Esztergom és Vidéke, 1883

1883 / 35. szám

Mi EGJELEN1K HETENKINT KÉTSZER1. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évié.......................................0 IVt — ki'­fél évre ...........................................•* „ — « n egyedévre...........................................1 „ GO » Egyes szám ára 7 kr. Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: j^EALZ-HAZ ELSŐ EMELET Imvá n. lap s'/,ollomi részéi: illatíí kü7,tömények ItiililomlSk. KIADÓHIVATAL: ß Z É C H E NI - T é R ^ , hová a hivatalos s a magán hirdetésük, a nyiltléibe szánt köz­lemények, előfizetési pénzek és leolii múlások intézemlök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS IlIItDIOTUSIOH : 1 szótól |o<) szóig — fi t ?r> kr. I !H> — 200-Í«r . 1 n 50 „ 2iio—ÜOO-ig . 2 „ 25 „ Mélyegtlíj 80 kr. MAG A NI 11RDET RS IOK megá^apoi]^ szerint Je^jelp lejíjiitanyosanL'.an közöltéinek. NYILTTJfiR sora 20 nr; Felhívás az 1885. évben Budapesten tartandó országos általános kiállítás érdekében. Közel nogyven éve, hogy nem volt az ország fővárosában iparkiállilás és Intéz éve, hogy nem rendeztünk Buda- daposten gazdasági kiállítást. Ez idő alatt úgy az ország egyes városai, mint a külföld is sűrű egy­másutánban r o n d o z t e k kiállításokat, melyeken a hazai termelők csaknem kizárólag hazafi ni kötelességérzetükben vettek részt, mert csak kivételes ese­tekben várhattak oly anyagi előnyöket, melyek a hozott áldozatokkal arányban állottak. Most, midőn általánossá kezd válni az a meggyőződés, hogy a hazai ipar fejlesztése legfontosabb és legsürgősebb feladataink közé tartozik, a hazai ipar állapotával, termelési képességével és hiányaival alaposan és rendszeresen meg­kell ismerkednünk. A hazai ipar — legtöbb ágában — már ma is a fejlettség oly fokon áll, hogy szükségleteinket a hazai ipar ter­mékeivel fedezhetjük. Magyarország iparának azonban ed­dig nem volt egyetlen alkalma sem, hogy készítményeit teljes áttekinthető­séggel, alkalmas helyen és időben a fogyasztó közönség egész tömegének bemutathatta volna, Egyik legfontosabb feladatunk en­nélfogva a hazai fogyasztó közönség­nek iparunk számára való meghódítása és a versenyező külföldi termékeknek lehető kiszorítása : ezt azonban legin­kább úgy érhetjük el, ha rendszeres, általános kiállításban feltüntetjük a nem­zet színe előtt azt, mivel rendelkezünk. E czélból az 1885. Budapesten, az ország fővárosában, mint a társadalmi, értelmi, anyagi és forgalmi erők köz­pontjában, országos általános kiállítás fog tartatni. A kiállítás általános, azaz nem ki­zárólag iparkiállitás, hanem gazdasági és állatkiállitással, nemkülönben közok­tatásügyi, művész stb. tárgyak kiállí­tásával kapcsolatos lesz. A kiállításnak ezen általános jellege lehetővé teszi, hogy közgazdasági és közművelődési helyzetünk egész ter­jedelmében feltárassók. Élő képben fel­tüntethetjük e kiállításon az ipar rela­tiv helyzetét és fejlődésének arányla- gos fokozatát, egyheliasonlit.va a me­zőgazdaság, valamint a müvészot álla­potával. E kiállításon alkalom fog nyílni arra, hogy az ipar könnyen felismer­hesse, mennyiben és hol nyerhet a me- zőgazdság és művészet részéről támo­gatást és viszont. Az iparos föl fogja találni azon forrásokat, melyeket az ország mezőgazdasága, nyújthat neki a feldolgozásra, szükséges nyers anyagok alkalmas beszerzésekor, holott eddig ebbeli igényeinek kielégítésénél talán a külföldhöz fordult. A földműves, az állattenyésztő, a gazda viszont köze­lebbről fogja látni a hazai ipar termé­keit és sok esetben csodálkozni fog azon, miért nem szerezte be eddig is s ükségleteit az ország iparosainál. Az ismeretek tágulása kölcsönösen oda fog hatni, hogy a belföldi termelés és te­vékenység piacza kibővítessék, a bel­földi forgalom nagyobbodjék és bogy a hazai ipar és hazai termelés saját ha­zájában állandó piaczot biztosítson ma­gának. A kiállítás íőezóija ennélfogva a magyarországi kézmű és gyáripari te­vékenységnek, valamint az ezekkel kapcsolatos művészeti törekvéseknek hű kópét nyílj tani, a létező iparfejlesztési intézményeket feltüntetni, javítani és újabbakat létesíteni. Czélja továbbá, hogy a művészetnek és a tudománynak az iparra és tech­nikára való alkalmazását és ennek ez irányban való befolyását lehetőleg tel­jes és áttekinthető képben is feltün­tesse és e befolyás nyomán keletkezett gazdasági változásokat a czikkek érté­kére, az el árusításra és kereskedésre vonatkozókig tisztán kimutassa ; továbbá hogy az orszóg mezőgazdasági, állat­tenyésztési, erdészeti, bányászati viszo­nyait feltüntesse; s végre, hogy az or­szág egyes vidékeit termelő és előál­lítási képességükről közelebbről fel­világosítsa,, az ennek folytán netán keletkező öntudatos kezdeményezéseket támogassa, a támogatásra és fejlesztésre váró iparágak felvirágzását előmozdítsa, s a létezőnek fejlődésére, annak meg­ismertetése által alkalmat szolgáltasson s átalában bogy a jövőbe vetett bizalmat minden körben megerősítse. E czél előmozdítása végett az anyag- és technológiai feldolgozás szerint ren­dezendő csoportokban a kiállítás lehe­tőleg teljes, áttekinthető képet fog nyújtani a gazdaság, erdészet, bányá­szat állapotáról, az illető iparűzésről s az annak rendelkezésére álló eszkö­zökről, a nyers anyagoktól kezdve a legtökéletesebb műipari részletekig. Mindezeknél fogva hazánk anyagi jólétének emelése érdekében teljes bi­zalommal reméljük, hogy Magyarország közönsége a termelés minden ágában élénk részt veond az 1885. évben Budapesten megtartandó kiállításon. Kifejezvén ebbeli reményünket, a kiállítás sikerének érdekében már most egy nagyfontosságü kéréssel fordulunk a kiállítani szándékozó közönséghez. A kiállítás sikerének, valamint abból, az országra báramlandó anyagi előnyök érdekében kérjük a kiállításban részt venni szándékozókat, a gyakorlati mű­ködést tartsák szem előtt, hogy arra igyekezzenek, miszerint iparunknak és gazdaságunknak életrevalóságát, gya­korlati értékét és használhatóságát ismertessék meg, s ne kivárják egyes szukatlan, rendkívüli, talán magában véve igen érdekes, de a gyakorlati életben kevésbé elterjedt tárgyaknak kiál Iktatását. Nem a rendkivülisógek, a sajátla- gosságok megismertetése fog hasznára válni az országnak és magának a ki­állítónak, hanem az, ha be tudjuk bi­zonyítani, hogy állandó, li sxnálható munkát tudunk előállítani, hogy gon­dosan ápolt, egészséges és messze távolba is elszállítható ipari és gaz­dasági terményeinkkel kin 1 Íjuk a ver­senyt. Ez alkalommal azon jogosult remé­nyünknek is kifejezést adunk, hogy az ország vagyonosabb osztályai iparkodni fodnak iparosainknál oly megrendelé­seket tenni, melyek egyrészt a kiállítás díszítését képezhetik, másrészt iparo­sainknak alkalmat szolgáltatnak ver­senyképességünk kimutatására. Tudatjuk a tisztelt közönséggel, hogy a megtartandó budapesti országos áta- lános kiállításra vonatkozó mindazon közleményeket, a melyeknek ismeret« a kiállítani szándékozóknak kívánatos, is „Ssatorgom ósVidéke“ tárcája Yone. (Japáui elbeszélés.) — Valóban, már holnap el akar utazni, uram ? — Csakugyan Yone. Sajnálod talán? — Igen, nagyon is sajnálom. Szeretem Önt daczára, hogy idegen. Mindig oly jó volt atyám iránt és irántam is.-— Köszönöm kedves gyermekem szíves­ségedet. Legszebb jutalmam az az egy szó: szeretem. Yone nem felelt. Zavarodtan lesiité sze­meit. Kedves mosoly lebegett ajka körül. Fölemelve szemeit, nagyot pillantott az előtte álló csinos fiatal emberre, aztán gyorsan ismét leseié szemeit, mintha, félne egy kedves titkot elárulni. — Nézd csak kedvesem, hoztam egy kis emléket, hogy el ne felejts. Szelíden luegliajtá fejét, A fiatal ember kebléből ki vett egy seíyempapirosba cso­magolt arany meillüi, melynek egyik végén egy szép gyémántkő csillogott­— Valahányszor kebledre tűzöd, gondolj reára! — Mily szép, mily gyönyörű! S nekem akarja ajándékozni? Valóban az enyém? Nagyon drága lehetett ugy-e? Milyen félté­keny lesz most Fűz,a 5 — A kis F za, a szomszédnak a leánya? Nagyon s/.ép kis leányka! — Azt mondja, hogy szép ? Dehogy szép, sőt ellenkezőleg, csúnya! Olyan felezifrázott báb! Ki nem állhatom ! — Miért Yone? — Tudom én, hogy miért! Nem láttam talán midőn tegnap este a parton együtt beszélgettek ? — Nézd csak ! Tán nem vagy féltékeny ? — En féltékeny ? Hisz ő csak gyermek hozzám képest, még tizenhárom éves se múlt. — Nos és te Yone, te se vagy még idősb tizennégynél. — Tizenhat éves vagyok. Igenis tizenhat éves uram! — Igen a ti japáni balga számitástok szerint. — Az önök számításai még balgábbak. — Hagyjuk ezt gyermekem. Hisz nem akarok elutazásom előtti estén veled cziva- kodni. Nem adnál-e te is nekem valaníi emléket ? — Nekem nincs semmim. Nem vagyunk mi gazdagok. Tudja, hogy atyám csak egy szegény pap. — Akkor add nekem azt a kis pipát, a melyet kebleden viselsz. Utálatos leány. Látod az én hazámban a nők nem dohá­nyoznak. — Ezt a pipát? Nem szabad oda aduom, bár szívesen tenném. Ez Zensuke Yamamotó ajándéka. — Ki az ? — Az uram lesz, ha majd idősebb leszek. — ügy ? hát szereted ? — Ostobaság ! Még sohase gondoltam rá. Eddig még ki nem álllintom. , — Yone, mondj igazat. Szeretsz engemet ? — Már hogyan szerethetnék egy idegen embert ? — Az nem tesz semmit. Azt hiszed, hogy nekünk idegeneknek nincs ép oly szivünk, mint nektek japáuiaknak ? — Zensuke azt mondja, hogy miuden idegen szívtelen. Eu ugyan nem tudora. — ügy látszik czivakodni akarsz velem. De hát mi lesz az emlék ? — Eu nem Ígértem soha semmit. De nincs is semmim ! Mily kár ! — Már akkor adj egy csókot Yone. Majd ha visszatérek, akkor vissza kapod. — Egy csókot ? Mi az ? — Megmutassam ? — Igen, mutassa meg! A leány gyöngéd alakját karjaiba fűzte s rózsa ajkaira egy hosszú csókot szorított. Youe megrezzent. Arcza egészen elpirult. Reszketve leliajlitá fejecskéjét s eltaszitá magától a fiatal embert. — Mily csintalan Ön. Lássa most uagyou megbántott. Szokás ez maguknál ? — Igen kedvesem. S miután már ismére! e szokást, akarsz-e nekem egy csókot em­lékül adni, hogy ezt magammal vigyem? — Nem, nem adhatok ! — mondá Yone megijedve. Aztán egész komolyan mondá: — De meg mondom, hogy mit fogok tenni. Megtartom az Öntől kapott „csókot“ addig, mig vissza jön, s akkor-akkor talán vissza fogom adni. Soká jön? — Nyolcz hónap múlva ha jól megy dolgom. — Valóban ? — Megígérem ! De addig ne tanítsd Ya- mamotót a rossz szokásra. — Ne féltsen semmit! De el ne árulja ára senkinek, hogy utálom őt! — Igazán ? Hát engemet Yone nem utálsz-e ? — Hisz mondtam már maga idegen, én ... mégis... nem, nem utálom. Furcsa, mintha csak . . . — Nos mit ? — Most még nem tudora. Majd meg­megmondom ha vissza jön. — S addig én ne kapjak csókot tőled ? — Csendesen, a rossz Fúza figyel reánk. Oh mily útálatos egy teremtés ! — Még mindig féltékeny vagy kis Yone? Nos én igen szépnek találom. Egy fájdalmas pillantást vetett Yone az ifjúra. Mélyen fel- sohajtva, kezét mellébe szorította. — Mi bajod, kis leány ? Rosszul érzed magadat ? — Már jobban vagyok. Az orvos azt mondja, hogy a szívtől ered. — Szegény gyermek. Ugy-e sokat szen­vedsz ? — Nagyon sokat, a mióta anyám meg­halt. Van magának édes anyja? — Igen Yone, anyám még él. — Milyen jó lehet az ha van valakinek egy anyja. En egész egyedül vagyok atyámmal. — Igen, nekem két még nővérem s egy bátyám van. Maid ha visszatérek, megmu­tatom neked képüket. — Oh mily szép lesz ez. De az ön hazája igen messze vau iuuen ugy-e ? — Nagyon messze. INbb hétig kell utazni mig oda érünk. — Hisz akkor messzebbre van mint innen Tokióig. De csak utazzék s vigasztalja meg anyját. Hogy maradhat ily sokáig ebben az

Next

/
Thumbnails
Contents