Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 38. szám

épségét és ni ngaszt osságát, olt omol - dotí.obben vtir a, szív s főnkéiLebben zmél :i lélek. Már a kinek szive és lke vmii. Egy kis fülemüle dicséri ott miiiden- ip az istent. i EW’iigadónn, fölségesen. Néhány vásott vízivárosi fin a na- 5kbail parittya hadjáratot indított a is troubadour ellen. Ezer szerencse, ogy a zulu csata folytatását ogy oró- 'os ur, a ki nemcsak a hivatalát, do fülemüle dalt is szereti megszakasz- )tta. Ugyan édes Ui ró ur fogadja párt te­ásába a kis tronbadourt s no legyen á féltékeny, ha szebb költeményeket 3 énekel, mint maga. * Gaston barátom ^tizenhárom eszter­gomi egyesülőiről versel. Én ép húszat tudnék elősorolni. Tehát minden hétszáz emberre esik így. „elnök“ satöbbi. Eszerint az arány szerint Budapcs .én legalább is négyszáz egyesületnek ■{ellene lennie. De vannak is ám közgyűlések, a ioI a beteges állapotok s-omoru visz- szásságot idéznek elő. A hol mindössze léhány szál ember elnöközi, titkározza, pénztárnokozza, választmány ózza s tisz­telt közgyülésezi egymást. Difficile est Satyram non seri hero. AU CUN. H i r e l( — Herczegpriniásunk kedden reg­gel kedvelt nyaraló helyére, Bajosra rutazott nehány napra. — Székesfehérvárt A hcrczogpii- rinás múlt pénteken szülővárosát láto- Igatta meg. A látogatásról mai tár - rczánkban ogy hosszabb közlemény t ad mik [ melyet olva óink szives figyelmébe aján- [ lünk. — A főispán Mailáth György elnök- [ Jete mellett kedden közigazgatási gyü­lés, tegnap pedig remik, megyei közgyű­lés volt. — Molnár János komáromi plébános !{ mint éilesű.iink apáttá neveztetett ki. ■•Gratulálunk gyors emelkedéséhez. — A Szóchenyí-estély a casino : rendezésében nem pünkösdhétfőn hanem [ rákövetkező vasárnap lesz megtartva, tekintetűd a lővészcgyesiilet pünkösd­hétfői közgyűlésére és társasvacsorá­jára. — A lövész egyesület hétfőn tartja közgyűlését, a mit este társas vacsora fejez he az egyesületi helyiségekben. Alá lehet iratkozni Szerencsés Mihály, Vezér János, dr. Kőrösy László s Ekosi Adolf nyaknál holnap délutánig. — Kol.ár plébános temetése végren­delkezése szerint igen díszesen vasár­nap történt meg. Az egész nap szakadó eső miatt a testületi kivonulások nagy­részt elmaradtak. — Első kerületi képviselőválasztás. A múlt csütörtöki első kerületi érte­kezletről kell néhány szóval megemlé­keznünk, hogy érdekelt közönségünket a körülmények iránt tájékoztassuk. Az értekezlet Kaan János városi képvise­lőnél gyülekezett. Kaan János a szép számban megjelent városi képviselők­nek megköszönte a bizalmat, hogy ?z értekezlet megtartására az ö lakását kérték el s üdvözölvén a megjelente­ket, egy elnök megválasztását ajánlotta. Egyhangúlag Marossi Józsefet válasz­tották inog értekezlet! elnöknek. Kaan János Schwarez József harmadkerületi városi képviselőt ajánlotta az újonnan megválasztandók közé. Kiemelte Schwarz érdemeit a város szolgálata körül s melegen ajánlotta. Az értekezlet azon­ban kimondotta elv gyanánt, hogy sa­ját kerületében csak saját embereiből választ odavaló erőket. Ajánlatba hoz­Iák azután Palkovics Karolj' nevét.. A képviselőtestületkétségkívül sokat nyer ne vele, ha megválaszolnák, de sajná­lattal kellett lemondani a reményről, mert a candidált ur még nem választó a kir. városban s így nem is választ ható. Az értekezlet aduban még gróf Csáky Károlyt, Szabó Alajost, Fekete Gézát s Szálkái Tóth Ferenczet aján­lotta. Az értelmiség, iparosság s föld­műves osztály részéről ajánltakat az értekezlet lelkesen fogadta. A benvolt első kerületi választott képviselőket az értekezlet ajánlja a választó közönségnek újból megválasztás végett. A névsor a következő: Beszédes Sándor, Kaan Já­nos, Knapik János, Magyary László, Major János, Mnráthi József, Scheiber József és Walch Mátyás. — A második kerület képviseltje­iül I j <‘i a. következők : Dóczy Antal, Bren­ner József, Milakovszky Antal, Gyúr- kóczky, Réczky Ferencz, Király Sándor, Dudás János, Nagy Ferencz, Tóth Já­nos, Szabó Rá ez József. — A harmadik kerület képviselő- jidültjoi : Viszolay János, öreg Strobli János, Horváth Ferencz, Schindler Já­nos, Kubovics Ignáez, Brntsy Márton, Fach Antal, Tóth Major János, Szatler János. — A szigeti-kör a szigeti vendéglő nj kertjének meggyitásaker szombaton nagygyűlést tart. — Csángó dolog. Juscsák János hadik fal vai plébános, ki a pünkösdi ünnepek után városunkba jön, lévőiét intézett egy kereskedőnkhöz, a mit jövő szá,műnkben köziiink. — Pünkösdvasárnap a helybeli tisztikar a komáromi tisztikar és zene­kai- látogatását, fogadja. A vendegek a bécsi hajón jönnek. Eslo a Fürdő ven­déglő nagy termében sétaliangversony s utána, láncziniilalság a. melyre tekin­tettel a vendégek nagy számára, csak igen korlátozott szánni meghívót bo­csáthat, ki a. rendezőség. — A Zenei Körből. A szombatost!, próbán a kis Takács Olga mutatta be kiváló zenei tehetségét, melyet a szép közönség lelkes tapsokkal tüntetett, ki. — A tagsági jegyek már szétküldettek a ki még bármi okból meg nem kapta, az forduljon az egyesület titkárához. A hónap utolsó szombatjára tervezett első hangverseny megtartása, napja vál­tozást szenved, mert a casinó másnap tartaná estélyét. — Körlevél. Rudolf Mihály jelenti, hogy 25 év óta fonnnáló norinbergi, diszmű és rövidáru kereskedésétől (egész­ségi szempontból) visszavonul s azt uuokaöcesére, Bruf.sy Gyulára ruházza, ki az üzletet ilyen firma alatt vezeti tovább': Rudolf M. F. utóda Brutsy G-yula. — Kirándulás. A pozsonyi tiszti­kar saját zenekarával vasárnap délután városunkba érkezett. Esti', a Fürdő nagy­termében csakis a tiszti elemek közt sétahangverseny volt. Sá.godi őrnagy üdvözlő beszéde, Sztankovics pozsonyi ezredes válasza, valamint Cat,ti báró üdvözlő távirata Pozsonyból igen kelle­mes hatást keltettek. —A fővárosi zenekedvelők egyesü­lete külön hajóval nemsokára kirándul városunkba. — Milyen széles a Duna, Dunánk a dunagőzhajózási állomásnál a legújabb fölmérés szerint nógyszáznegyveiinyolcz méternyi szélességű. — JÓ munka. Szűcs Mihály a Me­zőgazdaság alapvonalai czimmel egy érdekesen irt munkát adott ki, melyet a gazdaközöuségnek teljes lelkiösiné- rettel ajánlhatunk. A kötet ára csak GO kr. s megrendelhető a szerzőnél Dobreczenbon. — Közigazgatás czimmel s Tisza Kálmán jól talált képével egy igen ta­karos kiállítású szaklap jolent meg a 1 közigazgatás világából. A hnvis/emlét Pető László szerkeszti. Ara egész évre 4 frt. Megrendelhető (Budapesten TI. Váczi-körut.) * Magyar fürdőhelyek. Legújabban és pedig igen illetékes helyről a ma­gyar gyógyfürdők emelésére irányzott mozgalom indult meg. E mozgalmat elejétől fogva élénken helyeseltük, szem előtt tartva, mily jövedelemforrást ké­peznek Csehország fürdői a lakosok és az állam számára s ennélfogva öröm­mel jelezünk minden haladást ez irány­ban a magyar állam területén. Helyén találjuk tehát megjelölni, Rogy főváro­sunk egyik gyógyhelyén, t. L az Er­zsébet, sósfüidőben Budán rövid idő alatt egy nagy előmenetel történt, már több izbeu említettük azon sok újítást, melyeket a tulajdonos, Mattom ur esz­közöltetett, azonban ekkor még a for­galmi eszközök (omnibuszok), melyek ugyan oly siralmas állapotban voltak, mint a legtöbb fővárosi omnibus, sok kívánni valót hagytak. Mattoni ur be­látván, mily fontos a jó és kényelmos közlekedés leginkább szenvedő nők által látogatott fürdőben, a múlt télen hat igen díszesen kiállított omnibust ké­szíttetett, melyekkel a közlekedés Bu­dapestről a Forencz-József térről az Erzsébet sós-fürdőhöz május 1-től fenn log tartatni, egyúttal ugyanott raeg- n agy ob bittattak az étkezőterem és konyha holyiségei miáltal a vendéglős is képes lesz teljesen megfelelni a gyógyhely látogatói igényeinek. így segítve van az utóbbi évekről fenmaradt összes ba­jokon s ennélfogva Horn csalatkozunk midőn ezen gyógyhelynek az uj tulaj donos és szakember Mattoni vezetése alatt kedvező jövőt jósolunk. — Az Önügyvéd 22-ik füzete fek­szik előttünk. Nágel Ottó budapesti kiadó hasznos vállalatára felhívjuk ol vasóink figyelmét. Egw-egy füzet ára 30 kr. * Mai számunkhoz veszik olvasó­ink mellékelve Isenthal et Comp ham­burgi bankházának hirdetését, melyet kiváló figyelmükbe ajánlunk. — Jó könyveket keres megvétel végett az „esztergomi könyvnyomdászok s könyvkötők olvasó-köre.“ Bővebbet Haraszthy F. József egyesületi jegyzőnél, lapunk nyomdájában. eladatni fognak. Mely árverésnek az 1007! 1883 p. sä. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Párkányban leendő eszközlésére, 1883. év május hó 17. napjának délelőtt 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg: hogy az érin­tett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. ez. 107. § a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el- adatni fognak. Az elárverezendő ingó­ságok vételára az 1881. évi LX.t. c/z. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Muzslán, 1883. évi május hó 2-ik napján, BOGNÁR LAJ*OS r. k. kir. bírósági végrehajtó. as k—‘ • jq CD X P­C­-Ti & rjq O P" 2 CD jq cs CD cr CD X O P­r CD & Q­o x i Világposta szétküldés. [felelős szerkesztő : Dr. Kőrösy László. Pályázati hirdetmény. Az első magyer általános biztosi tó társulat évi 400 forintos ösztöndíjat bocsájtott az Esztergomi-gazdasági egye­sület rendelkezésére, oly formán, hogy a működése területén gazdasági pályára lépett s a. gazdasági akadémiákon fel­sőbb kikópeztotésben részesülni óhajtó ifjakból a legjelesebbet és a nevozett társaság óhajának megfelelőleg ameuf- nyire 1 ohetséges gazdatiszt vagy kis­birtokos fiát a felajánlott ösztöndíjra kijelölje. Ennélfogva felhívjuk a pályázni kí­vánókat, hogy szabályszerüleg felszerelt folyamodványaikat a gazdasági akadé­miára megkívánt,ató előképzettség ki­mutatásával folyó évi június 9-óig be­zárólag az adui írott, gazdaság egyesület tifkári h iv atal á hoz bökii 1 djék. Bővebb fel világosi (ássál szívesen szol gál az egyesületi titkár. Az Esztergom-vidéki g >zd. egyesület. 1007; 1880 p. szám. ÁRVE RÉS L HIRDETM É NY. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881, évi LX. t. ez. 102. § a értelmében, ezennel közhírré teszi, hogy a muzslai kir. járásbiság fenti számú végzése által a, komáromi kir. törvényszéknek 2104. 18S3. számú végzetével Schiller Sá­muel csődtömegét cselokvőleg illető 65 db. Kövotoléseket tarfal ma,zó okmá­nyok nyilvános árverés utján a légtől), bet ígérőnek, kész pénz fizetés mellett 4.70 2.30 3.50 4.— Kávé és thea direct HAMBURGBÓL posta ólján bérmentesen és ingyen csomagolással csupán solid és jó zamaté áruk öt ki­lés zsákocskákban, utánvétel mellett. RIO, finom, erős 3.45 SANTOS, kiadós, erős 3.60 CUBA, ff. zöld, erős 4.10 CEYLON, kékes-zöld, erős 5.— ARANY-JAVA, különös finom, 5.20 PORTORICO, kitűnő, jóizíí 5.40 GYÖNGY-KÁVÉ, igen finom, zöld 5.95 JAVA, nngysz. erős, kitűnő 5.95 JAVA la, igen nemes, brillant 7.20 APR. GYÖNGY-MOKKA, finom, i<8zes 4.45 ARAB, MOKKA, finom, nemes, tüzes 7.20 Különösen kedvelt, jó izű ST A MB ÜL -KÁVÉ- K E VER É K THEA, kilónként, CONGO ff. SOUCHONG, ff. CSALÁDI-THEA, igen finom, ASZTALI-RIZS, legfinomabb 5 kilónk. 1.40 PERL-SAGO. Valódi 5 Kilónként 1.90 kimerítő árjegyzékek gyarmat cse­mege árukról, ingyen és bérmentve. A. B. Ittlinge;, Hambtirg MATTONI ERZSÉBET SÓSFÜRDŐJE gyógyhely Budapest (Budán) Idény május 1-től szept. 30-ig. A gyógyhely keserű vizforrás (ivó és fürdő gyógymód) legjobb sikerrel használ­hatók ; a beteg bántahnainál, alhasi és ál­talános vérbőségnél és az ebből keletkező nemesebb szervekhez való vértódul ásnál ve­rőcéén pangások esetében, aranyérnél, túl­ságos elhízásnál, rásztkórná!, máj- és lég- bajoknál, köszvénynél és végre női beteg­ségeknél. Egészséges fekvés, tiszta, üde levegő, 60 kényelmes lakszoba, jó vendéglő, löbbnemii szórakozás. Pontos közlekedés a fővárossal állomá­sozó társas kocsikon, reggeli 5 órától kezdve. Rendelő orvos dr. Bruck J. (lakik Buda­pest, Vigadó-tér, biztosi tó-épü 1 et.) Tulajdonos: Mattoni Henrik.

Next

/
Thumbnails
Contents