Esztergom és Vidéke, 1882

1882 / 45. szám

Hangay úr már a Budapesti Hírlap szerkesztője megjegyzésében találja, hogy t. i. „a uyerges-ujfalu-almás-uj- szőnyi vasút közvetlen a Duna mellett vezet el, már pedig az uj vasút feladata a dunai forgalmat kiegészíteni, nem pedig paralizálni.“

Ez oly olcsó frázis, melyet valami tiulákos miniszteriális hivatalnok kovácsolt, bogy a nagy közönség előtt elpalástolja a kormány szándékát az iránt, hogy egy-két nagy birtokos kedvéért azon vasutat nem a helyes utón, hanem a helytelen utón irányitsa.

Mert kérdezem: ha a zimonyi-bécsi vasút, mely körülbelül 120 mértföld hosszú, és melynek a kiegészítő szakasza a buda-ujszőnyi vasút, véletlenül 4 és fél mértföld közvetlenül a Duna mellett vonul el, lehet-e azt állítani, hogy azzal a dunai forgalom lesz paralizálva.

Korántsem és ilyen állítás tisztán csak nevetséges és — mint mondám — puszta „frázis“.

De hogy közvetlenül a folyók mellett épített vasutak sem paralizálták a folyói forgalmat, azt a két legnagyobb német folyó: a Rajna és Elba is bebizonyítja, mely két folyó az egész hosszában két, majdnem mindig a part mellett épített, vasút által van garni- rozva és még sem hallani, hogy azért a folyói forgalom azóta csökkenne; sőt évről-évre szaporodik.

Utoljára feltéve, de meg nem engedve, hogy azon 4 és fél mértföld hosszú vasút szakasz a dunai forgalomnak ártana, vájjon milyen ok volna az országnak a „cs. kir. szabadalmazott Duna gőzhajózási társulat“-ot kímélni? — mert csak az képviseli a dunai forgalmat, a többi forgalom elenyészik mellette, bizony legkisebb ok sem volna ilyen kíméletre, mert először azon hatalmas társulat nem magyar társulat, másodszor egyenesen magyar ellenes társulat. Tehát azzal azon a „Budapesti Hírlap“ szerkesztője által tett megjegyzése „semmi“-be elenyészik.

Másik kifogása Hangay urnák az, hogy az ország herezegprimása körülbelül egy évvel ezelőtt emlékiratot nyújtott 'be a kormánynak ugyancsak ezen vonal érdekében, és hogy abban az emlékiratban meg vannak ugyan azon érvek.

Abból azt következteti a ezikkiró, hogy ezek az érvek nem újak, de az

nem zárja ki, hogy gyarlók és rosszak | logyenek. |

Az utolsó lehetne, ha a ezikkiró azt betudná bizonyítani de hogy nem újak, azt nem állítottam, sőt avval is bebizonyítottam, hogy régiek, mert mondottam, hogy ugyan ezen érvek mellett már harmincz évvel ezelőtt ezen vonal mellett harczoltam, és az csak is — nem ellenem - hanem bizony mellettem szól, hogy még az ország herezegprimása is ugyanazon érveivel támogatja az ón harmincz éves terveimet.

Azt, hogy érveim gyarlók és rosszak, azzal akarja Hangay úr bebizonyítani, hogy az mondja:

„ A doroghi, tulajdonképen az esztergommegyei, mert a doroghi bánya csak egy a hét közül) kőszénbányák a piszkei és süttői vörösmárvány, meg liáioui czement gyár; ebből áll az ellenfélnek összes holmija.“

Avval a megvető megjegyzéssel akarja a ezikkiró úr érveim gyarlóságát és rosszaságát bebizonyítani.

Minden elfogulatlan ember belá- tandja, hogy az ugyan „valami“ ! és pedig annál több, mert a többi nemzeti kinccsel, mint búza, bort, fa sat., főkép a borral az esztergomi vidék bizonyosan szinte annyival, vagy még többel bir mint a piszke-tatai vidék.

Aztán azon megvető megjegyzést teszi, hogy:

„És azt hiszed szives olvasó, hogy ez talán mind meglevő valóság? Dehogy az! Java része csak feltevés, jámbor óhajtás!“

Bizony ha ilyen megvető megjegyzésekkel lehetne győzni, akkor bizony Hangay ur győzne, csakhogy puszta állításokkal nem lehet bizonyítani.

Erre nézve csak azt az egy felvilágosítást akarom Haugay Lajos urnák adni, — hogy a mi az ő aggodalmait „az évenkinti tiz millió métermázsa kőszén előállításához szükséges tőkét“ illeti, úgy a pesti kőszén és téglatársulat, mely valamennyi esztergomi hányát bírja, elég tőkével rendelkezik, hogy akármilyen nagy meny- nyiségű kőszenet előállítson, csak legyen elég megrendelés; tulajdouképen ahhoz nem is kell uj tőke, mert a létező bányák maguk képezik a tőkét, csak erősebben kell dolgozni benne; a mi most, épen a kedvezőtlen forgalmi körülményük következtében nem lehetett, a mit alantabb körülményesen tárgyalni fogok.

Itt hét nagyobbszerű bánya létezik, és pedig a doroghi, tokodi, csol- noki (Mi k lósberek), sárisápi (Anna- völgy), mogyorósi, szarkási (a melyet ón ezelőtt 27 évig bírtam) és a1 nyer- ges-uj falusi.

Ezen bányák, a legutóbbi kivételével mind a pesti kőszén és téglagyár társulat birtokában vannak, és melyek közül egy egészen szünetel, három csak annyira mű vei fc ©tik. hogy annak fenntartása biztosítva legyen, kettőben pedig fél erővel dolgoznak : és igy köny- nyen érthető, hogy kedvezőbb forgalmi körülmények mellett könnyű szerrel lehet ötször annyit termelni, mint most, eltekintve attól, hogy az elsoroltakon kívül még más három kőszéntelep van felfedezve, melyek csakis kellő forgalmi eszközök hiányában nem mivel- tetnek eddigi

A mi ärmst Hangay urnák azon állítását illeti, hogy hiszen ott van az olcsó duna-vizi-út; úgy én is mondhatom, hogy Hangay ur csak olyan dologról Írjon, a melyhez ért, mert ahhoz, mint bebizonyítani (nemcsak állítani) fogom ; Hangay ur nem ért.

(Vége köv.)

Brzorád Rezső.

Városi közgyűlés.

(Május 31.)

Papp János polgármester elnökölt a közgyűlésen, ki is azt fél 9 órakor megnyitván, a nem épen nagy számban megjelent képviselő testületnek előterjesztő, hogy a mai rendkívüli közgyűlés egybehivását azon körülmény tette szükségessé, mely szerint az erdőben kint levő 135 öl fára árverező nem jelentkezvén, Dóczy Ferencz az egész famennyiség átvétele mellett öléért 9 fr to fc Ígér, felhívja a közgyűlést, miszerint ezen ajánlat felett határozzon.

Erre Takács Géza körjegyző az ajánlatot elfogadni véli, annál is inkább, mert már a fa ára megállapításkor hangoztatva lett, hogy a másodrendű fa öle 8 ftért adassék, tekintve pedig az , hogy az ölfa java kiválasztatott s az ott nmradfc majdnem mind másodrendűnek mondható, másrészt pedig az árverés utjáni eladás folytán a napi dijak felemésztenék a netáni többletet részéről az ajánlatot elfogadja.

Hasonló éltelemben nyilatkozott Sclivarcz József is, azonban az elhor- dást vélné meghatározni, hogy a sflge hordás halasztást, ne szenvedne.

Az ajánlat elfogadtatott s az elhor- dás 8 napban állapíttatott meg. Ezzel az ülés véget ért.

A mai kirándulás.

A fővárosi Iparos Kör fogadtatására alakult bizottság a következő program- in ot adta ki :

I. Érkezés a Minerva nevű hajóval d. e. 10 órakor.

II. Fogadtatás az esztergomi rendező bizottság által.

III. Felvonulás a székesegyházba, hol mise lesz.

IV. A műkincsek megtekintése.

V. Társas ebéd Hadingernél ketted- félkor.

VI. Ebéd után a képiár megtekintése.

VII. Felvonulás a lövész egyesületbe.

ALII. Este hétkor műkedvelői előadás az arénában.

IX. Előadás után zártkörű tánczvigalom, melyre a meghívó belépti jegyül szolgál.

X. Vissza indulás éjfél után.

A társasebéden való részvételre Hadiiiger fogadósnál lehet előjegyezni, a szinházi jegyek ma egész nap az arénánál válthatók meg s a belépti dij nélküli tánczestélyre a meghívók szolgálnak jegy gyanánt.

A tánezvigalom a Hadiuger-féle < helyiségekben lesz.

A földiszített liajóállás előtt mo- - zsárlövések fogják jelenteni a vendé- - gek megérkezését.

Ugyanott gyülekeznek össze az 5 egyesületek s a közönség tagjai.

Hírek.

— Herczegprimásunk jubileuma..*

Simor János bibornok, Szent Péter éses Pál napján ünnepli püspökké széntől--! tetősének negyedszázados jubileumát,,! melyre Szabó József és Boltizár Jó-ő zsef püspöki helytartók már el rendel—i< ték az ünnepélyességeket.

Édesdeden mosolyogva legeltette rajiam sovárgó szemeit.

— Nem ismer mái’ engem? — keidé mohón.

Tagaáólag ráztam fejemet.

— Valóban? Kötve hiszem, édes lelkem, — szólt kedves kétkedéssel és olyan édes-boldogan nyugtatta rajtam lángoló tekintetét s olyan megigézően szépen mosolygott felém, hogy ugyancsak zavarba jöttem.

Nem tudtam mire vélni a dolgot. Csak lestem, hogy mi isten csodája fog még itt kikerülni ?

— No ha igazán nem ismer már rám, akkor kérem szépen, nézzen a szemem közé. Igen ?

Alig, hogy lázasan kigyúlt arczára mertem emelni félénk, tétova pillantásomat és akkor se ismertem rá, mivel én semmi egyebet nem láttam, mint egy nyílt mennyországot, telve szerelemmel, boldogsággal, üdvvel rám mosolygani.

— Még most sem ismer engem ? —

vert föl mély elmerűltségemből.

Óntudatlanúl hebegém :

— De igen.

— Tudtam, tudtam, hogy rám fog ismerni! — örvendezett lelke mélyéből.

Gyorsan fölkelt és egyben nálam teremve, szeretetteljesen a nyakamba borúit és szenvedélyes csókokkal balmozá el lázas tűzben égő arezomat, reszkető ajkaimat.

Úgy éreztem, mintha a magas ég szakadt volna rám miriáduyi ragyogó csillagaival.

— Úgy-e bár, — foíytatá néhány pillanatnyi csönd múltán, miközben lassan ölembe ereszkedett, — a mostani csókjaim is olyan édesek, mint az akkoriak voltak ?

Persze, hogy olyanok. Csali volt eszem reáhagyui. Csak adjon még többet. Ha már félreismert engem, legalább ue szalasszuk el dórén a ritkán kínálkozó jó alkalmat.

— Az édes ajkakról elcsattanó csókok mindig vetélkednek a szín méz édességével.

Semmi egyéb puszta frázisnál ugyan ; de ha a nők már annyira szeretik, ki ue tartaná őket ilyen édességgel ?

Elébbi szavaimra olyan erősen szorított hullámzó keblére, hogy majd megfultam tőle s túlboldogan rebegé :

— Edesem —•

— Hallom.

— Szeretsz-e még?

Nagyon tetszett nekem ez a gyors te- gezodés. Izibe adtam vissza a szót:

— Szeretlek.

Egy lángoló, üdvözítő csókot lehellt ajkaimra.

— De hát mégis igazat írtál?

Nagyot^ nyeltem, mielőtt kisütöttem

a választ. A után következik 13. Ha már adjuk a szerepünket, hát csak folytassuk tovább. Majd elválik, hová lyukad ki ?

— Lehetséges-e neked mást írni?

Menten rám röpíté kéjittas, észvesztő

tekintetét.

— Hogy igazat írtál, az abból is kitűnik, hogy ma már itt vagy.

— Nagyon siettem.

— Hisz tudod, hogy szabad vagyok, akár a madár.

De jó magam ?

Eszembe jutott angyali jó feleségem.

— Tudom, tudom ; de —

— Kérlek szólj.

Haboztam.

— Kérleli ne kínozz annyira . . . Beszélj már!

— Éu egész életemre le vagyok kötve

— Hogyan ? — rémledezett.

Tétováztam egy rövid pillanatig, aztán

mégis csak kidadogtam valahogy:

— Hát — hát — megnősültem.

Egy pillanat alatt el is sápadt meg el is pirult. Szemei véghetetleu fájdalommal merevítitek rám. Beszédes szép ajkait nyitva felejté a nagy megrémülésbeu, a váratlan ért heves, metsző fájdalomban.

De ez csak kis ideig tartott. Aztáu egész más érzelem járta át szívét. A lángoló, miudeut leromboló harag érzete.

Borzasztó volt nézni szegényt. Ezer szerencse volt, hogy leírhatatlan dühének első fellobbanásában ki nem kaparta a szememet. Gondolom, képes lett volna rá.

Kis váltatva egész erejével tört ki a kétségbeejtő csalódás szívrepesztő keserve ebben a szemrehányásban :

— Hát miért hitegettél akkor örökké égő szerelmeddel ?

Sokkal messzebb mentem volt már, semhogy nagyobb veszedelem kikerülése nélkül visszafordulhattam volna.

— Hisz én szeretlek még most is, — hebegém.

— Szeretsz?!

Istenem! mily szenvedélyes szerelem, menuyi boldogító remény és mily számtalan szívszorító aggodalom volt e rövidke szóban kifejezve.

Egészen reám borúit. Fájó, égető, keserű könnyei záporként omlottak csöndesen elkomorodott arezomon alá.

— Ha szeretsz engem —

— Szeretlek forrón, híven, kimoudha—c tatlauúl ! — kiálték fel hevesen.

Nagyon megindított, meghatott szív-v) szakasztó zokogása. Remegő ;jkaimhoz vit-ii tem helyes kis kacsóját és tüzes csókokkalcjj borítám el.

— Hát akkor miért nem vártál rám a cr

— Meguntam a hosszas várakozást.

— Hát nem megírtara-e neked száz-xü szór is, hogy férjem már uem viszi soká a ü

— Meg, meg, de a manó tudja, nrm ütött egyszerre belém ?

— A hűtlenség.

Nem szóltam semmit, csak fejemet lior-io gasztám le még mélyebbre és búsan magaiuic; elé méláztam.

Darab múlva csöndesen vállamra teV'Vad iczi-piezi rózsás kezét, szelíden kérőleg függő] geszté reám merengő szép szemeit és íggi szólt behízelgő, szívreható, könyörgő bangoniio>

— Ha igazán őszintén szeretsz engemrno; akkor biztosan tudom, hogy megcselekszem:^ azt, a mire megkérlek.

— Mindenre !

— Szavadnál foglak.

— Állok neki.

— Válj el a feleségedtől.

A merész játék kezdett komolyabb fonod dúlatot venni.

— Hisz az nem lehet.

— Dehogy nem lehet, ha komolyánál akarod.

Kereken kimoudtam, a mi a begyeniiov ben volt.

— Hát persze, hogy nem akarom.

He vesen szívéhez kapott.

— Nem akarod! Hát neked van szxe ved a zord halálba űzni engem ? Kioltani!,