Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 87. szám
9 felégette; hasonló sorsban részesültek: Biny (Bény); Kéménd, Gyarmath, Ivis-Tata és Nana is. 1543-ban Mocs, Kuraly, Felső- és Alsó-Ebed, Szt.-Király, a szent Anna-utcza, Kakath (Párkány), Nana, Béla és Diva. Tehát 10 faluból a lakosság teljesen elköltözött, az adórovás alá eső többi 15 faluban 34S ház üresen állott, vagy lakosai teljesen tönkrejutottak. Esztergom ugyanezen évben esett el s ezóta török bég ül az érsekek, fényes, várában, mely Komárom és Érsekújvár ellenében török végvárrá alakult. Esztergom a róla nevezett megyével együtt török hódoltsággá lön és szandzsák kerületté változott, melynek bégje a budai begierbég főhatósága alá tartozott. Maga a török csak a várakban és a városokban telepedett meg; a szandzsák területéhez tartozó falvak ellenben felosztattak. A legjelentékenyebb részt — zsold és katonatartás fejében — a bég kapta, mig a többi falvakat a kormány hübérkép osztotta szét a spahilc vagyis a könnyű lovasok közt. A török kincstartó (defterdár) 1543-ban már Esztergom ostroma alátt a Komárom és Esztergom között fekvő összes falvakat kiosztotta azon spahik között, kik magukat az ostromban kitüntették. A spahik a kapott falubirtok fejében hadiszolgálatra s a birtok jövedelem arányában fegyveresek tartására valának kötelezve. Az atya elhaltával a kormány másnak adományozta a birtokot, minek azon hátránya volt, hogy a török földesúr nem kímélte a birtokot, mely halála után más kezére volt szállandó. E birtok-rendszer kapcsolatban a Korán tanaival — folytonos terjeszkedésre, rablókalandokra s zsarolásokra ösztönözték a törököt. 1572-ben már egész Komáromig terjedtek az esztergomi szandzsák határai 1595-ben már 60 falu tartozék Esztergom varához, melyeket a zsitvatoroki béke is (1606. lő. t. ez.) a török birtokában hagyott, jóllehet e falvak egyrésze a török járom alól felszabadult Nógrad, Gömör, Bars és Komarom megyénkben feküdt. Ez idők a végtelen nyomor és ínség napjai különösen a végeken élő lakosságra nézve. A török űzte rablókalandokért a kér. végvárak őrségei hasonlóval mértek. így pl. Telekessy a dunai naszádosok hadnagya 1551-ben rátört a mai királyi, akkoron jobbadán ráczok lakta városra. Tüzes nyilaikkal felgyújtottak s a város csak a megelőző záporesönek köszönhető, hogy porrá nem égett. A bég és agának 3000 juhát szerencsésen elhajtották. A szegény falusi jobbágy élete, szabadsága és csekély vagyona is folytonos veszélyben forgott. A török adórendszere ugyan a hódoltság első tizedeiben aránylag elég méltányosnak mondható a mennyiben a végeken a jobbágy tartozásait illetőleg — megosztozott a magyar földesurral. Utóbb azonban határt és kíméletet nem ismert követeléseiben s már Miksa király alatt a maga részére követeli a jobbágy összes tartozásait. Török szokás szerint a kincstartó a defter — vagyis adózási telekkönyvbe telekszám szerint ösz- szeirta a hódoltsági falvakat. Az ebben megállapított összegeket a falunak feltétlenül le kelle rónia. A te- lekszam esetleges apadasara épen nem voltak tekintettel. A hódoltsági jobbágy a fejadón (oszpora 1 m. frt.) kívül különféle termékek és élelmiekben is jelentékenyen adózott török földesurának. Ö látta el a spahi konyháját és istállóját a szükségesekkel, azonfelül fuvarozásra és egyéb szolgálatokra is voltak kötelezve. A földesúri terheken kívül állami terhek is nehezedtek a jobbágy vállaira; ilyen vala a szultán adója, háborúk idején a falvakra kivetett élelmiek szolgáltatása és szállítása, tábori szolgálatok stb. A bécsi (1615) és szönyi 1627 békekötések értelmében a jobbágyok az adó és ingyen munkák fejében csak 15 tallért tartoztak volna fizetni : ezt is a bírónak kellett behajtania és beszolgáltatni a földes úrnak. Ennek daczára a török — miként az 1642-ik évi béketargyalasokból kitűnik — a temérdek ingyen munkán kívül a megállapított adó összeg három sőt négyszeresét is követelte. A spahi ilyetén zsarolása ellenében a szegény jobbágy hasztalan keresett orvoslást a török hatóságoknál. Ha tehát már nem bírta terhét, az volt egyedüli mentsége, hogy egyszerűen megszökött földjéről; igy sokszor egész falu fölkerekedett és odább állott. Ekképen egész vidékek váltak pusztult helyekké; 1564-ben az országos levéltár adatai szerint egész Észtergom- és Pilismegyében csak 30 falu állott fenn és ugyanannyi volt az elpusztult helységek száma: í575-ben Barth és Libád teljesen elpusztulnak, 1642-ben pedig összesen csak 20 adófizető falu található egész Esztergommegyében1 * . mig 14 a pusztult helyek közé tartozik -) A török uralom okozta nyomort betetőzték a háborúk Esztergom 1594-ik évi ostrománál — mint IIlésházi írja, az idegen zsoldosok épen nem kímélték a tulajdon szentségét sőt ellenség módjára bántak a hódolt jobbágygyal. így nem csoda, ha Esz- tergommegye rohamos hanyatlásnak indult; 1598-ban tehát az Esztergom első felszabadulását követő harmadik évben csak 17 falu s ezekben alig 512 jobbágy és zsellérlakta ház volt az egész vármegyében.3) A föld nagy része tehát munkás kezek hiányában parlagon hevert; ezt egyébiránt a török zsaroló adórendszere is nagy mértékben előmozdította. Mert minél több földet miveit a jobbágy s minél több igásmarhát tartott, annál jobban fölverte adóját s szaporította a szekerezési stb. robotmunkáját. A jobbágy tehát a földművelés rovására a baromtenyésztésre fektette a fösulyt, mit az üresen álló puszták és faluhelyek is nagyban előmozdítottak. 4) De minél súlyosabban nehezedett a török iga a jobbágy vállaira s minél sanyarúbb napokat hozott reá a török zsarnok uralma: annál inkább vonzódott szive természet szerint való urához : a magyar földesurhoz.5) A török hódoltsági viszonyok jellemző vonása, hogy főleg a hódoltság szélein a magyar földesur is — legalább részben szintén követelt bizonyos tartozásokat. Nincsenek ugyan még részletes adataink, hogy a magyar földesur megyénk területén miként gyakorolta a maga jogát és hatóságát jobbágyai felett; ámde a fennmaradt megyei adólajstroÖ Farnad, Kuraly, Réti, Kis- és Nagy-Bény, Kéménd, Kő- hid-gyarmat, Kicsind, Nagy-Ebed, Muzsla, Bátorkeszi, Köbölkút, Kis-Ujfalu, Sárkány, Magyar- és Német-Szögyén, Ölved, Mécs, Búcsú és Vásárhely. '-) Mikófalva, Kistata, Nana, Kakath, (Párkány) Kis-Ebed, Alsó- Béla, Karva, Libád, Bart, Diva, Patacs, Arad, Szt. Tamás és Zalacson. 3) Faluk: Német-Szögyén, 35, Vásárhely 6, Mezö-Ölved 56, Kuraly 33, Nagy-Biny 38. Kis-Biny 25, Kéménd 38, Köhid-Gyarmat 23, Kicsind 20, Libád 18, Sárkán 13, Köbölkút, Újfalu és Bátorkeszi ossz. 58, Keth 11, Farnad 52, Magyar-Szögyén (e kettő mezőváros) 86 házzal. fi A hódoltság harmadik évéből (1546) fenmaradt megyei adólajstrom szerint a fennállott falvakból: Mocs, Búcsú, Kéménd, Barth, Német- és Magyar Szőgyén, Vásárhely, Keth, Kuraly, Farnad, Ölved és Muzsla az érseké; Gyarmath és Libád a fökáptalané; Bátorkeszi, Ujtalu és Köbölkút a Báthory uraké. Sárkán Beyczy Ambrus és Biny Gyarmati Balassa Menyhért nemeseké, Biny másik része az ottani préposté. °) E lajstromból hiányzanak, tehát már elpusztultak az 1531-ik évi adólajstromban említett falvak vagy birtokosok : Sárkán, akkoron Károly Pál alispáné, Béla Bélay Bálinté, Nagy-Béla nemeseké, Déva a Dévai nemeseké, Ivis-Tata, Nána és a szt. Anna utcza eleje (a Ráczváros előtt) a főkáptalané, Kakath pedig az érseké.
