Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 87. szám
Esztergom, IV. évfolyam. 87. szám. Jh\ Városi és megyei érdekeink közlönye. EGJELENIK HETENKINT KÉTSZER1. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: pcj^s'/ évié ..........................................0 fit — C él évre................................................„ negyedévre..........................................1 „ 50 E gyes szám ára 7 kr hová SZERKESZTŐSÉG: J^ÖRINCZ-ÜTCZA 30 , lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: pZÉCHENYl-TER hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyílttérije szánt közlemények, előfizetési pénzek és reolamálások intézendök. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HÍR DIÓT MSI*] ív :! MAGÁNHIRDETÉSFK 1 szótól 100 szóig — fi t 7ő kr. megállapodás szerint lehető 100—200-ig . 1 „ 50 ......................... 2 00—300-ig . 2 „ 25 Bélyegdíj 30 legjutáiiyosabhan közöl tétnek. NY1LTTKR. sora 20 kr. Hármas Arany-emlék. A merre csak magyar szó hangzik, a merre csak lángszelleme el világított, megdöbbenve olvasták, hogy a legnagyobb magyar epikus költő örökre elhallgatott. A fájdalmas gyászhir szárnyra kelt az egész világ sajtójában s midőn necro- logjáról emlékeztek meg a művelt külföldön, megemlékeztek a nemzeti költészet dicsőségéről is, melynek ő leghatalmasabb bajnoka volt. Arany Jánosnál mesteriekben, sőt művésziekben a magyar nyelv szépségeihez, titkaihoz, dúsgazdagságához senki sem értett jobban. A művelt világ már most elismeri, hogy az a nyelv, mely a maga természete szerint, a saját erejéből oda tudott fejlődni, hogy olyan honiéri föladatokat lehet vele megolda i, mint Arany János, az a nyelv nem lehet egy elmaradott, egy el fásult nemzet nyelve. Az egy kitűnő költői tehetséggel bíró némáét él el ro va I ósága mik leg meg ra gadó b b bizonyítéka, mely előtt a művelt világ iniudig meg fog hajolni. A ki nemzete érdekeit szolgálja, ízt a nemzet hálája éri. De a ki a világirodalom legremekebb műveit gaz- üagitja, kinek lángszelleme bevilágítja i jövő századokat is, annak nagyságát elismeri az emberiség s annak koszorút nyújt az egész világ. Arany Jánost nem bántotta nagy ni- vágyás. Arany jelleme nem vágyott ajosan tűntető elismerésre, példátlan és bámulatra ragadó szerénysége vis^za- itasitotta a kitüntetéseket, úgy állott i költő nemzete előtt, mint az, a ki kötelességet teljesített s azért nem akar elismerést. Ravatala előtt zokogott a gyászba- borult múzsa s vele az egész nemzet. Sírja fölött kesereg a művelt világ rokouszenve, mert nemcsak Magyar- j ország halottja, pihen Vörösmarty Mihály 'sírja közelében. És fő ízen dűl a nemzet ajkán az ő dicsőségének hymnusa. Vigasztalást keresünk az ő halhatatlanságában. Űrömet az ő költészetében s büszkeséget az ő nagyságában. A fájdalom első kitöréseiben majd egészen megleledkeztíink róla, hogy a nemzet még nem bírja egészen a, nagy költő s a bölcs tudós összegyűjtött összes műveit. Ezt a, halhatatlan örökséget adja ki nekünk legelőször is a fővárosi irodalom. Ez lesz a leghatalmasabb Aranyemlék. Foglaltassa azután érczbe az ő halhatatlanságát a nemzeti kegyelet. Az egész ország hozzájárul az ő szobra fölál Utasához, járuljon hozzá Esztergom is a szent ügyhöz méltó lelkesedéssel. Ez lesz a halhatatlan költő idővel enyészettel daczoló érczemléke. És ha Arany János összes müveit, mint nemzeti drága örökséget átvettük, ha fényes érczszobrát a főváros legszebb terén fölállítottuk, akkor még állítsunk neki emléket életi iája által is. Arany János arany jelleme, költészetének, bölcseségéiiek és tudományának méltata,sa, küzdelmeinek és szenvedéseinek, dicsőségének és halhatatlanságának hazaszeretetre és tevékenységre buzdító rajza lesz a harmadik korona, mely Arany János hatalmas szellemét megilleti! Dr. KŐRÖSY LÁSZLÓ. Báró Hornig Károly. Múlt számunkban közöltük azon legfelsőbb királyi kéziratot, melynek alapján Hornig Károly báró, a her- czegprimási iroda igazgatója, a katli. cultusiigyek referensévé neveztetik ki. A napi sajtó hosszabb-rövidebb záradékkal látta, el a hirt, s elmondott egyet-mást a báró úr érdemeiről s kiválóságáról. Mi esztergomiak első sorban örvendünk íi.zoii, hogy a fontos positióra egy ritka szép képzettségű, arra való figy- buzgóságú ós minden tekintetben minta jellemű esztergomi kanonok került. Az osztály tanácsosi állás, melynek betöltésére Hornig Károly báró van kinevezve, méltó erővel lesz betöltve. Hornig báró nemcsak a modern műveltség kellő színvonalán áll, de mint irodalmikig is képzett férfiú foglalja el állomását s igy mindenfelől megérdemli a gratulátiót. Vannak lapok, mely ok a báró ur kiueveztetésót azzal commeutálják,— mintha a cultusmiiiiszteriuin klerikáli- sabb politikát akarna folytatni ezentúl, mint eddig. Sőt nem átalják határozottan kinyilatkoztatni, hogy a her- czegprimás — kínok eddigelé is végtelenül nagy befolyása volt a katli. cultus ügyekre — kedvencz oldalka- nonokja révén még hatalmasabb befolyást fog gyakorolni a cultusminiszté- riuiura. Hát ebben még a túlfeszített radi-1 kális irány sem láthat egyebet, mint azt, hogy ha úgy is lesz. az a maga rendje szerint lesz. A herczegprimás befolyása a katli. cultus ügyekre nem csak jogosult, de kívánatos is. Olyan érdekek óta,Imazásáról s kere; z. ül viteléről van szó ezen úgynevezett befolyás által, hogy azt az ország érdekei sohasem keserülik meg. Hornig Károly báró kineveztetésé- hez tehát annál is inkább gratulálunk, mert világossá vált hogy személye ál tál a, he rezegj) rimás szavazata még hatályosabbá fokozódott a, cul tusmi Misztériumban. Legyen üdvözölve nehéz, de nagy érdemek gyűjtésével kapcsolatos pályája kezdetén s mi esztergomiak ha el is vesztettük a derék fé.íiut, reméljük, hogy cultnsiigyi érdekeink számára nullá linkább visszanyerjük. Fővárosi levél. hl Nem állhatom meg, hogy mindenek előtt meg ne mossam Jean do Neville kenyeres pajtásom fejét legalább néhány szóval. Mert ő az utolsó „fővárosi levél“-bon, melyet helyet tem(?) irt, ki fecsegte egész leplezetlenül, hogy mi bántott engemet. Nos, tehát én is kifecsegem most Jean barátom legutóbbi kalandját. Neville úrfi három héttel ezelőtt, déli 12 órakor, a hatvani-uíczán „hetvenkedett“ s erősen monoclizta a csinos leánykákat. Egyszerre csak egy kedves szőke teremtés suhant el előtte, a kinek parázs szemeiben annyi báj és oly sok csintalan súg tükröződött vissza. A mi barátunk szive feldobbant, I ösztönözve folyton gazdáját: „kövesd, kövesd.“ Könnyű Katót tánezra vinni, j ha maga is úgy akarja.. Jean úrfi tehát I könnyen engedve szive buzdításának, a 'kis lány után loholt. A lányka vissza- nézegotott; az úrfi egyre bátrabb lett, iz „Esatergom és Vidéke “ tárczija, Halottak napjára. i. A halál, a halál! Útja hova vezet, L.Ii vau a síron túl ? Örök pihenés-e, Végképen elhagy-é tudás s emlékezet, Hogyha megszűnt egyszer a szívnek verése? Hetakar-e mindent ez a kicsi halom, Ckt hagyjuk-e minden, minden szenvedésünk? — — Csak a sírok tudják 1 nem mondják meg néküuk. II. Ízületünk s meghalunk. Ez az élet képe, >így kis nyomorúság jut a közepébe, ágy kis el kínlódás, egy kis elbajlódás, Így kis reménykedés, meg egy nagy csalódás. Lztáu vége, vége! . . . ' Jig jöttünk, már is válunk, »‘•őrből leltünk, porrá válunk. LÁNYI ADOLÁR. A n g e 1 a. — Rajz. - I. Örök rejtélyii, érzés szerelem! Te nagy folyó, mely egyszer szemetet Máskor virágot hordasz sziveden. . . . PETŐFI. Hajnalodik. Az aranyszínű felhők, könnyüded párnája mögül mosolyogva emeli ki fénylő láugarczát a nap ; szétszóródó sugarai gyöngéd, majdnem lehelletszerii bíborral öntik be az eget, felcsókolva az ártatlan virágokon liivingozó harmat könnyeket, miket a bánatos éj a válás fájó pillanatában sirt le kelyheikre. Majd teljes méltóságában emelkedik a láthatár peremére, bíboros területe lassanként veszni kezd, mintha a természet királya a bíbor reggeli pongyolájából vetkőznék. Angela kiosont a hófehér ágyács ka hattyú pelyhes párnái közül, komor sötét szeme alól kitöri! az éj bágyadtságát, körülfutó csipkefodorral ékített reggeli pongyolába bujtatja habtenuetét, könnyű sliawlt borit ulnbastrom vállaira. melyek csakugyan a Praxiteles Apliroditéjéi a virágos kis kertbe melynek tömérdek tévutni, szépen rendezett fasorai, virágok és gyepszőuyegek terei va- rázsszerüen csábítgatják az embert sétára. A fák édesen bólingatnak fürtös lomb- fejeikkel, mintha szives üdvözletét intenének feléje, a röpke szellő lágy sóhajjá válva édes-busau repül nyomába, s ő mosolyra, I vált tekintettel, sugárzó homlokkal lebbeu tova a dombom és lapos virágágyak közt. Úgy tetszik mintha egy égből szakadt tündér, tán a tavasz szelleme lebegne ott, ki előtt hódolva hajol meg az egész természet. Ott a terebélyes hársfa alatt kúszó repkénynyel befutott oszlopos kis lugas, mely körül mohos kövek közt lomha tra- tescautiák nyujtóztatják húsos száraikat. Angélát oda viszik gyermekczipőcskébe bujtatott apró lábacskái. Körülötte a kévés kis virágok egymásra borulnak illatos kelyheilckel, s valami édes nyelven suttognak álomba ringató regéket boldogságról, ifjúságról, szerelemről. De a lányka most az egyszer nem hallgatja testvéreinek titkos meséit. Havas kezére laukasztja idomos fejét, ében leírtéi kaczér pongyolasággal hullám- zauak havas karjára, mint midőn az újonnan esett hóra éjféli setétség borul, s a legszebb női termet, minőről szobrász valaha álmodott, keresett végnélkül, a leg aestheti- cusabb helyzetben, csaknem félaléltan dől egy gyepszouyeges pamlagra. Delejes nagy szemének álmodozó tekintete odatéved egy sajátszerii virágra, s annak nagy levelein pihen órahosszig. Valami különös szép viaszvirág az, egyike azon csodás tenyészeti! délszaki növényeknek, a miknek leveleit soha se lier- vasztja le az őszi ridegség; a miket nem téphet le az ősz fagyos keze, s a mik oly szépen képviselik az állhatatosságot. Ezt a külöuöS szép virágot azzal a csodás tulajdonsággal ruházta fel az anya természet, hogy bármelyikét kövér fényes leveleinek ültettük is el a földbe, az a magányos levél gyökeret ver, gyöngéd bimbókat hajt, s ruelegendc, éltet fakasztó sugarak ho Jeliére lassanként egész felfutó indás bokorrá, növi ki magát, melynek viaszfényi virágfürteirő 1 valami édes tüudérillatot oroz el a pajkos hajnali szellő. Mikor erre a virágra, tévedt szemsugarai óralioszig tapadnak annak nagy zöld leveleire, tündérképek suhannak el sebes egymásután bau ábrándos lelke előtt, melyeken él del ni oly kimondhatatlanul jól esik szivének. II. Három hó előtt egy jogászbálban kapott egy virág-csokrot Jenő kezéből, azon a napon, mikor először váltotta fel rövid gyermek ruháját uszály lyal, s mikor először tárultak fel előtte a csiliáros bálterem szárnyas ajtai. A zenekar épen egy dalmű nyitányát fejezte be, mikor dobogó szívvel, s rózsaszínre gyuladt azczczal lépett be anyja karján az Ízléses elegantiával feldíszített fényes bálterembe, melyben valóságos élő világos kertet képeztek az í/.gő - mozgó hölgyalakok, helyenként megtorlödva, majd meg euyhéu szétfolyva, mini mikor valami akadályba ütköznek a tenger liabkoszoruzta hullámai. Mindenütt csak boldogságtól ragyogó szemeket, mosolygó ajkakat, csillogó lényt, bóditó bájakat pillantott meg, s nrc/.a csodás tükörként látszott- visszaverni mindama bájt és derűt, mely környezetéről reája mosolygott. Szinte hallhatóan dobbant fel szive,
