Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 17. szám
lapjairól felsúgón zik azon magyar költő szavaiban lalál legpraegnasosabb ki felezést ki azt mondotta „Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet. De ha egy oldalról az alapvetés, az inszkenirozás nem is tartozhatok a kormányi feladatok keretébe, a helyes nemzői gazdasági nézetek annál szigorúbban megkövetelik, hogy a kormány szerény és vigyázó legyen mindazon óvó és védő intézkedések megtételében, melyekre a gyökerezni, tollasodui kezdő ipar. és gazdasági ágaknak természet- szerű szükségeik vannak. Az emberi természet egy nagy századéiul,, oly elemekből áll, mely irtózik a komoly és nehéz munkától, a iiönnyű meggazdagodás után törekszik, és folyton résen áll, hogy könnyű szerével mindazt learathassa, mit mások arczájok verejtékével vetettek. Hogy e bűnös űzelem pirulás nélkül jelenhessen meg az emberi társadalomban, az ál liberal ismus kápráztató palástjába burkolódzik és a szabadság rosszul értelmezett tanaival, mások fáradságainak gyümölcseit, zsákmányul ejti. Epen abban áll a kormányzás való bölcsesége; hogy a törekvő, munkás polgárok, a szédelgők űzelmeitől szerencsésen megvédessenek. Teljesen igaza van Greuternek a józan gondolkozónak, midőn az osztrák parliamentban oda nyilatkozott, hogy politikai hibákat még mindig könnyű kiköszörülni, de a kormánynak a nemzetgazdaság körül elkövetett vétkei vagy épen nem, vagy csak nagy baj- jal orvosolhatók. Midőn tehát nemzetünk kormánya, correct és a történelmi bizonyítékok gazdag apparátusával igazolt nemzetgazdasági elvek ellenében a magyar borászattal szemben egyenesen az alapvetés, egészen activ jellemű intézkedésekre érezte magát felhívottnak és pedig nagy és jelentékeny áldozatok meghozatalával, annak indokokait a magyar bortermelők sajátszerű helyzetéből lehet csak megvilágítani. A kormánynak éreznie kellett, hogy egyrészt a, szőlőkre nekezülő földadó, teljesen tévesztett arányokban áll azok jövedelmeivel, másrészről a nagyobb sietséggel, mintsem viszonyaink józan megi i élésével alkotott dézsmatörvény halál thozó csirákat rejtett lilékében hazai borászatunkra nézve. Átlátta a helyzet tarthatatlan voltát. Élénken érezte magát ösztönöztetve, hogy a fenyegető veszély elhárítására siessen. Teljes elismerésünket lehetetlen megtagadnunk a kormány nemes és jószáu- dékai irányában. Fájdalom azonban az erkölcsi és pliisikai világban örök és inogniásítbat- lan törvények kormányoznak, és ha ezen megmásíthat,lan törvényekkel bármily nemes szándék is öszhangzatban nincs, ez esetben gyógyszer helyett a veszély forrásává válik. A jó szándék ilyetén fajtájára vonatkozólag mondta Gfrf. Széchényi István a Kelet Népében: „A pokol jó szándékkal van tele. A mi kormányunknak nemes szándékai is bortermelésünkre vonatkozólag ellentétes vonalban haladnak a phi- sikai világ azon törvényével, mely azt hirdeti, hogy a növények azon zónák alatt virulnak és nemesednek legszerencsésebbel?, fmelyek alatt kifejlettek. Ezen törvénynek okszerű folyamaként kell tekintenünk azon tételt is, hogy a gazdálkodás sikerei egyátalán gyorsabbak és biztosabbak a hazai növényekkel, mint az iportáltakkal. Melyik józan bortermelő nem fogja, belátni és megengedni azt, hogy azon óriási sikerek nyitja, melyeket a rajnai borászok rieslingjeikkel elértek épen abban állott, hogy saját hazai fajtáikat nemesítették és fejlesztették, nem pedig holmi idegen fajtákkal experimental ták. Ha már egyszer minden áron külföldön és külföldről akartunk tanulni és okulni, mi oka, lehet annak, hogy eme egyszerű józan tanulságot sajátunkká nem tesszük?! Hanem ezen tanulsággal és okulással épen ellenkezőleg még saját kormányunk is abból vélt üdvrőt nyerhetni, hogy a külföldi fajtákkal, külföldi művelés móddal experinentált és experimental. Dr. Kiss József. Foszlányok. (Carnevál eltűnt birodalmából.) Walter Scott Ivanhoe czimű regényének régi magyar fordításában a „ barmiuczba todik tzikkely ben “ o 1 vastam én a következő nagyon bölcs sorokat jelige gyanánt: Ne szidd mis égem tsalfaságnak: minden Tsak tettet,és. Főúr, udvaruok koldús Tsalc tettetésből él, nyer kintset, érdemet ’S jószágot. A pap is’ s a’ hadfija Tsak szint keresnek. Minden eltűri ’S szíueskedik. Mutasd magad mily vagy ’S egyházban, hadban, országosban Kevésre mégy; mert ilyen a világ! Minden csak tettetés. Mutasd magad milyen vagy s kevésre mégy. Mert ilyen a világ. Ez a mai világ legtartósabb köpönyege s úgy veszem észre, hogy a ki fölveszi, az nem jár rosszul. Böjti morálnak irtain ki a magvas sorokat s megpróbálom megfogadni, talán nálam is foganatja lesz, lia ezeknél foganatja vau. * * * A teremben a legszebbek közé tartozott. Bűbájosán tudott mosolyogni, csengőén kac/agni, boldogsággal csevegni s szenvedéllyel tánczol ni. Mindenki hozzásietett. És ő olyan boldog volt, hogy még nem tudta, mit tesz az hódítani, hanem csak üdvöt keresni a tán ez lenge örömében, örömet találni a kis mama elragadtatásában. Nem volt s nem is lesz elkapatott leány, ba még szebb is lesz, kedvesebb is lesz, mint a milyen mostan. Mert szereti azt a mi természetes, a mi őszinte, a mi igaz s mert nem szereti a nyegle bókot s a hamis virágot. Mi különbség lehet az ilyen teremtés s az angyal között? * * * Az álarezos bálról egy igen sajátszerű emlékem van. Sorsjegyeim közül ugyanis kijött a negyvennégyes számú s összes illúzióim s balga reményeim illusztrálására nyertem egy igen ügyesen font — kosarat. * * * Hanem annál kedvesebb kárpótlást kaptam a böjt reggelén egy fiatal barátomtól, kit az Isten jókedve nagyon szép tehetségekkel áldott meg. Alig fest néhány hónap óta s festett nekem egy olyan kedves kis tájképet Petőfiből, hogy azóta nincsen tél a szobámban s több kedvem van az olyan élethez, milyet csak álmodni és festeni lehet. Az legalább a gyönyör s a szeretet tiszta világa. * * * Olyan dáridóra még nem emlékezik Kliö, a milyen akkor a tán ez vigalmat követte. Mikor a haldokló Carneváí búcsúztattuk. A toll és kard m :7 üt együtt,. A megye egy kedves tiszti. selője az ő nejével, ki az idei farsangot hősiesen járta; egy örök jókedvű ügyvéd, az ő angyallelkű feleségével, a ki talán soha nem tud haragudni, pedig volna rája oka; egy szép bajuszai még szebb hangú s legszebb hegedű szólító fiatal ember, az ő menyasszonyával; egy szőke földbirtokos, legnagyobb czilinderű legkisebb fiatal ember, egy legsötétebb hajú és gondolati! czimbórám s legbánatosabb lelkű magam voltunk a fusio alkatrészei a civil világ, a tollforgató népség közül. Egy szép szőke főhadnagy, kit a Függetlenség hires emberré akart tenni, de nem sikerült az ő módja szerint; egy göndörhajú bajnok a legszeretetre- méltóbb nyílt szívvel; egy másik főhadnagy a legnyíltabb magyar szívvel; egy római orrú vitéz, a ki nem ejt ugyan magyar szót, de szennyet sen; a magyar névre; egy kitűnő humorral megáldott dalia, a ki a legjobb magyarok közé is beválik; egy másik hadnagy, a ki még csupa ifjúság és lelkesedés minden iránt, a mi a szeretet és barátság világához tartozik. Ezek voltak a fusio alkatrészei a kardforgató népség közül. Es Jónás Pali zengte olyan zamatosán magyarán, hogy még Don Jose a Fürdő gazda helyettese is extasisba jött. Szólt a zene, tapsolt a táncz, s a sarkantyúk pengettek. Bujdosott a pohár s mikor a szív is csordultig volt, felhangzottak a köszöntők. Azok mondták ki egész nyíltan, bogy a hadsereg ifjabb tiszti nemzedéke nem szakít a a nemzet tiszteletével s a' magyar társadalom becsülésével, sőt keresi s ba megtalálta meg is őrzi azt. Es elmondták ezt mindannyiszor, valahányszor kocczintottak velünk s mi mindannyiszor többet ittunk a pohárból, mint a mennyi benne volt. * * * Régi rossz szokása a magyar embernek, hogy nem tud ellenségek nélkül megélni. Mindig keres alakokat, kikkel ősi magyar szokás szerint kite- remtettézze magát. így esett bűnbakul a közös hadseregbeli tisztikar, pedig nagyon sok magyar ember s még több tiszteletre méltó elem van közötte. Szerettél — és csalódtál, hittel, reménnyel csüngtél az ifjún, ki most a fájdalom könnyeit facsarja a szemekbe, melyek egykor oly epedőleg függtek rajta, ki porba tiporja azt a szivet, melynek minden dobbanása egy ima boldogságáért. Öli! miért is lakik a szívben gyarlóság és könnyelműség, miért is lehet gyáva és esapodár az a lélek, a melyért egy igaz szívnek szent érzelme lángol ! III. A havasküzi arisztrokatia fényes elite bál t adott. A redoute nagy terme fényben úszott, nemcsak a csillárok fényétől, nemcsak az úri hölgyek gyémántjaitól, hanem a szép ar- czoktól, s a szép szemektől is. A lánykák vetélkedtek a táuczban, a szép fiatal asszonyok a kaczérkodásban, a mamák a megszállásban ; az ifjak a hódítás ban, a házas férjek a szerelomféltésben, s az öreg urak a kártyában törekedtek egymáson túl tenni. Azok pedig kik mindezekben nem leltek szórakozást, részint a thea asztalnál s a pezsgő mellett igyekeztek kárpótlást nyerni. A fővárosból is sokan felrándultak, s köztük dr. Varady Sándor is, szép fiatal menyasszonyával. A nagyvilági hölgyecslcc igen kiváncsi- volt egy kisvárosi bálra. Nagy kedvtelést Püt a nem épen kifogástalan öltözékek szemlélésében, s megmosolyogta a divat majmoló dundykat, s a fesztelen jókedv csapói igását, melyet még nem vetkeztettek ki lei mészet,ességéből a nagyvilág esábjai* Sole zsor jóizüeket kac<uigo.fct elefántcsont Jegye - i zője mögött az ügyetlen falusi gavallérok félszeg mozdulatain. — Mennyire kaczérkodik ! — jegyzé meg egy hízott külsejű asszonyság. — Folytonosan kaczag, csakhogy hallathassa kristálytiszta hangját, s fitogtathassa fehér gyöngyhöz hasonló fogait. — Szólt egy kissé már hervadozó bájú, s nem épen nagyon választékos öltözetű hölgy. S a szép Adeline újból felkaczagott, mintha boszantaui akarná frigyeit. Nagyon szeszélyes volt. Egész estén maga mellett tartóztató Sándort, ki nem győz megfelelni a sok ké rdésre,mikkel Adeline őt ostromolja. — Ki az a gyermeteg leányka kinek szép homloka úgy ragyog a szűziesség him- porától ? Hát az a fiatal asszony, kinek ar- cza oly sok művésziességgel van kifestve, s a ki oly bizalmasan társalog azzal a po- czakos kis úriemberrel? S az a kirívó, tarka ruhás, elhízott, éltes asszonyság, vörös szalagokkal hamis hajfonadékaiban ? Milyen ízetlenség! Hogy nem veszi észre magát... No ne légy oly szórakozott édes Sándorom ! Még csak azt mondd meg, hogy ki az a bániész kis liba, azzal a kopottas ruhájú öreg asszonynyal? Sándor néhány szót rebegett, hogy azok valami régi ismerősei, kikre csak homályosan emlékszik. S hogy látható zavarát némileg elpalástolhassa, claque-jával kezdő magát legyezgetni. A kopottas ruhájú öreg asszony Czenci néni, s a bámész kis liba — Irén volt. 0 is eljött, hogy még egyszer láthassa az ifjút, ki szivében az első szerelem lángját gyújtotta fel, s kiért még most is képes lett volna szivének vérét cseppcukint feláldozni. — Szakitok a múlttal, ha szivem szakad is belé — mondá magában. — Csak még egyszer láthassam őt... Sándort... Ott ült Czenczi néni oldala mellett. Arczárói, tekintetéről le olvasható volt a halálos szorongás, a kiuos nyugtalanság, melylyel Sándor minden mozdulatát kísérte. Hogy mit érzett e pillanatban, azt csak az tudja, ki képes felértem, hogy mit tesz lemondani, lemoudaui arról, kiért keblünk tiszta, olthallau lánggal ég, s kinek képe elválhatlauul szivünkhez nőtt. Révedező tekintettel nézte a vigadók hullámzó seregét, szemei czél nélkül téve- deztek a tündér fényben úszó terem felett; beteg szivének úgy fájt a más öröme. A csillárok fénye oly bágyadt, a zene hangtalan, a társaság közönyös, és a táuczoló párok oly sápadtak voltak előtte. Szinte forogni érezte maga körül a fényes táneztermet, melyben csak a szép Ade- linet látta Sándorral euyelegui. Valahány- szor reájok tekintett, ajkait a fájdalomtól vouagló szív sóhajai reszkettetek, s minden erőlködése daczára is szemébe szökött egy nehéz könycsepp. Hanem azért csak nézte őket folytonosan. Látni akarta azt sokáig, a mit eddig nem bírt, nem tudott szivével elhitetni. Midőn hazaértek, Irénke hasztalan hajtó fejecskéjét hópáruájára, az álom kerülte szemeit. Könnyek közt töl hé az éjt. Már az első napsugár is bekandikált, a kis szobába a kúszó növénylombok közt, s Irénke még mindig virrasztótt. Érzó, hogy bctöltlietlen űr támadt lelkében. Keleten pirosaim kezdett az ég... Irénke életének egén örökre bealkouyodott. IV. Szép őszi est volt. A lombok közt bujdosó kóbor szellő szerelemről, lemondásról beszélt ! A virágok némán, hallgatagon haj ták le picziuy fejőket, és egymás utál hulattálc le hervadt szirmaik* A fákról a sárguló leveleket messze-messze elhordta az éles szellő, s egy két hervadt levél reá hullott Irénke ha- lavány arczára. Az a kis zizzenés, melyet a hulló levelek zöreje okoz, olyan szomorúan zavarja őt csendes merengésében. Ott ül az ablak mellett. Halvány arczán még mindig ott dereng a szépség varázsa, hanem azért mindjárt meglátszik rajta, hogy csak olyan élő halott, ki a világra nézve meghalt, s kinek szive csak a múltak porladó romjaiért él. Nem is hall róla a világ, s csak nagy elvétve látja ; akkor is úgy tűnik fel abban a zsibongó hajszában mint valami odatévedt gyászos kisértet. Czenczi néni könnyes szemekkel nézi Irént, kinek életfájáról naponként elhull egyógy hervadt levél. Nem szól hozzá, nehogy akaratlanul is bántsa ; nem vigasztalja, hiszen a vigasz igaz fájdalomnál olyan mint a mély sebnél az ügyetlen kéz, mely annak hegedűsét szakgatja fel. A cypruslomb meg-meg suhan a merengő leányka felett. Úgy illenek hozzá ezek a búsan susogó lombok, azok a sárgult,, hulló levelek, s ;i sugárvesztett alkony méla csöndje. Megindító harmóniába olvad minden körülötte,
