Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 71. szám
71. szám. Esztergom, IV. évfolyam^ ESZTER60 es Városi és megyei érdekeink közlönye. Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évi 8 ..........................................6 frfc — kr. f él évre...............................................3 „ — „ n egyedévre..........................................1 , 50 , Egyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG; j^ŐRINCZ-UTCZA 30., hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. KIADÓ Hív ATAL: jSzÉCHENYI-TÉR hová a hivatalos s a magán hirdetések, a nyilttórbe szánt közlemények, előfizetési pénzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK : 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr. 190—200-ig . 1 „ 50 „ 200-300-ig . 2 „ 25 „ Bélyegdíj 30 kr. MAG AN HIRDETÉSEK megállapodás szerint lehető legjutányosabban közöl tétnek. NY1LTTÉR sora 20 kr. Uj tanév. források rendszeresítését eszközlő lelkes bizottság, melynek élén városunk leg- dftvfilrn.hh férfiai állanak, az idén fosna A beiratások véget érnek, a rövidnek látszó szünidőt tiz hónap váltja fel, tiz hónap a munkásságra. A szülők nagy nehezen szoknak hozzá, hogy gyermekeik eleven társaságáról le kell mondaniok s a gyerekek kezdetben még mindig eltelve a szülőiház gyöngéd öieretetétől, kissé igenis komolynak találják az uj helyzetet. Iskolai uj esztendő kezdődik. Uj tevékenység mindenfelé. Főgyinnasiumuok díszes csarnokaiban minden modernebb tauigénynek megfelelő' .pompás apparátusokkal nyílik meg újra az oktatás. Vájjon emelkedett-e a mintaszerű intézetben, mely városunk áldozatkészségét annyira igénybe vette, városunk lés megyénk tanuló nemzedékének létszáma ? Vájjon közelebb jutottak-e ^mennyiség dolgában a régebbi idők hatalmas számarányához ? Vagy csökke- anést, apadást lebet-e jelenteni ? Ezt most még e helyütt nem lehet íímegbatározni. Reáliskolánkra az idei tanév remény teljesebb viszonyok között virrad Töl. A lét és nem lét- kérdése nem ^részesült annyi éles megbeszélésben, amint egyébkor s városunk sorsának in- itézői, a képviselő testület tagjai a xulturális kérdés után őszintébben kezdenek érdeklődni. A városunk áldozatkészségéből, néhány magas pártfogó hozzájárulásával s egy-két szomszédvárosunk támogatásával föntartott intézet végleges sorsa az idén fog eldőlni. A kormány pártfogását s a segély művét betetőzni. Végtelenül sokat nyerne a tanintézet, ha a végkép való elhatározás kimondatnék, a bizalom azonnal más szint nyerne s a látogatottság erősebb arányban növekednék. Az uj tanév elején nem ajánlhatjuk eléggé városi közgyűlésünk atyai gondjaiba saját tanügyünket. Leányiskolánk kérdése is megoldásra vár s e tekintetben is nevezetes érdemekre emelkednének azok, a kik a hiányon segítenének. Esztergom városa eddigelé szívesen meghozta áldozatait a nevelés ügyének. Diszes csarnokokat emelt „gyermekei nevelésére“, fogékonyságot tanúsított mindig a culturáhs mozgalmak iránt s gondolkodjanak bármint is azok, a kik szeretnek érdemeket elvonni a maguk érdemei nagyítása végett, Esztergom eddigelé megtette azt, a mit megtehetett. Az uj tanév elején azonban, mikor már a jövő évi költségvetési munkálatok rubrikái is telőben vannak, nem hagyhatjuk fölemlités nélkül azt, bogy a városunk reáliskolája föntartására s a teljes leányiskola szervezésére múlhatatlanul szügsége van. Megtanítottak rá már a múltak emlékei, hogy a városok tan ügyével a kormány nem igen törődik sokat. Főleg az olyanokéval, melyekről azt hiszi, hogy a főpapság által dús segélyezésben részesülnek. Éppen azért bizzunk a saját erőnkben, ne várjunk segítséget onnan, a honnan nem szokott félénk malaszt áradni, egyesüljünk tömörüljünk cultu- rális föladatunk sikeres megoldása végett s tartsuk az idei tanév megnyitása alkalmából a fölvetett két kérdést sürgős munkának. Véglegesítsük a városi reáliskola ügyét. Szervezzünk teljes városi leányiskolát. Közgazdasági levelek. VI. Tisztelt barátom! Ha nagyrabecsült phylloxera bölcseink álláspontját még sokáig találom feszegetni nem tudom én, nem fogok-e veled ügy járni, mint az egyszeri legátussal járt a pecsenyés tálat körülhordozó huszár. Legatió előtt az ügyetlen diák egyre kérdezősködött tapasztaltabb társaitól, hogy mikép viselje magát, ha valahová úri házhoz találják meghívni ebédre, nehogy valamely balgaságával szégyent borítson az érdemes diáktestületre. — Csak hagyj rá mindent, a mit mondanak és egyél meg mindent, a mit elédbe raknak, — hangzott a katonásan kurta utasítás, mit társaitól nyert. Miután azonban a régi magyar háztartásban a pecsenye feldarabolása az asztal főgyönyörüségei közé tartozott, melynek művészi productiója az asztal legfiatalabb vendégét illette. Hoznak tehát egy egész pulykát és a legátusnak, mint a legfiatalabb embernek feldarabolás végett elébe helyezik. Se szó, se beszéd, a mi kiéhezett deákunk neki keseredik a roppant állatnak és egyik darab a másik után tűnik el étszerei között, mi korára végére jutott, annyira megdagadt, hogy majd kiugrott bele mind a két szemee A házi úr azután int a huszárnak, hogy hozza be a másik pecsenyét. Mire a legátus felkapja a kést és rákiált: — Ide ne hozd, a ki lelked van, mert mindjárt elvágom a keze et! Tudom, tisztelt barátom, te is torkig vagy az eddigi bonczolgatásokkal és inkább elbiszed, hogy nekem van igazam, csak hagyjak az érvek további csoportosításával, azonban az én toliam is olyan, mint a bunnok kardja, mely még a nyert és vesztett csaták után is ott vagdalkozik a levegőben. De meg más oldalról azok a tapasztalatok, melyek közvetlen szomszédságunkban, úgy szólván, szemünk láttára, ujjaink tapo- gatására történnek a szembeötlőség bizonyító erejével bírnak, azok tanulságai elől el nem zárkózhatunk. És ha már egyszer rászántam magam arra a báládatlan munkára, bogi a kritika gyűjtőlencséjével nagy phyl- loxeristáink dúcz rendszereiknek gócz- pontja fölé az európai sugarakat egybe nyaláboljam: attól sem szabad irtóznom, hogy a phylloxeráknak e bazábau viselt dolgaiból kivonjam azokat a tanulságokat, a melyeket a mi tudósaink, az igazi szaktekintélyeket annyira megillető non chaleuteriával ignorálnak. Főhadiszállásomat ismét Tabi-Tót- faluu ütöm fel, mint a hová a mi tudósaink is lehet, hogy a hely közelsége, a közlekedés könnyűsége, lehet egyéb As „Esstsrgcm ás Vidéke1' tárcsája A nagy bugyelláris. — Rajz. — Hiába kérdezted bárki fiát is az egész nagy városban; hasztalan fakgattad, ostromoltad — nem tudott senkisem fölvilá- ;ágositássaI szolgálni, nem volt képes sen- íhisem megmondani, hogy ki lehet az a ^figyelmesen, némán szemlélő fiatal ember, t ki napjában legalább is tizszer haladt el ablakod alatt ? Nem győztünk csodálkozni azon, hogy ojionnan cseppent ide olyan egyszerre ? Minden dolga abban állott — napestig szanaszét barangolni a városban. Min- ü lenütt megfordult, mindenütt látták, rain- lenütt ismerték már; természetesen csak g így szemvégről. Alig, hogy itt megpillantották, máris amott tűnt fel. Szakadatlannál puhatolui, kutatni, fürkészni látszott íralami fölfedezhetlen, valami meglelhetleu titán. Akárki kerülvén mindent észrevevő szeme elé, mindegyiket éles, kémlelő tekiu- o ette! vizsgálá. Merő idegenuek látszott lenni J városban, mivel egyetlen egy ízben sem átták valakivel menni, vagy egyszerűen sak szóba állaui. Furcsa isten teremtése volt ő, azt meg cell engedni. Testtartása, mely feszes, büszke akart . Bimi, nevetséges volt; járása 'pedig, mely zép, fürge akart lenni, inkább ugrándo- ásnak, táuczolásnak illett be. Olyan mulatságos volt azt nézni, midőn valamelyik utczán végig lejtett. Egészben véve nem volt rajta semmi különös. Szálegyenes, magas, inkább kövér, mint sovány testalkattal dicsekedett. Szépnek, csinosnak korántsem találta senkisem; sőt inkább még rútnak, kellemetlennek mondták itt is, amott is a leányok. Olyau külseje volt, mint a milyen a legtöbb köznapi embernek szokott lenni. Semmitmondó, barnás arcz, kifejezéstelen,tengerzöld szemek, nehézkes, esetlen mozdulatok és únalmas teljes valóságában. Öltözékre nézve nagyon úriasau, elegánsan járt. Kabátújjai nyilván csak avég- ből valáuak olyan rövidek, hogy annál inkább szemet szúrjanak a hófehér, csoutke- ményre vasalt kézelők és uadrágszárai bizonyára csak azéT voltak olyan kurtára szabva, hogy annál jobban szembeötöljeuek a szép vörös selyem harisnyák. Hát még azok a hegyesorrú, kivágott kicsiny lack topáuok! Azok a galambszürke újdonatúj glacé keztyük ! Az a bizonyos kis vastag meggyfa bot, a mely olyau pompásan illett a kezébe! Mindarról nem is akarok szólaui. Hogy a hölgyek előtt érdekessé tegye magát, minden emberfia világosnak fogja találni azt az állítást, hogy czvikkert is csiptetett az uborka orrára, mely olyan kitűnően festett, akár a füles a hosszú szarvakkal. Ámde azért tisztelet, becsület az Ő becses úri személyének, mert — nagy bu- gyellárisa van... Ha jól emlékszem, a mindent kitudó Dani pajtásom fölfedezte, hogy mi dagasztja aunyira a fiatal ember széles mellének bal felén a szürkés-kék kabátot ? Egy duzzadt, vörös-barna bőrű nagy bugyelláris ; olyasformájú, mint a milyennel a gabonakereskedő zsidók és lókupeczek szoktak bírni. Persze, hogy e nem mindennapi, csodálatos fölfedezés nagy forrongást idézvén elő mindazoknál, a kik már régóta lestek olyan boldogtalan halandóra, ki „leszakítsa“ őket — édes szülőik nyakáról, egyébként még ott találnának vénülni. Már-már csöndesebben dobogó szívökben ismét fölvillant a bóditó édes reménység halvány csilláma. — Hátha mégsem vagyunk arra a kínos sorsra kárhoztatva, — bátoritgatá magát nem egy virágkorán rég túllevő leányzó, — hogy aggszűzekké vénüljünk. Szeut isten! mit nem tett az a nagy bugyelláris. Ha nem is forgatott föl mindent a csöndes városban; ámde azért nagy izgalmat szült sok-sok helyen, heves szívdobogást okozott nem egy háznál, a hol agg- szíízek vagy azokká érlelődő leánykák akadtak. Hja ! nagy bugyelláris, a mely csak úgy duzzadt. Mitől ? Arra ugyan nem tudott senkisem kielégítő válasszal szolgálni ; de elég az ahhoz, hogy nagyszerű összeget sejtettek, gondoltak ab bau föltalálhatni, mert tulajdonosa gavallérosan járt, nagy úriasau viselte magát és két marokkal költött — ott, a hol meg volt győződve felőle, hogy feltűnést kelt vele s végtére elébb-utóbb még hasznára is válhatik. Ezek után ki ne hitte, vélte volna, hogy az a bizonyos bugyelláris a kaliforniai aranybányák egyike kicsinyben ? Einet eszét nem lökte volna ki rendes kerékvágásából ? Melyik leányos családapát nem ejtette volna zavarba, melyiket nem tette volna gondolkodóvá, hogy mitévő legyen ? A milyeu rútnak, csúnyának mondták s esztelennek, bolondosnak híresztelték még csak az imént a leányok, ép oly szépnek, kedvesnek találták s ép oly eszesnek, bölcsnek, kürtölték e fölfedezés után. Egyszerre más színben látta mindegyik, másnak tűnt föl előtte, mintha csak hirtelen kicserélték volna. Észbeli képzettsége felől nem tudott senkisem bizonyosat mondani, mivel egész társalgása rendesen csak egy-két röviden odavetett szóból állott. Közelebbről — úgy tudom — nem ismerte senki. Mindenki meg volt győződve felőle, természetesen legeslegiukább a fejkötő alá jutni óhajtó, vágyódó leányok, hogy nagyon szellemes egy fiatal embernek kell lennie, a meuuyiben mindenre olyan röviden, kimérten felelt, fogai közt szűrt minden szót, olyan komoly, uagyfontoskodó arczczal szólt s megvető, gúnyos mosollyal vastag ajkain, aztán meg mindettől eltekintve — nagy bugyellárissal birt. No már kérem alássan; de a ki ez irigylésre méltó jó tulajdonsággal van megáldva — annak minden bizonnyal szörnyű eszes embernek kell lennie. Csakhamar híre futott, hogy a fiatal gavallér semmi egyébért nem látogatott el hozzánk, minthogy itt szándékozik megnősülni.
