Esztergom és Vidéke, 1884
1884 / 104. szám
Esztersom VI. évfolyam. 104. szám. Vasárnap, 1884. deczember 28-án Városi s megyei érdekeink közlönye. yV\ EGJKI EN1K HETEN K INT KÉTSZER VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR égés7. évin fél évre . neg \ e<lév re frfc — krEgyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG: jSzENT-yÁNNA-UTCA 317. HIRDETÉSEK. hová a lop szellemi részét illető közlemények küldendők HI V AT A í,OS HIRDETÉS 15IC : M A G Á NI í T RI) I5T ÉS I5K KIADÓHIVATAL: 1 szótól 100 szóiir---fi t, 7ő !{)•. me gállapodás szerint lehető jSzÉCHENI-TÉR , liont n hivatalos s a magán hirdetések, a uyilttd.oe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamáKsok inlézemlök. 100—200-ig 1 „ 50 „ legjutány osabban közöl tat neki 200—aoo-ig 2 „ 25 „ Hólyeg. íj .20 kr. NYIÍ,TT1?H sora 20 ar Lapunk a hetedik évfolyam küszöbe előtt áll. Nem volt eddig lietenkint kétszer megjelenő hírlap Esztergomban, mely hetedik esztendejét megérte volna. Az „Esztergom és Vidéke“ megérte. Megérte pedig állandó olvasó közönséggel s kiváló írók és munkatársak közreműködésével. Semmiféle válság meg nem renditette, semmi változás meg nem változtatta. A hetedik esztendő küszöbén rövideden felújítjuk azokat az elveket, melyeket törekvéseink alapjául vallunk. Társadalmi lap vagyunk, A politikával nem törődünk semmit, de a társadalmi élet tanulmányozása, mogneme- sitóse s megélénkitese legfőbb hivatásunk. A kik városunk vjabb történetét ismerik, azok előtt nem lesz feltűnő abbeli mondásunk, hogy Esztergom majd mindent a társadalomnak köszön. A társadalom teremtő ereje s fen tartó természete városunk szellemi és anyagi világában u-ton-útfélen megnyilatkozik s beliünket hivatásunk folytatásában megerősít. A társadalmi erők összbaugzó működése bizonyos tényezőkhöz van kapcsolva. Ezek a következők : nem szabad felekezeti mogbasonlást s középkori szellemű üldözést helyeselni és gyakorolni. Vegyült az embereket emberségük s ne vallásuk szerint. De a vallást becsijük meg emberségesen. Egyesületi czivódá- soknnk nem szabad táplálékot adni, hanem a jé egyetértés nevében mindennemű viszályt el kell fojtani. Hatóság és hatóság között nem szabad hadi állapotokat teremteni, vagy végletes súrlódásokat még inkább elmérgesiteni. Ezek a mi alapelveink, melyekhez hozzá adjuk még a következőket. Az anyagi és szellemi jólét minden tisztességes fegyverével fogunk küzdeni Esztergom szebb jövőjéért a kevj^íf korhadt nézetű fiatalabb generáliéban, mely azonban megadja még a kor gyöngéinek is a köteles tiszteletet. ízlés, ambitió, munkakedv s kellő modem műveltség nélkül nem képzelünk haladást. A haladás ezen factorai- nak hiányát azonban nem fogjuk koszorúval jutalmazni. A mit megírunk azt lehetőleg élénken és formásán igyekszünk megírni, változatos rovataink, érdekes vezérczikkeink, hasznos és tanulságos közleményeink, mulattató tárczáink által pedig külön bözui akarunk olyan vidéki lapoktól, melyek szánalmasan gyarló ismeretekkel, sőt stilisztikai botlásokkal szerkesztődnek. Lelkesedéssel és uj erővel indulunk a hetedik esztendő szolgálatára. T. olvasóink rokouszeuve és támogatása lesz legkedvesebb ajándékunk és jutalmunk. A szerkesztőség. * Az „Esztergom és Vidéke“ hetedik évfolyama heten kint kétszer fog megjelenni. Az előfizetés ára nem változik. Az uj évfolyam legközelebbi száma már uj betii készlettel Ízlésesen és takarosán lesz kiállítva. Tetemes beruhá zásaink azonban nem szolgáltatnak ürügyet a lap megdrágítására. Az uj kiadóhivatal átálában készséges figyelemmel s lelkiösmeretes pontossággal fogja az előfizető közönséget szolgálni. A hátralékok s az előfizetési dijak szives megküldését az első számhoz mellékelt utalvánnyal kéri a kiadóhivatal Csendőrséget városunknati. Esztergom, decz. 27. A legutóbbi városi Közgyűlésen felmerült a csendőri intézménynek városunk területén leendő meghonosításának eszméje. A pénzügyi bizottság kezdeményezte ol.yképen, hogy a rendőrségre fordított kiadások keretén belül hozzászólt be négy csendőr kiadási tétele azon fen tar tás-ál, miszerint a tervezett csendőri költség ne essék külön kiadási rovatba, hanem nyerjen födözetet, a helyettük elhoesájtotfc 5 esetleg 6 rendőr költségéből. Az indítvány közgyillésileg elejtetett, pedig igen is megérdemli vala, ha nyomosabb indokokból kiindulva, annak létesítését a közgyűlés kimondja. Az a vagyonbiztonság, a közrend és csend fentiirtása, mely a polgárság jólétének érdeke, nem ialálja a rendőrség intézményében azt a garancziát, melyet a csendőrség nyújt. Ezt elvitatni nem lehet, s talán nincs is senki, a ki ebben kételkednék. Vannak azonban némelyek, kik a csendőrségben az elnyomatás idejéből hagyományként fönmaradt népszerűtlen zsandárt keresik, pedig nagyban csalódnak, mert az absolut, világ zsundárja és a magyar törvényhozás által teremtett csendőr között ég és föld a különbözet. Akkoron katonai szervezet alatt a saját önkényére boc-sájtott zsaudár alattomos kémkedésre volt hivatva, melyi minőségben nem egy polgár békés nyugalma sőt szerencséje indult veszendőbe. Aztán nem polgári hatóság rendeletére cselekedtek, mert hatalmuk talán szélesebb alapokra volt fektetve, mint a mai polgári hatóságoké. No de hát mégis el volt a czél főbb vonásaiban érve azzal, hogy a csendre és rendre szigorúan felügyeltek. Ep igy felügyel a mai kor csendőre is, jóllehet messze állva minden oly feltevéstől, mely a mai csendőrt az egykori zsandár spicli-rendszerben szolgált egyénekkel azonosíthatná. Az uralkodó hangulat, mely az országgyűlésen is kifejezésre talált, oly rokonszenves színben emeli ki szereplésüket, hogy elfogult az, ki nem találja a csendőrsóg intézményét korszerűnek. Városunknak is lekelune az ő erélyes működésük,mert ^szinten szólva, sok eset fordult elő nálunk, melyben szerfölött éreztük az ő hiányokat. Mindazon hibáért és visszaélésért, melynek a rendőrség többszörösen tanúja volt, nem lehet a rendőrséget okozni, mert a dolgoknak okfője : a rendőrség tekintélye nálunk, ez időszerűit csekély mértékben dominál. De hát miért ? Talán a higgadtlanság folytán ? Ereij és kitartás a rendőrség képviselőinél nem hiányzott sem azelőtt, sem most, hanem hiányzik a szolgálati szabályzat azon szigora, mely a csend őrséget egyszerre oly tekintélyessé avatta. Igen, az a csenfiőr, kinek az utcán csak a toloncz és koldus engedelmeskedik, a duhajkodó legénység pedig le- piszkolja,ok nélkül szemébe szidalmazza vagy bántalmazza is sőt ha, elfog áfás ''tves&tez l Szervusz vén Szilveszter! Csakhogy raluliára m égj ősz te is egyszer ! Már abból, a mily nagy szív,szakadva várunk, Láthatod, mily kedves vendég vagy te nálunk. Várunk, iniut a beteg, ki már reménykedve Háromszáz hatvannégy rossz pilulát vett be S jővén az utolsó, sziut olyan rossz forma, Eléjebajt busán: „csak már ez az egy is A gyomromba volna !* Nem hányjuk szemedre, Hogy évünket mindig rosszul fejezed be. ügy sem igen tartjuk a jó reménységet, Hogy az áldás hozzánk ulolsó nap téved, Nem szokás remélni jót az utoljátul, Iskolában is a rossz diák ül hátul, Hogy te sziute ott ülsz az sincsen hiába : Legrosszabb lehettél, azért kerültél a Szamarak padjába. Nem okozlak mégse. Különben is véd az isten rendelése, Lásd ő legfelsége jó hozzád felette, Üstököd fehérré csakis azért tette, Hogy igaz öregség lisztes köntösében Verés elő' irhád elhordhassad épen. Köszönd liát hatalmas jó protektorodnak Hogy sokan e földön —és közöttük én is —- Szervusszal fogadnak. Minő finom ármány ! Sokat tanulhattál már a magad kárán ! Sze >eid ragyognak mosolyog az arczod. Kezedben a kelyhet kocczintásra tartod. Jön a piros jókedv, fut a sápadt bánat. Zene zeng előtted, kedv zsibong utánad, Ide-oda súgsz, hogy : ki haragszik itten ? Már hí őst mit lehetne mást felelni rá, mint, Hogy : Hozott az Isten ! Ide-oda súgni ! A könnyenhivöknek szépeket hazudni ! Látom most is abban fáradsz ott javában ! Ahol az a vidám úri társaság van ; Elhiteted vélök, hogy a jövő évben Annyi lesz a jóbor mennyi nem volt régen És még a bor mellett azt mondod Szilveszter, lm folyónk megárad és tavalyi módon Nyakon vizkeresztel. Most meg már amott van. Egy lányka hallgatja szavait titokban. Annak a kis lánynak azt. súgja fülébe, Hogy boldog menyasszony lesz mához egy ^ [évre.: Összebeszél annyit szegény kicsikének Hogy arcán a rózsák szinte lánggal égnek. Pedig — bárha X ur nagyon is imádja, i De még azt sem tudja voltaképeu mennyi Az ő hozománya ! Búsan, elhagyottan Ivott a hazáért egy pógár amottan. Annak a fülét tele az súgta jóval, Megbukott kormánnyal, eltörült adóval. A boldog jövőnek édes reményében Iszik most a honfi kefekötőképen, Hejh, mire a hajnal houfi áhriot oszlat Alighanem oszlat adóemelésről Uj törvényjavaslat! Ali, de mi ez ismét ? Fiataloktól az öregekhez is még? Édes uram bátyám oda se hallgasson ! Dugja a fölét he, lelkem jó nagy asszony! Vén Szilveszterünknek pletykát szór a szája Most, is azt beszéli — hordja el a kánya — Kinek mily ruhája ? mennyi hozománya ? Hány eladó lánya ? Közeledel, nem-de? Nos, ugyan mit tudnál súgni a fülembe ? Tán valami tréfát akarsz tenni vélem, A miért titkaidat sorra kibeszélem ? Eddig minden évben úgyis a megholtnál Jobbat jövendöltél és rosszabbat adtál, Nincs hiteled többé menj merre szived húz, Még most szólok hozzád, jövőre talán már Azt se mondom „szervusz !“ Hozd a poharat hát ! Kocczintva köszöutsük Sziveszternek napját. Legalább mulatni egy jó napunk légyen, Búsulhatnak háromszáz és hatvannégyen. Légy fogadva dallal, köszöntve zenével, Mulass itt közöttünk vig kedvvel az éjjel ! Mig a jövő hajnal egy uj évet kezd el Akkor aztán indulj s búcsúzva igy szólunk: Szervusz vén Szilveszter ! Szávay Gyula. %íV\ ílé'pcíl. — Karczolat. — Hogy elpifyeredtem, mikor legzsengébb gyermekkoromban egy reggel arra ébredtem, hogy az általam egész nyáron át oly nagy gonddal ápolt kajszin-baraczk fák ágai letöredeztek az éjjel lehullott hó terhe alatt, virágágyaim pedig lábuyi magasságú hóréteg alá vannak temetve. Dajkám meséi után ekkor még abban a hitben voltam, hogy a hó nem egyéb, mint ludpihe, mely a kis angyalok dunnájából hull a földié. S most ez a sok ludpihe eltemette az én virágágyaimat és kárt tett kajsziubaraczk-fáimbau.— Édes anyámnak egy diós kalácsába került, hogy az „eltört mécses“ ismét egész legyen, vagy phrasis nélkül szólva, hogy engem kibékítsen. Elébe ültetve, keblére ölelve magyarázta nékem, bogy a hó nem egyéb mint isten áldása, mint megfagyott eső, mely tavasszal leolvad majd a földbe s ekkor az első meleg unpsngár rügyet fakaszt majd a fákon s kicsdlja a földből a hideg elől el- Dujt, virágokat. És ezentúl megnyugodtam e szavakban, mert hiszen az édes mama mondta, a ki pedig mindig igazat szól. Megettem szépen a diós kalácsot azon tudatban, hogy a hó nem egyéb mint isten áldása s égő vágy- gyal vártam a tavaszt, midőn az első meleg napsugár rügyet fakaszt a fákon s kicsalja a földből ajhideg ellen elbújt virágokat. Ez az első téli kép, mely lelkembe bevésődött s mely még most is élénk emlékezetemben vau. Magam előtt láttam az éu
