Esztergom és Vidéke, 1884
1884 / 66. szám
nem csak egy két városban, hanem az egész őrs'ágban, belátva helyzetük veszélyeit, értekezni es hatni fognak, hogy egyesült erő vei jobban ledönthessék a kormány által utjokba gördített sziklatömböket. Adja isten, hogy úgy legyen ! Társuljunk. (P.L.) A kor szellemo int, hogy társuljunk és közeledjünk egymáshoz ; mi, kik a szellemi élet harczosai vagyunk, erkölcsi kötelmünk buzdítani azokat, a kik reánk bízattak, ismertetni velők a társadalmi élet egyes kórjeleit, ezt gyógyítani, a nemesebb eszméket föl tárnunk, a haladó kor követelményeinek eleget kell tennünk, mert ellenesetben elmaradunk. A társulási eszme minden tér munkását úgy látszik megszállta, a menynyiben minden testület tömörülni törekszik. Nagy Szécbenyink szelleme küzd, fenyegető ujjal, figyelő szelleme, óva intenek a munka, szorgalom és kitartásra, mivel csak e tulajdonok teremtik meg számunkra azon talajt, mely képes lesz mindenféle rázkódásoknak szembe szállni. Irodalmunk oly szellemi magaslaton áll, hogy képes bármely nemzet hason körével versenyezni, csak egy érzék kivan fejlesztést: az irodalom pártolása. Látjuk., bogy szellemi munkásaink művei nem gyakran érintetlen hevernek, mert mi magyarok csak politizál nifszeretünk s nem gyakran elítéljük azokat, kik félre téve magán érdekeiket, egyedül a haza javáért küzdenek. Szerintem egy nemzet élete a mai korban saját magától függ, midőu megszűnt a karhatalom, „többet ésszel, miut erővel“ a kor jelszava. Mi tette semmivé a hatalmas római birodalmat ? mi tüntette el a fényes görög nemzetet ? az erkölcsiség alásü- Jyedése és számtalan társadalmi kóranyag, melyet a történelem örökített meg, hogy intő példája legyen az élőknek. Mi tette Poroszországot úgyszólván koronájává a többi államoknak ? semmi egyéb, mint az iskola, a szorgalom és munkásság s mig e nemzet megtartja e nemes, jó tulajdonait, addig élni fog. Vetkőzzük le tehát a pártoskodás, viszály, gyűlölet szenvedélyét és ültessük helyébe a béke, szeretet és testvé- risülés hajlamát. Igen szép hivatása vau az életben a lelkészi és tanítói karnak, szerintem nem elégséges egyedül a templom és iskola, a Megváltó prédikált a hegy tetején, meg leszállt a völgybe, de nem azért, hogy bevégezte volna munkáját, hanem leszáll ott a nép közé, a hol az ínség, nyomor és fájdalom uralgott és szava langy eső volt az elkeseredett szivekre. Legyen tehát a lelkész és tanító népének valódi esze, legyen egy élő szellemi forrás, mely forrás mindig kellemes itallal látja el a lelki szomjuhozókat. Én azt hiszem, nem számítva ide a nagyobb városokat, bogy a különböző iskolák elegendő tápot nyújtanak a ki- művelődésre ; de a községi életben mindenesetre igen szép szerepe van egy lelkésznek. Vegyünk elő egy élő példát, az jó öreg Majer István püspök s érseki helynököt, élettörténete maradandó becsű, jótékonysága kimeríthetetlen, nemes buzgalma nyugalmat nem tűr, tenni, de mindent csak a népért. Az ő szelleme lengi át még ma is Köbölkút és vidékét. jj E lsei J3:rő ^erencz latin kézirata után. (UtoJtó közlemény) XX. 4. következő században Bakács érsek pompás kápolnát építtet a Boldogságos Szűz tiszteletére. A főszókesegyház két oldalát diszitő említésre érdemes kápolnák másodika ez, mert már ennek építését 100 évvei megelőzőleg Kanizsai János érsek állíttatott egyet az egyház északi oldalán, azt márvánnyal borittatta és minden fajtájú könyvek válogatott gyűjteményét helyezte el benne. A Bakács-féle kápolna ezzel szemben a templom déli oldalán emelkedett. Falai vörös márvány táblákkal födve, elég sokáig épségben maradtak. Az itt-ott már erősen megrongált érckupoláu a következő felirat látszott. (Schmitt. A. Eppi Strig. T. II. f. 23): „Thomas Bakótz De Er- deod Cardinalis Strigonien, Aline Dei Oenitrici Marie Virgiui Extruxit Anno 1507.“* (Erdődi B. T. esztergomi bi- bornok, a Boldogságos Szűzanyának állíttatta 1507-ben.) Annyi ostrom és pusztító prédálás viharait kiállva, még miudig elég épen áll e kápolna, kupolája sérüléseit leszá mitva. Főkincse az a becses Máriakóp a melyet a vár kapitánya Sckuhkuecht talált meg kőomladék és törmelék között, midőn az évek hosszú sorának háborús viszontagságai következtében szerte rongált s felégetett várfalakat eltakarittatta Az épen talált képet aztán köztiszteletre kitótette (1730.) * Bírónál ez is hibás, Máthesnél 1. az 56 1., XXI. A székesegyházi kanonokok lakásai kelet felé feküdtek, azon hely táján, a hol a Bakács-féle erődítmények húzódtak. A mit a címben mondunk, Oláh leírásából önként következik, akinek adatai annál megbízhatóbbak, mert amaz épületeket épségben is, romokban is láthatta. Pusztulásuk 1533-b?n történt, Gtriffiuek a vár ellen intézet hiábavaló ostroma alkalmával. Oláh tudósítása igy hangzik (Hung, et Atil. I. könyv, VII. fejezet, 13 lap): „A Duua mentén jókora szikla emelkedik, a mely a folyamra néző felén hirtelen meredek s körülbelül 300 lépésnyi széles mindenik oldalán. Ezen áll a vár, az érsek székhelye, mind fekvése, mind megerősítése által kitünően biztosítva. — Gyönyörű helyzetén kívül paloták s pompás épilletek ékesítik s a magyarok első királyának sz. Istvánnak e helyeu történt keresztel kedése is hozzá fűződik kegye- letes emlékként. Nyugat felé a szélesen hömpölygő s lassú morajjal aláfolyó Dunára néz, keletre meg a káptalan uagy- szerii lakóhelyének — a négy esztendővel ezelőtt (1532.) történt ellenséges megszállás alatt földig leomlott romjai, ezek után pedig szőlőhegyek feküsznek. Déli oldala meg a város felé tekint. A sz. Szűznek tiszteletére emelt székestemplom is a városban áll; ugyané templom egyszersmint Magyarország főszékesegyháza, a melynek számos mellékhajói és kápolnái között díszre különösen kiválik kettő. Ezek egyike a templom déli falához támaszkodik s belől tetőtől-talpig csiszolt vörös márvánnyal van borítva. Nagy költséggel állíttatta Bakács Tamás bibornok és konstantinápolyi patriarcha. Tetején, fél gömbalaku kupolát hord é kápolna s e kupola aranyozott rézzel van fedve s drága és művészi munkával ékesítve. A másik az északi szárnyon áll ; szintén kupolás és számos képpel ékes épület, a melyben minden szakmába vágó régi kéziratokkal bővelkedő könyvtár is van. A vár tövénél, lenn egészen a Duna mellott hatalmas torony emelkedik, a mely, minthogy a folyamot tartja szemmel, vizi torony nevet visel. Mellette oly erővel bugyognak a földből a melegforrások, hogy nyomásukkal malmot hajtanak.“ A másik kápolnának, melyben a könyvtár állott valaha — nyoma sincs' inár. XXII. Eszter gom várának: legórzéken3'ebb veresége es végső romlása 1543-ban következett be, aug 5. A címben nevezett napon ugyanis So- liman hatalmába került. 1595-ben, ugyan ismét felszabadult, de egy évtized lepergése után megint csak török járom|alá jutott s ez alatt nyögött 1605- tői egész 1683-ig, egészben tehát 140 évig (1543—1683) tartá elfoglalva a török Esztergomot. A káptalan azonban még a törökök el fizetése után is száműzetésben s távol marad székvárosától körülbelül 136 esztendeig, egészben tehát 276 évig volt székhelyén kívül. Fővárosi levél. Budapest, aug. 15. Találkozom egy régi jó barátommal a kihalt Yáczi utczán. Meghatva siet hozzám. — Hogyan, hát te nem tudsz ilyenkor odahaza unatkozni? — No csak nézz meg jobban ! — Csak olyan fővárosi színed van, mint nekem — De kérlek, mikor az ember sza- lonkabátban siet föl a Budai várba, akkor csak nem szórakozni jön Budapestre ! — Hát mit láttál eddig ? —- Kérdezd inkább, hogy mit nem láttam ! — Poszkö haldoklásán ott voltál ? — Ne ilélj el, ott voltam. — Knaak vendégjátékain ott voltál ? — Ne ítélj meg, de ott voltam, — Hát az Eleven Ördögöt láttad ? — Ne vess rám követ, fájdalom még azt is. — És az operában ? — Még a lipótvárosi basilikában is. Tudod engem nagyon érdekel a lázas haladás, de a rozsdás veszteglés is. Az elsőből bizonyos munkakedvet meritek. Az utóbbiból bizonyos nyugodtságát. Otthon aztán miud a kettőt fölhasználom. — Pálmai Ilkát fürdő után láttad-e? — Szliács előtt is, Szliács után is. Csak olyan mint azelőtt. Akár a legritkább pálmafa. Csupa dicsőség és rec- lám minden lombja. — Vele halt meg a holt ivad. Első föllépésével kezdődik az élvezhető^ Budapest. — És az élvező Budapest. De kérlek mit tartasz te az ugorkáról ? — Furcsa ! Hát csak azt, a mit te. Szeretem savanyúan... — És nem annak tulajdonítod azt, hogy magad is az ugorka saisou hau- hangulatába esel ? __ No lehet. Tudod én ilyenkor meglehetős ostobának érzem magara. Nem szeretek gondolkodni. Nem tudok magm ert nem akarta megértem. Erre az ellenállásra épen nem számított. Eközben elmúlt az a hónap, a melyben a lakást kibérelte. Smith ur már őrülten szerette a leányt, de célja még olyan távol volt a megvalósuláshoz, mint abban az első pillanatban, midőu meglátta. Smith ur előtt most már két ut állott. Vagy le kell mondani a leányról, vagy miuden áron meg kell szereznie kezét azáltal, ha kellőképpen igazolja állását. Ez pedig házassági szentségét törné meg. Habár szenvedélyében még úgy is el volt vakulva, mégis sokáig késett az utolsó lépéssel. Meglehet, hogy a bekövetkező veszélyektől rettegett. Mig igy kétkedett, oly körülmény merült föl, raj nemsokára határozott lépésre vezette. Az a hajó, melyen a leány atyja volt, nemsokára kikötött az öbölben. Hogy milyen befolyással volt az atyja a leány elhatározására, azt nem tudta senkisem. Egy napon Smith ur újra megkérte a leány kezét. Hogy pedig minél nagyobb hatást idézzen elő, fölhívta hajójáról embereit és kijelentette nekik, hogy az az utazás melyet maguk elé tűztek, most el lesz halasztva. Megparancsolta nekik, hogy szereljék le a hajót és vonuljanak haza, családjuk körébe s majd annak idején ujrabe- szólitja őket. Miután most már mindazok, kik nejét ismerték, távol voltak, a közlönyökbe is kihirdette, hogy összekél a leánnyal. Smith James olyan egyszerű név, mely a leggya- koriabbak közé tartozik Angliában és igy, lui mindjárt neje is olvasta volna az egybekelt sí hirdetményt, még som lőtte volna, hosrv az alatt a név alatt saját félje lappang. Alig tizennégy nap múlva megtartották az esküvőt. A leány^ apja nagyon önhaszonleső ember volt. 0 örült anDnlc, hegy jövőjét ilyen gazdag vő által kellőképpen biztosi th atta. Az egybekelésen csak a kapitány, annak neje és néhány közeli ismerős szerepelhetett tanuul. Az esküvő után az egybekeltek a skot felföldre távoztak, hogy ott töltsék el mézesheteiket. De két nap múlva váratlanul visszatértek és kijelentették, hogy lemondat nak tervükről. Mr. Smith James félt azon a földön tartózkodni és nejét csábításával rávette, hogy látogassa meg vele a gyönyörű déli Európát, különösen a mosolygó egű Olaszországot, azután Spanyolhout és miután a fiatal feleség már gyermekkorától megbarátkozott a tengerrel, elhatározták, hogy Smith ur hajóján fogják megtenni az utazást. Éppen ezért fordultak vissza. Smith ur azonnal fölszerelte a hajót, hogy az miuden pillanatban kész legyen a földközi tengerre való vitorlázásra. A szülők minden gyauakodás nélkül megadták nekik az engedélyt. Az anya derék embernek tartotta a vöt és áldotta érte az eget ; az apa pedig mindent elkövetett arra, hogy a hajó mihamarább fölkészüljön és arra minél derekabb legénységet helyezzenek. Bnzgólkodása következtében a hajó néhány nap alatt már teljesen készen állott. A szükséges élelmi szerekkel és egyébbel ellátva magukat, Smith az ő uj feleségével elvitorlázott az öbölből, mielőtt Dark ur és én fölkeresésére indultunk. Ez volt az a hír, mely nemtelen uram gyalázatos tettét oly utálttá tette előttem. Végül azt mondta Mr. Dark, hogy még valami közlendője vau, de annyira ki vau merülve, hogy aunak elmondásával holnapig adósom marad. Másnap reggel azonnal visszatért tárgyához. — Tegnap éjjel még nem mondottam el mindent, — kezdé Mr. Dark. — Sajnos, hogy már eleget mondott a névtelen levél hitelességének teljes bebizonyítására, — válaszoltam szomorúan. — Megmondtam-e már öuuuek, hogy ki irta azt a névtelen levelet ? — Még ezt is kitudakolta ? — kérdem csodálkozva. — Hisz ez a legfontosabb, — válaszolá ő hidegen. Tegnap este népes társaságban gyűjtöttem össze adataimat. Az asztalnál a fő-szóvivó egy vámbeli hivatalnok volt. „Mi lett az elbocsátott tengerészekből ? — kérdezőm a hivatalnokot. — „Vissza mentek-e valamennyien Augliába, mikor kikapták fizetésüket? vagy itt maradtak-e néháuyan, mig az utolsó fillérüket el nem itták ?“ — „Nem maradtak itt, — moudá mosolyogva a skót — valameuyien eltávoztak, csupán csak a stewart maradt itten. Azt goudoltuk, hogy a hajófőnök is hazájába távozott, mert sokáig nem láttuk, csupán csak akkor volt újra szerencsénk hozzá, midőn Smith ur már a földközi tengerre vitorlázott ifjú nejével. Hogy mért rejtőzött el olyan sokáig, azt senki sem tudta. „Talán éppen úgy tett, mint az ura, hogy egy másik feleség után nézett“ — jegyeztem meg. — „Meglehet. De ő azt mondta, hogy nagyon fontos ügyben kellett elutaznia.“ És ennyi már elég volt arra, hogy az egész ügy olyan világosan álljon előttünk, mint a nap. A stewart hátramaradt, mert sejtette, hogy baj lesz, és miután a botrány megtörtént, megírta azt a névtelen levelet az úrnőnek. Ha szükségünk lesz reá, úgy minden pillanatban fölkereshetjük. Whigt szigetén tartózkodik. Mi megfeleltünk mindannak, minek meg kellett felelnünk. Most megint hazafelé utazunk Darrockra, bogy az úrnőt tudósítsuk, és tőle további lépéseinkre nézve újabb parancsot vegyüuk. Nagyon regényes egy esemény, Vilmosom ! Másnap már sietve hazafelé tartottunk. Úrnőm már az első pillanattól fogva hitelt adott, a névtelen levélnek ; ő tehát nyugalommal vette tudósításunkat és arra kért, hogy most hagyjunk fel mindennel és őriz-} züíc meg szeutül a reánk bízott titkot, Mr. Darkot először láttam szomorkodui. nehezen esett neki, hogy most félbe kell hagynia a megkezdett rauukát. Habár megfizették fáradozását, mégis lehangolva hagyta el a kastélyt. __ Olyan regényes esemény ! — mondá n ekem midőu elbúcsúzott és kezét nyújtotta. Nem biiu-e az, hogy most, mikor javába fáradtunk, egyszerre félbe kell szakítani munkánkat ? — ön nem tudja mily büszke és gyöngéd hölgy az ón úrnőm, — válaszolóra — inkább meghalna ő hogysera a törvényes elégtótolt az igazság utján keresné meg. — És azt hiszi, hogy ezt a dolgot majd el lehet hallgatni ? — Miért nem. ha mindnyáj au eltitkoljuk ? — Ne ringassa magát ilyen csalódásban — mondta a titokuok. — Az ön ura lesz az első, ki kiereszti a macskát a zsákbó
