Esztergom és Vidéke, 1884

1884 / 34. szám

ban Állíthatni, hogy a kiegyenlítés es ;t kölcsönös értesülés azon módnak me ’ határozása fölött szenvedett hajótörést, mely jövőre a közös birodalmi érdekek biztonságának kezességül szolgáljon. — A ínagyar országgyűlés a törvényes autonómia határai között önként fölajánl A készségét.

E czélra azonban hazai törvényho zásunk hozzájárulása nélkül, sőt ezt megelőző oly központi birodalmi intézmény állíttatott föl Bécsben, melyet Magyarország legsarkalatosb jogainak s az 1790. 10- t. c. által is biztosított önállóságának föláldozása nélkül el nem fogadhat, törvényesnek el nem ismer hét; s igy fájdalmas érzettel bár és megdöbbenve, de nyugodt odaadássá vettük a sikertelen országgyűlés szét oszlatását.

De tán nem is lehet egészen sikertelennek mondani országgyűlésünket mert hiszen : az országbírói értekezlet munkájának elfogadása által (a társadalmi rend és jólét egyik talpköve) az igazságszolgáltatás és magyar törvények uralma biztosítva van ; — és a nemzetségi bizottmány munkálatának kihirdetése által elliáritatott a roszakaratnat alapja, mely az ország testvérnépfajai közt az egyetértést tán megzavarni szándékoznék.

A magyar neinzcH a többi testvér- nemzetek közt semmi más előjogot nem tart főn magának, mint hogy a sz. István koronája által biztosított királyi méltóság és polgári szabadság védőim*'bon mindig legelői harczolhas- son. — Ily igazságos, ily önzéstelen és tiszta szándékú lelkűiét tel nemzetünk további sorsa fölött kétségbe esni riern lehet; — s bár mily fájlal inas érzést gerjesszen is tehát műiden kebelben az ősi alkotmány kivivására irányzott országos tanácskozásoknak félbeszakítása : ebben mindazon által szent ügyünk minden védd mének elnémulását hinni vakság lenne.

íme, alig hangzottak el országgyűlésünk termeiben a honatyáknak a tői vénycsséget sürgotŐ szavai, már is az ország halárain tnl a birodalom másik felébon, ugyanazon intézőt köbe lében kelnek védelmünkre hatalmas hangok, melynek egyoldalú létesitéso által alkotmányunkat veszélyeztetve hittük. Következőleg leginkább országgyü lésünk el n érni tilsának tulajdoníthatjuk, hogy az alkotmányos szabadság alapossága a birodalom ^népeinek szóuokaiF felszólamlásra, védelmünkre buzditá.

megálltak a küzdtéren, és a törvényesség paizst alatt nem csak ősi jogért (melyet hatalommal letiporni lehet, de megsemmisíteni nem) Jlianem az emberiség érdekében is dicsőén vívtak, teljes mértékben megfelelve azon bizalom nak, melyet a nemzet bennük helyezet.

Hazám e váltságos korszakában örömmel és lelkesedéssel tekintek vissza e kongyülósro, egy szebb jövő feletti hit dagasztja keblemet, mert valamint láttam Cicerókat és Hortensiusokat tanácskozási teremében, úgy az áldozatok korszakában lesznok Deciusai és Regu- lusai, és végveszély idején, melytől mentsen Isten, lesznek Furius Camil lusai — s miután vannak Ciceróink. ! Regülusaink, Camillusaink, ki oly kis hitű miszerint hazája jövőjében ne bíznék ?! — e bizalomtól lelkesítve indítványozom : miszerint jegyzőkönyvileg |ünnepélyesen örökítsük: hogy az]1861-ik évi országgyűlés minden eljárását, minden határozatát a nemzet egyetemes akarata kifolyásának elismervén, a törvényes térkozi szigorú, és méltóság teljes rakaszkodása, és az ősi nemzeti, valamint nemzetirégi jogok megvédése által a nemzet tiszteletét és háláját teljes mértékben kiérdemlette.

1039. 1040. Mely indítványa első alispán urnák, úgy szinte az is, hogy 5 főmagasságának ezen dicső beszéde kinyomattassék, a törvényhatóságokkal közöltessék, és az feredeti a levéltári okmányok szekrényében az utókor számára örök emlékezetnek megőriztessék egyhangúan elfogadtatott.

kiadta

ZÁVODY ALBIN, főjegyző.

A nőkről s a nőknek.

(Jókai.)

Igazi gavallér csak egész szivet ad egy nőnek.

Akár az egyiknek, akár a másiknak.

*

— Ha én nem, hát más !

Itt vau a szívtelenség elve. Ha én nem, hát más! Elég ok letépni egy virágot: „ha egyik le nem tépi, letépi i másik.“

*

„ 12íi hű vagyok hozzá, mint ogy jarasztnő s ő megcsal engem, mint így gróf!“

*

Imádkozni némely nőnek életszükség. Heggel azokért a bűneiért, a miket már

elkövetett, este azokért, a miket azután akar elkövetni.

*

Elismerem, hogy szürke és fekete selyemben járni nagy vezeklés ; lesütött szemmel kokettirozni nagy bünbáuat ^ busz frankos tengeri rákot euni nagy böjtölés.

*

Nem Bayard és Cid én nekem a bátorság eszményképei, hanem az a férj, a ki őszinte derült homlokkal meg meri vallani, hogy „nem megyek, mert a

feleségem nem akarja.“

*

Ki hinné azt mennyi poézis vau az élet prózájában. Mikor az ifjú nőt a menyegzőtől hazaviszi a térj kicsiny szállására s karját válla körül fűzve, szerény gazdaságát megmutogatja neki: „ez itt a konyha, ez az éléstár, itt a szekrényben állanak az asztali szerek, amott az edények, az a zsámoly ka karszéked alatt, ez a szőnyeg ágyad előtt, ez Íróasztalnál dolgozom ón, arczképed- del szemben, — ezek a virágok, a miket szeretsz ; ezek a könyvek a mikkel mulatsz, ablakod kertre nyílik. Itthon vagyunk“. Mindig a „mi“ és sohasem „én“ és sohasem „te“. A boldog kettős lót, a „fejedelmi többes“ kezdődik, a magános tulajdonnév megszűnt. És mind e prózai csekélységen keresztül megtalálja a lélek kimerithetleu költészetét ; a legotrombább cserépedóuy arról beszél, mennyire szeretett az a férfi,a kinek ilyenre is volt gondja, aki a viharos országdöntő idők közt lemondott a férfiak kiváltságairól, mik megengedik, hogy ők ne értsenek semmihez, a mi a házi kör prózáját illeti ; ki minden apróságot beszerzett, hogy midőn kedvesének azt mondja : „itthon vagyunk“, akkor az gondot, hiányt ne találjon sehol.

Olvasó-asztal.

— Kiállítási Lapok. Megjelennek egyelőre havonkiut kétszer. Szerkeszti Rátli Károly, Kiadja Deutsch M. intézete. Az illustrált képes szak- közlöny kitűnő vállalat s ára egész évre csak négy forint. (Kiadóhivatala V. Bálvány utcza 12. sz )

— K ősz or ú. A Petőfi társaság szépirodalmi hetilapját a magvasabb olvasmányokat kedvelő körök számára szerketi Szama Tamás. Negyedévre 2 frt. Kiadóhivatala Aigmr Lajosnál van. (Váczi-utcza 1, sz.)

darabokra szándékoztam a hullát vagdalni, hogy az egyes részeket tűz által semmisítsem meg. Aztán elhatároztam, hogy sírt ások a piucze padozatában és abba rejtem a holttestet. Majd meg azon töprenkedem, hogy uem volua-e helyesebb, ha észrevétlenül azon mély kútba dobnám, mely udvarunkban állott, vagy ha közönséges áruként ládába csomagolnám és a málhát egy hordár által a házból elszállitfcatnáin ? Végre a dolognak oly megoldását leltem, mely biztosabban ezélhoz vezetőnek Ígérkezett, mint az előbbi tervek. Elhatároztam hogy a hullát egy a falba vágó üregbe fogom elrejteni, mint az történeti okmányok szerint a középkori szerzeteseknél dívott áláldozataikkal szembenA pincze különben is fölötte alkalmas veit a terv kivitelére. A falak csak nemrég látattak el uj vakolattal, mely a piuczében uralgó nedvesség folytán még nem száradt meg kellőleg. Azonkívül a falak egyike ogy kiszögellő résszel bírt, moly mögött valaha egy ál-kandalló vagy katlan volt, mielőtt befalazták. Meg voltam felőle győződve, hogy könnyen sikerűiéiül a külső téglákat egyenként kifeszegetnem, a hullát az ily módon támadt üregben elhelyeznem és ennek megtörténte után az üreget oly helyesen befalaznom, hogy a legélesebb szem sem vehet észre bármi gyanút gerjesztő jelenséget.

Reményem nem csalt. Egy feszitő rád segélyével csakhamar sikerült a téglákat eltávolitanom, aztán a legnagyobb elővi- gyázatta! a benső falnak támasztára a holt tetemet és csekély fáradsággal ismét régi helyökre tettem a téglákat. A legnagyobb

óvatossággal szerezvén be a kellő anyagokat oly vakolatot készítettem azokból, mély az előbbiektől miben sem különbözött és azzal gondosan bemázolám a falat. Midőn e munkálatokat befejezem, teljes megelégedés von rajtam erőt. .Rendben van minden!“ mondám magamban. A legcsekélyebb jel sem engedett arra következtetni, hogy a falnak egy része változáson ment keresztül. Gondosan összesöpörtem és eltávolítottam a 'törmelékeket és diadalmaskodó tekintettel J szemlélve műve net, elégülten jegyzéra meg 1 magamban : .Itt legalább még sem veszett ! fáradtságom kárba.“

j Ezek után első dolgom volt, hogy az állat után nézzek, moly mindezen szerencsétlenségnek okozója volt Most már szilárdul el valék határozva, hogy megölöm a macskát. Ha e perezben elém kerül, úgy rögtön elérte volna a balsorsa, de úgy lát- I szék, hogy a ravasz állatot elrémité azon I vérengzés, melynek imént szemtanúja volt I és egyátalában nem tartá tanácsosnak mostani kedélyhangulatom mellett előttem inu- 1 tutkozni. Lehetetlen ecsetelnem — különben sem hinné el az olvasó — hogy a benső megelégedés mily maga3 fokával töltött el az utált állatnak azon távolléte. Az éj folyamán sem mutatkozott és igy aludhattam; — úgy van, nyugodtan aludtam, daczára annak, hogy lelkiösmeretemre a gyjllcosság borzasztó tudata súlyosodéit.

Két nap telt el ily módon, anélkül hogy gonosz szellemem mutatkozott volna. Szabadon kezdtem lélegzeni. A rémület tehát örökre elűzte házamból a szörnyeteget ! Boldoggá tett azon tudat, hogy véglegesen megmenekültem tőle. Az elkövetett gaztett

emléke nem igen üldözött. A szomszédok kivánc-i tudakozására könnyű volt megfelelnem. Sőt házmotozás is tartatott, amely természetesen uem vezetett eredményre. Teljes bizalommal tekintettem tehát a nyugalommal kecsegtető jövő elé.

A gyilkosságot követő negyedik napon azonban váratlanul néháuy rendőrségi hivatalnok állított be hozzám, újólag szorgos motozást tartva az egész házban. Én részemről teljesen nyugodt maradtam, mert azon szilárd meggyőződésben, hogy a hulla rejtekhelyét felfödözni lehetetlen, közönyösen tekintettem a történőket. A hivatalnokok egyike felszólított, hogy a motozás időtartama alatt ne távozzam közelükből. Lakásomat a szó szoros értelmében felforgatták, egyetlen sarok vagy zug sem maradt felku- tatlunul, mig végié — már harmad vagy negyedízben — ismét lementek a piuczébe. Arczvonásaimon, a legcsekélyebb felindulás sem volt észlelhető, és szivem oly nyugodtan vert, mindha teljes életemben sein követtem volna el semmi büntetésre méltót. Lokisértem az urakat a pinezébe és követtem őket annak egyik végétől a másikig; karjai mat mellem fölött összekulcsolva, teljes lelki nyugalommal sétálgattam. A rendőrök gyanúja — úgy látszék — teljesen eloszlott és már távozni készültek. Efölötti örömem sokkal ólónlcebb volt, semhogy képes lettem volna azt teljesen elpalástolni. Valami megmagyarázhatatlan vágy elleuáll- hatlauul ösztönzött arra, hogy holmi rövid, gúnyos czélzással kifejezést adjak örömöm nek, de oly modorban, mely a rendőrtiszt- viselőket még inkább megőrizze ártatlanságomról.

„Uraim“ mondtam midőn már fölfelé haladtak a lépcsőn, — örvendek hogy al- kalmok nyílt ártatlanságomról meggyőződést szerezniük. Most pedig sok szerencsét kívánok önöknek és a jövőre nézve kissé több udvariasságot. Mellékesen megjegyezve uraim, e ház — — e ház igen szilárdan épült. Őrült vágy fogott el, hogy valami elfogulatlant mondjak, úgy hogy végre már alig tudtam hogy mit beszélők. „Mondhatom, hogy igen szilárdul épült. E falak . . . ne menjenek még uraim . . . e falak igen szilárd alapon nyugszanak. E szavakkal elbizakodottságomban a véletlenül kezembe tartott bottal erős csapást mértem a falra, ép azon helyen, ahová egykori imádottam tárgyának nőmnek, holttestét befalaztam.

Isten legyen irgalmas, kegyelmes bűnös lelkemnek és szabadítson ki a gonosz karmai közül! Alig hangzott el a kopogás zaja a mély csendben, midőn egy borzalmat gerjesztő hang válaszolt reá a falból, mely mintha a sir mélyéből törne fel a uapfényre. Egy velőtrázó sikoltás, eleinte fojtott, szaggatott hangon, hasonlóan egy csecsemő zokogásához, aztán gyors átmenetben hangos, szakadatlan visítássá változott át, mely nem birt semmi emberivel. Egy vad üvöltés, vontatott fájdalom kiáltás, mintha a halá'os rémület vértfagylaló orditás közé pokoli gúny- kaczaj vegyülne. Ily hang csak a pokol fenekéről hatolhat fel, ha a végtelen kínokat szenvedők torkaiból felhangzik a borzasztó jajkiáltás, kísérve kínzóik diadalmaskodó hahotájától.

Fölösleges volna az e hang hallatára rajtam erőt vett érzelmeket ecsotelnem. Félig önkívületben tántorogtam a szemközti fals De habár sehol ogy hang sem emel« t kednék ügyünk védelmére, a jog és- igazság szentsége elegendő arra, hogj i ügyünknek előbb utóbb szerencsés meg- oldásában bizzunk és bízzunk urunk i királyunk ő Felségének atyai szándékában is, ki legmagasb eloszlató rendeleté által alkotmányunk végelnyo mását a legtávolabbról sem czélozhatta.- Miért is vétkes kishitűségnek tartanám ily szándékot sz. István király- fejedelmi utódjáról feltenni. S e mellett i a megyék feutartásának, s újabb országgyűlés egybehivásának Ígérete előttem egy jobb jövőnek nagy kezessége.

Az Isten kegyelméből évek hosszú során megszilárdult bizalommal hiszem azt, hogy ősi alkotmányunk el nem veszhet, mig azt vétkes kezekkel s il- domtalausággal magunk le nem romboljuk; s hig.yje el a tisztelt gyülekezet, biztosítom önöket, hogy mig csak e fő- ispáni széket el nem hagyom, a biztos remény sem hágy el ongemet, hogy ősi alkotmányunkat annak alapján a trón és nemzet teljes kieugesztelődésót ki vivandjuk, — ellenben azon pillanatban, midőu e remény elenyésznék, elhagynám e díszes széket is.

Hogy e reményem el ne hagyjon, Isten után legelőször is a tisztelt gyülekezet őszir.te szives istápolására van szükségem ; — mert a megyék ildomos magatartásától, a kő/tanácskozások esze yes vitelétől függ, hogy az országgyü- és mielőbb ismét egybehivattassék ; s a tapasztalás és megfontolás által időközben nagyobb s czélszerűbb enge dékenységre felhívott főlek között a tanácskozások uj lelkesedéssel és sze- rencsésb sikerrel ismét megindulhassanak. Éljen a haza !

1040. Ezt követte Palkovics Károly * olső alispán urnák következő szónokain :

Az országgyűlés feloszlatott, — Mindazon szép remények miket a nemzet e hongy üléshez kötött, elpárologtak.

Nem akarok a szétoszlatási tény felett bírálatot mondani, minden egyes magyar kebelében meg van felette hozva az Ítélet, megbírálja Europa, s nekünk úgy hiszem a történelem feljegyzéseitől nem leend mit félnünk nit szégyenlenünk.

Kötelességemül ismerem azonban tisztelettel meghajolva megemlékezni ezen longyülésről, a nemzet bizalma választottjairól, — kik a római szabadiág arany korának jellemeire emlékezetve, tántoritbatatlanul és szilárdan