Esztergom és Vidéke, 1882
1882 / 52. szám
Esztergom, IV. évfolyam. 52. szám. Csütörtök. 1882. június 29-én. Városi és megyei érdekeink közlönye. /A EG JELENIK HETENKINT KÉTSZER1. VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre ...................................................6 frt — kr. fé l évre.........................................................3 „ — „ negyedévre...................................................1 , 50 , E gyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG V j^ŐRINCZ-UTCZA <30., hová a lap szellemi részét; illető közlemények küldendők. KIADÓHIVATAL: ^SzÉCHEN YI'TÉR 35., hová a hivatalos s a magán hirdetések a nyilttévbe szánt közlemények, előfizetési ponzek és reclamálások intézendők. HIRDETÉSEK. HIVATALOS HIRDETÉSEK :j MAGA N1 fIJBDETÉSEK 1 szótól 100 szóig — frt 75 kr megállapodás szerint lehető leg- 100-tól 200-ig . 1 „ 50 „ jutányosaidban közültetuek. 200-tól 300-ig . 2 „ 25 „ , ---Bélyegdíj 30 kr. NYILTTER sora 20 kr. A közönséges ember azt tartja hazájának, a hol édes atyja nemzé s édes anyja szülte ; a katona azt, hol legnagyobb zsoldot fizetnek kardjáért ; a kereskedő azt, hol legtermelőbben forgathatja tőkéjét; atndós és művész azt, hol a szédítő tömjén legsűrűbb felhőkbe foglalja nevét ; a pór azt, hol verítéke a földgöröngyeivel foly össze ; az uzsorás azt, hol legtöbb foganattal szívhatja ki a nép vérét s az az Isten minden kiváló szellemi ajándokával felruházott férfin, a ki ép oly távol áll az emberi gyarlóság közönséges árnyaitól, rmint a milyen közel a tökéletes »ember eszményéhez: az hazájának fnevezi azt a földet, a melyen született, melynek édes nyelvét beszéli , melyért egész életét áldozatul hozta, melyért csak szolgálatot vállalt, de nem követel bért. Ez a haza üdvözli most egyik ilegméltöbb fiát az ünnepek legszebb [ünnepén. És ehez a legszebb ünnephez ssatlakozik az a város, mely a ítierczegprimás szülőföldje után legtöbb joggal bir arra, hogy örömét a legfényesebb külső jelekkel kifejezze. Esztergom mindig székvárosául volt kijelölve lierczegprimásaink- ;nak. De viharos századok sodor- iv,ák el a bíboros trónt, szomorú Drszágsujtó csapások fosztották meg évszázadokra Esztergomot emelkedéstől, virágzástól boldogságtól. egyaránt. Főpapjaink most ismét a magyar bion sok drága vérrel szentelt halmain laknak s Esztergom azóta már nem tartozik az elha- nyatlott városok sorába. Lassan bár, de haladunk, észrevétlenül bár, de gyarapodunk. Haladunk és gyarapodunk szellemi és anyagi létben s a mit a szebb jövő hajnalára fest szülővárosunk szerelme, az Esztergomot megint a régi fényben, megint az ősi hírnévben fogja részeltetni. Herczegprimásunkfejedelmi adománya szülővárosát, Székesfehérvárt a hála és elismerés olyan fokán szerencséltette, melyről még Esztergomnak is lehet és szabad az egybázfejedelem pártfogását remélni. Huszonöt esztendő a nyilvános tevékenység mezején is megkoszorúzni való érdemeket terem. De sokkal összekasonlitkatla- 11 ab bak azok az érdemek, miket egy negyedszázados püspök arat, a ki szereti hazáját, szereti egyházát s szereti azokat, a kik a becsület utján szolgálják az emberiség ügyét. Nem a mi hivatásunk és erőnk azon érdemekről megemlékezni, melyeket herczegprimásunk 25 év alatt Győrtől Esztergomig a haza s a magyar egyház üdvére fordított. Az a történet hivatása. Nem a mi hivatásunk mindazokért koszorút tenni a koszorúkhoz. Az a nemzet hivatása. is „Esztergom és Yiáéks“ tárcsája Ä _to to 1 O romttnaspi&kre. (Jun. 29.) liú pompával nem borulunk elédbe, üiábadat nem tartjuk porba’ átölelve; siliszen a szerénység szende ibolyája o'olt áldott szivednek mindenkoron elve. isgsak egy érző szívvel borulunk lábadhoz, fiiig szemünkben rezgő könycsepp fénylik; Bgsak e néma köny s ne hiú üres pompa loolmácsolja szivünk néma érzeménjit. I köny szóljon arról, mi tömjén illatként I Mindenhatónak trónjáig eljutott; J köny szóljon arról, mit csak a szív érez, e elzengeni dal még sohasem tudott! a hol a múzsák mulattak. (Jun. 22.) Illatos rózsatőből kellene tollnyelet fali gnom és édes színmézbe mártott arany- ßillat rózsaszín papírra, nem pedig halvány fcl itával és rossz tollal durva papíron Írnom, 1 méltóan kívánnám kifejezni azt a lázas ömet, azt a végtelen boldogságot, mely, mint tömjénillat az egyházat, a nagy remények szivét elárasztotta akkor, hogy a hármas bizottság visszatérve az igazgatótól, repeső szívvel szent igeként hangoztatta azt az imádott két szavacskát: — Lesz majális ! Majális! Mily gyarló, mily köznapi kifejezés ez! Hiú kísérlete a szófaragóknak, kik a deák élet boldogságának e bűvös-bájos, aranysugaras, illatos, ragyogó perczeit, pillanatait e parányi szóban vélték kifejezhetni. Mint futó tűz terjedt el a hír az illetékes körökben, a már-raár csüggedő lelkeket uj örömre, boldogságra villany ózta. Kimondhatatlanul boldog uap volt ez. A múzsák barátai szebbnek látták e napon az eget, mosolygóbbnak a csillagokat, szelidebbuek a hódolatot,, ragyogóbbnak a napot, a kert viráuyait illatosabbaknak, az iratos mezőket zöldebbeknek találták. Szóval a világ, az élet is szebb alakban állott előttük s e napon secundát kapni is boldogság. * S aztán lázas türelmetlenséggel számÖO lálták az ólom szárnyakon tova szálló napokat. Ha az éj csillagszekerén bűvösen szállott le a földre, esteli ima után öukéuyte- leniil ellebegték Tóth Kálmánnal: Oh csak hogy ismét itt az est; A csillagok az egeken, ügy még semmit se szeretek, Mint most az estét szeretem. De benne többé nem csupáu A csillagok oly kedvesek, Oly jól tudnom este azt, hogy Ismét egy nappal kevesebb — s én közelebb vagyok a majálishoz ! * A várva várt nap végre megérkezett. Felhasadt a hajnal a távoli ormokon, pirosuló ajkát a regg megcsókolta és a láthatár peremére emelkedő nap aranyos sugarával leszállt a völgyekbe, kergetve az éjét, mely a távozás fájdalmának köuyeit sírta a virágokra. A nagyremények Pali Rákóczy-ja mellett virágos kalappal, virágos jó kedvvel vonultak a rotundáig, hol néhány vendég is csatlakozott, s aztán kiki vagy a saját szerény fakóin, vagy pedig fogaton megindult a cserepesbe. Voltak-e önök viharos éj utáu a hegytetőn a kelő napot ellesendő ? látták-e egész fenségben az ég messze ragyogó sugarainak jótevő hatását? tapasztalták-e hogy feltün- tekor első csókjára mint éledt fel az éj zivatara által megrongált fű és virág ? hallo tták-e mint üdvözlé a természet láng- arczú királyát szép dalával az édes csalogány ? Mi hallottuk, mi láttuk és élveztük, s mint fölmelegül a természet, a fénylő uap fölkeltekor, úgy melegült keblünk is egy édes érzeménytől. Az ég mocsoktalau kékje, a virágillatos szellő, a lombok ragyogó harmata, a madárkák reggeli bymnusa s a mindinkább változó panoráma majd hegyesen, majd völgy esen, hol homokon, hol forgó köveken minden fiatal kedélyét sohasem ragadta meg ennyire, mint most. Azoknak a szívhez szóló magyar nóták egyikére rágyútottuuk, azután versenyt daloltunk a magasra szárnyaló pacsirtával, mi kocsisunk nemes ambitióját is annyira sarkalta, hogy megfeszített igyekezettel hajtatott, e csöppet sem engedett a böcsü- letbol. Mire a lángarczú fény király trónját a láthatár magaslatán elfoglalá, már czélhoz értünk. S aztán következek a villás reggeli. * Tudja isten, de én elragadóbbuak találom a természet nagyszerű lombházát a világ legfenségesebb palotájánál. Mennyivel szebb itt, mint ott a komor városban, hol egy másodemeleti ablakból lesi az ember az égboltozatának azt a kis darabkáját, mit a harmadik vagy negyedik emelet irigyen el nem takar előle. Mennyivel szebb itt a csillagos ég alatt a smaragd fű bársonya, mint holmi csilláros bálteremben a padozat szőnyege. Milyen üde itt a levegő, milyen pajkos a szellő, milyen ruganyos a lélek, milyen vidám a kedély. Az a néhány nyalka jogászgyerek, ki a jog és igazság zászlaja alá szegődött, egy tarokk compániát alakított. Hajh ! kik annyi virtuózitással csinálják meg a pagát ultiraót, kik biztosra mondják ki a coutrát, csak nem vághatnak a sápadt lyrikus kenyerébe. S kik a törvények tömkelegében tóvelyegve keresik az Ariadne foualat, mely a paragraphusok teke'-vényei között végre mégis az igazsághoz vezessen el, kívánatos hogy olykor a pagátot is üldözzék.
