Esztergom és Vidéke, 1886

1886-05-16 / 39.szám

Oda kell one tehát halni, hogy az esztergomi nép a szőlőmivelós mellett ne hanyagolja el a gyümölcstermelést és a konyhakertészetet. Mert a mi ezen a két u

J

on termel, annak biztos piacza van. Biztos piacza itt Esztergomban, a honnan ki kellene szorítani az idegen pénzelőket, s biztos piacza a fővárosban hová néhány óra alatt leviheti mindenki a keresett portékát értékesíteni. Ha a borászati egyesületnek az idén az a nemes missiója van, hogy az esztergomi szőlősgazdák tavali kitűnő terméséből némi kárpótlást nyújtson az idei csapásra, akkor a gazdasági egyesületnek, a városi tanácsnak, a borászati uj tanítónak s egyáltalán minden értelmes és befolyásos szakembernek oda kellene hatnia, hogy népünket a küszöbön álló óriási pusztulás előtt a gyümölcstenyésztés meg $ konyha kertészkedés hasznos foglalatosságaival megismertesse. Akkor azután nem fogná városunk népességének nagyrószót annyira megrendíteni sem a felhők járása, sem a phylloxera veszedelme. kiadóezég, milyen eddigelé a közjegyzőségre czélszerűbb és teljesebb nincs. A kényelmes zsebalaku kötetecske szép nagybetűs nyomású és külső kiállítása is igen tetszetős. Ára 60 kr. Az olvasó-kör czimű regény vállalat Born György a Narbonnei kastély titka czimű történeti regényét indította meg, melyből eddig három füzetet küldtek be hozzánk. Az érdekes füzetek ára 30 kr. egyenkint. (Megrendelhető Bpest Fülöp György szerkesztőnél, Stáczió-utcza 31.) OLVASÓ ASZTAL. — Romlaki kastély. Benedek Aladártól a napokban egy uj eredeti regény jelent meg két kötetben, melyről már több nagyobb fővárosi lap igen kedvező és irodalmilag méltató hangon szólt. Mi egyelőre egyszerűen csak jelezzük munka megjelenését és fenntartjuk magunknak esetleg a későbbi bővebb bírálatot. Addig is azonban bátran ajánlhatjuk olvasóinknak, e művet mely Budapesten Petrik Géza könyvkereskedésében (Koronaherczeg utcza 16.) rendelhető meg. Fűzött példány ára 2 frt 50 kr., diszkötésben 3 frt 50 kr. — A közje gyzőségre vonatkozó t ö r v é n y e k és az ezekre vonatkozó miniszteri rendeletek szakszerű használatra. Singer és Wolfner kiadása, Bpest Andrássy-út 10. szám. A közjegyzőségre vonatkozó törvények és szabályrendeletek ezen kiadása szakszerű használ a: a olykép van berendezve, hogy az 1874. évi közjegyzői törvény hatályban maradt §§-ai és az 1886. novella egybeillesztve képezi a közjegyzői törvényt mai érveidében. Az összes bevágó miniszteri szabályrendeletek valamint a közjegyzői dijakra vonatkozó törvény hozzácsatolásával oly kézi könyvet bocsát közre a esiiiii A nö lélektanából. II. Épen azért annál fontosabb hogy elvégre a komoly tudomány is fölvesse a kérdést: váljon azt a régi rang fokozatot, a melyet csaknem három ezer éven át következetesen ott találunk a történelem lapjain, s a mely a hatalomban csak ugy, mint a világ gyönyöreinek élvezetében a férfinak adja az elsőséget — megcsonkitatlanul fel kell tartanunk ma is ? S a női egyenjogúságot, önállóságát, jogot a munkára, mely ujabban egy-egy merészebb ajakról felhangzik — hin ábrándnak tekintenünk továbbra is, melyet már a nő természeti fogyatkozásainál fogva sem lehet megvalósítani soha ? Alig hinném, hogy bár a legelkeseredettebb nő-gyülölőnek is sikerülhetne ezu az álláspontot a maga ridegségében megvédelmeznie. Éppen ellenkezőleg. Hova-tovább kutat, okoskodik az ember, annál in-| kább be kell látnia, hogy azt a vi- j szás helyzetet, melyben a nő marj ezer meg ezer év előtt volt és rész-1 ben van ma is, nem az ő állitólagosJ szellemi inferioritása, hanem a maga; fensőbbségében annyira elbizakodott férfi önző szenvedélye hozta létre, tartotta és tartja fönn ma is. Ez a szenvedély intézte a nő sorsát és intézi ma is. Innen az a contrast, melyet a nő ólettörténelme felmutat. Mert a szenvedély rosz tanácsadó, megtéveszti az embert minden izében: hogy vére jobban forrjon és gazdagabb táplálatot nyújtson a felbuzdult fantásiának —akár az értelem rovására és agyvelejének minden ideg-szála gyorsabban vigye meg a sziv vágyainak üzenetét az akaratnak, Mig ha lelohadt, nyoma sem marad a kifejtett energiának 1 Helyes-e, jogos-e már, hogy egy ilyen momentuózus kérdésben, épen a legrészrehajlóbb biró : a férfi szenvedélye mondjon Ítéletet: s a nő szellemi és erkölcsi becsét, ennek a szenvedélynek a mértékével mérlegeljük ? E kérdést eldöntendők az elfogulatlan tudomány égő szövétnekóvel kezeinkben, keilend belépnünk a rejtélyes női természet szentélyébe. De hát létezik-e egy olyan tudomány, mely megfigyeléseinek alapossága — és megejtett kísérleteinek súlyánál fogva, teljesen megbízható eredményekre vezesseu e tekintetben ? A tudományok történelme nem nyújt valami kedvező kilátást. Mikor még ősanyjok : ati szteletreméltó philosophia tautételei is inkább tév-utra vezetik, hogy sem útbaigazítanák az embert. Nem akarok visszakalandozni a messze múltba, hogy Aristotelest idézzem, aki a nőt még a természet czéltudatos alkotásának sem tartja, hanem csak egy elhibázott, elfuscholt műnek, mely nem is a rendes, hanem már az u. n. torz-képződvónyek egyik kategóriájába sorolandó. Ez a nézete a nagy bölcsésznek, bizonyára nem számolhat komoly méltatásra. De nem megdöbbentő-e, mikor még a legújabb kor nagy embereinél sem igen találunk igazságosabb — hogy ne mondjam — tisztességesebb hangot, midőn arról van szó, hogy a nő szellemi ós erkölcsi becsét mérlegeljük. Szinte vonakodom még ismételni is a nő-káromlás eme kifakadásait, nehogy akár a leglávolabbról is az a látszata legyen a dolognak, mintha talán a magam részéről is helyeseluém e felfogást. Pedig a legnépszerűbb, mondhatnám legdivatosabb bölcsészek egyike hirdette e vádat leghangosabban : Schoppenhauer Arthur. Kiben ne ébredne fel a legtisztább kegyelet e ragyogó név hallatára! De ki tehet róla, ha neki a fiúnak, pöre volt az anyjával örökségi ügyekben — s mert maga sem idegenkedett a pénztől: e csekély indok is tüzelte pesszimizmusát, hogy annál inkább ócsárolja a nőnemet, és megirigyelje még a hindostani és hottentót állapotokat is, mint a hol a nők nem örökölhetnek. Egyébként az az egész fejezet, melyet a »Parerga és Paralipomena« cz. művében az asszonyoknak szentel—Ueber die Weiber Kap. XXVII. — nem egy epével irt guny-iratnál, melynek mindéi egyes sorában, a legmaróbb nő-gyülöle szólalt meg. Azzal kezdi, hogy már maga a n testalkat azt mutatja, hogy a nő ne csak nagyobb szellemi — de még testi munkára sem alkalmas. Már 18 éves korában elérvén szellemi fejlődésének tetőpontját, elgondolhatni, hogy mennyi köszönet van egy ilyen rövid idő alat elérhetett fejlettségben ? Gyermekek maradnak azért életfogytiglan gyógyíthatatlanul, megverten egy velők született betegséggel : a szellemi rövidlátással ; a melynek természetes kövei kezményeként még a művészetben is a melyre pedig legtöbb igényt tarthatnának, ignoransok maradnak mindörökre Csak egyben mesterek : a hazudozásba és tettetésben, mely ösztönszerű tula donuk, jellemök, legmarkirozottabb vonását képezi. Egyebekben a legalapo sabb és gyógyíthatatlanabb filisterek, kiknek igazi hivatását az ókor éskele sokkal jobban eltalálta, mint mi euró paiak, a mi ó-franczia galantóriánkka és ízléstelen nő-kultuszunkkal, a ke resztény-germáu ostobaság ezen legéret lenebb gyümölcsével. És ez így meg nála elejétől — mindvégig. Megtámadj a művelt nemzetek házasság törvényét mint a mely a monogamiaban aequíva lens értékben veszi a nőt a férfival nem fogy ki az olcsó tanácsokból, me Iveket azért osztogat, hogy sikerüljöi a »dámát«, az európai czivilizáczit eme monstrumát, a maga nevetsége igényeivel — teljesen kiküszöbölni társadalomból. Sőt nem átall a nőnél még szépségében is kótelkedui, s a szokásos »szép-nem« elnevezés helyett az »inaosthetikus-uem« elnevezést hozzí javaslatba. A mit a helyütt a női test alkat rútságáról mond, az csakugyai annyira »inaesthetikus« — hogy még reprodukálásától is tartózkodnom kell Csakis azon tételét akarom még fel hozni, mely »A nemi szerelem me taphysikaja« cz iratába foglaltatik, amelyben még a nő erényét és hűsé gét is más mértékkel mérlegeli, min a férfiúét. Amazt sokkal kevesebbr< tartja emennél. Valóban bámulatos aberrácziója a: emberi értelemnek . . . melyben pedijS — sajnos, épen nem egymaga leled zett Schopenhauer. Hartman Ede Bahnsen nem sokat engednek nagi mesteröknek a nő-gyűlöletben! Ső Dumas, az ismeretes franczia iró — Szerencsés jó reggelt kívánok, kedvesem! Oly jóízűen aludtál, hogy fel sem akartalak kelteni ; azért hát dolgom végezve, elmentem egy kicsit sétálni, — szólt egy kellemesen csengő hang Kapor ur háta megett. Megfordult, Evelint látta, ki olyan mosolyogva tekintett reá, mint a nyári hajnal, de azért m-gis csak ránczba szedte a homlokát s mormogva mondta: Evelin, ülj le ide mellem, szólni akarok hozzád. Mért nem teljesítetted kívánságomat? Már 11 körül jár az idő, hol voltál eddig? Ez többé meg ne történjék! — Hogy hol voltam, kedvesem, szívesen megmondom. Reggel igen kellemes volt a levegő, hát elmentem egy kicsit sétálni, aztán meg, mivel egy nyakkendő nek igen megtetszett, bementem és megvettem számodra. Nézd csak, minő szép! Kapor ur körül forgott a világ; el nem tudta képzelni, mi történt feleségével, hogy nyájaskodásait igy főzi le. Azt hitte, milyet szól neki, rögtön eltörik a mécses s legalább is nyakába borul, hogy bocsánatáért esedezzék; s a hely tt mosolygó arczczal áll előtte, mint Szász Károly ördöge. — Asszonyom, a tisztességes feleségek csak ennyi engedelmességgel tartoznak a férjnek? Ne nevess, mert mindjárt megmutatom kövess meg! Különben szobámba zárlak, s ott foglak, míg meg nem ígéred, hogy megváltozol. Evelin egyre kaczagott, még könye is végigpergett arczán. — Ne lógy olyan kikapós, aranyom, majd megjavulok én! Most meg úgy is tudom, megbocsátasz. Kaczagása ingerelte a férj dühét. — Asszony, te uraddal és parancsolóddal daczolni mersz? Eredj rögtön szobámba ! — Ne lármázzál velem, Nem vagyok süket. Kedvesem, férjem, lásd, én neked engedelmeskedni fogok, ha nekem tetszik. Be elébb egy kicsit kifújom magamat. — Mit, te nem akarsz engedelmeskedni? Te ki akarsz engem figurázni. Eredj, de rögtön ám! — Ha minden áron azt akarod, hogy szobába jussak, hát vigyél oda; mert biz' én egy tapodtat sem tudok menni, nagyon elfáradtam — szólt a menyecske, és egyre nevetett. Kapor ur azt gondolta, Evelin tréfának veszi az egész csete-patéfc. Azért kapta magát, átkarolta s még mindig jókedvű feleségét bevitte irószobájába. Az ajtót rázárta, a kulcsot zsebrevágta és egy kis gyereket állított az ajtó elé azon czélból, hogy ha az valami szokatlan zajt hall, azt tudassa vele. Aztán szájába rágta a gyereknek, hogy a legközelebbi vendéglőbe megy ebédre. Épen a fogát piszkálta már, mikor a silbakos gyerek szuszogva, mint egy locomotiv, beállít s nagy lélegzetet véve, elfújja, hogy a menyecske össze akarja zúzni a világot, mert mindent tör-zúz a szobában. Kapor ur erre a nyaka közé szedte a lábait s gyors futásban felvágtatott az emeleten levő lakására; hallgatózott, de mit sem hallott. Megijedt: utóbb az oldalbordája elemésztette magát; benézett hát a kulcslyukon, de amit látott, az már megrémítette. Ne férj, kedves olvasóm, nem öngyilkosságról van szó! A szoba közepén öreg karosszékben ült Evelin, egy levél olvasásába elmerülve; előtte a földön Kapor ur ujdonat-uj köcsög-kalapja állott szinig telve levéllel. Kapor ur ismerte valamennyit: szerelmes levelek voltak, melyeket hajdanában fiatal és koros angyaloktól kapott és kegyelettel őrzött. És ezeket a leveleket a csak két napos feleség mind végigböngészi, bizony ez beválik egyptomi tiz csapásnak is! Mi természetesebb tehát, minthogy be akart rontani neje megfenyitése végett. De az ajtó el volt zárva s mire a kulcsot előkereste s a zárban megforgatta: Evelin rátolta az ajtóra a toló zárt és a férj künnrekedt, toporzékolva dühében. Csakhama mentő gondolata támadt: leszaladt az ud varra a lajtorját odatámasztotta szobájána] az udvarra szolgáló nyitott ablakához, felbaktatott rajta. Evelin, amint ezt észre vette, lassan visszahúzta a tolózárt, kisur rant a szobából, s az ajtóban felejtet kulcscsal újra elzárta. Aztán leszaladt a udvarra, elvette az ablak mellől a létrát igy Kapor ur jutott helyette szobaáris tómba. A férj össze-visszaforgatott mindent de Evelint természetesen nem tudta fölfe dezni. Végre bocsánatot igért neki, meg i akarta követni, csak jöjjön elő; mindhasz talán! Az ajtón zörejt vélt hallani, oda rohant, be volt zárva; ott termett az ablak nál, nincs ott a létra! Óriási dühhel vesz hát észre, hogy a felesége milyen szépen kiját szotta, s hogy a feleségének ásott verem ben maga rekedt meg. A dühtől reszketv ült karosszékében; hogy mit gondolt? nei jegyezte fel senki sem az utókor számára Végre ágyára vetette magrt, nemsokái megkönyörült rajta az álom. Hogy med dig aludt, vagy kelett aludnia? azt Éveli nen kivül csak Kapor ur tudhatná. Annyit azonban megsúghatok, hog ezen eset után néhány nappal Kapor i még hajnalban lábujjhegyen osont od neje ágyához s igén gyengéd hango mondta: