Esztergom és Vidéke, 1884
1884 / 92. szám
betöltésére vonatkozó előintézkodésök megtételére került a sor. Tudvalevőleg Reusz J. s'tgymezei jegyző elhalálozása, Grungel J. es Gelota J. elköltözése, valamint P.p J. polgármester leköszönése folytán a Víziváros, Szentgyörgymező és Szenttamás községekből álló I. Pilismaróik és Döíiiös községekből álló II. Köhidgyarmat, Kicsiud, Libád, Kéméud, Kis és Nagy-Bóny községekből álló XIII. választókerületekbeiigigyszántén a XVII. vagyis Esztergom sz. kir. város 1 ső nlkerílletében fog egy-egy bizottsági tag nevezettek kelyébe választatni. A választási batáridő folyó évi nov. 30 ra tűzetett ki, választási elnökké pedig az I. kerületbe Reviczky Gy. all-ba Szabó M. a XIII-ba Vancsó Gy. a XVII-be Pap J. polgármester küldetett ki. A megyei tisztviselői nyugdíjalapnak szabályrendelete a három rendbeli ministen tortúra után ismét módosítás alá került, a mennyiken a belügyminiszter kimondotta, hogy a tisztviselőket közelről érintő ama része, mely szerint a hosszas szolgálatban érdemeket szerzett tisztviselők szolgálati évei a megfelelő ■dijjárulékok utánpótlásával 18G7. évig beszámíthatók, csupán bizonyos megszólításokkal történhetik, akkor is csak az ő előzetes jóváhagyásával, a nyugdíj intézet alaptőkéjének gyarapítására át- -engedott megyei takarékpénztári alap, takarék mag tán épület átengedését azonban egyelőre is már jóváhagyta, minek következtében az alispán utasítva lett, hogy a táthi magtári épület nyilvános árverés utján való eladásáról saját ka tüskeiében gondoskodjék. Mészáros Károly bizottsági tag indítványa, hogy a nyugdíj alaptőkéje adományok gyűjtése által gyarapítására egy küldöttség neveztessék ki, elfogadtatott, minek folytán a gyűjtést eszközlendő bizottságba Mészáros Károly elnöklete alatt Bárány János, Rédly Gyula, Wim mer Ferencz és Mayer János bizottsági tagok neveztettek ki a főispán által, Felolvastattak i betegápolási alapra -eddig szedett pótadónak felemelését, a megyei költségvetés megáll api fását tár- gyazó törvényhatósági bizottsági határozatokra a helybenhagyást tartalmazó belügyminiszteri leiratok, valamint az es/tergom nána-ipolysági helyi érdekű vasút esz tergom-nána- tatai vonal részének közigazgatási bejárását illetőleg felvett jegyzőkönyv jóváhagyását s a kiviteli munkálatok megkezdketésére adott engedélyt kih'rdeto közmunka- és közlekedésügyi miniszteri intéz vény s ezenkívül több más, már alispánilag el in vés, de egy csepp is elmámorit. Nem kopogtat ajtódon, egész csendben oson be és es:ik azt tudod, hogy kebled rejtekéoeu egy érzet vert tanyát, melynek csendes de hatalmas szava szeretni parancsol — mert nem •szeretni nem vagy képes. Megtörhetlen erejű hatalom a szerelem, melyet leküzdeni lehetetlen. Egyiket lelkesíti, a másiknak a kétségbeesés méregcseppjeit önti leikébe ! a szerelem boldogít és az életet csodás édenné képes varázsolni inig pusztító elemként ellenedet kietlen sivataggá is változtathatja. Pusztító bullámként csap át kebleden és kimossa onuau boldogságodnak még gyökerét is, majd mint kábító zefir szelíden száll meg, majd mint vad tigris tépi szét szivedet. A szerelem egyszerű és nyílt, mint az ártatlan gyermek gondolata. De titokszerü is mint egy liőskölteméuy mylliosa. Mint fénylő diap sugározza át kebledet és a setét vihar irideg árnyával bomályositja el. Megteremti a csodás tavaszt szivedben azután zord téllé változtatja. A szerelem parancsol, engedelmeskedned kell, ha angyalszárnyakkal ölel át vagy erős bilincseket veret rád. Sokan köszönhetik életek boldogságát a szerelem szentségének, oh de hányán sóhajthatnak föl Petőfivel azok közül, kik már korán tanultak szeretni és csalódni: .Boldogtalan voltam teljes életembon, €>ak az vigasztal, hogy meg nem érdemeljem.“ JP. F. tézott s igy a közgyűlésre ogyszeiüóti csak tudomásul vétel czóljából vezérelt felsőbb intézkedések, melyek között, illegem li tömlőnek tartjuk még az árvatári könyvvé z été s könny ebbitósoczéljiíból eszközölt azon intézkedés jóváhagyását, mely szerint jövőben a megyei összesített árvatárnál vezetett főkönyvek nem járáson ki nt összesítve, hanem községen kint elkülönítve fognak kezeltetni. Hallottuk felölvastatui Horváth Géza doroghi képviselőnek a megyei árvaszéki elnöki állomásról való loinondását tartalmazó nyilatkozatot is, melyben nevezett képviselő 18 évet megközelítő szolgálati ideje alatt a megye közönsége részéről irányában tanúsított jóindulatáért köszönetét mond, melynek viszonzásukéi) a megyei közgyűlés Horváth Géza érdemeinek elismerését jegyzőkönyvébe ig tatja. Egyik legfontosabb tárgyául jelentkezett a mai közgyűlésnek a városi kaszárnya ügy. Tudvalevőleg arról volt szó, vájjon a varos által előzetes föl - sőbbségi engedély nélkül épített ideiglenes kaszárnya építésre vonatkozó szerződés jóváhagyassók-e vagy sem ? Noha nagynehezen de még is keresztül ment a jóváhagyás, mi az előadó és állandó- választmány jóakaratán kívül Dr. Helcz Antal érdeme, ki indokolta azon sietség okát, mely a kérdéses építkezésnek elő leges jóváhagyás nélkül történt foganatosítását előidézte. A jóváhagyás azon ban az építési vállalkozóra nézve szigorú, de nem méltánytalan módosításokat tartalmaz. Előfordult ezeken kívül még több rendbeli közérdekű megkeresése egyes tv hatóságoknak, és egyeseknek, molyek egytől egyig tudomásul vétettek, de a melyek közül nem lett volna figyelmen kívül hágj ha ló Sáros megye közönségé, mely a hazánkat fenyegető földini zelési és közgazdasági váltság el hárítás,útiak érdekével foglalkozik. Göndöcs Benedek gyulavárosi képviselő mogkeroséso hazánk ezredéves fennállása emlékének méltó megörökítése tárgyában azonban a jövő évi tavaszi rendes közgyűlés intézkedési körébe utaltatott A közepes számban jelen volt bizottsági tagok által képviselt közgyűlés a déli órákban ért véget, hogy a főispán i terített asztal kedélyességeinek nemsokára helyet adjon. Egyesületi élet. (Nép tani tóink közgyűlése nov. 13-án.) Az E s z t e rgo m-j árá s i t. a 11 i tó - egy es ü I e í (i 11 le Őszi közgyűlése folyó hó 13 án ment végbe, — melyen a vidéki tagok kevés számmal voltak képviselve ; pedig a közömbösség a tanügy rovására szokott; kiütni, a menyiben az ott felmerült dolgok a tanítók ismeretkörének szélesítésére vaunak szánva, vagy ha a tanító meglehetős ismeret-anyaggal rendelkezik : igen üdvös hatást gyakorolnak az ismeretek és egyéb tudjivalók felelevenítésében. A tanítók szügségszerü megjelenését a törvény is követeli s igy a törvény ellen is s vét ki ily közgyűlésekben távollétével tün- döklik. Magát a gyűlést Major János alel nők nyitotta meg egy barátságos megnyitó beszéd kísérel ében, mely alkalommal sa jnálattal emlékszik meg Mayer István püspök ur mint egyesületi elnök betegeskedéséről, kinek jelentése nagy beessél bir, mert sokoldalú ismeretéből úgy a tanügy t»rén mint egyebekben, sok hasznosat tud a tanítók épülésére, szellemi erejük gazdagítására felhozni, Amit ezúttal nélkülözni kénytelenek vagyunk, annál is inkább, mivel a mester munkáját a tanítvány kevésbé pótolhatja, Ezután földvastatik ő Méltósága Mayer István püspök ur levele, mely telve volt szives jóakarattal, üdvösírányu intézkedéseivel akkor is, midőn betegségo külöubou nyugalmat parancsolna. Köszönettel vették tudomásul „Ezer mű- kereszt“ cziinö adományát is a könyvtár számára. Következett a pénztár átvizsgáláséra vonatkozó választmányi jelentés minek tételes össiegeihol vagyoni ereink 357 fit 65 Úrról szól, ebből kiadatott 1884. évre 13 frfc 80 kr, vagyon állapot 343 frt 85 Iáról tanúskodik. Hátralékos tagilletmények 160 írtra rúgnak, melyeknek iuossálása iránt hosszabb eszmecsere merült föl, mig végre abban állapodott meg a közgyűlés, hogy a hátralékos tagok lajstromát vegye alkalmilagszem- iigyre a választmány s ezekből tagilletinéuy elengedése reményében tegyen előterjesztést a jövő közgyűlés elé; a tehetősebbekkel szemben követendő eljárásra nézve pedig saját hatáskörében iutézk. djék úgy, a hogy ezé 1 ravezet őnek táláIj a. Ezután elfoglalta az előadói széket dr. Valter Gyula, ki „népiskolai egészségügy“ című felolvasását folytatta. A felolvasott részletek szerzőjének tudományszomjáról ta nuskod'iak, melyek valóban tárgyilagosan foglalkoztak a népiskolai egészségüggyel — mire századok mulasztásai, mondhatni semmittevése tekintett s csak mostaniban történtek ez irányban lépések — törvénybozá- silag is — midőn azon sajnos meggyőződésre jutottunk, hogy a gyermek test-fejlődésének kiszámithatlnn kárára szolgálnak az egészségtelen berendezésű iskolák, iskolabútorok és tanszerek. Főbb bajok melyek iskolákban keletkeznek — a gerinczferdülések rövidlátásáig stb. különben bővebb fülvilágo- sitást nyújtaná ezekről maga a mii, mely Mayer István püspök ur szokott áldozatkészségéből nyomtatásban fog megjelenni s a tagok számára ingyen kiosztafni. A bőkezű Mecénás korábban tett Ígéretének megújítását harsányan megéljenezte a közgyűlés. Továbbá az orsz. kafcli. segélyalap-gyűjtő bizottságba — már a tanítók javára értve — 7 tag választ;itik és pedig : Major János, dr. Valter Gyula, Palkovics Viktor, Hágára Antal, Tihanyi Venczel, Kliuda Rezső, Herzán Adóit. Ezen alaphoz a közgyűlés 50 fi'tot szavaz meg, melynek kiegészítéséül dr. Valter Gyula azt indítványozza, hogy a téli évadban tartassák e célra az egyesület által rendezett felolvasással s tombolával egybekötött tánczestély. A közgyűlés az indítvány érdemében hozandó határozatot a választmány főgondjaira bízza. Utána bemutatóra kerül Hübschl Sándor esztergomi fotaniló által énekhangra szerkesztett s iskolásfiúk által éneklendő király bymuusa. A tagok közt Hübschl ur által szétosztattak, minek sikeres használhatóságát mindenki belátva: Hübschl ur szives fáradozásáért és gondozásáért mind auuyiau elismerő, hálás köszönettel adóztak. Következett a tavaszi jegyzőkönyv felolvasása, melynek elfogadása ulán a tisztu- jitás képezte a tárgyi sorrend utolsó pontját. A választás szabályszerűen megejtetvén miután elnök Majer István püspök ő méltósága, választás alá ne ■< esik, atelnöknek: Major János és Tihanyi Venczel, közgyűlési jegyzőnek : Fekete György, választmány1 jegyzőnek: Szölgyémy Gyula, pénztárosnak : Kiinda R -zső, könyvtárosunk : Hro- nioda Janos választattak. Választmány a következő tagokból alakíttatott : Gr. Csálcy Károly, Bartal R;zső. Szőlősy János, Hágára Antal Huléuyi Fe- rencz, Hübschel Sándor, Dr. Váltéi Gyula, Villi N., ZiBrinyi N., Petricsek N , Herzán Adolf és ezen tudósítás beküldője GYARMATI JÓZSEF. A tisztelt megyeházból. (Karczolatolc nov. 12-óről.) — Már megint közgyűlés ! — rebegi naptáram piros piajbászos megjegyzéssel, Áttanulmányozom hevenyében a program- mot s be akarok fogatni. Pont tiz óra. Elegáns fogatom fája azonban még a Li- bánou ezédrusai közt virul vörös plaibász- karcsú csecsemő ezédrus alakjában s anda- lusiai paripáim leendő nemzői még csak most élik bachlisch korukat Hispánia viráuyain. Fájdalommal kellett tehát resignálnom elegáns megjelenésemről s bánatosan mondottam le arról az egyetlen egy meglepetésről, mely a tisztelt, közgyűlést különben még fenyegethette volna. * A régmúlt idők egy bölcs alispánja bámulatos nagyokat ásít a jelentések fölolvasása alatt. Meglátszik rajta, hogy nem annyira a közgyűlésen, hanem inkább a közgyűlési ebéd előtt van, a mi annál unalmasabb, mennél hosszabb az az idő, a mit a fehér asztaltól elrabolnak. * Fehér asztal, zöld asztal, Ez a metamorphosis már nagyon is kívánatos inainapság. Mert hát a fehér asztal meg a zöld asztal összeházasítása uemzia mai menye legloyá- lisabb tonsz.1 ozóit és legudvariasabb hallgatóit. Az ember első tekintetre megesküdnék rá, hogy heidelbergi pliilosophus vagy berlini száraz praeceptor, olyan unalmasan fo g hozzá s a következő perezben már kisül, hogy hazánk egyik legszellemesebben takarékoskodó jegyzője, mert senkise olvas olyan hamar, még a képviveloliáz. legzsengébb körjegyzői közt se, mint ő. * Polemizál a megye meg a város. A théma egy csudás kaszárnya, melyet azonban sokan egyébnek is tartanak. A Fürdő vendéglő pinc/ére, Mefisztó Fe- rencz, az alatt besiet a konyliára s tapintatos előzékenységgel jelenti a szakácsnőnek, hogy a közgyűlés már nemsokára véget ér, mert az urak neki kezdenek melegedni. * És csakugyan. Az ebédelőtti hangulat, nemsokáig tigris- kedett. A zöld asztalokat fehér terítékek foglalták el s a csábosán párolgó tálak és tányérok csupa jóétvágyat kívánó asztaltársakat invitáltak be, a kik uagyou jóságosak. Istenem! mennyi és milyen viz folyhatott le a Dunán a pusztaszeri magnum áldomástól u szerdai közgyűlési ebédig ! OMBRE, Esztergomi levél. (Théma nélkül.) Aiicun barátomnak rendesen meglehetős jnvenliói vannak, csakhogy azokból nem igen juttat számomra. Nekem "is akadnak olykor alkalmas tliémáim, de most végkéo kipusztultam minden tárczathémából, a mit is nem mulasztottam el levelem megírása előtt a szerkesztő urnák bejelenteni. — Hát ir,on akkor egy Esztergomi levelet théma nélkül. Hiszen mi esztergomi jour- naliszták már a vízözön óta théma nélkül dolgozunk s a légynek se ártó olvasó a kihalt élet tükrét unalmasunk találja. Tehát Írok egy théraátlau levelet. Zwiki néni, az én nagy tisztelőm, kétségbe van esve, mikor a rendes vasárnapi kávézó akadémiának nincs thémája. Mikor pl. az egész héten semmiféle szöktetés, elválás vagy fe Kerülés nem történt. A kávéakadémia tagjai ilyenkor théma gyárat alapítanak, a miből perezenkint ki lehetne állítani egy olyan óriási szedéstar- taléku lapot, mint pl. az Egyetértés. Vagy például Kothurnus Garibaldi urat felkérik, l,ogv mondjon egy dicl.iót Burnót- vári Leopold polgártársunk huszonöt esztendős házassága örömünnepére. A gyermektelen huszonöt éves családapa nem egészen szerencsés théma egy megindító dictióra s igy Kothurnus Garibaldi ur théma hiáuyábau kény tel e n visszavonulni. Az is megesik, hogy igen tisztességes áb- rázatu urak egy egész este el tudnak locsogni théma nélkül s elhagyják nz esernyőnél, hogy másnap az esernyőnél folytathassák. Megesett már egyszer rajtam, hogy ebben a szellemes társaságban hirtelen csak őszülni kezdtem, de azért senkise hitte közülők, hogy théma nélkül verik agyon a drága időt. Szóval a tliémátlauság mindennapi kenyér egy olyan kis városban, hol az unalom lisztjével s a pletyka kovászával sütnek. Még a kis Alice is théma nélkül cseveg ostoba udvarlójával, a ki folyton-fölyvást időről s öt nap előtt megjelent újdonságokról tereferél. Mig egyszerre csak szellemes akar lenni, leborul, elpirul, elakad, de azért hevesen szerelmet vall. A kis Alice mosolyogva jegyzi meg magában : — Ali, ennek máma thémája is vau! Haza jöu a mama s egészen levert haugu'atbai; sóhajtja : A divatkereskedőknek ma napság semmi iij thémájulc sincsen. Ép akkor lép be a papa, a ki a megyeházán egész délelőtt óriási thémátlanságban szenvedett. A kis mama s a kis Alice egyszerre ívbegik : — Holnaputánra pompás thómáuk van! — Már megiut valami rossz regényt hoz valaki ? — Oh nem papa. Concert lesz... A papa úgy érzi magát, mint Kothurnus Garibaldi, a hallatlan szónok, a ki örökösen théma hiányában szenved s mégis mindig szónokol és bámulatosan üres zsebeit kiforgatván elegáns pózban ezt rebegi : — Ah igen sajnálom kedveseim, de nekem nincsen thémám ! ...Íme csupa merő olyan alakokat szerződtetek az élet, rósz komédiásai és elcsapott statistái közül a kik théma nélkül dolgoznak. Különben théma nélkül dolgozni eldorádói állapot. Érdekes Péter urunk például egész életén keresztül sohase volt thémája, sohasem volt mondani valója s mégis milyen érdekesen éli le napjait s milyen fáradat- lauul trécsel théma nélkül.