel jelezem azt, miszerint ezen állandó alapra a budapesti kereskedelmi és iparkamara 200 forintot volt kegyes Esztergom kir. város ipariskolája számára utalványozni, a helybeli kereskedelmi és iparbank 30 forintot, az esztergomi takarékpénztár pedig 10 frtot adományoztak. Fogadják a nemeskeblű jótevők ipariskolánk legforróbb háláját és köszönetét, Végül azon tiszteletteljes kéréssel fordulok Esztergom kir. város iparosaihoz, szíveskedjenek tanulóiknak ezen szer my kiállításban való részt vevést nemcsak megengedni, de őket arra buzdítani, serkenteni, hisz iparosainknak leginkább áll érdekekben szakértelemmel bíró iparos nemzedéket nevelni. MAJOR JÁNOS, ipariskolai igazgató. FŐVÁROSI LEVEL. (Tündér-világ.) Bndapest, jun. 4. Minden frázis nélkül. Nagyon nehéz ezt a három szót megtartani, mikor valami tüneményes thémáról kell írni. Pedig én szeretnék ehez a frázishoz ragaszkodni. Mert junins harmadika az ezer második rege volt. Már pedig a rege nyelve, ha akkor legszebb, mikor olyan hímes, mint valami drága keleti szőnyeg, mégse tűri a sallangot meg a szokatlan czifrát, Tízezren hullámoztunk a corsou. Tízezren gyönyörködtünk az est pompájában s a mivel alig tudtunk eltelni, abból még legalább is százezer szem rabolta nagy mohón és ingyen a látványosságokat a Duna partján s a donokon kivül. Hanem azért jutott mindenkii bőven. A Gellért hegyen gyönyörű ö; tüzek gyúltak ki. A színes láng óriási szivárvány tükröt varázsoltak szőke Dunára s ebben az olvadt s aranyban fürdöttek a budapesti tűm rek — gondolatban. Az előkelő fővárosi szépségek, na^ részt világos ruhában ragyogtatták u solyukat a villamos napvilág ala Sohase tündökölhettek szebben azok a 1( drágább szempárok, j A Duna teljes közepiről szédülel j magasságba iparkodtak föl a tüzes I tanok, de mielőtt elérték volua a 1 j vehetetleu eget, csillagokra válva hi lottak alá s enyésztek el a leghŰA sebb hullámsírban. A rakéták ez j folytonos ostroma három órai szak I datianság utáu unalmassá is vált voln ina néhány diszkrét domino meg ne j jelenik s ha az egyik gerliczehangi j el nem szavalja a Csók legcsattai i sabb részletét. G-yula gróf Elvi jvolt. Az isteni kis Elvira, a ki a I nyira szereti a poétákat meg az iró I könyveikben s a grófokat eredetib ! A finom kis tündér mosolyogva oso tova s kívülről szavalta a hódit szentivánéji álmait ébren alvó ábra dozóknak. Egyszerre csak nagy zűr-zavar mad a Rácz Gréza kolónjában. B zsék forte kezdik cselekedni, de az szőrös katona bandát is volna a frenetikus zaj. A föltett kalapokkal s kézben já botokkal tánczolt négyes bomlani kez Hiába harsan a rendező hadi jelszaví — Tündérek, urak! A tündérek ós urak kilépnek a k Iónból s mosolygó kíváncsisággal n zik az amerikai tündéreket, a ki egyenesen most jöttek az áliatkertbő Ah, bocsánat csak Amerikából. A ho lóhajú s lábig tarajos szakáltalai bajusztalan indusokat két elég fest sioux-toiletteben lebegő indusnő kisér A skalp-mesteremberek és emberfí ősök mogorva utódai néma ünnepélye seggel vonultak végig a tüudérek k zött s képesek voltak még aznap ny godtan aludni is, mikor annyi bűv szompár mosolygott feléjük. Hja, indiánok! Nincsenek még azok a tündéreink szembeszédébe teljesen be tauulva. Rossz philologusok. Han annál hallgatagabbak is. Még Cs túlharsog hogy a lábai nincsenek eltörve, hanem egy kissé meg vannak hibbantva. — Nincs komoly baja — monda az idegen — egy kis pálinka és szappan a bajon fog segíteni. Duval a házikóban körülnézett, mely oly rendetlen és tisztátlan volt, hogy szinte megutálta. Egy három lábú szék, egy rozzant asztal és szekrény képezek a szoba bútorzatát, mely a portát ellepve a vakolatlan szobácskának eredeti szint kölcsönzött. Az idegen ezalatt egy pálinkás palaczkot, egy darab szappant és egy igénytelen tálacskát vőn elő a szekrényből, s a szappant és pálinkát összekeverve — mint leendő orvosságot — a tíízre tette. — Igy — monda ő — azonnal segélyére leszek, hogy lábait meggyógyítsam. A műtét alatt erősen a gyengélkedő szemeibe nézett s felhagyván a keveréssel, csodálkozva kiáltott fel: — Valóban, ha nem te vagy Duval Pierre, úgy nem akarom kezeimet soha egy porosz sebesültre emelni. Duval merően nézett egyideig az idegen szemeibe, s *össze szedvén gondolatait, csak hamar felismerte benne egykori játszótársát Clamartot, kivel mint gyermekek oly sokszor követtek el kisebb lopásokat a cyi kirakatokban. — Te itt? — kérdé ő, — én ebben a nyomorult hajlékban sohasem kerestelek volna, hanem legalább is Paris főiskoláiban. — Megkíséreltem már ott is szerencsémet — válaszolt Clamart erőltetett mosollyal, — azonban ők egy párszor rajta kaptak, s gályaságra küldtek, igy tehát kedvem a főiskoláktól teljesen elment. De hol is jártál te eddig a nagy világban? — A leggazdagabb államokban — barátom — s állithatom, iiogy a francziáknak sokszor nagy szolgálatokat tettem. Különben igy van ez már a világon, Most, a hol jutalmamat kértem, könyörtelenül elutasittattam, s épp útban voltam, hogy Mac Mahonnak ezen hálátlan embernek a poroszoknál — hála fejében egy kis dolgot szerezzek, midőn lovam gyufától megijedve, ily szerencsétlenül jártam. — Ne mérgelődjél e miatt — monda Clamart — éppen itt az idő s az alkalom, hogy a tervet, melyet kicsiben kezdtünk, nagyban folytathassuk. A pénztől és aranyóráktól az utczák szinte ragyognak, csak oda kell menni és elvinni. Duval hallgatott, de azután megszólalt. — Amit az embernek egyik tagja meg nem tehet, azt megteszi a másik, és ez az én kezem. Tartsunk tehát össze hiven. Az alku a két gonosztévő között meg j volt kötve. Nemsokára Duval folytatá be-, ! szédét. — Ha bénult tagjaimmal is indulnék, nincs a város oly igen messze, reménylem azonban, hogy nems okára mind a két lábamat használhatom. Különben itt van lovam, melyen visszaindulhatok. Holnap reggel eljöhetsz az »arany fejhez »czimzett fogadóba, de nem ebben az öltözetb8n mivel a közönség figyelmét nag\on is magadra vonnád és feltűnő lennél. Ha nincs pénzed,

! hogy becsületes és tisztességes öltözettel ruházhassad fel magad, ugy tárczámat rendelkezésedre bocsájtom, melynek tartalma, gondolom, elegendő lesz szükséged fedezésére. — Oh — szabadkozék Clamart — ez igénytelen és piszkos szobát látva, nem szabad vagyoni állapotomra nézve ítéletet hoznod. Ha rákerül a sor, akkor kiteszek magamért úgy, mint akár egy herczeg. Mindennek daczára azt gondolom, jobb ha az ember a közép utat választ va, a közönségnek, gyanúsításra okot nem szolgáltat. Még egy kis dolgom volna elvégzendő, azonban holnap reggel, még mielőtt az arany fej szálloda kapui megnyílnának, már nálad leszek. Nyugodjál meg teljesen. Duval felkelvén megkisérlette a menést, mely legnagyobb örömére minden fájdalom nélkül sikerült A két jó madár kif indult, hogy a lovat megtekintsék, me csendesen legelgetett, egy here foldó gazdájára várakozva. Duval megfogván gyeplőt, egy mozdulattal a nyeregbe v magát s barátjától búcsút véve, útnak dult. Lassan lovagolt s útját Nancy felé ve midőn egyszerre távolban lódobogást ha lott. Megállította lovát és egy keritésh kötve a földre feküdt. A lódobogás mii dig közelebb és közelebb hallatszott, s hold a sötét felhők közül kibontakoz teljesen megvilágitá az érkezőket, kik csakhamar megismert Duval Mac-Maht és szolgája személyében. — Ah — mormogá Duval — valam nek kellett történnie, hogy felhagyva h hér életmódjával, ujolag a csapathoz vissza. Valóban kedvem volna hírt szivébe golyót röpíteni. A tábornagy i lovagolt mellette, Duval pedig a vái felé folytatta útját. Már éjfél volt, mid oda érkezett, hol lovát az istállóba A zetve, nyugalomra hajtá fejét. A következő reggel az egész vái rendkívül izgatottnak látszott; a franc hadsereg elhagyta a várost, s a vár< béliek csoportosan bolyongtak az utczák idestova. Minden pillanatban egy loi érkezett, ki tudtára adá a közönségn hogy a poroszok már közelednek.