Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 91. szám

11 gy a lveiriényitő-nycreinóny, valamint •i talajnak a termői és követkézUben való kimerülése közt is párhuzamot von. a melyből az derül ki, hogy egyrészt a kukoriezával bevetett föld hectáronkint kétszer annyi fehérnyét szolgáltat mint a burgonya termelés, maga a keményítő nyeremény pedig főként az által, hogy a burgonya keményítő minősége tehát értéke in csekélyebb mint a. kukoricza keményítőé, szintén ez utóbbinak előnyére szól, úgy hogy bízvást; állítható, miszerint a talajnak csaknem ogyenlő kimerülése mellett a kukoricza művelés 25 százalékig terjedő nagyobb jövedelmet, szolgáltat, mint a burgonya mivolés.

Frappáns adatok azok, melyekkel Wagner tanár a kukoricza keményítőgyártás mellékterményeinek és hulladékainak (takarmány) értékét igazolja, a melyek arról győzik meg a figyelmes olvasót, hogy csak a hulladékot még a kicsinyben való gyártás mívelotei mellett is (pl. 25 min. naponkénti feldolgozás) a gyártás üzleti költségeit tökéletesen fedezik, mig a nyert, illetőleg előállított komé,nyitó értékesítése egészen tiszta, haszon, az az a czikk számvetése szerint, egy 15000 frtta) berendezhető gyár bőven szolgáltat 20—40 százalék sőt még ennél negyobb tiszta jövedelmet is, szóval úgy áll a dolog, hogy a, ku- koricza keményítő-gyártás — a takarmányul használható hulladék, a trágyatermelés, a husproductió és a, termelési czikk értékeit mind egybeosztva — oly rendkívül kedvező üzleti mérleget nyújt, minőt eddig egyetlen mezőgazdasági ipar sem szolgáltatott.

Mindezeken kívül érdekes még hűlni, hogy a kukoriczából való keményitő- gyártást még oly gazdaságokban is sikeresen űzhetni, hol a kukoricza maga nem termeltetik, sőt Wagner tanár említ egy németországi gyárat, moly amo rikai lófogu tengerit dolgoz tel és mely a drágább nyers anyag mellett is prosperál. Ezen uj iparnak a jövőre való kilátásait illetőleg megjegyezhető, hogy abban tiilternudés, tehát jövedelmezőt- lonség nem is képzőibőlő, mivel eddig túlnyomókig búzából gyártatván keményítő, ezGii nagy piaczi ára folytán értékesebb terményünket van hivatva helyettesíteni a kukoricza, tehát a terme lést egyszerűen a nyers anyag változtató,sa, fogja átalakítani.

Gazdáink, kik földbirtokuk jövedelmezőségét emelni kívánják, az iin röviden jelzett uj mezőgazdasági iparágban oly tényezőre tehetnek szert, mclylyel

mai hntartásnk j«'» v( dől inét —- olcsó és kitűnő takarmány állal, továbbá, a földeik termő ('lejének fentiirtására és belyreál 1 itására szükséges gazd;ig tlágy ázást, és végül a, piaczi tennél.vek (búza stb ) termelésének fokozását, bizton elérhetik. Wágner tanár ur ez érdemben a, hozzá (Budapest,, Erzsóbot.-tér 18.) intézendő tudakozódásokra bárkinek készséggel szolgál bővebb fel világos it ássál.

Az illemről.

(Kalocsa Róza könyve megjelenése alkalmából.)

A hány ház, annyi szokás. A hány társadalmi kör, annyi különböző fogalom az illemről, a szépről és jóról. A min az egyik lelkesül és azt az aesl- hetika netovábbjának tartja, azon a másik jót nevet és gúnyt űz belőle. De különben ezen csodálkozni sem lehet. Az emberi gyarlóságnak egyik fő jellemvonása, hogy a tökély netovábbját nemcsak keresi önmagában, de mindig inog is találja. Ha. példát kell hozni valamire, ritkán keresi azt másutt, ritkán ott, honnan nálánál illetékesebbek szokták hasonlataikat és mintaképeiket szerezni, de szemlét tart saját belvilága felott és ritka az a lemondó sze rény ség,melyet eredmény lel énül keresne. Ha jó embor kell, itt vagyok én ; ha szép ember kell, itt vagyok én ; ha embert akarnak látni, kinek egész élete „nyílott könyv“, im nézzonok engem; ha embert akarnak látni, ki mindig csak az absolut jóért, szépért és nemesért küzdött (kivált ha haszna volt belőle), engem vegyenek mintaképül és szerencsésebben nem is választhatnak. Egy szóval én és mindig csak én.

Mit lehet az ily emberről gondolni? Ha rá mondjuk, hogy önző, ezzel talán hízelegtünk neki. Ő az arczátlanságol modern praktikumnak nézi és mindenki ösmeri az üres fejűről szóló mesét, ki lassankint mindenkit a maga táborába terelt, de nem azért, mintha, eszétől féltek volna, de féltek nyelvétől és mondjuk ki nyíltan : féltek arczáHanságétól. Az ilyenek ellen szellemi’fegyverrel nem lehet harczolni, minden érv visszapattan megrögzött önzésüktől, mint a pnskagolyó a p án ezé Írói. Pedig sokan vannak az ilyenek és a. mi a legnagyobb baj, az önismeret ezekből teljesen hiányzik, hanem annál inkább vágynak a mások ismerete után, nem azért ugyan, hogy talán ezek jő tulajdonságait utánozva, lassankint szintén elsajátítsák, hanem azért, hogy (ezeket, is nyelvük hegyére vehessék és világ láttára, de különösen az illetők háta mögött, gúnyt űzhessenek belőle. Hiába vetjük ozeknok szemükre, hogy a fisz t,ességről fogalommal sem bírnak ; a tiszt ességhez bizonyos alap kívántatik, melyen és csakis ezon felépülhet. Ez az alap az illőnek és nem illőnek biztos, megdönthetetlen tudatta, az az ösztönszerü sejtelem, mely a nevelt einbernok már szeméből is kitűnik, a neveletlenbe pedig holtai som verhető be.

Tehát az illem ! Az a bűvös kör, melyben mindenki mozog és melyről mindenki azt hiszi, hogy határa között maradt. Pedig hát ugyanazon a kör ez, mely halárait nőin alkalmazza som a rang, som a születés előjogaihoz, de feltétlenül megkívánja, hogy igényeit, modorát, viseletét, óhaját, kívánságát, akaratát mindenki hozzá alkalmazza, az ő parancsainak föltétlenül alávesse magát. Nem mereven, mert az által szegletesekké válunk, — de azon finom tapintattal, molyro ép úgy születni kell, mint bármely hivatásra., melynek elérésére őzt a csekélységet — a születést t. i. — elkorülliototton kelléknek tar to ti á k mindenkor és tartják jelenleg is.

És ez valóban nagy szerencse! Mert e nélkül a mai „democratikus érzelmű“ világban, a midőn ép azok szeretik hangoztatni az egyenlőség és testvériség magasztos elveit, kik — a hol szükségük nincs az ellenkezőre — a megvetés félreismerhetetlen jelével tekintenek nemcsak a „jó nép “re, de mindazokra, kiknek czimerükből az ágak bizonyos száma, és származási fajukból az ősök légiója hiányzik — azt hihetnék, hogy ebből az osztályból még az érzék is hiányzik az illőnek és nem illőnek megkülönböztetésére. Jó, hogy nem úgy van, jó már csak azért, is, mert e hiánynak megszűntetésére hiába lapoznánk egész codexoket, melyek kötőtökén keresztül mindig csak azt tárgy az nák, illik-o valami, vagy sem.

Do vannak körülmények, vannak helyzetek, melyekbe ha az ember belo- jut, ha még oly társalgási ügyességgel bir is, ha az analog példákat még oly klassikus alkalomból merítheti is, — zavarba jönnek, mert saját meggyőződésükből hiányzik az öntudat, az analog példákat kísérő ős ilyenkor döntő befolyással bíró mellékkörülmények pedig nem mindenkor állanak be, ha mindjárt

az előzetes okok a legszorosabb logikai összefüggésbon folyva egymásból, elko- rülbetétienii 1 hasonló következményeket volnának mogteremtendők. Ilyenkor legjobb tanácsadó a könyv, az a jó barát, mely a benne helyezett bizalommal soha,sem él vissza, az a megvesztegethetetlen biró, ki ártatlanul Ítél, mert Ítéletére sem idők, sem körülmények he nem hathatnak. Ez megtanít arra, mint kell úgy élnünk, mint kell úgy cselekednünk, hogy életünk egy esetleg alkalmazandó felsőbb érdek követelményeinek is megfeleljen. A hol minden [hallgat, beszél a könyv, — ahol minden forrás kiapad, megnyílik az a V\- merithetetlon bőségszarú, melylyel csak bánni kell tudni és akkor az áldás sohasem v ál hátik vész thozó vá.

Az irodalmi fejlettség mai korszakában önnek fontosságáról mindenki meg van győződve. Könyveket írnak Jmég oly dolgokról is, melyeknek megtanulásához pedig csak gyakorlat és ügyesség kell, hol az elmélet nem sokat használ, do előnyös annyiban, hogy nem is árt. A halászatról, vadászatról, billíárdozás- ról egy gyűjteménye van már a szakkönyveknek, miért ne lehetne e kényes téren is megkísérteni azt., hogy irányt adjunk azoknak, kik ismerik a tért, de nem jártasak az utakon, — vagy az utakat és czélt egyaránt keresik.

A külföldi irodalomban az ily könyvek már nem lepnek inog senkitsoui. A különféle finom társalgók, a hölgy- barátok, a leányok vozéroi, a nemos Ízlés könyvei ezer és ezer változatban, alakban, irányban látnak napvilágot és nálunk is akárhány ily könyv fordítása jelont már meg. Eredeti azonban annál kevesebb. Most segítve van e hiányon is. Kalocsa Róza „Illeni könyve“ ha nőm is hézagot pótló munka, de mindenesetre figyelmet érdomlŐ mű, melyet ha kíváncsiságból lapozunk is át, csakhamar azon meggyőződésre jutunk, hogy részletes elolvasása is há* ládatos foglalkozás lesz.

ncf ij

Háromféle fajtája van a mi társadalmi életünknek

Az eRő fajtához tartoznak a nyájaskodö, ékeskedő kedvesek, a kik szembe tudnak dicsérni még akkor is, ha fiaskót cselekszel s olcsó magasztalásukért nem várnak egyebet egy kis potya glóriánál, amit viszonozni tartozol- Ezeket kedves és udvarias embereknek nevezik. Mint például a kis fiuk arany- iá: nevezik azt az aranyosan fénylő summit, a mi- '0 a kis Jézus karácsonfájuk holmi át aranyozza meg.

Vannak azután olyan embereink, (fájdalom, hogy igen kevesen) a kik nyíltan szemedbe mondják azt a mit mögötted beszélnek s nem mondanak hátadaz esküvő is e\ lett határozva, s Endrey a legboldogabb ember volt a földön.

így álltak a dolgok, midőn tiz nap előtt, késő este egy bérkocsi robogott el Endrey mellett s a lámpa fényénél a benn ülők- j ben Légváry Irmára és Sárosira vélt ismerni. Mint egy őrült futott a kocsi után. Egy utcza sarkon végre megállt a kocsi, de mielőtt Endrey odaért volna, ismét elrobogott. Csak annyit látott, hogy a benn iilő nő ki hajlott a ki szállt Sárosy után s karjával átölelve megcsókolta. Sárosy a kezével intett s elég hallhatón mondta: Jó éjt kedves Irmám !

Endrey Sárosi után futott s azt torkon ragadva kiáltá :

— Ki volt az a nő !?

— Semmi köze hozzá ?

— Neked nincs hozzá közöd sehonnai ; s hogy meg mutassam meg is öllek. Holnap elküldöm segédeimet. Ezzel elrohant.

Másnap a kihívás megtörtént, de a párhaj csak a napokban lesz, mivel bátyánknak rögtön el kellett utaznia.

— Es Irma beösmerte, hogy Ő volt az akit Sárosival látott?

— Ellenkezőleg. Midőn másnap Endrey megírta neki, hogy köztük mindennek vége, azt válaszolta, hogy no Ítéljen a látszat után, mert ő ártatlan. Anyjával együtt kétségbe vannak esve, hogy fel veszítik a jó partidét.

— S mit gondolsz mit lehetne itt tenned ?

—* Elmondom neked, de esküdjél meg először, hogy el nem árulsz soha.

— Ha a te nyugalmad is biztosítva lesz általa úgy Ígérem, hogy el nem mondom senkinek.

— Halld tehát mit akarok tenni. Holnap reggel elmegyek Légváry Irmához, s azt mondom neki, Írja meg Endreynek. hogy biztos forrásból tudja, miként én vagyok Sárosy kedvese, s azon estén voltam vele. Endrey elfogja hinni, mert csak távolról látta, s az én alakom megegyez Irmáéval. Nevem is ugyan az.

— Ezt akarod tenni szerencsétlen ! Becsületedet akarod áldozatul hozni ?

— Mindent csak Ő legyen boldog; tört ki szenvedéllyel Irma.

— Megfoghatatlan teremtés vagy. Más no azon gondolkodnék, miként boszulja meg azt, ki szerelmét megveté. Te boldoggá akarod tenni saját becsületed árán.

— A mely nő boszura gondol nem szeretett igazán soha !

— S te azt hiszed, hogy eme nagy áldozat árán boldog lenne Endrey, egy oiy köny- nyelmii nő oldalán, mint Irma ?

— Mért ne ! Irmából jó becsületes asz- szony válhatik.

Endrey odaadó, mély szerelme felkeltheti bonne is a szeretetet. De nem csak azért kell ezt tennem ; hanem azért is hogy megakadályozzam a párbajt.

Sárosi kitűnő vívó. Mig ellenben Endrey soha sem vívott.

— Nem Irmám, ezt nem engedhetem meg, ellenveté a jő Mártii a

— Hiába minden tilalmad. Nincs más út a megmentésére ! De most hagyj magamra. Hallod, ismét dalol ... Oh, mily busán szól e dal :

Ha meghalok, ne borulj rám

Szivem felérezne talán . . .

*

Másnap a fenn leírtak után kisirt szemekkel tért haza Inna Légváryékió’. Az áldozatot meghozta. A legnngyobbat, a minőt csak egy szerető nő hozhat. Feláldozta becsületét, a "nő legdrágább, legféltettebb kincsét a világon . . .

Pár hónap múlva egy levelet hoztak neki Endreytől, a mely igy hangzott :

„ Kisasszony!

Különösnek fogja találni kérdésemet, de az Istenre kérem feleljen őszintén, igazán. Életem, boldogságom függ igenlő feleletétől ; mondja meg, kegyed ült-e 10 nap előtt, esti 11 órakor kocsiban egy férfi társaságában?“

Inna csak most érezte, hogy mit tett. Az előtt kit oly végtelenül szeretett, becstelennek vallja magát . . .

De nem azt irta-e Endrey : igenlő válaszától függ életein. Tehát az ő életéért oda kell adnia — becsületét !

Reszkető kezekkel irta e pár szót ;

— Igen én voltam !

*

Légváry Irmából Endreyné lett. Mig őt a tisztelet s a bámulat környezte, addig a szegény másik Irmát a társadalom végkép elítélte, az a társadalom, a mely mindig hisz a rágalomnak s egy kósza bir, vagy egy gyalázatos pletyka elég arra, bogy a legtiszteségesebb nőt a meggyalázt at ásnak dobja oda. Nem kutatnak utána, vájjon igaz lehet-e a hir. Egy „azt mondták“ „azt hallottam “-ra meghozzák az Ítéletet.

így volt Irinával is. Nem kutatták az igazságot, csak Endreyné beszédei után Ítélték el, a ki mindenkinek elmondta, bogy a miatt a „becstelen“ miatt, majd hogy elvesztette férje szerelmét. Endrey is megvetéssel viseltetett iránta, gyűlölte már azért

is, hogy az ő Irmáját tartotta vétkesnek azért a könnyelmű leányért.

Irina nem viselhette el sokáig a megaláztatást. A világ megvetését talán elszenvedte volna, de Endrey megvetése több volt az egész világnál.

Midőn már érezte a halált, elhaló háu- gon mondá Mártiidnak :

— Dalold el azt a dalt, a melyet ő úgy szeretett.

Tudod azt, a mely igy végződik ; Koszorút ha meghalok A síromra nefelejcsből Nefelejczből fonjatok.

S a mint az utolsó hang elhal látszott, ő is le hunyta szemeit, hogy soha többé fel ne nyissa. *

A mint a szegény Irma fölött bezárult a sir, Endrey élete is megsemmisült; ő ugyan is nemsokára meggyőződött neje hűtlenségéről. Neje nem is tagadta többet Sárosi- hoz való viszonyát, mivel egy váratlan örökség után c is gazdag Ion. Megvallott End- roynek mindent hogy miként áldozta fel magát Irma, s hogy mennyire szerette az őt.

Endrey le volt sújtva, s egész életére tönkre téve.

Midőn válópere befejeződött, vissza vonult mindenhonnan. Csak a szegény Irma sírját keresi fel gyakran.

Oh, talán még a sírban is meg dobbau az a szerető szív, mikor Endrey sirhalmára borul s zokogva mondja el, hogy mért nem ismerte hamarább fel azt a nemes szivet, a melv most alant porIiIc, megtörtén ; mily boldogok lehettek volna mind kelten.

Csak bogy most már hiába sir, hiába beszél annak a néma sírnak : most, már késő ! . . BÁRTFAY RÓZA.