Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 93. szám
feltílntével benső örömünknek az Üdvö- z tő megjelenése felett évezredes lélekemelő szokás szerint külső kifejezést adandók minden szomorúság elhárítására törekszünk, legyen szabad a mélyen t. közönség ismert jószívűségéhez fordulnom, méltóztatnék mint eddig, ligy az idei évben is, kegyes adományaival hozzájárulni ahhoz, hogy a vízivárosi zárdái leányiskola szegény sorsú növendékeinek némi karácsonyi öröm legyen szerezhető. Ha e szót használom „öröm“, ezt csak azért teszem, mivel tudom, hogy a sziikölködőnek öröm az is, ha magát nyomasztó gondjai alól felszabadítva, nélkülözéseinek keserű érzetétől megmentve láthatja. Az öröm u. i., melyben a zárdái iskola szegény sorsú növendékeit részeltetni óhajtanék, egyedül azoknak a szükséges téli öltönydarabokkal való ellátásából fog állaui. Ha e czélra némi tőkével rendelkeznénk, nem terhelnék a mélyen t. közönséget kérelmünkkel. Miután azonban a jelzett, azt hiszem méltán nemesnek nevezhető czél megvalósítása teljesen a jószívű adakozók támogatásától függ, bátorkodunk e kérelmet előterjeszteni. Hogy a szándék a mai körülmények között eléggé indokolt, az azt hiszem a viszonyok minden ismerője és méltánylója előtt tudva van. Az Üdvözítő jósszavai: „Szegények mindig lesznek közöttetek,“ alig voltak igazabbak, mint épen most. Legyen szabad tehát ismételnem kérésemet és tudatnom, hogy a kegyes adományok a vízivárosi zárdái iskola sze gény leánykáinak számára tisztelettel alulírottnál bármikor átadhatók és annak idejében ugyanezen utón nyilvánosan nyugtáztatnak. Esztergom, vízi- város, november 16. 1882. Kiváló tisztelettel, Sr. M. Remy, intézeti főnök nő. — Takács Imre szombatesti pil- harmoniai hangversenyére a következő műsor Jetent meg : Szombaton, 1882. november 25-én Esztergomban, a fürdő vendéglő nagy termében pkilkarmoniai hangverseny Takács Imre vezénylete alatt a reáliskola javára. Müsorozat: 1. Beethoven : 7-ik Symphonia. Előadja a zenekar. 2. Mendelssohn : Dal.' Előadja a nőikar. 3. Szavalat. Előadja Szabó Gry. úr. 4. Feska. „Égi hangok.“ Előadja a vegyes kar. 5. Weber í „Bűvös vadász“ opera nyitánya. Előadja a zenekar. Kezdete 7 órakor. Helyárak : 1-sö rendű ülőhely 1 frt 20 kr. Il-od rendű 1 fit. — Bemenet 60 kr. Jegyek kaphatók : Frey Ferencz és Sternfeld Rezső urak kereskedésében. A hangversenynek ama t. ez. látogatói Fik ; akkor érkeznek, midőn az előadás már kezdetét vette, tisztelettel kéretnek, a terembe v?ló lépést vagy ülőhelyeik > elfoglalását a hallgatóság érdekében t addig késleltetni, mig a megkezdett > darab vagy egyik tétele véget ért. — A herczegprimási palota ma holnap már lakható állapotban lesz s i igy alkalomszerűnek találjuk, ha a palota helyiségeinek felosztását ismerte t- [ jük. A beküldött adatok szerint a föld- ? szintre huszonegy szoba, egy konyha, három kamra, egy nagy kocsiszín és két fűtőhelyiség esik. Az első emeleten 1 huszonöt szoba, egy kápolna, egy sek- i restye s egy kamra. A félemeten négy ) cselédszoba. A második emeleten hu- 3 szonnógv szoba. Három padlásszoba, í Két konyha, két szerszámtartó, egy is- 1 tálló s külön mosóház. Az egész terii- 1 let 1295 négyszögöl. — A reáliskola ügyében Buda- [ pestre utazott bizottság tagjai Krupla- íi nicz Kálmán alispán vezetése mellett b dr. Feichtingei Sándor kir. tan. igazgató, Takács Géza főjegyző s Frey Fe- roncz városi képviselő urak voltak, kik pénteken tisztelegtek a cultus- és pénz- ■ ügyminiszter uraknál az intézet orszá- - gos segélyezése érdekében. — A hétfői társaság újon épített helyiségeit a Magyar király vendég- fogadó első emeletén deczeiuber elején fogják megnyitni, a mikor is az első kedélyes estélyt rendezik a sokatigérő uj helyiségekben. — Storno Ferencz műépitő hasonló nevű fia már néhány nap óta városunkban tartózkodik, hogy Dr. Bankó praelatus megrendelésére a főszékesegyházi sírboltok bau található Széchy és Vitéz János féle siremléktáb- lákat lerajzolja. Storno viaszgyertyák fényénél dolgozott a kriptában s munkáját tegnap végezte be. A jeles sti- lista ugyancsak a praelatus ur rande- lésére Nagyszombatban, Pozsouyban és Pozsonyban és Mária Czellben fogja tovább folytatni működését, hogy Dankó praelatus egy munka alatt levő művéhez egészen uj s hiteles becsű síremlék másolatokat szolgáltasson. — A reáliskola ügyében Budapesten járt bizottsághoz még Horánszky Nándor országgyűlési képviselőnk s Reviczky Károly csatlakozott. Kruplanicz alispán beszéde után Trefort miniszter előtt dr. Feichtinger Sándor egy szépen átgondolt s átdolgozott áttekintést nyújtott, az esztergomi reáliskola történetéről, mely után a miniszter kinyilatkoztatta, hogy semmiesetre sem fogja megengedni a reáliskola bezárását s hogy annak jövőjéről mindig szívesen fog gondoskodni. Kijelentette azt is, hogy a jövő évi Költségvetés már be lévén terjesztve, azon változást nem téliét, a segélyezés tételét nem szőheti be, de országgyűlési képviselőnk hivatása a tanügyi budget tárgyalásakor az intézet érdekében felszólalni. Megígérte különben a miniszter ur, hogy az 1884-ilc évi költségvetésbe okvetlenül fel fogja vétetni a kétezer forintra terjedő évi segélyt. A tau- iigyminiszter megnyugtató válasza után a bizottság Szapáry pénzügyminiszternél tisztelgett, ki szintén megígérte az intézet gyá- molitását. A pénzügyminiszter előtt az alispán és országgyűlési képviselőnk beszélt. A bizottság eljárásának történetét jövő számunkban részletesen fogjuk közleni. — Vasutunk ügye az utóbbi napokban a lehető legszomorúbb slódiumba jutott. Mint a kormány hivatalos közlönyében olvassuk, a körű 1 tokin tő miniszter ur még a legszerényebb szárnyvasút halvány reményétől is megfosztott bennünket. Esztergom jövője gyászbetükkel jegyezheti föl a kormánynak hozzánk való nemes hajlandóságát. — Póttartalékosok. Az e hó 14-én megtartott póttartalékosok sorozása már véglegesen bevégződött, a mennyiben Esztergom város részéről előállitött 18 hadköteles eg\ től-eg_\ ig alkalmas lett, s már mindannyi nős és családos. A három kerületből mintegy 300 lett alkalmas s ezek is majdnem valamennyien nős emberek. — Kitüntetés. Fuchs Miksa kenyérmezei földbirtokost s vasúti igazgatót, mint értesülünk, a magyar nyugati vasút szolgálatában szerzett érdemeiért ő Felsége a harmadosztályú vas- koronarenddel tüntette ki. Fuchs Miksa egyike a legtevékenyebh közéletbeli férfiaknak, a ki munkássága s munkájának eredményei után méltán megérdemelte a kitüntetést. Nem Magyarországon, hanem Briinnbeu született 1831- ben s mindamellett teljes lélekkel szereti uj hazáját. A vasuti irodákban mutatta be először gyakorlati képességét Bécsben. Majd Zombor tájékán dézsmaváltsági ügyekkel foglalatoskodott. Onnan Szeged környékére ment gazdálkodni. 1863-ban Budapesten telepedett megs a salgótarjáni kőszénbánya ügyeit rendezte. Nemsokára a pécsi-par- csi vasút főnöke lett s mint ilyen 1869-ben a magyar nyugati vasúthoz mint főtitkár s rá két év múlva, mint igazgató került. Vasúti ügyeinkben gyakorlati tapasztalatait előnyöseu gyümöl- csözteti s mint kenyérmezei gyáros és birtokos megfeszített (igyekezettel sikerült elérnie, hogy megyénk legnevezetesebb gyártelepévé varázsolta az elhagyatott jószágot, a mit a rajta csalódott kísérletezők Nichtsbrodnak nevezlek. Előzékeny modor s meguyerő jószívűség jellemzi s emeli ki hitfele- kezetéből, úgy, hogy kitüntetéséhez méltán csatlakozhatunk szerencsekiváua- tuukkal. — Takova-rend. Fuchs Miksa vasuti igazgató a szerb királytól a Takova rendet kapta meg kitüntetés jeléül. Rádásnak mindenesetre nagyon érdekes. — A vízivárosi kövezési munka latoknál daczára annak, hogy erősen föl van szedve a kövezet, semmiféle figyelmeztető jel nincsen éj idején. Így történt, liogy a napokban egy terhes szekér a vízivárosi templom mellett való utczában felborult. Nagyobb szerencsétlenség nem történt, még kártérítési igény keresetet sem indítottak. — Halálozás. Chobot Márk tanár a főgymnasium helybeli tanárikarának volt tagja, utóbb szabadkai tanár, a napokban hunyt el Szabadkán. Temetése élénk részvét mellett folyt le. Legyen áldás a korán elhunyt tevékeny tanár emlékezetén. — Tűz. Vasárnap Piszkén tiizj ütött ki, mely Viezer Béla egy házát | elhamvasztotta. A beégett épület biz-j tositva. voll. — Előfizetési felhívás. Maholnap megkezdődik már az egész sajtóiroda- lomban a reklám vén harangjának meg- kougatása. Van Erdélyben egy lap, melynek czime, „Szilágymegye és Vidéke“. Szerk. Balogh Samu ügyvéd s kiadója bizonyos Gamáes Ferencz. Ez a lap legkisebb • előfizetési felhívásában kijelelni, hogy előfizetés gyanánt elfogad búzát, csirkét, babot s egyéb nyers terményt még pedig a piaczi árnál liz perczeni tel magosabb áron. »Csodálkozzunk még azután az amerikai reklám élezés leleményességein ! — Ez is reklám. Égy kereskedő bizonyos idegerősitő szert árult, a minek hatását a következő szórókban vázolja. Mikor feleségemet hat hét előtt oltárhoz vezettem olyan gyönge volt, hogy alig hirt megáliani a pap előtt. Most hogy az egyedül általam föltalált s árusítok idegerősitő szert használja, annyira megerősödött, hogy képes a téglázó vasat, a fejemhez vágni, anélkül, hogy valaha czél tévesztene. — ÍVlai szamunkhoz van mellékelve Winter Emilia rheumatism us. csűz és koszvény elleni hirdetése. Felhívjuk rá olvasóink figyelmét. — Kazanrobbanás. Kenyérmezői! tegnap délben kazómobbamís történt, mely állítólag nyolez ember vesztét okozta volna. Lapunk zárta miatt bővebb részleteket nem közölhetünk. HIVATALOS HIRDETMÉNY. Esztergom vármegye tekintetes törvényhatóságának folyó évi október hó 26-án 193. szám alatt kelt határozata értelmében alulírott választási elnök részéről közhírré tétetik, hogy e kir. város második alkerületében, — melybe a 301. népsor számú háztól kezdve a 510. népsor szám alatti házak tartoznak — választás fog ezen évi november hó 26-ik napján tartatni. Választandó lesz — lemondás folytán — egy megyei bizottsági tag. A választás tanácstermében fog reggeli 8 órakor megkezdetni, szavazatlapok által. Választható mindaz, ki országgyűlési képviselőválasztásra jogosított és az esztergomi választók névjegyzékébe felvéve van. Felhivatnak enuél fogva mindazon választók, kik jogaikat gyakorolni kívánják, hogy a kitűzött napon reggeli 8 órától esti 6 óráig szavazatlapjaikat — melyen csakis egy név lehet érvényesen jegyezve, — annál bizonyosabban és személyesen benyújtsák, mert a később benyújtott szavazatlapok, vagy a több nevet tartalmazók elfogadtatni nem fognak. Esztergomban, 1882. évi november hó 13-án. PAP JANOS. vál. elnök. Apróságok. Több izraelita előfizetőnk igen elkeseredett üzenettel küldte vissza a lapot. Hogy mi zsidóellenes irányt követünk, hogy mi titkos ellenségei vagyunk a zsidóknak. Hát nagyon naiv okoskodás és épen nem aggasztó eljárás. Vannak, a kik minduntalan azt rebesgetik, hogy zsidólap vagyunk s már most előáll néhány kurdalnok és elzengi ránk a perónt indulóját, azért mert zsidóellenes irányt követünk. Sokszor és sokat nyilaihoz uuk már e kérdésben. De minthogy a müveit közönség megértett és helyeselte irányunkat, a néhány szál kesergő úrral nagyon keveset törődünk, mert bizony isten kétségbe kellene esnünk, ha olyanok is megkritizáInának, i kik tula jdonképen még olvasni sem tudnak. * Villáim ilágitásh akart meghonosítani Esztergomban egv kedély as vállalkozó. A mint azonban egv este végig haladt az ut- czán s «Igondolkodott vállalata, felől belezuhant egv gödörbe, mint hajdan Thales, a ki a csillagokat vizsgálta. A kényes positióbau azonnal kijózanodott mámoros tervéből, lemondott arról, hogy Esztergomban míg csak tisztességes petróleum! ilágitást is szerezzen s a legközelebbi gyorsvonaton örökre elutazott. A reáliskola ügyében fáradlak megint legjobbjaink közül neháuyan. Lenn a minisztereknél, a kik szegény városunkra már elmondották a pax tecumo.t. Es mégis eredményt bírlak kivívni. Vannak érdemek, melyeket nagyon könnyű elismerni, de. sokkal nehezebb megérteni. Ilyen nem íuiudennapi érdemek részeseivé lettek a közügy derék kolduló barátai. * Városi költségvetésünkben minden évben jobban és jobban kitűnik az elszámolás hibája. A patres coascripti ugyanis sokkal több légvári számítást veszuek biztosnak még annál is a mit legbiztosabb au elköltenek. így történik azután, hogy olyan illu- siók keletkeznek, melyek évenként legalább is kétezer forintba kerülnek. Drága 1 á t v á 11 y o s s á g. * Márkányi Mór ur a méltatlan mellőzte- tés után megfogadta, hogy ezentúl nem tesz jótékonysági alapítványokat, nem lesz többet nagylelkű, sőt egyátaláu nem tesz több lépést megérdemelt kitüntetése végett. Tragikus resio'iuifió. Felelős szerkesztő Ur. Korosy László. NY1LTTER. Eladó' ház. Esztergomban, Buda ufezán a 357- szánm ház, mely áll 3 lakosztály ko. csisziu istálló és kertből, eladó, vagy esetleg kiadó. Bővebb felvilágosítást nyújt a a tulajdonos. A legjobb C2IBAEETAPAPIE0S LE HOUBLON Francia gyártmány hamisítástól mindenki óvatik ! ! ! Csak az a czig. papír valódi, ha A minden j. apir t ,Le Houblon" pe- cJjl t csétet bírja, és minden carton az 6Vr alanti védjegygyei vau ellátva. Ijj Prop™ du Brevet CAWLEY & HENRY, al,einige Fabrikanten, PARIS Seuls Fabricants bravetás des Marques : ^ieran^ü Couleur Mais '>tJai]t(í snpérie'1'1" B1 <oc ou Mais '* 0,1, .. ,) C|,;inu8 VO f