Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 18. szám
A város, míg egyrészt könnyebben ellenőrizhetné a húsvágást, másrészt a vágási pénzek által dúsan volna kárpótolva azon kiadási többlet, mely a város pénztárára háramlanék, ha az új vágóhíd a fennemlitett módon beren- deztetnék. Közegészségi szempontból pedig maradandó emléket állítana fel magának. Úgy hiszem, hogy városunk polgárai többségének nézetét fejezem ki, ha azon óhajnak adok kifejezést, hogy az újonnan építendő vágóhíd czélszerűen, a közegészség kivánalmainak megfelelőleg legyen berendezve. B. Gy. Bekövetkezett! (Gy. K.) Megjósolták rövid pár nappal ezelőtt, hogy a párisi börze eseményei nem maradnak mélyreható kihatás nélkül mindazon intézetekre, melyek franczia tőkével alapittattak. A legelső rázkódás azon körökben, melyek az intézetet alapították, azt irgalmatlanul romjai alá temeti. S bekövetkezett ! Az „Union Generale“ fizetésképtelensége már is meghozta gyümölcsét: a bizalmatlanságot azon körökben, melyek azt az intézetet alapították, melynek veszélyeztetettségét már sokan kimutatták. „Am.-franczia biztosi tó társaság“ minden deinenLálása mellett — Írja a „Presse“ — alig múlik el a párisi tőzsdeválság anélkül, hogy e biztositó intézet következményeit ne érezné. „A magyar-franczia biztosító társaság“ kevéssé takarékos kezelése, már jóval a párisi katastrófa előtt alkalmai szolgált e társaság megalkotóinak az elégedetlenségre. De hát vigasztalhatták magukat a jövőre nézve teli ígéretekkel és az e biztosítási alapításba fektetett milliókat egyelőre itt hagyták. — Ma a dolgok más ként állanak és nem tehető fel, hogy a párisi faiseurök négy millió arany forintot oly kezelőiégre hagynak, mely eddig nem mutatkozott szerencsésnek. Azt halljuk — Írja az említett lap — hogy a magyar-franczia részvénytőkéjét jelentékenyen reducálni akarják. A részvénytőke szándékolt reductiója annál hihetőbb, mert a társaság nagyon megviselt franczia részvényeseire nézve mindenesetre nagyon csábitó lesz az, hogy a magyar-francziába beruházott asszony van a világon ; pedig mondhatom — rajongok érttök. Én istenem! de mennyire!... Sejtem, hogy hallatja ezüstcsengésű, kedves, vidor kaczagását e merész szavak olvastára: — Bárcsak örökké a fagyos arczú Halifax uralkodnék ! Csak nevessen, csak kaczagjon, hisz akkor olyan ellenál hatatlan kedves, olyan megragadó szép, hogy nem egy ízben éreztem már heves vágyat, melyet csak alig bírtam elfojtani, hófehér nyakába borulni és össze-vissza csókolni bűbájos arczát... Az idén olyan keveset iringáltunk, hisz alig volt jég. És néha az is milyen rögecses volt ; sokszor meg olyan puha, hogy lépteu-nyo- jiion megakadt az emberfia. Sem előre nem lehetett, sem pedig hátra ! istenem ! és mégis hány gyönyörteljes órát tölték a jégen ! Szilárd meggyőződésem, hogy mások is ügy vannak magukkal. Annyi mindenféle ismerősre tottera ott szert, hogy alig tudnám megmondani. Jaj! csakhogy ez az ismeretség nem tartott iovább a jégnél. Eltűnt a jég, elmúlt az ismeretség ! Pedig beli sajnálom annak a szép ismeretlennek az ismeretségét. Elképzelheti szeretett nagysád boszan- kodásomat, bogy az iringáló évad az idén olyan rövid volt. Jaj de milyen rövid. Alig korcsolyázhattuk ki magunkat kedv (ink re. nyolcz millió frank egy részét készpénzben kapják vissza.“ Eddig a „Presse,“ az a lap, melynek conser- vativ magatartása és pártatlansága ismeretes. Elégtétel ez nekünk a felelősségért, mely alatt a minapi jóslatot a gazdaközönséggel szemben mi is elmondottuk Ki nem foghatja fel annak roppant horderejűt, hogy egy oly intézetnek, mely hivatkozással nagy alaptőkéjére, kereste a biztosító közönség bizalmát megnyerni, alaptőkéje jelentékenyen reducáltatni szándékol tátik ? Miben keressék, kik az alaptőkében találták, a bizalom alapját jövőben ? Sajnos körülmény, hogy a bizalom ezen alapja felett külföldi tőkepénzesek rendelkeznek, kik, ha szeszélyük úgy kívánja, vagy más oldalról ért veszteségeik követelik, akkor rántják el az intézet alól, midőn az már több időn keresztül a biztosítási, ezen állandó meghagyhatóságot kívánó ügylet terén működött. A szerencsés véletlen hozta magával, hogy e catastrófa akkor fog lefolyni, mi főn a rövid tartamú biztosítások évadja a küszöbön áll. De mit szólnak azok, kiket kötelezettségeik hosszabb időre kötnek le ? Merítsünk tanúságot! A külföldi tőke nem először beszólja meg magát. — A külföldi tőke visszavonulásának nyomában mindig temérdek csalódás — s ha még csak ez — veszteségek jártak. Ugyancsak nem vagyunk oly dőrék, hogy elhigyjiik, miszerint az angol, franczia vagy olasz gazda a külföldi biztosító intézeteket eléje helyezi a hazainak. Kérdjük meg a biztosítási téren mozgó egyéneket, hány hazai- társulat bír üzlettel például Angliában, Francziaországban ? Ezek a practikus népek helyesen tudják párosítani a hazafiságot az anyagi érdekkel. Midőn az utóbbit keresik, a lumafias érzelmet követve találják meg azt. Az a tőke, mely állandó gyümölcsöztetést keres, nincs reászorulva, hogy a külföldre meneküljön. — Marad a hazai vállalatokban. Innét van, hogy a hazai vállalatok efféle ráz kód tatás 11 a k nincsenek kitéve, s alapos biztonságot nyújtanak feleiknek. Nemcsak a hazafiság, de az anyagi érdek diktálja azt, kire bízzuk vagyonunk biztosítását. A krajezáHauem, a mi a fő, azért a szép ismeretlenért valóban kár. Ki tudja, hogy nem lett-e volna valami a dologból ? En legalább szilárdan hiszem. Nem is emlékszem már, hogy li figyelmeztetett reá ? Tudom, hogy nagysád nem hiszi azt el nekem, mivel úgy gondolja, hogy nem olyan ember vagyok én, ki a szép leányt nyomban észre nem veszi. A ki szép, az rögtön föltűnik nekem. Hogy is ne? Hisz én mindenütt és mindenben csak a szépet kutatom. Nekem is az egyetlen élvezet — a szép, mint a fennkölt lelkű Sy 1 viának, Románia királynéjának. Legyen igazsága nagysád, hogy én vettem észre a szép ismeretlent és nem figyelmeztetett reá senki. Elég az hozzá, hogy tőrbe csaltam őt. Úgy tevém, mintha észre se venném, pedig éber figyelemmel kísértem minden legkisebb mozdulatát. Még álmot se látott felőle a szegényke, hogy min jártatom én az eszemet? Fejlehorgasztva iringáltam feléje és egyszerre csak — brrrr! egymásba ütköztünk. Volt eszem, hogy az angyal meg no üsse magát, sem el ne bukjék, hanem inkáid) a nyakamba boruljon, a mint hogy borúit is. A véletlen úgy hozta magával. Persze „véletlen“ — számításból. Bárcsak örökké a nyakamban csimpaszkodna. roskodás keserves tanúságot hozand sokaknak, kik feledték, hogy a legolcsóbb a legdrágább. Figyeljük meg a történőket s merítsünk tanulságot a történtekből ! Önmagunk s övéin ív iránt tartozunk ez óvatossággal ! Esztergomi kövezetvám. — Beküldetett. — . . . Eleinte falusi csirkés asszonyok, később a kispiaczi kofák, s ezek nyomán az „Esztergomi Közlöny“ any- nyira kifakadnak az esztergomi kir. városi kövezetvám új bérlője ellen, hogy, habár e kifakadásokat, miután mindannyian egyformán értenek a dologhoz, nem is veszem tőlük rossz néven, mégis a közvélemény félrevezetésének megakadályozása ózdijából kénytelen vagyok, mint érdektelen, de a körülményeket ismerő a dologhoz hoz- zászólani. Az esztergomi kövezetvám szabályzata 1868. évben nyert megerősítést s ez idő óta, annak alapján szedte a bérlő a vámot akként, hogy homályos tételeit önmaga magyarázta, s minthogy a vámszabályzat a közönség körében napvilágot látott, panaszos nem volt, s kiki fizette azt, a mit tőle kértek. Múlt év végén azonban a szedés joga a régi bérlő m o n o p o 1 i u m a alól elvonatott akként; hogy a „Közlöny “ben fenyegetett „zsidó bérlő“ a régi bérösszeget 1500 írttal meghaladó Ígéretet tett, illetve, mint ilyen bérlőül a városi közgyűlés által elfogadtatott; a „zsidó bérlő“ eddigi bűne tehát az, hogy Esztergom szab, kir. város javára évenként 1500 forint tiszta hasznot biztosított. Hogy az új bérlő közgyűlésiig is elfogadtatott s a bérletbe lépett, nagyon természetes, ez a régi bérlőnek nem tetszik, s habár ő személyesen nem is, de jóakarói mindent elkövettek, hogy az új bérlő, a ki merész volt a monopólium tüske bokrába belenyúlni s a várost jogai értékére figyelmessé tenni, a bérlettől a folytonos rosszakaratú zaklatások és hírlapi kíméletlen támadások miatt mielőbb visz- szariasztassék. Ez ütőn keletkezett az első panasz; ugyanis a nem névre szóló vámisten látja lelkem, hogy nem bánnám meg soha éltem napjában. Olyan vonzó, olyan bájos, olyau kedves jelenség volt az a kis leányka, hogy alig akadhatni mására. Miután jól magamhoz szorítottam, elbocsátani. Beli hálálkodott nekem, a miért fölfogtam szegénykét. Hoj ! pedig ha tudná, hogy azzal mennyi boldogság szállt szívembe? Innen az ismeretség, melynek megújítását annyira óhajtóm, hogy szinte nem bánnám, ha mindjárt holnap újra beállaua a kis Duna, pedig már — nem fii tik szobám ! Ezzel nagyon sok van mondva. Úgy-e bár kedves nagysád?... Kit ruha-foszlányok, kit a kifizetetlen divatárús számla emlékeztet az elmúlt, elröpült báléji boldogságteljes órákra, édes perezekre. Kit a dereka a sok eleséstől, kit egy kis csűz a belebukástól emlékeztet a gyorsan tova tiint iringáló szép napokra. Nagysádat nyilván örökké üde virágok, engem meg — a rozsdás korcsolyáim... Rajongó. — Táthi vigalom. Márczius hatodikéul a táthi fiatalság zártkörű táncz- estólyt rendez, melyre a meghívókat már szétkiildöUék. jegyek, a terhes és üres kocsik tulajdonosai között, mint ez a közgyűlésen, is szellőztetve lett — kicseréltettek s az üres kocsi tulajdonosa a terhes kocsira kiadott vámczédulával panaszra m en esztetet t. "Elihez járul, hogy folyó év elején a vámszabályzat is napvilágot látott, nemcsak kifüggesztés, hanem a községekbe történt szétküldés által is s igy most már azt nemcsak a bérlő, hanem minden utas is magyarázat alá veheti. A legjogosabb magyarázat a 15 éves gyakorlat, ez alapon magyarázta la az új bérlő, az „E. K.“-ben panaszra méltatott 11 krt. A vámszabályzat szerint ugyanis fizetendő: 1. Üres kocsiért ... 4 kr. 2. 2 lóért .......................4 „ 3 . A kocsin létező teherért 1 mázsától 10 mázsáig 3 „ Összesen 11 kr. Oly két lovas fogatokért tehát, melyen emberek ülnek, miután azok egy mázsával meglorhelteknek tekintettek, 1868 év óta 11 kr. fizettetett, — s minthogy az új bérlő a régi bérlőnek vámszedőjét felfogadta, e vámszedő a régi gyakorlat alapján új gazdája javára is 11 krt. szedett. Meggyőződésem hogy akinek jogérzéke van ez eljáráson meg nem ütközik, s velem együtt csak azon fog csudái kozni hogy az E. K. kifakadó czikkirójában, ki 1868 év óta szintén mindig 11 krt fizetett s igy 14 év óta tehernek tekintetett, csak 14 év után ébredt fel azon önérzet, hogy ő tulajdon kép nem teher, hanem személy s igy tőle a 3-ik pont alatti 3 krt. jogtalanul zsarolták ki. De hogy a panaszok alapja nem az új bérlőben, hanem a vámszabályzatban keresendő, — azt legfényesebben igazolja azon körülmény, hogy Esztergom kir. város február havi közgyűlésében ezt önmaga is belátta s a vámssabály- zat homályos tételeinek magyarázatára bizottságot küldött ki. Felvilágositásul megjegyzem még, hogy a városi kapitány — habár a körülmények figyelembe vétele mellett, meggyőződése ellenére is — eltudott bánni a „zsidó bérlő “vei, mert azt 25 frt birságban el is marasztalta. Nyugodt lehet tehát a nagyhangú „E. K.“ czikkirója, az „’gazságnak“ ime elég lön téve sőt akár örülhet is mert a szegény „zsidó bérlő“ azóta •— valószínűleg fensőbb hatalmak még érzékenyebb büntetéséül, eszméletlen állapotban, önkívületi lázban fekszik. Annyira megiletődött azoktól a fenyegető vádaktól s annyira rosszul lett azoktól asö tét soroktól hogy a legkomolyabban megbetegedett. De azért, hogy a közönség még se higyje oly bűnösnek azt a „zsidó bérlőt“ mint amilyennek az E. K. képzeli, arról sajnálom hogy meg győző- dést nem szerzett magának éppen első sorban az E. K. mikor a megyeházán úgyszólván mindennapos tiszteletbeli vendég, a megyének első tisztviselője pedig, mint 2-od fokú bíróság az új bérlőt a fenteinlitett 25 frt. bírságaiéi, az igazságnak megfelelő indokokból teljesen felmentette. Végül az „E. K. “ azon kihívó kitételei mely a „zsidó bérlőt“ több helyen szét szórt betűkkel tünteti ki, mint az emancipatio után s midőn azon régi törvény mely a zsidó által kérdett vám fizetésének magtagadását megengedi, hatályon kívül áll, — másnak nem tekinthető mint szánandó kifakadás nak mellyel saját érzékeny fájdalmait árulja el . . . hogy mely fájdalmakat? ne kérdezzük — mindnyájan jól tudjuk ! Sarivary.
