Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 47. szám

Majdnem két órai vita után végre határozatba ment, hogy fel fog kéretni 6 Méltósága főispán úr miszerint hat­hatós támogatása s vezetése mellett a nagyméltóságú közoktatásügyi ministen- iiinnál a bizottságot vezérelje felkéret­nek ugyancsak úgy e megye mint a szomszéd érdekelt megyék orsszággyűlési képviselői miszerint a magas Ministe- riumnál támogassanak. Második tárgyát a leányoskola har­madik osztályának felállítása képezte, mely a közgyűlésnek múlt évben hozott határozata alapján a leánytanitéiállásra 400 ft. évi fizetéssel pályázat rendel­tetett hirdettetni. A pénztári vizsgálatról szóló jelen­tés illetve jegyzőkönyv, a mennyiben a pénztár teljesen rendben találtatott, tudomásul vétetett. Végre a Nagy-Maroson jelentkező phyloxera vész tetetett napirenddé a melyben való eljárásra az ez ügyben fenn ál ó bizotsághoz utasittatott. Ezzel a közgyűlés az elnök által hezáratott. Hírek. — Herczegprímásunk néhány napra terjedő bécsi Htjából már visszaérkezett székvárosába. — Űrnapja a várban. Csütörtö­kön a várban a lehető legpompásabb fénnyel ünnepelték meg az ünnepek ünnepét. A berczegprimás vitte körül n szentséget meg megállapodva az oltá­roknál. Az ünnepnek gyönyörű idő kedvezett, ép azért nagyszerű részvétel tette minden oldalról impozánssá. — Kroiky kanonok várbeli plé­bános ur házában űrnapja alkalmából föl volt állítva egy oltár, mely átalá- iios tetszésben részesült csinja és elrende­zése által. Az oltárt a ház bejárójában Rottár Márk jó Ízlésű kárpitos készí­tette. — Űrnapja a városban. Régi szép szokás szerint mindig külön tart­ják meg az ünnepet mind a várban, mind a városban. A kör menetek itt is igen látogatottak szoktak lenni s igen festői látványosságokat nyújtanak. — Színészeink egy kis kanyarulót csinálva betértek nemes komárom vá­rosába s ott szórakoztatják a közönséget. Senkit sem tudósítottak azok közül, a kiket bérletgyüjteni kértek s valószínű­leg akkor fordulnak felénk, mikor Thália mindenfelé elbüsöl, majd olyan 35 fokos kánikulában. — Majális. A szentgyörgyinezeiek ma saját erdei mulató helyükön táncz- czal egybekötött igen is zártkörű erdei vigalmat csapnak, a mihez jó mulatást kívánunk. — Megyei juniális. A megyei tiszt­viselők holnap a jóbirnevű Cserepes­ben tisztán férfikörű erdei mulatságot rendeznek, melyről külön tudósítónk jövő számunkban közöl történetet. — Kohn Ödön joghallgató korai ravatala fölött Weisz Sándor joghall­gató mondott megemlékező beszédet s oda künn a temetőben Scheiber Zsig mond bölcselethallgató tartott búcsúz­tatót, megkoszorúzván a budapesti Tár­sas Kör által küldött babérokkal a tagtárs koporsóját. Mindkét beszéd mé­lyen megindította a jelenvoltakat. — A fogym. juniális junius má­sodik felében, úgy 24-ike körül fog megtartatni, a miről külön meghívók az érdeklő közönséget. — A főgymnsiumi ifjúság ez idei iskolai záró ünnepélye f. hó 8-án d. u. 5 órakor tartatott meg a díszte­remben. A két évvel ezelőtt városunkba kirándult írók és Művészek társasága ez alkalommal mintegy emlékül egy ala­pítványt tett le melynek évi kamatja egy arany, pályázat útján a legjobb szépiiodaírni dolgozat szerzőjének adas- sék ki. Minthogy — mint a magyar nyelv tanára Koltai Virgil csinosan összeállított jelentéséből hallottuk, múlt évben egy pályamű sem érkezett be, igy lehetővé vált az idei tanévre két pályadijnak kitűzése; — az ezen eredménynek és a műsor többi hat pontjának nyilvános közönség előtti be­mutatás volt az ünnepély másik czélja. A mintegy 6 hosszú sorban felállított székeket szép közönség foglalta el. Az emelvényen az egész tanári kar kép­viselve volt s háttérben állott az if­júság. — Emlékünkbe jutottak a haj­dani virágzó önképző körök díszes zár­gyűlései, melyek még akis Duna mel­letti nagy kertben tartattak, sőt még az ezutáni egy két évi nemzedék, mely a Fürdő terme vagy a régi falak közé vonult, még ez is szépen bnzdult az olőzők versenyén, de ezután már meg­látszott a hanyatlás és bizony most már — s ezt nem is veheti senki zo­kon — de a régi dicsőségnek nagyon kevés, nagyon halvány viszfénye ma­radt. Nem hiába múlandó minden, igy sóhajtott fel a régi gárda egy jelenvolt tagja, de igaza is volt. A szómik „ön­képző kör“ még csak nevét se ejtet­ték ki. Úgy látszik elaludt e szép eszme, e szép czél, s bizony kár volna ha többé nem is ébresztenék föl. Az úgy­nevezett önképzőköri elnököknek, kik a közönséget üdvözlő beszéddel fogad­ták, ma még csak a sálon kabátját se láttuk -— ha csak szereplésnek nem kell neveznem azt, hogy fehér keztyű és fehér nyakkendővel nébányan a lép­cső alján és a bemenőnél a „Prog- rammot“ osztották szét. — Pályadijat nyertek : Scbwarzell Sándor VIII. oszt. tanuló és Zsolnay J. VII. oszt. tan. Mindkét dolgozat fel is lön olvasva. Ugyancsak benyújtott pályázatukkal még dicséretet érdemeltek : Medvey Béla VIII. és Tauber S. VII. oszt. tanulók. Scbedl Arnulf tanár vezetése alatt köz­ben apróbb zenei részleteket mutattak be s bevezetésül úgy mint befejezésül, az úgynevezett vegyes kar énekelt,— melynek tagjai a Bűvös vadász opera részletért legtöbb tapsot nyertek. — Végül Fehér Ipoly igazgató úr való­ban szép szavakban buzdiiá a tanuló ifjúságot további szorgalom, kitartás és buzgó munkálására a komolyabb tanulmányoknak, — intve őket, hogy soha se feledkezzenek meg kö­zös anyánkról az édes hazáról. Lelkes éljenzés követte a kitűnő előadású be­szédet, mely után felálva éltette ha­zánk legelső emberét, a felséges királyt és az egész uralkodó házat — az ösz- szes tanulók ajkáról visshangzott há­romszoros éljenzések után, a főgym- uásiumi ifjúság ünnepélye véget ért. — Iron. — Főgymnasiumunkbanavizsgálatok sorrendje a következő : Jun. 16. D. e. V. VI. és VII. Hittan. D. u. III. és IV. Hittan. 19. D. e. I. Hittan. D. u. II. Hittan. 17. D. e. V. Mennyiségtan, természetrajz. VI. Latin, görög, törté­nelem. VII. Magyar, német. 19. d. u. IV. Mennyiségtan, természetrajz, rajz, mér­tan. 20. D. e. I. Latin, magyar. II. Földrajz, természetrajz, számtan, rajz, mértan. 20. D. u. III. Latin, magyar, német. 21. Tanári értekezlet. 22. Ma­gánvizsgálatok Írásbeli része (Eshetöieg majális is.) 23. Magánvizsgálatok szó­beli része V. Magyar német. 24. D. e. VI. Mennyiségtan, természetrajz. VII. Hörög, latin, történelem 24. én D. u. IV. Latin, magyar, német, történelem. Segélyző-egyesület közgyűlése. 27. D. u. I. Földrajz, számtan, rajz mér­tan. II. Latin, magyar. 27. D. e. III. Földrajz, számtan, rajz mértan. V. Latin, görög, történelem. VI. Ma­gyar, német. VII. Természettan, meny- nyiségtan. 28. Cfyónás. 30. Te Deum. — Reáliskolai vizsgálatok. Június 13. d. e. Hittan I. II. III. IV. 15. d. e. Magyar, Német, Franczia, I. II. d. u. Magyar, német franczia III. IV. 17. d. e. Számtan Természettan III. d. u- Számtan, fizika vegytan IV. 19. d. e. Földrajz, történelem terményr. I. d. u. Földr. tört. terményr. II. 21. d. e. Számtan, Mért. I. II. d. u. Mért. III. IV. 23. d. e. Tört. földr. III. IV. 26. d. e. Magáuvizsgálat. 30. Tedeum és bizonyítvány kiosztás. Az igazgatóság. — Vízivárosi érseki leánynevelö tan­intézetünkben a nyilvános vizsgák követ­kező rendben fognak megtartatni: Jun. 19. az I. osztályban, 20. a II. és III. osztályban, 21. a IV. V. és VI. osz­tályba is, 22. az Externatban, és 23. pedig reggel fél 8 órakor a bálaadó istenni tisztelet és az érdemsorozat felol­vasása leend. E vizsgálatokra az illető t. ez. szülőket és minden iskola bará­tot tisztelettel meghívja Sr. M. Remy az intézet főnöknőie. — Ekkert Jrrná jóbirnevű nyil­vánossági joggal feli uházott leánytan- intézetébeu az évi vizsgálatok követke­zőképen tartatnak meg : junius 26-án. Reggeli 8 órától délig. Polgári osz­tályokban. 1. Magyar, német és francia nyelv. 2. Számtan és terményrajz. 3. Földrajz és történelem, 4. Természet- tan. 5. ének. Junius 27-én, Reggeli 8 órától délig, Elemi osztályok. 1. magyar, német és franczia nyelv. 2. Számtan és terményrajz. 3. Földrajz és történelem. Délután 3 órakor. Elemi és polgári osztályokban ; Hittan. A jeles tanintézet vizsgálatai mindig élvezetesek s igy megint el lehetünk készülve, hogy szép világunk tömegesen fogja látogatni. —- Vizsgálat. Esztergom szab. kir. város elemi iskoláiban megtartandó vizsgálatok rendje az 18S2. évben.— Vallásból: június 19. d. o. a leányok­nál, d. u. a külső iskolákban; 20. d. e. a 4-ik és az 1-ső osztályban ; 22. d. e. a 2-ik és 3-ik osztályban. — A többi tantárgyakból : Június 22. d. u. a le­ányoknál ; 23. d. e. a külső, d. u. a II. és I. osztályban ; 24. d. e. magán- vizsgálat ; 26. d. e. a 4., d. u. a 3. osztályban; 27. az érdemsorozat olva­sása. — Uszodánk az előnyösen emel­kedő kis Duna által napról napra több reputátióban részesül s a régi vendé­gek már tömegesen élvezik. — Meleg napok. Összes taninté­zeteinkben megkezdődnek a meleg na­pok, a vizsgálatok, melyek június vé­gével a bosszú vacatióba olvadnak. A meleg napokat még egy kis juniusi forröság is emlékezetessebbekké teszi. — A fővárosi Iparos kör kirán­dulása alkalmával rendezett jótékony ezélú, műkedvelői előadás bevétele és kiadásnak tételei : Az elárusított szin- köri jegyekért összesen befolyt ; 148 frt 39 kr. az összes kiadás 73 frt. 94 kr. tesz ki, melyet levonva marad 74 frt 45 kr. tiszta jövedelem. Mely összeg két részre osztva az esztergomi Iparos önképző s betegsegélyző egyletnek ügy az esztergomi önkénytes tűzoltó egye­sületnek át fog adatni, — Fekete Gréza sk. biz. pénztárnok Szabó József sk. biz. ellenőr. * Mai lapunkban közzétett hirde­téssel Jsenthal és Co. hamburgi bank­ház ajánlja a bamburg pénzkisorolás sorsjegyeit. Ez a több mint 100 év óta fen- álló sorsolás minálunk is elegendőleg ismeretes, úgy hogy nem szükséges szilárdságát feldicsérni. Legyen csak annyi megemlítve, hogy a hamburgi kormány most már a nyeremények pontos kifizetését az összes államvagyonnal biztosította.^ Mi már magában is elegendő ga- ranczia. Az Jsenthal és Co. féle bankház már több egy fél évszázad óta fenáll, s szilárdsága és pontossága által a szolid ezég hírnevét mindig fenn birta tartani. Felelős szerkesztő Dr. Körösy László. NY1LTTÉR. KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS. Alulírottak tartozó kötelességöknek ismerik mindazoknak köszönetét nyil­vánítani, kik kedves fiuk Ödön gyászos elhunyta alkalmából korai sírja fölött őszinte részvétek által kimondbatlan szülői fájdalmukat enyhíteni kegyes­kedtek. Esztergom jún 9. 1882. Kohn Gabor és családja. legjobb Asztalí-és üditö ital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gége bajoknál, gyomor-és hólyag hurutnál. EDECSEK (íz emésztés elősegítésére). Mattoni Henrik, Karlsbadban (Csehország). Szerencse tudósítás. Főnyeremény 400,000 márka. I A nyereményekért jótáii azáliam.f Felhívás való részvételre, a Hamburg városa ál­tal biztosított nagy pénz-lottojátékban. melybeu biztosan nyerve lesz. Emez előnyös pénz-lottojáték nyereményei melyek tervszerűig csak 93.500 sors­jegyet tartalmaznak, következők — neve­zetesen : A leguagyokb nyeremény 400,000 márka. márka nyermny márt Jutalék 250,000 54 ft 5,000 1 nyermny. 150,000 5 ft 4,000 1 ft 100,000 108 ft 3,000 1 rt 60,000 264 ft 2,000 1 ft 50,000 10 ft 1,500 2 ft 40,000 3 ft 1,200 3 it 30.000 530 ft 1,000 4 ft 25,000 1073 ft 500 2 ft 20,000 101 ft 300 2 ft 15,000 25 ft 250 1 ft 12,000 85 ft 200 24 , 10,000 100 7! 150 3 ft 8,000 27069 ft 145 3 ft 6,000 stb. összesen 47600 nyeremény, és azok rövid idő alatt 7 osztályban biztosan huzatnak. Az első nyeremény-húzás hivatalosan megvan állapítva, és ahhoz kerül: Egy egész ere. sorsjegy 3 frt 50 kr Egy fél eredeti sorsjegy I frt 75 kr Egy negyed ered. sorsjegy 88 kr és ezek az állam által biztosított eredeti sorsjegyek (nem tiltott Ígérvények) az összeg beküldése mellett még a legtá­volibb helyekre is általam elküldetnek. Minden résztvevő eredeti sorsjegye mellett még az államczimerrel ellátott (eredeti-terv ingyen és a megejtett húzás után azonnal, felszólítás nélkül, meg­kapja tőlem a hivatalos húzási lajstromot. A nyeremény-pénzek kifizetését és (szétküldését direct én eszközlöm a részt- vevőkhöz legott és a legmélyebb titok­tartással. Minden megrendelés posta- utalvány vagy ajánlott levéllel történik. Ennél fogva tehát bizalomtel- jeseu fordúljauak megrendeléseikkel — tekiuve a húzás közelségét f. évi junius 14-ig Samuel Heckscher sear., bank- és váltóüzlete,Hamburgban.

Next

/
Thumbnails
Contents