Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 101. szám
dili. Én e tóiéit olfogadom s oda 1)5- vitem ki : liogy a vallás minden időkén a mii vizeteknek s igy a költészetnek is aesllielikai képző eleme. Erro az ó- és njkor művészet- cs irodalomtörténete ad legelőbbkelő érveket. A vallás befolyásolta a görög és római költészetet, a zsidókét és a kereszténységét is. Különböző irányban ugyan, a mint t. i. egyik vagy másik vallásbölcsolet, világnézi étével bizonyos kort uralt. Mi ennek az oka? Az : hogy a ősképhez, melynek tökélye a teremtés munkájánál előtte lebegett még közelebb hozni, és teremtette az örökségnek mozgó képét az időt, mely íiz éggel nap, hold és az öt bolygóval ogyidőben jött létre. A világ szellemé- írek teremtése és mozgásának irányozása, alkalmával még élő lények nem voltak : ennélfogva teremtett az Isten az eszmevilág ősképéhez hasonló és annak megfelelőid 4 nemet, melyek a 4 elem után képezhettek. Első neme e teremtményeknek voltak a meny beli istenek a második a szárnyas lények, a harmadik a viziállatok és a negyedik a szárazon élő lények. A mentjei istenek, hallatlanoknak teremtettek, mig az alkotás további 3 nemének teremtését az istenekre bízta, nehogy azok is általa teremtve hallatlanok legyenek. Plató nionotheisnmsa tehát első lépés a mindistenség tanától az igazság felé. Szerinte az anyag örök, mely a teremtés előtt létezett, s csak ezzelnyerte alakját, ezélszorüségét, rendeltetését, a belőle alkotott világ, pedig azért a legszebb és legtökéletesebb, mért az Isten a legtökéletesebb eszmény után alkotta. E világnézet indoka az antik görög i d o á l b a n rejlik, mindegyike egymást kölcsönösen egészítvén ki. Az isten tudatot magában záró öntudat egész szellemiségünknek tartalma, ebből folyik hogy az ó-kor eszményeinek a kereszténység ideáljától elütni kellett. De az ideál mint absolut fogalom nem egyéni, hanem átalános, nem is képezi kiváltságát egyes embernek vagy tehetségeknek, mindnyájunké, egész időszakoké az. Az ideál egy nemzet szellemi értékének mértéke. Valamely nép akkor teremti ideáljait, midőn történelmi életének és tetteinek fantáziája színeivel ékesített alakjait, napjainak eseményeivel, alakjaival1 viszonyítja, és ez alakok dicsfénye a nép leikébe sugározván, annak szellemi tehetségeit teljesen lefoglalja. A történelem előtti idők erre kevésbé alkalmasak mert tradhioi csak lypusokká mohódnak el. Mivel pedig az eszmény az öntudatból iudul ki, annál tisztább, nemesebb és tökéletesebb, minél mélyebb és tökéletesebb az öntudat maga. Minél szabadabb erkölcsi alanynak ismeri magát a lélek ; minél jobban fogja, fel legbensőbb és legmélyebb lényégét, annál tisztább és tökéletesebb azon előkép, melyet telteinek eszményeként követ, mert az által válik széppé o^y előkép, ha a nép szelleme legbensőbb lényegét, egész egyediségének én-jót veti az eszmény alapjául. így nézve folyik : hogy az antik ideál azon mértékben szenved változásokat és nyer alakulásokat, a mily mértékben érvényesül a népnél öntudatának tökélye. A mindistenség színvonalának szellemi képzettségében az emberi lélek kényének szabad voltát ismeri meg, és törekedik e szabadságot mindenben fen tar tani és annak számára tért nyerni. Az eszményi öntudat tehát ez álláspontról a hősies, úgy is a szellemi élet előképei a hősök. Ezekben és eszményi egyediségükben, látja a görög nép a legtökéletesebb embert, ki szabadságát minden viszonyok közt fen tartja, küzdelmek és áldozatok árán mind nagyobb szabadságra törekszik, hogy magát az istenekkel egyenlővé emelje. Mivel azonban itt az érzéki élet a szellemitől nincs szigorúan megkülönböztetve annál fogva a hősök ténykedését indulatosság, vakmerőség és kalandosság, mint egy nyers erő jellemzik ; mindazonáltal mind e törekvések és cselekvények magasabb vonatkozásokon alapulnak, ez az egyéni és átalános szabadság fentartása. A polytheismus álláspontján az ember még nem jutott az isten tudat tiszta szellemiségének, egységének a természet feletti fenségének ismeretére, annálfogva ideáljai a niythos istenei, kik azonban az Isten eszméjét nem meri tik ki egészen. Mivel a Polytheismus a szorosabban vett természet imádásnak csak bővített alakja s benne az Isten- és természet tudata szigorúan nem válnak el, annálfogva az istenek szoros vonatkozásban állnak a természethez, s enélkül nem képzelhetők. Ezért itt minden időben jelentkező dolognak és történetnek legmélyebb indokai a személyesített természeti erőkre vezettetnek vissza, az istenek pedig az emberi ^ tökély fokán szemléltetnek. Az antik ideál tehát az eszményi embert Istenbe helyezi s az emberi, valamint isteninek egyezményes'! tett eszméli)! tudata, csak annyiban emelkedvén túl a tisztán emberin, amennyiben ez mélyen magába tér s magát lényének legmélyebb valójában fogja fel. Ennélfogva az antik ideal latára, az ön természet- és istentudat syutheticus fokozataiban, 'a görögök ezért látták hőseikben életük és cselek vényeik utáu- zandó előképét, isteneikben pedig szellemük lényegét, igy az antik ideál korlátozott, mert a tökély mérsékelt és végtelent nem ismer. Az eszménynek ily felfogása szól a görög művészetekből. A görögök nií'i- vészei nem ércaték és nem voltak még tiszta és mély tudatában énjük természeti és szellemi erejének egységének, öntudatuk még mindig a természet különböző hatásai és jelenségei felezték, ennélfogva müveikben az érzéki felfogásnak és alakításnak kellett érvényesülni. Ok az ó-kor realistái voltak. Az istenek alakjainak ezért kellett az emberi test legnagyobb tökélyeit visszatükrözni, s a mi nagyot a plastikai művészetek elérni törekedtek, azt az alakító természet utánzásába helyezték, mint helyezte ezt Aristoteles Poétikájában és utána az empyrikus Win ekei- mami és Lessing, utóbbi kivált Laoko- on-jábaii. Mivel pedig az érzéki elem az antik művészetben nagy fontossággal birt, annálfogva természetes hűség, egyszerűség, világos compositió, köny- nyedseg tüntetik ki, mig az eszmeiség a mythikus istenalakokban megmerevedik, és e befolyás sem a társadalom, sem a családi vagy nyilvános közélet, sem a tudomány által nem idomitta,- tofct, nem tági Itatott, mert a myth ősz vallása mathematikai következetességgel fonta körül egész Görögországot és Rómát intézte, irányozta a legkényesebb közügyeket, befolyásolta a törvényhozást és igazságszolgáltatást, belenyúlt a családba, annak legmélyebb gyökeréig, az emberi intézményeket az államit úgy mint társadalmit, a tudományokat mint a művészeteket hódoltságában tartotta; ami felette természetes is, mert az ember a mindistenség tudatával, érzetével eltelve, babonái közt és azokon kívül is mindenben, mindenütt intéző, incselkedő, védő és rontó, jutalmazó és büntető, boszuló lényeket látott. Berzseayi Dániel életéből. — Dr. Kőrüsy László felolvasásából. — 1812-ben Berzsenyi költeményt kiállottak a censor vizsgálatát s ekk^ Kazinczy felszólítására a kötet H<| meczy kezébe került, Holmeczy Mihájj ügyész és táblabiró, az akadémia els pénztárnoka, élénk és ügyes ember volt ki nagy társadalmi összeköttetést szerzett. magának. Holmeczy megkezdvén a gyűjtést nem aristokraIáinkhoz fordult, kik nép hittek a magyar költészetben s inkább a külföldet ismerték liazájoknak, sen. a nemességhez, melynek felsőbb osztályá ban szintén sok volt a külföldiesked«. elem s az alsóbban kevés érzék ó- részvét a valódi költészet iránt ; hauen fölkereste a papnövendékeket, kik ina- gyaralibák voltak aristokratáinknál s műveltebbek és fogékonyabbak nemeseinknél. És rövid idő mulva tizennégy pap- növendék s két világi férfin Börzsöny költeményei kiadására 740 frtot gyűjtött össze. így rövid idő megszülte azt, a mit öt év alatt leglelkesebb Íróink sem valósíthattak mag. A tizennégy pesti központi papnövendék : Bárt Barkóczy László, később székesfehérvári püspök, Fejér Antal, Héring lg- uácz, Kotró Pál, Zombori János, Fiiszár György, Tatai János, utóbb gyón kanonok ; Fábri Ignácz, később kassa. püspök ; Sehwarcz József, Keller Gábor, Szabó János, Dér Engelbert, Guz- inics Izidor, utóbb bakonybéli apát és Vojvodics Mihály. Ezekez mega lelkes gyűjtő Helmeczy Mihály és Siskovich József utóbb szerémi főispán járultak. A mint Kazinczy a felhívás sikeres eredményéről értesült, nem mulasztotia el, hogy egy igen előkelő aristokralá- nak, Báró Prónay Sándor cs. k. kamarásnak az örömhírt meg ne írja, Különben ez alkalommal inkább fő re üdéink részvétlenségét irodalmunk iránt akarta megpirongatni. „Tizennégy kispa.p — Írja Kazinczy 1812. apr. 8-án — 740 forintot teve össze Berzsenyi verseinek kiadására. Ki tett valaha onnyit nagyjaink közül ? Ha nagyjaink akarták volna s akarnák most nem ott állanánk, a hol állunk !“ Három hónap múlva már 990 frt gyűlt össze. Hogy Kazinczy oly buzgólkodv munkálkodott Berzsenyi kiadása körül annak irodalmi oka is van. WET Folytatás a mellékleten. Egész lel komét átjárta ez a bubánatos dal, melyről ábránd-ittas lelkem nem tudta ének-e, vagy zene ? szin-e, vagy illat ? Csak bübáját érezte, mely lebilincselte, leli ötőtte, megrészegítette. A hullámok locsogásé, a nádasok zúgása, a kolomji melanchölikus szava mind elnémult e bűvös dalra. Hallgattak mindnyájan, csak a viszbang zokogott bele s összeolvadt az eredeti hangokkal. Es ez a zokogó panasz, mely az egész természetet átjárta, fölriasztott álmaimból. Hirtelen fölkaptam fejemet. S a mit magam előtt láttam, azt hittem álmom folytatása. A nap már lehanyatlott az égről, csak tányérjának fele szórt még vissza piros sugarakat. Az arany helyett, melyen az imént csoluakom tova siklott, egy vérfolyót láttam magam előtt. Körültekintettem a partokon: mindenütt vér, vér !... A vén füzesek 1 a part legelője vérrel voltak borítva; a puszta torony mohos romjairól vér csurgóit alá... Hali ! do mi ez ! A parton a torony tövében egy leány ül.. Göndör haja patakzik vállára s o fürtök fekete éjszakája csodálatosan csillog a piros napsugárban s különös fényt szór a leány arczára. Nyakához hegedűt szőrit és azt a csodás, hatalmas dalt az Ő nyirettyűje ebből csalja ki. És liogy sir-ri, kesereg, zokog, panasz- , odik az a dal! Mintha millió törött szív ubánatát zengené ! Hogy átszellemül az a körülsugárzott arcz ! Hogy ragyogja körül fejét az a holló-fekete haj ! És azok a szemek, azok a szemek!. . . Úgy éreztem, hogy szédülés vesz rajtam erőt s hogy a világ forogni kezd körülöttem... * — Hé, hé! Vigyázz! ott az örvény!... kiáltott rám egy halász, a ki jó messzire járt tőlem csoluakjával. Késő volt! Az örvény már megfogta csoluakom at és kezdte velem keringeni a haláltáuczot. Őrjöngve ragadtam meg nz evezőt, de amint beleszurtam a haláltorkába, vadul csavarta azt ki kezemből a kavargó örvény. Csoluakom most már Őrületesen keringett együtt a hullámokkal, mezeit már bo-be csapkodtak hozzám hogy elnyeljenek. Helyzetein borzasztó volt. Semmi sem akadt kezem ügyébe, amivel segíthettem volna magamon s minden pillanatban el lehettem készülve a katasztrófára. Fejem szédült, tekintetem előtt összefolyt minden. Nem láttam semmit, csak azt a bus, siló dalt hallottam, amint a hullámok nedves locsogásával összevegyült . . . * Ebben a pillanatban úgy éreztem,mintha valaki csörömpölve ütötte volna meg karomat. — Kapcsolja ezt a lánczot, a karikához! kiállá egy erős térti hang. ÖszLönszeríilog fogadtam szót. Pár másodperez múlva csoluakom hevesen megrázkódott. Ki voltam ragadva a halálos ölelésből. — ügy-e magát is megrontotta már az a czigány-boszorkány ?! Szólt félig vigyorogva, félig boszaukodva az a halász, a ki még idején jött, hogy megmentsen. Nem tudtam neki válaszolni. Az a csodás, hatalmas dal még mindig igézve tartott. HEVESI JÓZSEF. Ha tégedet . . . Ha tégedet nem ismerlek. Nem csókollak, nem ölellek, Valahol már réges-régen, Aludnám a sir fenéken. De mióta megláttalak, Ragyogó szép büszke alak, Nem tudok én semmit tenni : Se meghalni, — se feledni.. Nem tudom . . . Nem tudom, hogy mért szerettél ? Mért törted meg büszkeséged ? Tudtad tán, liogy engem érted Megölnek a szenvedések. Vagy azért: hogy szeretnél egy Szivet látni összetépve ? Nem tudom, de azt kívánom : Áldjon meg az Isten érte! LÉVAY SÁNDOR. |Sregii55 Ágost. Hogy mit vesztett benne a magyar tudományosság, azt elmondja az Akadémia és Kisfaludy-Társaság gyásza; Hogy mit vesztett benne az egyetem, azt elmondta az a fájdalom, mely ravatalát a kerepesi temetőbe kisérte. Aranytiszta jellemű, meleg szivtí, jótékony kezű, nyájas szavú, buzgó munkásságé tauár és ember volt egy személyben. Szerelte tanítványait, fölkarolta a jó törekvést, gyámolította a küzdőket és biztatta azokat, kik az élet nehéz küzdelmei közt önmaguk erejéből törtek előre. Otthona kedvelt tanítványai otthona volt, szeretető és jószívűsége a mi legnagyobb ■boldogságunk és büszkeségünk. Akárhányszor megfeledkeztünk nála, nyájas családi körében, hogy mennyi nehéz küzdelembe kerül a legcsekélyebb siker is, mellyel küzdelmeink jutalmazása járt. Gyulai Pál után aligha volt tanár egyetemen, a kit jobban szereti,fink ve mint Greguss Ágost. És a kitől több lóságot és kitartást tanultunk volna, tőle. Leteszem hát ón is gyászom kos az ő sírjára, megsiratom emlékezetéi lát adok az istennek, liogy azok közé zom, kiket a halhatatlan emlékű férfin karolt és szeretett. Dr. KŐHÖSY LÁSZLÓ.
