Esztergom és Vidéke, 1886

1886-05-27 / 42.szám

ESZTERGOM VIII. ÉVFOLYAM 42 SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1886. MÁJUS. 27. MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER : VA3 RNAP ÉS_CSÜTÖRTÖKÖN. LLŐíTZETÉSI ÁR : egész évre 6 frt — kr. fél évre 3 frt — kr. negyedévre 1 frt 50 kr. Eqv s*ám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: SZENT-ANNA-ÜTCZA 317. SZÁM, hová a lap szellemi részét illető* közlemények küldendők. KIADÓHÍVATAL: SZÉCHENYI-TÉR 331- SZÁM, hová a lap hivatalos s a magán hirdetései, a nyilttérbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reelarnálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : ;TÍ MAG Á N

r- H

11? I > BT KS EK 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 100—200-ig . 1 frt 50 kr. 200- 300-ig . 2 frt 25 kr. Bélvegdij 30 kr. megállapodás szerint legju tán y o sab I > Íi n k ö / ö 11 e t n e k, NYJLTTÉR sora fcO kr. Pénzügyi függetlenség. Budapest, május 25. (P. C.) Ama közgazdászati és pénzügyi bajok, melyekot a magyar államnak ép úgy, miként kivétel nélkül valamennyi többi európai kultúrál Iámnak a rendszeres reformátori munka fegyvéreivel kell leküzdenie, legkevésbé pedig az ezerszeres jajveszéklés, melyet legerősebben azok hangoztatnak, akik legkevesebbet dolgoznak, egy pontból kiindulva meg nem gyógy i that ók. A kórtüueti kezeléssel itt senkin sincs segítve, hanem csak elhárításával az okoknak, amelyek, — közvetlenül, vagy közvetve, — a közgazdászati szervezet számos részeinek hibás ilkatában, ugy azok tökéletlenségében rejlenek. Magyarország azon államok közé tarozik, melyek hitelszükségleteiket, vaamint kereskedelmük, mezei gazdaságuk, és iparuk jogosult tőkeszükségleét csak csekélyebb részben képesek i belföldön kielégíteni, és ma még íosszu időre a külföldi mozgó tőke Lözreműködését kénytelen igénybe venni. A munka fölosztása a hitelgépezet mie folyton mozgékony, és változékony Hídszerkezetében Magyarországban isi előítéletek behatása, és kereskedői kezdeményezés hiánya folytán még nindig egészségtelen, ós elvben elhitázott. A külföldi tőkepénzesek tőkéiket, ermészetesen, csak oly válalatokba rulázzák be, amelyeknek jövedelmezőségét, illetve biztosságát ők azoknak dologi alapjaiban Ítélhetik meg. A külföld ítélete számára egyik tényező itt mindig azon tény körülmény: mennyire vészen részt a belföldi tőke maga is változó hozamképességü vállalatoknál, és szilárd kamatozású, jelzálogi biztosítékkal biró kölcsönművel etetettél. Az államnak, melynek pénzhitel dolgában saját polgárai bizalmat nem nyújtanak, azon kereseti vállalatnak, amelynek irányában, habár az a legfényesebb kilátásokkal kecsegtessen is, a belföldi tőke elutasitólag közönyösnek mutatkozik ; ama kölcsönkeresőknek, legyenek azok bár földbirtokosok, törvényhatóságok, társulatok, melyeket a belföldi tőke mellőz, bár neki a legjobb biztosítékot nyújtanak is, mindezeknek kik a külföldi tőke közreműködését és segélyét keresik, nehéz lesz az idegeu pénzpiaezok bizalmát megnyerniök, ameddig a külföld a belföldi takarékosság kezdeményezéséből i és részvételéből a szükséges bizalmat ! meg nem nyeri, hogy pénzét idegen i országban helyezze el. Magyarországon, e tekintetben, teljesen viszás fináncziális világnézet lé; tezik, mely helyesnek épen azt ítéli, I ami homlokegyenest ellenkezik azzal, I ami más országokban történik, és ér! vényesül is. Magyar tőkepénzesek, s a takarékoskodó közönség nagy többsége tőkeelhelyezésnél és iparvállalatok létesítésénél irányt legritkább esetekben merítenek saját kezdeményezésből, hanem többnyire mindig csak a külföld kezdeményezését és példáját követik. Ez az ok, melyért magyar államvasút! és egyéb értékpapírok mindig csak akkor vásároltatnak nagy meuynyiségboTi Magyarországban, miután a külföld már 20—25 száz -ot nyert azokon. Ha igaz, hogy az emberek mindenütt valamely »birkafaj« bizonyos sajátságait nyilvánítják, ugy meg kell vallanunk, hogy fináncziális és nemzetgazdászati téren a vezérürü motívumok többnyire külföldről hozattak be Magyarországra. Valóban hasznos eszmék behozatalát ami illeti ily behozatal üdvös hatása ellen nem küzdeni, de azt inkább támogatni kell. Más oldalról azonban a legnagyobb határozottsággal kell a pénzügyi önkormányzat szervezetén, s a takarékpénztári rendszernek újjáalakításán munkálni. Midőn takarékpénztári rendszerről szólunk, nemcsak ama pénzintézetekre gondolunk, melyek »takarékpénztár« nevet viselnek, de ama takarókintézetekre is, melyek életbiztosítás czimén a kötelező és állandó takarékoskodási ténykedést szervezik és képviselik. A megtakarított belföldi tőke teljes összege Magyarországon elég nagy volna arra, hogy az ország ama hitelszükségleteit kielégítse, amelyeknek egy része a biztonságnak kezdetben megitélhetése végett az országrészi és vidéki viszonyok ismeretét igényli és amelyeknél egy másik résznek csak egészen parányi százalékos részvételre vau hasznos elhelyezés végett Magyarból a belföldi tőkére szüksége, hogy a szilárd magyar bankintézetek közvetítésével a külföldi pénzpiaezokon, mint első minőségű és megtámadhatlan biztonságú értékpapírok fogadtassanak el, Magyarország közgazdászati függetlensége és tényleges önállósítása a fináncziális önsegélynek csak ezen útján vívható ki; ezért tartjuk publiczistitkai, bárha valósággal hálátlan kötelességnek, mind azt előmozdítani, a mi a takarékoskodás és tőkegyűjtés jótékony propagandájának Magyarországban hasznai és megküzdeni mindazzal, ami a nép közgazdászati nevelésének és a takarékoskodás különböző módozatai iránti bizalomnak árthat. Ez az ok, melynél fogva mi a takarék és hitelrendszer reformjának Magyarországon való kérdését, ugy a különböző nagyobb takarékpénztárakat is tárgyaljuk, amelyek a fővárosban és a vidéken fönállanak. E tárgyalásunkat megkezdjük ama pénzitézetekkel, amelyek az életbiztosítás rendszerének alapján űzik a takarékbetétetek gyűjtését. Amennyibon okos megválasztással és a magyar viszonyokhoz szabott alakban idegenből hasznos eszmék hozattak be liazánkba és amennyire külföldi tőkepénzesek Magyarországban polgárjogot nyertek, s tőkéjük kezelését elismert szakférfiakra bizták, mi, valamint átalábaii a magyar sajtó ilynemű kereseti vállalatokat, melyek ugyan saját hasznukért, egyúttal azonban a közérdekért is működnek, mindig támogattuk. A külföldi tőke, például a »FrancoHongroise« biztosító társaságnál ta„EsstergomésViiéke" tárcája. EGY FOTOGRÁFIA. (Vig história.) Ezt a képet nem én kaptam le először vval a magvatlan ágyúval, amit fotograís-masinyának is elkereszteltek, — hanem gy német tárczairó. En mindössze is csak itusirozom — és egy kis magyar lakkal ntöm nyakon. . Hát tessék megtekinteni! A városligetben egy végelgyengülésben senvedő ház földszintjén lakott egy véelgyengülésben szenvedő nyugalmazott apitány, akinek ezen a siralomvölgyön incs más barátja, mint végelgyengülésen szenvedő pincsi kutyája. Mindakettő, a gazda meg a pincsi is •— jglegény. Haragusznak a szép nemra! ámordulnak minden kötényre — és hasak megpillantják is az alsószoknyát, — yy tesznek, mint hajdan, a jobb időkben Königgratznél; rückwärtsconeentrimgsmarsch... stb. Házmesternőjük a legvénebb és legeltrkózottabb kiadásból való, valóságos ustrapéldány. Ez tesz-vesz mindent a itlábú nőgyűlölő pár körül. Szobájukhoz ;tra kulcsot tart, mert hát oda csak akkor szabad beütni az orrát, mikor az »urak« hazulról elsomfordálnak; frische Luft schöpfen! S ha a fátum vagy az öreg ur, ami mindegy, hazatértekor szobájában kapja, akkor van nemulass meg spectaculum, quantum satis. Ilyenkor a »Nero« belecsimpeszkedik a női cerberus lábikrájába — ami vajmi nagy feladat! — a vén exmarsfi pedig sarkig tárja az ablakokat, — hogy kiszellőztesse szobáját. Egyik vasárnapon az Öreg ur pincsijével egyetemben egy »

Ausflug «-ra szánta el magát. Távoztakor asztalára egy papírszeletet tett, melyen: »Annak az asszonyi állatnak értésére adatik, hogy csak estefelé jövünk haza«. Mig a mi nőgyűlölő párunk jókedvűleg poroszkált a városliget vasárnapi kaleidoskopjában, addig a végelgyengülésben szenvedő házban borzasztó dolgok készülődtek. Ne tessék megijedni k. olvasóm — nem gyilkolásról, nem rablásról van szó! Nem! Hanem ... No igen! Hanem — a legvénebb házmesternő felhasználja halálos ellenségének távollétét és egy kis trics-tracsra meginvitálja a szomszédságból barátnőit. Kávét készít. — Anélkül nem lehet szapulni! Lévén pedig az Ő szobácskája olyan sötét, akár a pokol — meg mint a mi utczáink, — ha nincsen holdvilág; továbbá tudomásával bírván annak, hogy a volt kapitány csak estefelé tér haza, hát betelepszik a díszes kávéirtó akadémiával in corpore — a nőgyülölők szobájába. Vala pediglen asztalra is szükség, ennélfogva dohány szelén cze, hosszúszárú pipa, kopott újságok stb. a sarokba kerülnek. Papucs és slafrok lőtávolra jutnak. A székek, recsegő nyugágy, meg az éjjeli szekrény is, az öreg frigyládája, elmozdíthatnak régi helyükről. A nőgyűlölő fiaskójában hoznak vizet, poharából isznak. A Neró ágya Karthágóként feldulatik. Egjr szó — mint száz: az egész szentélyt megbecstelenitik, ezerszeresen megbecstelenitik. S még ez nem élég! A nyelveket megoldja és feltüzeli czikóriás vizzel meghigitott tej s megkezdődik a szapulás. Tisztességesen megmossák az agglegény-párt. Széttagolják, darabokra szedik szét, s a darabkákat újra felosztják, legkisebb j szabad szemmel nem látható molekuláira. Mindenki tud róluk valami roszat. Pavlicsné asszonyság, aki egy vén törzstiszt lábát hét éven át kenegette ferenczpálinkával, kámforos ispirituszszal, nagyon parasztosan rángatja a vállait és szeretné tudni, hogy voltaképpen hol és mikor veit ez a kapitány — kapitány! — Aztán hol van az az ember, a

1 egy pindurkát is látott a nyugdijbárczájából? — Hm! Kapitány! Hisz azt mondhatja akárki is! — Há'szen a papir is eltűri, hogy rá irják! — Bablókapitány talán! — Az már lehetett! — Tetszik meg egy findzsával, Nekutiné komámasszony ? — No, még egy csöppet csak... hanem többet nem ám! Aztán az a kutya az a pincsi is, — Ördög tudja milyen állat! — A még roszabb, mint a gazdája. Beleharap minden nőnek a lábikrájába. Mintha csak be volna rá tanitva! — Igen, a lábikrába... Aztán nézzék csak! az a vén madárijesztő a mult héten, mikor meg is esküdtem rá, az ő Nérója ide beleharapott — még most is megmutathatom a helyét; — tudják mit mondott az a vén.. . képzeljék csak! az a vén . . . hogy a . . . üsse meg ! Azt mondta, azt merte mondani: Hiszen magának nine is lábikrája! Képzeljék csak! oh! oh! azt merni mondani nekem, nekem! hogy nincs lábikrám ! ? Hanem aztán meg is oldottam ám a nyelvemet! A szapulás csak folyt — rohanva, mint