Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 92. szám
did. Azt gondolom, miszerint e nohez- mlés méltatásánál különbség teendő a tisztán l ^'s^kizárö-Vag;. csalt a társas, habár nyilvános ériül kezések mellett tapasztalt; afféle .viselkedés és a polgári hivatások gyakorlásánál követett olyas eljárás; közt! Amazt illetőleg egyelőre helyén lévőnek tartom, az u. n. szeles életéveknek kegyelmező elnézéssel a nem régiben megnyilt jogegyenlőségi gyepen véghezvitt hetyke ficzk find ozást, a, meddig sem belénk nem akad sem nem szerez alkalmatlanságot, megbocsátani, különben pedig a nevetséges kísérletet a gúny fojtó lövotével avagy erélyes rendreutasítással fékezni, mely utóbbi teendőben zsidó polgártársaink tisztes és illedelmes nagy többségének jelenlévő tagjaié,, az elsőség. Viszont nem tartom fölöslegesnek megjegyezni hogy a mily illetlen a most említett magaviselet zsidó polgártárs részéről, époly illetlen, sőt még illetlenebb mivelhogy báutóbb, a zsidó honpolgárt ok nélkül nevetségessé tevő avagy épen alázó bánásmód emzsidó részéről; egyébiránt mind a két el kap abás idegen véralkat mive: a magyaré még utáltában is emberségesebb. Komolyabb, sértőbb és közvetlenül ártalmas a hivatások gyakorlása és az órdekápolás mezőin tapasztalhatott űzetem, mely itt-immár ledérség, nyegleség, batás-és érdekhajhászás, sőt nyugtalanított kedélyek engedékenységére számi) ó snrczolás és zsarlás utálatos alakjaiban váltakozik. Tudtomra ez a merész játék különösen kettőre vonatkozólag panaszol tátik : az ügyvédi gyakorlat és az irodalmi működés körül. Amarra nézve saját közvetlen élettapasztalatom nem lévén, ítéletet sem mondhatok ; a jogtanulmány stádiumában a zsidó honfiú rendszerint komoly törekvésű és hivatásának pontos teljesítője. Ha az ügyvédi gyakorlatban némelyek más élethivatáshoz sem igen illő szellemben és fogadásokkal működnek, avagy épen bűnös merényletekre vetemednek : az ügyvédi kamaráknak mód- jokban van, a gazt kiirtani, mely az ügyvédi pálya túl népessége mellett többszörös ártalmu. Ellenben az az ízlés illetlenkedés, paczkázás, keresetbajsza, vétek- és gyön- geséglegyozgetés, hazug piszkolódás és erkölcsfelenités, a miket kivétel nélkül zsidó frkászok általok koholt folyóirat! specialitásokban, de néha még tisztességes külsejű lapokban is, vagy más- féi évtized óta, igaz, bogy legutóbb1 immár némi feszszel végbezvittok : ez az irodalmi zsibvásár zsidóságunk jó hír-nevének, valamint egyéb érdekeinek is többet ártott, mint az ellene fennforgó neheztelés többi okai és ürügyei együttvéve. A magyar irodalóm fenkölt nemtője megvédte annak nemes terét ettől a festett sürgelemtől : ennek foltja a magyarországi német irodalom egy méltatlan függelékének a jelzeke. Bármi nehéz panasza legyen is valakinek a magyar időszaki sajtó egyes kifakadása miatt: a mondott irodalmi fattyuságboz csak távolról is hasonlítót, magyar toll még nem hozott létre és nem is fog létrehozni soha. Hiába is tenné, mert affélének sem olvasó közönsége, sem fizetője, sem hatása nem volna. Hogy németül ilyesmi űzhető volt, ezen sajnos szabadságot három körülmény engedé : hogy a nagy német közönségnek azon termékekről tudomása nem volt és igy hazánkban is olvasott lapjai utján a nyelvével űzött visszaélés ellen nem tiltakozhatott; hogy hazai tisztességes német lapjaink a legközelebb velők határos fattyú tenyészetet csak egyszerűen ignorálták ; hogy azon voltaként irodalminak sem mondható nyomtatványoknak, kivált fővárosunkban, sajnálatra méltó olvasó és fizető közönsége akadt. Ezekből egyszersmind a, baj elhárításának módja és eszközei is kitetszenek, a melyek kívánatos alkalmazása körül zsidóságunkat annyiban illeti meg a kezdeményezés és kiváló igyekezet, a mennyiben a bajt, mint mondám, hitsorsosaik készítettek és készítik. Különvált szempontból tekintem a zsidó honfiak által újabban kifejtett irodalmi tevékenységet, nem azt értve itt, a melyről érdemlett szigorúsággal nyilatkoztam, hanem a minden képen tisztességes zsidó vallási! Íróinkét. Az afféléit tartott szemle azon örvendetes tüneményen akad meg, hogy irodalmi lag működő zsidó polgártársaink, ha talán nem is épen számra, de tehetségre, képzettségre és méltó sikerre túlnyomó fele a magyar irodalmat miveli és gazdagítja; sőt nem túlzás, azt mondani, miszerint a tudományokat irodaimila-g mivelő zsidó Íróink kivétel nélkül, az irodalom egyéb ágaiban tevékeny zsidó Íróink közül pedig a tehetségesebbek és hivatottabbak mindnyájan magyar Írók, elannyira, miként a többiek működésű körülbelül a külföld és hazai németajkú lakosság hírlapi értesítésére szorítkozik és még a, részben is voltaként magyar írók közreműködésének köszönheti nevezetesebb sikerét.“ A röpirat a következő eredményekre jut fejtegetéseiben : „hogy békét hagyjunk zsidóságunknak, mellőzve a zaklatást, neheztelést és kicsinylést, hanem igényfentartással ; hogy zsidóságunk társadalmi élet- irányát és érdekápolását a magyar társadalom szelleméhez, abbeli rendéhez és illőméhez hűségesebben alkalmazni köteles : hogy ugyanaz ezen kötelesség teljesítését nem hagyhatja egyedül a hozzá tartozó egyes egyének belátására és spontán cselekvőségére, hanem a őzéiből az utóbbiakra a hitfelekezeti hatalom minden eszközeivel ösztönzőleg és szoktatólag hasson ; hogy országos, helyhatósági és társadalmi nagyobb erőlködésre van szükség a tekintetben, hogy népünk mivel tsége, gazdálkodási és kereseti képessége gyorsabban öregbedjék; hogy zsidóságunk vonzódása, hozzánk alkalmazkodásának jelen mértéke és közlétünk mostani alakulása társadalmi főfeladatunk megoldására: a nemzet valamennyi elemeinek gazdaság! híva fisaikhoz képest ősz vemunkál tató egyesítésére nézve — kedvezők. Fővárosi levél. (Rendes rendetlen fővárosi levelezőnk. — Tót leány. — Blaliáué Haukája. — A tót leány uj dalai. — Stomíay-esalád. — Liedl Ferencz hangversenye. — Hegyi Aranka.— Ha ... — Reáliskolánk dolga. — Szász Károly legi 1 letékesebb s Trefort ő Excellen- tiája leghatalmasabb nyilatkozata. — Bízzunk. — Az első hópelyhek.) Rendes fővárosi levél iróuk meglehetős rendetlenül kopogtat be. Pedig hát mindig sziveden látott vendég, hanem a fővárosi élet ezernyi hullámvetése elsodorja a, jó szándékot s a czik- kek a tinta tar t^han maradnak. A tél uj életet hoz a fővárosba. A társas élet megeleveuül, a Krícsik megkezdik a fővárosban cultiválkató sportokat, a színházakat hatalmas közönség látogatja. Vasárnap este magam is megnéztem Almás! Tihamér Tót leányát. Valóban sajátszerü egy darab. Eddig népszinmü- veink csak a drótos tó tot léptették föl a felvidéki élet typusául. Almási most egy egész csapat tótot csoportosít a színpadra nemcsak tót jelmezben, tót dialektusban, de tót jellemben is. Újdonságnak elég érdekes, de darabnak kevésbé sikerült. Ha Blaháué nem énekelné Hankát s nem játszaná annyi szeretőire méltósággal a jó tót leányt, akkor aligha aratott volna annyi tapsot az uj darab. Sólymos! egy sut a tót legényt, a Misát mutatta be, ép olyán dnistikus humorban, a milyen gyönge maga az egész alak. Több lap dicséről eg emlékezett meg a népszínház uj karmesterének, Serly- nek dalairól. Gusztus dolga. Nekem például egyetlen egy dal sem tűnt föl újszerűnek vagy megragadónak. Hanem a tót egyetemi hallgatók persze rajonganak a darabért s különösen Blaháué Hankájáért. Hiszen idealizálja a tót nép érzés világát és költészetét. Annál érdekese])!) estéin volt másnap a nemzeti sziuháizbau, hol Csiky Gergely Stomfay családja került színre. Csiky nem annyira a jellemek ügyes kidolgozásához, mint inkább a genre alakok meglepő festéséhez ért. Nehány élénk vonással, folytonos genialitással jellemez s mindig a mindennapi élet köztünk mozgó elemeiből meríti alakjait. A magyar családi büszkeség, a magyar születési gőg színmüve a Stomfay család, melynek hatása kétségkívül nemfog egyhamar hauyatlani. Emlegette már lapunk Liedl F. hangversenyét. Liedl Ferencz a népszínház első hegedűse a minap egy hangversenyt akart rendezni Esztergomban. De tervét egy kicsit prolongálta. Most nagy dologra határozta el magát. Fölemlítettem neki, hogy kisérje el Hegyi Arankát Esztergomba, hiszen a kis művésznő még nem aratta le nálunk babórait. És a hosszú fekete hajú fiatal művész hajlandónak mutatkozott a vakmerő terv kivitelére ha — a többit lásd másutt. Fonjártam a eultus ministerinmban privát ügyben, a miről nem szokás megemlékezni. Hanem az mindenkit érdekelni fog, hogy mikép harangoznak be reáliskolánk ügyében járó deputatiónk- nak. Szász Károly például meglehetős jó akarattal jelentette ki a kormány nehéz positióját az efajta kérdések eldöntésénél. A kormány nem pártfogolhatja az alreáliskolákat, mert elég dolgot ad neki a főreáliskolák támogatása, már pedig azokat támogatni kell, mert nagy hivatást töltenek be. hogy a jó Istentől ki fogja könyörögni a magyar alkotmányt. El is vezetett 40 ezer embert Mária- czelbe bucsujárásra, imádkozni a hazáért s megkoronázni a boldogságos szűznek szobrát, ha már magyar királyt nem koronázhat. Hogy miért volt Bécsben, erről a különben eléggé beszédes és közlékeny főpap egyetlen szóval sem tett soha említést. De ha a nyilvánosság előtt ez útnak célja a inai napig titok is maradt — nem maradt az titok említett főurak és Török János előtt, kik késő éjszakáig konferenciáz- tak a prímással a szépen kifőzött terv meghiúsul) a fölött. Mert Scitovszky egy tervvel ment Becsbe. Nagy, nemes tervvel, melyet kieszelt az aggódó liazafiság alakba öntött a számító okosság. Mikor az egymást érő memorandumok petíciók sikerteleneknek bizonyultak, s a főúri demonstrációk összes eredménye az udvar neheztelése lett, a nemzet vezérei más utak és módokról kezdettek gondolkodni. Az öreg Károlyi István gr. egy alkalommal azt találta mondani, hogy mindaddig n«cn boldogulunk a némettel, mig az uralkodó csalán egyik tagját szolidárissá nem leszszük a magyar nemzet sorsával. Magyar főpappá kell tenni valamelyik főherceget, —ás mint volt Károly Ambrus — aztán menni fog minden. A gyoii püspöki szék épen üresedésben volt. Az alkalmat meg kell ragadni. Egy szép napon gr. Forgacb Ágost oldalkanoiiok bánó Nyári Rudolf titkár ki- éretéheu útra kelt az öreg prímás. Becsbe érve előadta jövetelének célját a fejedelem előtt. Megilletődött hangon ecsetelte a dynas- tia előtt érdekeink hazánk nyugalma és boldogsága iránt. Lelkes elragadtatással emelte ki szükségét az uralkodóliáz és Magyaror- között kötendő szorosabb viszonyoknak az által, hogy az ország legnagyobb egyházi és politikára polcára az uralkodóliáz egyik tagját ülteti. „Az éu napjaim mái' meg vannak számlálva felséges uram,“ monda könnyekkel ázott ajalca, százszor nyugodt abban halnék meg, ha tudnám, hogy utódom a felséges uralkodóház egyik tagja lesz, ki közelebb fogja hozni nemzetemet felséged királyi szivéhez!“ Aztán kifejté, hogy az ifjabb főliercze- get győri püspökké lehetne kinevezni. Néhány bét alatt pápai dispenzáció mellett elvégezhetné a theológiát, pappá és püspökké szenteltethetnék az fel — s az Ő halála után elfoglalhatná Magyarország prímási székét ! A fejedelem észrevehető meglepetéssel hallgatói a nemesleikii főpap ajánlatát, s fölérté azonnal annak fontosságát, hordó- erejét. Határozott választ adni azonban nem tudván, azt másnapra ígérte. Másnap családi gyűlés tait.itott, a Magyarországból hozott ajánlat megbeszélése tárgyában. Az uralkodó előtérjészté Scitovszky tervét, s felhívta Károly Lajos főherceget, lonne-o kedve az egyházi pályára. Az ifjú fő li erez eg azonban határozottan kijelenté, hogy a papságra sem kedve, sem hajlama nincsen. I Délután 1 órakor fogadtatott ismét Scitovszky a felség által. A fogadtatásnál Zsófia fóherczegasszooy is jelen volt. Remegő hangon ' köszönte meg ő felsége a prímás gyöugécl figyelmét, és sajnálatát fejezte ki, hogy egyetlen főherczeg sem találkozott, ki a papi pályára lépni kész lenne. Égy nagy könnycsepp ragyogott a fejedelem szemében, midőn családja nevében ismételten köszönetét mondott a polgári hűség és alattvalói ragaszkodás ezen megható nyilvánulásaért. Áz öreg Zsófia főhercegasszony hangos zokogásban tört ki! Scitovszky eredménytelenül tért vissza székhelyére, és nemsokára a hivatalos lap meghozta, az uj győri püspök kinevezését1 ki nem valamelyik főherczeg hanem — Si- raor János referendárius volt. Es nyolc év múlva meghalt Scitovszky, és megüresedett a primási széle — és utóda nem a keresett császári herceg, hanem Simor János lett. Esztergomi csendélet. (Az unalom saisoujából.) Kívül unalmasai) esik a se nem hó se nem eső, az utczák kétségbeejtően maszato- sak, se ki se be s az emberek nagyon egyhangúak. Megszűnik minden közlekedés, és összejövet s az egész város elkezd unatkozni s ásitozni. Ez a legkétségbeejtőbb saison- Reminiscentiákat s banális pletykákat kell fölinelegiteni, hogy legyen miről diskin'A1 ui, mert a nyelvnek az a hivatása van legtöbb embernél, hogy folytonosan táplálni kell olyan dolgokkal, melyekhez semmi köze. Tehát megered a pletyka. A kávésnéiiikék összeülnek s törvényszéket tartanak pikáus menyecskékről, snei- ■ dig leányokról s mamlasz fiatal emberekről, f a kik mindenkinek s mindenütt kezet csó- - kolnak. A kályhákban vígan pattog a tűz s a uyelvelceu élénken pattog a pletyka, Kezdődik a tél kőműves munkája. Mostffi rakja az óriási dunai fal alapjait- Néhány y bét múlva egészen el leszünk rekesztve az s egész Európától. Estélyekről szó sincsen, találkozásról [ képtelenség combinálni, mindennap ugyan- - azokkal az arczokkal s ugyanazon nyelven n kell beszélnünk, egyhangú, kietlen remete- ségüukről. — Házasodjék meg kérem — mondja u egy ur, a ki arany érdem keresztet érdemel, rí mert évenlcint négy milliárd tanácscsal szol- -! gálja felebarátait. —- Kártyázzon mindennap néhány par- -• tiet — biztat egy sápadt sápista, — Nem szeretek játszani. Hanem tudja ej mit, rendezzünk mindennap másutt egész xg egyszerű llieat.ársaságckat. — Jóterv, csakhogy előbb megkérdem tu a feleségemet. Ne kérdezze kérem, már elállók át tőle. Látom, hogy hiába való minden tér—ü vezgetés. Nekem ugyan [nem jut eszembe e<i az unatkozás, mert minden óra uj munká- -i; val kecsegtet, hanem csak az esik nagyon n rosszul, mikor mindenki unatkozik. Mikin- -jn mindenki ásít., mikor az élet alszik, mikor-, semmi sem történik, mikor újságíró létemre en nem tudok mit csinálni a Hírek rovatával..(u Ez az én keservem s ha rágoudolok, tg, majd esakliogynem magam is unatkozni inj kezdek.
